Jókai Mór: Sárga rózsa olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Jókai Mór: Sárga rózsa olvasónapló

Decsi Sándor – csikósbojtár
Lacza Ferkó – gulyásbojtár
Klárika – a „magyar Carmen”, hortobágyi csaplárosleány
gulyás számadó
csikós számadó
hortobágyi kocsmáros
Sajgató uram – debreceni gazda
német piktor
morvaországi nagybirtokos lovászmestere
állatorvos és Pesta, a famulusa
főorvos
vizsgálóbíró, jegyző és két zsandár
taligás gulyásnövendék
két morva hajcsár
révészgazda
Kádár Mihály uram
Pelikán Samu – lókupec
két juhász

Jókai Mór „A Sárga rózsa” című kisregénye, amelyet 1892-ben fejezett be, az író öregkori alkotásainak egyik kiemelkedő darabja. A mű nem a történelmi vagy romantikus korszakokba kalauzolja az olvasót, hanem a kortárs paraszti élet valóságát tárja fel. Jókai a puszta és annak lakóinak mindennapjait olyan élethű részletekkel ábrázolja, hogy stílusa már Móricz Zsigmond munkásságának előfutárára emlékeztet.

Jókai Mór: Sárga rózsa olvasónapló

1.fejezet

A történet a 19. század végének Hortobágyán, a vadregényes természet közepén bontakozik ki, ahol az emberi természet is épp oly vadra fordul. A narratíva középpontjában két főszereplő áll: egy fiatal gulyásbojtár, aki a lován lassan haladva, néha megáll, hogy felvegye lehullott sárga rózsáját, és a zámi puszta karámjába tart, ahol a hajnali órákra kellene megérkeznie, de útközben gyakran elnyomja az álom a nyeregben.

Ezzel szemben a csikósbojtár, egy jóképű fiatal legény, aki szintén lovon közeledik, és látva a gulyásbojtár sárga rózsáját, éles szavakkal illeti, sejtetve, hogy mindketten ugyanazért a lányért versengenek. A szóváltás után mindkettőjük útja szétválik, és különböző irányokba vágtatnak tovább.

2.fejezet

Decsi Sándor, a csikósbojtár, egy helyi csárdához siet, amelynek kertjében egy különleges sárga rózsa virít, még adventkor is. Ez a csárda azonban nem csupán a rózsáiról ismert; Klári, az öreg csárdabérlő nevelt lánya itt folytatja a mindennapokat. Klári gyönyörű, mosolya tűzként ragyog, és szemeibe nézve a férfiak megfeledkeznek a világról. Bár csak nevelt lánya a csárdásnak, Klári már a fogadó ügyeit is bonyolítja.

A történet akkor bonyolódik, amikor Sándor megtudja, hogy nem csak ő kapott Kláritól rózsát, hanem Lacza Ferkó, a gulyásbojtár is. Ez felveti a kérdést Sándorban, hogy talán Klári Ferkót részesíti előnyben. Ferkó Sándor gyerekkori barátja, és Sándor nem érti, hogyan kerülhetett közelebbi kapcsolatba Klárival az ő távollétében. Mindketten nemrég érkeztek a Hortobágyra; a hadsereg helyett itt találtak munkát, mivel Ferkót süketnek állították be, Sándort pedig katonának vitték, de később kiváltották.

Klári iránti érzései miatt Sándor zavarba jön, miközben Klárival beszélgetnek a csárdában borozgatva. A történet szerint Klári iránti szerelme fél év távollét után már nem olyan erős. „Nem jó a leányt egymagára hagyni; nem jó az orgonafának a kerítésen kihajolni, amikor virágzik, megkívánják, szakítanak róla” – mondja a mondás, amely jól illeszkedik a történethez.

Klári őszintén kijelenti, hogy továbbra is Sándort szereti, és bár Ferkóval csak kacérkodott egy keveset, ennek okát Ferkó küszöbön álló távozásában látja. A fiatal gulyásbojtárt bécsi vevők kérték fel, hogy egy csoport marhát hajtson át Morvaországba, ahol hosszabb időre is ott kell maradnia, mivel „a magyar marhához csak magyar gulyás ért”.

Klári, aki még mindig fiatal és számára a szerelem játék, Sándort, a büszke és komoly természetű férfit, mélyen megbántotta játszadozásával. A csárdában folytatott beszélgetés során Sándor tovább firtatja Klári múltját, érdeklődve az aranynak tűnő, de valójában ezüstből készült és csak aranyozott fülbevalóiról. Klári elárulja, hogy ezeket az ékszereket valójában Sándortól kapta, és csupán aranyoztatta őket Újvárosban. A bor oldja a feszültséget, és Sándor, enyhülve haragjából, egy hajfésűt ajándékoz Klárinak. Klári ügyesen feltűzi vele haját, ezzel is jelezve környezetének, hogy foglalt nő.

Sándor továbbra is kételyek között van, ezért újabb, ezúttal pecsétes üveg bor rendelését kéri – amilyet csak a nagy urak szoktak fogyasztani. Közben Klári minden lehetőséget megragadna, hogy visszanyerje Sándor bizalmát és szerelmét. Egy régi emlék jut eszébe, amikor egy cigányasszony tanácsot adott neki: ha szerelme hűlni kezdene, tegyen a borába egy bizonyos gyökérfajtát, amelyet „nadrágujjas emberke”-ként ismernek. E szerint a tanács szerint a gyökér hatására a szerelme oly hevesen lobbanna fel újra, hogy az akár falakon is áthatolna érte.

3.fejezet

Visszatekintünk egy hajnali jelenetre, amikor egy csoport úr elindul a Hortobágy pusztaságába, hogy kiválasszanak 24 tehenet és egy bikát a 1500 marha közül. Ebben az időben Ferkó még a csárdában tartózkodik, búcsút véve Kláritól. Az urak – egy morvaországi tájképfestő, két uradalmi hajcsár, egy lovászmester, egy városi biztos és a marhák tulajdonosa – hintón érkeznek a gulyához, és Ferkót várják, hogy segítsen a marhák kiválasztásában. A festő különösen lenyűgözött a délibáb látványától, és vázlatokat készít a jelenségről.

Ekkor érkezik meg az állatorvos is, hogy hivatalosan igazolja az állatok egészségét. Nem sokkal később Ferkó is megérkezik vágtatva, aki a számadó gulyás keresztfia, és most ő lett az állatok kísérője, részben azért, hogy feledje Klárit, aki már Sándor jegyese. A számadó gulyás ezt szándékosan intézte így.

Ferkó egy trükkel késlelteti az állatok átvételét, amikor azt állítja, hogy az állatok öregednek, mivel kihullottak a felső metszőfogaik – később azonban kiderül, hogy a marháknak nincs is felső metszőfoguk. Az üzlet végül megköttetik, majd egy közös reggelit követően „magyar kávét” isznak, ami valójában forralt bor.

A számadó gulyás figyelmezteti Ferkót, hogy idegen földön se feledkezzen meg a magyar hagyományokról, és magyar neveket adjon majd a gyermekeinek. Miután Ferkó egy ideig hagyja, hogy a morva hajcsárok megküzdjenek a marhákkal, végül átveszi az irányítást, és elindítja az állatokat útjukra.

4.fejezet

Amint a kis gulya Morvaország felé haladt, Sándor lovon közeledett hozzájuk, de mire odaért, félholtan zuhant le a földre. Sándor állkapcsa görcsbe rándult, szemei kifordultak, és egy orvos azonnal megállapította, hogy növényi méreggel mérgezték meg. A görcsök miatt Sándort nem tudta egyedül a lovasszekérre emelni az orvos, de a lovának köszönhetően sikerült. Az orvos gyorsan küldte segédjét, Pestát, hogy levelet vigyen a főorvosnak és a csárdába menjen kávéért, mert azt tartották jó ellenszernek a mérgezésre.

Klári, tudva, hogy ő okozta a bajt azzal, hogy nadragulyagyökérrel próbálta visszahódítani Sándort, Pestával együtt ment az orvoshoz, és bevallotta tettét. Az orvos szigorúan leszidta őt a felelőtlen cselekedetéért, de így legalább tudták, mivel mérgezték meg Sándort. Az orvos azt tanácsolta Klárinak, hogy meneküljön, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy ápolja Sándort.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a főorvos egy zsandárral érkezett a helyszínre, aki Klári mellett maradt, miután a főorvos utasításokat adott a további teendőkre.

5.fejezet

Sándor állapota lassan, de biztosan javul, Klári fáradhatatlanul virraszt mellette. Bár Sándor már túljutott az életveszélyes állapoton, még hosszú út áll előtte, mire teljesen felépül. Klári, aki órákon át ápolta Sándort, végül kimerültségében az asztalon elalszik.

6.fejezet

Néhány nap elteltével Sándor feláll az ágyból és már vissza is térne munkájához a ménesnél, ahol csikósbojtárként dolgozik. Ekkor azonban megérkezik a vizsgálóbíró a városból, hogy kivizsgálja az esetet. Klári semmit sem tagad, beismeri, hogy négy nappal ezelőtt ő tette a nadragulyát Sándor borába.

Bár halálbüntetésre ítélhetnék, Sándor tagadja, hogy a csárdában járt volna, és azt állítja, hogy egy éve nem is volt ott, valamint hogy vándorcigányok mérgezték meg. Klári nem akarja, hogy Sándor hazudjon érte, és inkább meghalna, mint hogy a férfi ezt tegye. Sándor mégis a lányért hazudik, így Klárát felmentik. A hazugság azonban megpecsételi Sándor becsületét; úgy érzi, többé nem tud Klári szemébe nézni, mert saját magát látja benne tükröződni.

7.fejezet

Közben a gulya a Tisza megáradt partjaihoz érkezett, ahol kénytelenek voltak megállni. A helyi borozóban az ónódi vásárra igyekvő vásározók is várakoznak, és közben szóbeszéd kering arról, hogy a csárdatulajdonos lánya megmérgezte a szerelmét.

A pletyka gyorsan terjed, és Ferkó nehezen tudja kibogozni az igazságot a hallottakból, mivel az emberek úgy hiszik, hogy ő és Klári közösen tervezte a gyilkosságot. Ferkó ezért inkább hallgat, bár egy zsidó kereskedő állítja, hogy Sándor még él és nemrégiben lovakat vásárolt tőle, de senki sem figyel rá, sőt el is hallgattatják, mivel állítása ellentmond a pletykáknak. Ferkó eközben tervet kovácsol arra, hogy hogyan térhetne vissza úgy, hogy senki se fogjon rajta gyanút.

8.fejezet

Két napnyi várakozás után a Tisza annyira leapadt, hogy a komp át tudott kelni a túlpartra. A vásári szekerek, a lovak, és Ferkó marhái is sorra felkerültek a járműre. Az utazás során a kompon utasok halpaprikást kezdtek főzni. Egy figyelmetlen pillanatban Ferkó egy darab árvatőzeget, azaz száradt marhatrágyát dobott a tűzre, ami nyugtalanságot okozott a bikában és a tehenekben is. A bika pánikba esett és kiugrott a kompról, a tehenek követték. Ferkó is utánuk vetette magát, és együtt úsztak vissza a part felé.

Amint partot értek, Ferkó ostorral fokozta az állatok izgalmát, hogy azok gyorsan hazarohanjanak. Ferkó célja az volt, hogy mihamarabb visszatérjen, és megtudja, mi történt Klárival és Sándorral.

9.fejezet

Időben visszarepülünk az ohati puszta eseményeihez, ahol a zsidó kereskedő lovakat vásárolt Sándortól, a debreceni „cifra” ménesből, amely több mint 1000 lovat számlál. A ménes színes választéka minden képzeletet felülmúl: pej, szürke, fekete, hóka, kesely, almás, babos, szeplős, rézderes, vasderes, sárga, fakó és még fehér lovak is megtalálhatók benne. Az eseményen jelen van Kádár Mihály, több ló tulajdonosa, és Pelikán Samu, lókupec, aki négy lovat választ ki és meg is alkuszik azokra.

Pelikán Samu váltót állít ki az 800 forintos vételár előlegezésére a banktól, amit majd a lovak ónódi vásári eladása után szeretne visszafizetni. Sándor hitetlenkedve figyeli a pénzügyi manővert, mondván, ő soha nem szorulna ilyesmire. Pelikán erre felidéz egy esetet, amikor Lacza Ferkó a felesége üzletébe lépett be egy 10 forintos váltóval, hogy ezüst fülbevalókat aranyoztasson. A hibásan kitöltött váltót Pelikán szívesen megszabadulna tőle, ezért Sándor elfogadja azt borravaló gyanánt.

Sándort elgondolkodtatja, hogy Klári vajon hazudott-e neki a fülbevalókról, és az is felmerül benne, hogy talán meg is akarta őt mérgezni.

10.fejezet

Éjszaka, amikor Sándor egyedül maradt a lovával, Vidámmal, megosztja vele gondjait és bánatát. „Ilyen a leány! Kívül arany, belül ezüst. Mikor igazat mond, annak is fele hazugság” – mondja. Sándor átkozza Lacza Ferkót, akit azzal vádol, hogy „elrabolta a szíve felét” és átkot szór rá: „Verje meg az Isten, veretlen ne hagyja, ki a más rózsáját magának szakasztja!” Sándor elhatározza, hogy elhagyja a Hortobágyot és újra katonának áll.

A csendet hirtelen Ferkó lova töri meg, amely lovas nélkül vágtat arra. A ló engedi magát megfogni, és nem sokkal később egy legény is megérkezik, aki elmondja, hogy Ferkó hazahajtotta a marhákat, ezért a számadó gulyás elküldte. Hozzátette, hogy Ferkó még két napig marad, mivel csak azután indulnak a borjakkal együtt a marhák, és tanácsolja Ferkónak, hogy hagyja el Klári környékét és ne is nézzen vissza.

A legény Ferkó lovával visszavágtat, míg Sándor a bosszút forralja szívében.

11.fejezet

Másnap Sándor fél nap szabadságot kér a számadó csikóstól, aki csak azzal a feltétellel adja meg, ha Sándor megígéri, hogy nem látogat el a csárdába. Sándor, aki lovának is megesküdött, hogy nem lépi át a hortobágyi hidat, a lovat átúsztatja a folyón, így jutnak át a túlpartra. A csárdába sem megy be, hanem a teraszon foglal helyet, ahonnan jól láthatja Ferkó lovát.

Klári érkezésére Sándor palackozott sört rendel, mondván, azt nem lehet megmérgezni. Négy sör elfogyasztása után, amikor Ferkó még mindig nem jelenik meg, Sándor egy gulyáscukkoló nótát énekel el, ami végül kicsalogatja Ferkót. Az asztalnál farkasszemet nézve Sándor szóba hozza a tartozást, amit Ferkó először tagad.

Sándor erre előrántja a 10 forintos váltót, ami Ferkó számára is világossá teszi, hogy tartozása van, és magyarázni is kell. Sándor kérésére Ferkó odaírja a váltóra, hogy az „csárda udvarán” keletkezett. Sándor is aláírja a váltót, jelezve, hogy valójában neki van tartozása – az, hogy megszégyenítse a csábítót. Azt mondja, a pénzt kifizeti Pelikánnak az, aki túléli a mai találkozót, miközben a fejük felett és lelkükben is sötét felhők gyülekeznek.

12.fejezet

A két férfi, Sándor és Ferkó, némán kortyolgatták italukat, amikor Sándor kimondta a nehezen elkerülhető szavakat: „Akármilyen nagy az a hortobágyi puszta, mégsem elég nagy arra, hogy mi ketten elférjünk benne!” Ezt követően felültek lovaikra, és a botjaikat, melyeknek vastagabb, ólmozott vége volt, csapásra készen tartva, vágtatva rohantak egymás felé – ez volt a pusztai párbaj.

Mindkettőjük csapása célba ért, de Ferkó lefordult lováról és ájultan a földre zuhant. Sándor, a hagyományoknak megfelelően, az ólmos botjával végighúzta rajta a csapást a tarkójától a sarkáig. Ezután kitépte Ferkó kalapjának bélése közül a sárga rózsát, azt a levegőbe dobta, majd botjával szétverte, és darabjai szétszóródtak. Klári a csárdaajtóból figyelte Sándort, és gondolataiban megfogalmazódott: „Ha ő ütött volna le tégedet, én rád borultam volna, s a testemmel védtelek volna meg, hogy meg ne verhessen. Akkor aztán megtudtad volna, hogy téged szerettelek igazán.”

A csikós sarkantyúba kapta lovát és a közeledő viharnak nekivágtatott. Klári a lovas után nézett, amíg a zivatar el nem takarta alakját. Lehet, hogy soha többé nem látta őt.