Tore Renberg: Mégis van apám olvasónaplóm * Olvasónaplóm 2025

A „Mégis van apám” című regény, melyet Tore Renberg jegyez, a családi titkok mélyére vezeti az olvasót, visszatekintve az Orheim család 1974-es megalakulásától egészen 1988-ig, a válás időszakáig. A mű a kamaszkor lázadó oldalát mutatja be, feltárva a családi rejtélyeket és a válással járó nehézségeket, miközben az európai tinédzserek közös élményei révén otthonos, ismerős hangulatot teremt.

A regény tartalma dióhéjban:

Családi dinamika:

A történet a válás körüli nehézségeket és a család titkait tárja fel, visszatekintve az időben az Orheim-társaság megalakulásától.
Kamaszkori identitás:

A mű a kamaszkor lázadó és identitáskereső oldalát is bemutatja.
Otthonosság érzése:

Bár Norvégiában játszódik, a regény otthonos érzést kelt a benne rejlő európai kamaszok közös élményei miatt, különösen a válás témájában.
Változás:

A történet végigköveti a család életét a válásig, beleértve a rossz és jó időszakokat is, de a családot végig összetartónak mutatja.
Titkok:

A mű a család titkaiba vezeti be az olvasót, és a családi titkokkal való szembesülésre is reflektál.

Tore Renberg: Mégis van apám olvasónaplóm

A „Mégis van apám” valójában a „Szerettem másképp is” (L’Harmattan Kiadó, 2009) című regény előzménytörténete.

A norvég szerző második, magyar nyelven megjelent regényének középpontjában egy kis család áll: anya, apa és Jarle, akik az Orheim-társaságot alkotják. Stavangerben, Norvégia olajfővárosában, egy autóbeállóval rendelkező sorházban élnek, és legfőbb vágyuk, hogy életük rendben legyen. Ám apa helyzete egyre bonyolultabbá válik. Miközben erőn felül próbálja összetartani és boldoggá tenni feleségét és fiát, egyre inkább elveszíti hitét.

Minél jobban igyekszik, annál inkább félresiklik minden. Anya is menekülne a helyzetből, a vodka pedig bár enyhíti a feszültséget, nem jelent megoldást. Jarle, a kamasz fiú, kevéssé érzékeli a szülők között egyre feszültebb légkört; számára saját világa, a bulik, haverok, koncertek, valamint a szüzessége elvesztése a legfontosabb problémák.

Az ifjú Jarle minden erejével arra törekszik, hogy a legtöbbet hozza ki környezetéből, anarchistává és feministává válva lázad az igazságtalanságok ellen. Az elbeszélő emlékezetében a 1980-as években kamasszá váló Jarle életének meghatározó pillanatai elevenednek meg: a hétvégi focizások apával, a megterhelő családi kirándulások, az első csók és az első cigi, az első igaz barátság, valamint a gyermekkor lezárását jelentő évzáró bankett.

A történetet az évtized meghatározó zenéi kísérik, amelyek különleges hangulatot kölcsönöznek az elbeszélésnek.

A mű mély benyomást tett rám, és mindenkit ajánlok, akinek a szülei elváltak, vagy éppen válás előtt állnak. Talán segít tisztábban látni a történéseket, és helyére tenni a lelkünkben és gondolatainkban kavargó kérdéseket. Lehetőséget ad arra, hogy hideg fejjel nézzünk vissza a múlt eseményeire, és választ kapjunk arra, miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. Megkeressük azt a pontot, ahol még minden rendben volt, hiszen a kezdetek mindig szépek voltak.

Tore Renberg megkapóan őszintén és hitelesen mutatja be egy házasság utolsó napjait, mind a szülők, mind a gyermek szemszögéből. Az apa boldogtalan, mert képtelen boldoggá tenni feleségét és fiát, ezért munkamániába és alkoholba menekül, ami további feszültségeket szül. A regény középpontjában a kamasz áll, aki saját világát éli, miközben nem érzékeli igazán a szülők között egyre mélyülő konfliktust.

Hosszú évek távlatából mennyire másképp látjuk önmagunkat és a szeretett szülőket – ez a mű ezt a nézőpontváltást is érzékletesen ábrázolja.

Talán választ kapunk arra is, miért siklott félre a kapcsolat, és megérthetjük a történéseket, akár felmentést is nyerhetnek a szereplők. Talán. Bár ez a felismerés néha csak későn érkezik. A legtöbbször ugyanis szépen kezdődik minden, aztán valaki hibázik – néha mindketten, néha pedig észre sem vesszük. Vagy egyszerűen csak elmúlik a szerelem. Ilyenkor még mindig jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni. Valami hasonló történt anya és apa között is: anya részéről elmúlt a szerelem, apa pedig hiába próbálkozott, nem tudott közelebb kerülni hozzá. A boldogság csak akkor lehet igazán teljes, ha mindkét fél akarja és tesz érte.

Tore Renberg mindezt olvasmányosan, életszerűen és hitelesen tárja elénk. Szereplői valóságosak, emberiek, könnyen azonosulhatunk velük. Miközben a szülők álmaikat kergetik és próbálják megmenteni széteső házasságukat, Jarle a saját kamaszkori problémáival küzd: számára leginkább a szüzessége elvesztése jelent kihívást.

Mire Jarle rádöbben, milyen nagy az apja hiánya, már késő. Amikor az apa nincs többé mellette, már nem tudja kimondani, mennyire szereti, mennyire fáj neki a távolság. Akkor már elég érett ahhoz, hogy megértse apja tetteinek indokait, de csak a koporsó mellett marad a megbánás és a fájdalom.

„Nem képes felfogni, hogy az apja meghalt. Nem érti, miként halhat meg valaki, amikor az életre születünk. Nem akar elmenni, ott akar maradni az apja élettelen teste mellett. Lene és az anya látják, hogy rázkódik a háta, hallják a zokogását, de azt, amit mond, nem hallhatják:
– Apa, Jarle vagyok. Nem tudnál visszajönni?”