Petőfi Sándor: A királyokhoz verselemzés

Petőfi Sándor: A királyokhoz verselemzés
Petőfi Sándor: A királyokhoz verselemzés

Sándor Petőfi „A királyokhoz” című versét 1848. március 27. és 30. között írta Pesten, az 1848-as forradalom heves napjaiban. A művet közvetlenül azután alkotta meg a költő, hogy Habsburg Ferdinánd király, a magyar országgyűlés küldöttségének fogadása után, ígéretet tett a követeléseik teljesítésére.

E követelések között szerepelt a jobbágyfelszabadítás és egy független magyar kormány létrehozása. Azonban március 28-án a király megszegte ígéretét, amikor is elutasította ezeket a törvényjavaslatokat, ami Petőfi költeményének születéséhez vezetett. A helyzet eskalációja után, március 30-i pesti tüntetések hatására, Ferdinánd kénytelen volt március 31-én aláírni a független magyar kormányról szóló törvényt.

Petőfi „A királyokhoz” című verse 1848. április 1-jén jelent meg röplapon, és komoly felháborodást keltett a társadalomban, ahol az emberek többsége még nem pártolt köztársasági eszméket. Az irodalmi művet sokan a királyi hatalom elleni uszításnak tekintették abban az időszakban.

Az udvari körökben tapasztalható árulás egyértelművé vált a nyilvánosság számára, viszont a király személyét kritizáló hangokat senki sem merte felvállalni, mivel a király személye szentnek és sérthetetlennek számított. Habár a magyar parasztság hűséges volt a királyhoz, Petőfi merészen szakított e hűséggel, és a verse által új politikai álláspontot képviselt.

Petőfi Sándor: A királyokhoz verselemzés

Petőfi „A királyokhoz” című verse retorikus szerkezetben bontakozik ki, mely öt fő szerkezeti egységre oszlik. A vers azon a kérdésen meditál, hogy miért nincs már szeretett király. A költő ezt a refrénben felvetett tételt kívánja alátámasztani az egész műben.

Az első versszak egyértelműen a tétel megfogalmazására szolgál: Petőfi félelem nélküli, őszinte szavakkal hirdeti, hogy „Nincsen többé szeretett király.” Ez a rész jelen idejű kijelentéssel operál.

A második versszak a fent említett állítást támasztja alá, miszerint a szeretetet esküszegéssel kiirtották. Itt kezdődik az érvelés, ami azt sugallja, hogy a népek már csak eltűrik a királyokat, nem szeretik őket. Az érvelés múltbéli eseményekre épít, de a következmény jelen idejű.

A harmadik versszak továbbviszi az érvelést: mivel a népek már csak eltűrik a királyokat, az égiek számon tartják napjaikat, és várhatóan meghallják majd az ítéletszót. Ebben a részben a jelen idő keveredik a múlttal és a jövőbeli utalásokkal is. Például a szövegben megjelenik, hogy „Csak tűrnek már titeket a népek”, valamint a jövőbeli eseményre utaló „Megszámlálták napjaitokat”, amely az elkerülhetetlen végkimenetelt sugallja.

A negyedik versszak részletezi, hogyan fog bekövetkezni az ítéletszóban kimondott halál, és egyben előkészíti a következő konklúziót.

Az ötödik, befejező versszak kijelenti, hogy a királyság már egy elavult államforma, amelyet a történelem maga fog eltörölni. Ebben a szakaszban a jövőre irányuló időszak dominál, amely a királyság elkerülhetetlen eltűnését vetíti előre, ezzel zárva le a vers mondanivalóját.

A „A királyokhoz” című vers szerkezeti felépítése a nyolc soros versszakokra épül, melyek három részből állnak. Az utolsó két sor minden strófában ismétlődő refrénként funkcionál, de különböző szerepeket tölt be a vers különböző szakaszaiban. Míg az első strófában ezek a sorok tételként jelennek meg, addig a másodikban konklúzióként funkcionálnak. A harmadik strófában a refrén egyszerre tétel és következmény, a negyedikben, amely a végső konklúzió kezdetét jelzi, ismét tétellé válik, az ötödik strófában pedig különösen hangsúlyos tételként és konklúzióként zárul.

A versszakok többi hat sora két gondolatot rögzít: az első négy sor két részre oszlik, az első kettő és a következő kettő sorra. Az ötödik és hatodik sorok pedig egy másik gondolatot fejtenek ki. Ez a strukturális elrendezés az első, harmadik és negyedik strófában teljes mértékben érvényesül.

Petőfi „A királyokhoz” című verse már a megjelenésekor erőteljes reakciókat váltott ki, amelyek hozzájárultak a költő politikai elszigetelődéséhez. Sokan úgy gondolták, hogy a vers miatt Petőfi azon személyek közé tartozik, akiket a hatalomnak figyelembe kell vennie. Nem sokkal később politikai karrierjének legsúlyosabb vereségét szenvedte el a szabadszállási képviselő-választáson.

Petőfi királyellenes versei nem találtak kedvező fogadtatásra a társadalomban, mivel a magyarok nagy része inkább a kompromisszumos megoldásokat részesítette előnyben. Nem a királyi hatalom teljes megszüntetésére törekedtek, hanem kisebb engedményeket igyekeztek kiharcolni tőle. A társadalom többsége nem kívánta teljes mértékben átformálni a rendszert, és élesen ellenezte Petőfi királyellenes álláspontját.

A radikális és liberális képviselők közötti nézeteltérések gyakran vezettek konfliktusokhoz az országgyűlés falai között, és ezek a politikai viszályok Petőfi Sándor személyes kapcsolataira is kihatással voltak. A költő több barátjával, így Vörösmarty Mihállyal is, szakított. Vörösmarty, aki jóval mérsékeltebb politikai álláspontot képviselt, egy alkalommal kompromisszumos törvényjavaslatot támogatott, amire Petőfi versben fejtette ki bírálatát. Vörösmarty cikkben és versben válaszolt, és Jókai Mór is támogatásáról biztosította Vörösmartyt, ami végül Petőfi és mindkét író közötti kapcsolat megszakadásához vezetett.

Petőfi Sándor teljes mértékben a forradalmi ügynek szentelte életét, és annyira hitte a köztársasági eszmét, hogy készen állt feláldozni barátságait is a forradalom iránti elkötelezettsége kedvéért. „A királyokhoz” című versét, amely heves reakciókat váltott ki, mindvégig nyíltan vállalta és kiállt amellett, hogy a monarchia elavult államforma, és a köztársaság képezi a társadalom következő fejlődési lépcsőjét.

Petőfi Sándor: A királyokhoz verselemzés

Petőfi Sándor: A királyokhoz verse

Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,
Ti királyok, nyílt őszinte szót,
Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy
Büntessétek a felszólalót;
Áll még Munkács, áll az akasztófa,
De szivemben félelem nem áll…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!
Szeretet… hah, ezt a szép virágot
Tövestül kitéptétek ti rég,
S kidobtátok azt az országutra,
S ott átment rajt a szekérkerék,
Amely megtört esküvésitekkel
Megterhelten világszerte jár…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!
Csak tűrnek már titeket a népek,
Csak tűrnek, mint szükséges roszat,
S nem szeretnek… odafönn az égben
Megszámlálták napjaitokat.
Majd halljátok a nagy ítéletszót
Attól, aki mindenkit birál…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!
Föllázítsam a kerek világot,
Föllázítsam-e ellenetek,
Hogy a dühnek Sámson-erejével
Milliónként nektek essenek?
Megkondítsam a halálharangot,
Hogy borzadjatok hangjainál?…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!
Nem lázítok, mert nincs erre szükség;
Mért ráznám meg erőszakosan
Azt a fát, amelynek a gyümölcse
Már túlérve, rothadásba’ van?
Ha megérik a gyümölcs, fájárul
Magátul a földre hull alá…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!
Pest1848. március 27 – 30.





Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük