Beckett: Godot-ra várva olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Vladimir, Estragon, Pozzo, Lucky és Fiú.

A Godot-ra várva, En attendant Godot” című mű, amelyet angolul „Waiting for Godot” néven ismernek, Samuel Beckett ír szerző legjelentősebb és leggyakrabban előadott drámája. A darabot 1948. október 9. és 1949. január 29. között írta francia nyelven. Beckett műve először 1952-ben jelent meg a párizsi Les Éditions de Minuit kiadónál, majd két évvel később az amerikai Grove Press adta ki angol nyelven. Az előadás számos nyelvre lefordították, világszerte színpadra állítják.

Beckett: Godot-ra várva olvasónapló

Első felvonás

Vladimir és Estragon, két csavargó, egy fa mellett várakoznak egy országút mentén. Estragon hiába próbálkozik cipője levenésével, míg Vladimir kalapjával van elfoglalva. Beszélgetésük során kiderül, hogy egy bizonyos Godot érkezését várják, aki azonban nem jelenik meg.

A kettős számára sem a pontos helyszín, sem az időpont nem világos, ahol Godot-ra várnak. Időtöltésképp különféle témákról esik szó, többek között az ő kapcsolatukról Godot-hoz, és apró dolgokon vitatkoznak hosszan. Estragon sárgarépát kér, de Vladimirtől fehérrépát kap, ami nem ízlik neki. Amikor kiáltásokat hallanak, reménykednek Godot érkezésében, de Pozzo és Lucky lépnek a színre. Pozzo, aki ostorpattogtatva vezeti Luckyt, bizonytalanságot okoz a neve hallatán.

Pozzo kijelenti, hogy ők az ő földjén várakoznak, és hosszan fejtegeti nézeteit, miközben Lucky némán áll a csomagjaival. A helyzet csúcspontját Lucky értelmetlen monológja jelenti, amit kalap felvétele után ad elő. Miután leveszik róla a kalapot, a szereplők udvarias búcsút vesznek egymástól.

Vladimir és Estragon megállapítják, hogy társaságban gyorsabban telik az idő, és elgondolkodnak, hogy vajon miért maradnak. Egy fiú érkezik, aki Godot nevében üzenetet hoz: Godot ma nem jön, de holnap biztosan elérkezik. Vladimir és Estragon elhatározzák, hogy maradnak, de végül helyben maradnak, és nem mozdulnak el.

Második felvonás

Másnap, ugyanazon az időpontban és helyszínen Vladimir és Estragon ismét összetalálkoznak. Az út menti fa lombot bontott, Estragon pedig újra cipőjével küszködik. Vladimir éneklésbe kezd, ezzel vezetve be az előző nap eseményeinek áttekintését. Memóriájuk eltérő, ezért vitába keverednek, és szokásos kérdéseikkel és válaszaikkal próbálják elütni az időt.

Estragon megjegyzi, hogy más választásuk nincs, csak „izgalom nélküli” beszélgetések, ha már gondolkodni nem akarnak. Vladimir válaszol: „Úgy van, sohasem áll be a szánk”. Ismételten mindenféle témáról esik szó, többek között a fáról, a cipőről, és arról, hogy miért is várnak. Később eldöntik, hogy „Pozzót és Luckyt” játszanak; Estragon szidalmazza Vladimirt, aki a „gondolkozz, disznó” és a „táncolj, disznó” parancsokra gondolkodik, majd táncol.

A játékot megelégelve újra hosszan beszélgetnek, amíg meg nem érkezik a megvakult Pozzo és Luckyt maga után húzó Lucky. Estragon azt hiszi, Godot érkezett meg, de Vladimir helyre teszi a tévedést. Beszélgetésük során kiderül, hogy Pozzo nem emlékszik a megvakulása időpontjára.

Vladimir megpróbálja kihúzni Pozzóból az előző napi eseményeket, de Pozzo semmire sem emlékszik. Vladimir arra kéri Pozzót, hogy Lucky „adjon elő valamit”, például gondolkozzon, de Pozzo kijelenti, hogy Lucky néma, „annyira, hogy még nyögni sem tud”. Vladimir érdeklődik, hogy Lucky mióta néma, de Pozzo nem tud válaszolni, és ezért elindul Luckyval.

Vladimir és Estragon újra magukra maradnak, és próbálnak megérteni mindent, ami történt. Ekkor érkezik meg a fiú, aki az előző nap is jött. Vladimir kikérdezi a fiút, hogy ő járt-e itt az előző napon, de a fiú kijelenti, hogy most jár itt először, és nem ismeri Vladimirt.

Vladimir tovább kérdezősködik a fiú testvéréről, Godot-ról, annak foglalkozásáról, szakálláról és annak színéről. A fiú megkérdezi, hogy mit mondjon Godot úrnak, mire Vladimir azt válaszolja: „Mondd, hogy… mondd, hogy láttál, és hogy… hogy láttál”.

A fiú távozik, Vladimir és Estragon pedig rádöbbennek, hogy késő éjszaka van. Mozdulatlanul állnak a fa tövében, és azon töprengenek, hogy felkössék-e magukat, kötél híján Estragon övével. Az abszurd párbeszéd végén, amikor kipróbálják a kötél erejét, az elszakad, és Vladimir megállapítja, hogy a kötél „semmit sem ér”. Megállapodnak, hogy másnap újra visszatérnek egy erősebb kötéllel. Majd eldöntik, hogy elmennek, de végül „nem mozdulnak”.