Jókai Mór: A cigánybáró olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Jókai Mór: A cigánybáró olvasónapló

Botsinkay Jónás
Botsinkay Gáspár
Mehemed pasa
Csendereli Amhát pasa
Cafrinka cigányasszony
Szaffi
báró Feuerstein generális
Loncsár uram
Loncsár Arzéna kisasszony
meister Pumpernickel
plébános

Jókai Mór világhírű kisregénye, a „Cigánybáró”, bár világszerte inkább a Strauss-operetten keresztül vált ismertté, művészeti nagyságát és mélységét tökéletesen tükrözi. A kisregény csak felületesen hasonlít Strauss művére, amelynek librettója ugyan Jókai történetén alapul, ám sokkal többet és jobbat nyújt, mint az operett.

Jókai alkotásában kiemelkedik a helyszínek és a cigány élet romantikus, népies ábrázolása, amelynek mély emberi hitelessége és pátosza akár Puskin műveire is emlékeztethet. A történet látványos kontrasztokra épül, míg a stílus a legfinomabb Jókai-esszenciát képviseli: nyelvi gazdagság, humoros szóválogatás, és egyidejűleg archaikus és modern megjelenítési mód jellemzi, amely az író legkiemelkedőbb munkái közé sorolja ezt a kisregényt.

Jókai Mór: A cigánybáró olvasónapló

Háromszáz hordó ezüst

Generációk óta tartó szövetségben álltak a törökökkel a Botsinkay család. Botsinkay Gáspár és a temesvári basa, Mehemed pasa baráti kapcsolatot ápoltak. 1717. augusztus 5-én született meg Botsinkay Gáspár fia, akinek keresztelőjén jelen volt Mehemed pasa is. Ezen az eseményen Temesvár ura, Mehemed pasa figyelmeztette Gáspárt, hogy véget érhet az ő jó világuk, mivel Savoyai Eugén herceg hamarosan ostrom alá vonja Temesvárt.

A török katonák számára érkezett friss fizetés, háromszáz hordó ezüstpénz, amelyet biztonságos helyre rejtettek. Ide került a Botsinkay család által generációk óta gyűjtött kincs is. Amikor az osztrákok elfoglalták Temesvárt, Botsinkay Gáspár azonnal cselekedett: feleségét és kisgyermekét szekérre helyezte, lova nyergébe aranypénzt rejtett, és Amhát pasa, a csatába nem avatkozó seregével együtt Oláhországba menekült, abban a reményben, hogy török segítséggel hamarosan visszatérhet birtokára.

Az elboszorkányozott örökség

Botsinkay Gáspár álmai Törökországban összeomlottak, ahol a viszontagságokkal teli élet végül tragédiába torkollott. Mehemed pasát, aki Temesvárt feladta, az Atmeidán piacon kivégezték. Botsinkay minden lépése alatt fokozott figyelemmel kísérték az eltűnt egymillió tallér miatt.

Életét hol a börtön falai között, hol pedig a lovas hadsereg élén töltötte, mígnem halálát Török földön lelte. Felesége és fia, Jónás, Vidinben éltek szegénységben. Az asszony kávéházakban énekelt, majd később egy arab utcai zsonglőr pártfogásába vette Jónást, akinek halála után Botsinkay özvegye vándorló kávémérést nyitott.

Az asszony sokat törődött fiával, bevezette őt a keresztény kultúrába és tudatosította benne, hogy gazdag magyar nemesi család sarja. A tragédiák sorozata Botsinkay Gáspár halálával Rodostóban zárult, amikor felesége is elhunyt. Apjától Jónás ezer arany örökséget kapott, ám ebből végül csak száz arany jutott el hozzá.

Miután az osztrák császár véglegesítette a Bánság visszafoglalását, amnesztiát hirdettek a száműzöttek számára. Ennek eredményeképpen Botsinkay Jónás örökölt egy tizenhatezer holdas birtokot és egy kastélyt a temesi Bánságban. Jónás hajón utazott Sztambulból Orsováig, majd hazai partra érve lóra szállt, és így érkezett meg Temes megyébe.

Temesvárott a kormányzónál tette le a császár iránti hűségesküt, mely után hivatalosan is visszahelyezték vagyonába. Hivatalos kíséretével megérkezett saját falujába, Botsinkára. A birtok azonban nagyrészt víz alatt állt, a száraz részek pedig elhanyagoltak és kietlenek voltak. Jónás úrfit a helyi plébános és Cafrinka tanúsága mellett hivatalosan is birtokba iktatták.

A cigányasszony háza

Cafrinka, akit a helyiek a boszorkányok főkapitányának tartottak, a falu szélén élt egy régi, omladozó házban. Ebbe a házba lépett be Botsinkay Jónás, ahol „szerény” vacsorára hívták. Jónás itt találkozott Szaffival, akiről – a véletlenek folytán – egy ideig úgy vélte, hogy ő egy nagy fekete macska és egy borzas hajú cigánylány egy személyben.

Vacsora után Cafrinka kártyát vetett, és a lapokból megjósolta Jónásnak, hogy hamarosan megházasodik. Elmondta, hogy amit az új felesége az esküvő éjszakáján álmodik, azt kell elmeséltetnie magának, mert az álom valóra válik, és Jónás így apja gazdagságának kétszeresére tehet szert, híres és nevezetes nagy úr lesz. A Miatyánk elimádkozása után mindannyian aludni tértek, Jónás pedig álmában Szaffit hallotta bűbájos dalokat énekelni. Reggelre a verset elfelejtette, de a dal még mindig csengett a fülében.

Az eladó leány

Másnap reggel Botsinkay Jónás elindult, hogy feleséget találjon. Útja során egy nagy vadásztársaságba botlott, melyet báró Feuerstein generális irányított. Jónás hamar barátságot kötött velük és elárulta házasodási szándékát. A tábornok, aki együgyűnek tartotta Botsinkayt, döntött úgy, hogy megtréfálja, és a sugovici kastélyban élő kisasszonyt ajánlotta neki.

A lány, Arzéna, apja, Loncsár uram egykori disznókereskedőből lett gazdag földesúr. Az ebéd után a férfiak kártyázásba kezdtek, ami segített Jónás megcsappant pénztárcáján. Másnap délre érkezett meg Sugovicra, Loncsár kastélyába, ahol már számos rác uraság pályázott Arzéna kezére, és Jónásnak számos próbatételt kellett kiállnia. Minden kihívást tisztességgel vett, így megszerezte a lány hajadoni alázatosságát.

Loncsár, látva, hogy lánya kedveli a talpraesett fiatalembert, hozzájárult a házassághoz egy feltétellel: Jónásnak báróvá kell válnia. Jónás, aki ezen töprengett, hogy hogyan valósíthatná meg, eszébe jutott Feuerstein báró, ezért azonnal visszaindult a tábornok faluja felé. Útközben egy postagalambot fogott, melynek német nyelvű levélét lemásolta, annak ellenére, hogy ezt a nyelvet nem értette.

A báróság hétféle próbái

Az ifjú Botsinkay Jónást már várták a Feuersteinék lovagkastélyában, ahol meister Pumpernickel, a báróék mindenese, kelet-indiai mágusnak öltözve, tréfából jósolt neki. Beszélt lakodalomról és bárói rangról, amelyek megszerzéséért éppen azért tért vissza Jónás. A háziasszony felsorolta, hogy az erényesség, a vallásosság, a hűség, a nemesség, az illendőség, a vitézség és a bölcsesség próbáit kell kiállnia.

Pumpernickel boszorkánymestert kapott segítőjének és tanítómesterének. Jónás becsülettel állt helyt a próbákban, még a helyi legmérgesebb medvét, Gusztit is ártalmatlanná tette. Hat próbát sikeresen teljesített, csak a vitézsége volt hátra. Eközben Jónás szorgalmasan tanulta a német nyelvet, hogy megérthesse a postagalambbal érkezett levél tartalmát.

A levélben a következő szöveg állt: „Kedves majmom! Most akadt elém egy bolond, a Botsinkay örökös, akit cigányok neveltek. Atyám azt a feltételt szabta, hogy előbb báróvá kell válnia, ha el akar venni. A bolondom elkapta a maszlagot és hozzád fut. Segítsd bele a hálóba. Ha célba ér, mi is célba érünk. Ha férjnél leszek, boldogságunknak semmi sem áll útjába. – Csókollak ezerszer. – A te vadrózsád.”

Amint Botsinkay megértette az üzenet tartalmát, úgy távozott a kastélyból, hogy senki sem tudta, merre szökött el.

A két ezüstkanál históriája

A plébános, aki két eltűnt ezüstkanál miatt feldúltan panaszt tett Temesváron, pandúrokat hívatott, akik Cafrinka cigányasszonyt vasra verve elvitték. A kínzások során Cafrinka bevallotta, hogy boszorkánykapitány volt és ördögökkel szövetkezett, de a kanalakról nem tudott semmit.

A vádak alapján végül máglyán megégették. Jónás, amikor visszatért a faluba, vigasztalta a zokogó Szaffit. Mivel saját hibájának érezte, hogy a lány anyját így bántalmazták, megígérte, hogy feleségül veszi az árvát. A plébános meglepetten fogadta, amikor Jónásék házasságkötési szándékával megjelentek előtte. Kezdetben nem akarta őket összeadni, de miután kiderült, hogy a két ezüstkanál valójában sosem tűnt el, a pap összeeskette őket. A házasságkötést azonban nem rögzítette a plébánia matrikulájába.

A menyasszony első álma

Jónás a kastélyában vacsorázott, majd hitvesével együtt nyugovóra tért. Másnap reggel Szaffi elmesélte férjének álmát. Álmodott egy hosszú ősz szakállú férfiról, aki aranyvirágos selyem török kaftánban és aranybotra támaszkodva jelent meg előtte. Az idős férfi bemutatkozott Mehemed temesvári basának, és kijelentette, hogy a kastély területén vannak elrejtve az ő kincsei és Jónás apjának, Botsinkay Gáspárnak drágaságai.

Utasította Szaffit, hogy jegyezze meg a helyet: ahol a botsinkai templom tornyának a gombja délben, tizenkét órakor veti az árnyékát, hét nap múlva, Jónás születésnapját követően, ott kell két singnyi mélységre ásniuk a kincsekért. Mehemed basa kijelentette, hogy kincseit Szaffira hagyja örökségül, Jónás pedig apja hagyatékát veheti birtokba.

A pár kiszámolta, hogy negyvenkilenc napot kell várniuk az örökség felkutatására. Azonban három nap múlva Jónás türelmetlen lett, és eldöntötte, hogy megpróbálja kiszámítani, hol kellene lennie a toronygömb árnyékának. Az első kutatás során csupán egy kondér ezüstpénzt találtak.

Miután Jónás további két éjszakán át ásott, és Szaffinak már kötélen kellett felhúznia a kiásott földet, végre rábukkantak a régóta keresett kincshalmazra. Másnap Jónás Temesvárra lovagolt, és egyenesen a kormányzóhoz sietett, hogy katonákat és szakembereket kérjen birtokának rendbetételéhez.

A kormányzótól kérte, hogy azok, akik a birtokán telepednek le, ingyen kapjanak lakóházat, szántóföldet, vetőmagot, és igavonó marhát. Továbbá harminc társzekérre is szüksége volt, amelyeket ezüsttel megrakva küldött volna a császárnőnek, aki éppen nagy háborút viselt.

A gátkészítés, a vízlecsapolás és a betelepítés után a Botsinkay-birtok csodálatos átalakuláson ment keresztül, és hamarosan jöttek már vendégek is ötlovas hintókon a gazdag urasághoz, akinek annyi volt a kincse, hogy még a királynak is ajándékozott belőle. Kétszáz dragonyos kísérte a szekérsort, amelyen a kastély udvaráról Bécsbe szállították az ezüsttel teli hordókat.

A Szaffi kincsei

Cserébe az átadott jelentős mennyiségű ezüstért, a császárnő a Szent István-rend lovagjává avatta Jónást, amely cím nem csupán azt a jogot biztosítja, hogy királyi lakomákon elsőként nyúljon a pecsenyés tálhoz, hanem bárói címet is kérelmezhetett. Jónás büszkén mutatta be magát Szaffinak a kinevezéshez tartozó díszes jelmezben, ami Szaffin jókat nevettetett. A rendjelmez hamarosan az almáriumba került.

Jónás azonban hamar megelégelte a magas társadalmi rangok állandó kötelezettségeit. Sokkal jobban érdekelte az adoptált nemzetsége, a cigányság. Temesvárról egy faluval egyenértékű kóborló cigányt szervezett össze, és új telepet hozott létre velük a hegyek között: a tiszta fekete Cigándiát. Itt a társaság bányaművelésbe és fémkohászatba kezdett. Ez a hely vált Jónás legkedvesebb helyévé, ahol az idő nagy részét töltötte, szinte már a közösség tagjaként élt.

Jónás lelkiismerete leginkább azon gyötörte, hogy egy ártatlan lélek kínhaláláért ő tehető felelőssé. Eredetileg csupán tréfálni akart az ezüstkanalakkal, ám ennek következményeképpen Cafrinka halálra ítéltetett. Jónás, bűntudatát enyhíteni próbálva, Szaffit drága kincsekkel és ékszerekkel halmozta el. Azonban Szaffinak ezek nem voltak elég, ő egy másik, még ki nem ásott kincs után vágyakozott. Amikor Jónás megkérdezte, melyik kincs ez, Szaffi – igazán nőies módon – csak annyit válaszolt: Találd ki magadtól.

Jónás, aki nem volt gondolatolvasó, a vajdához fordult segítségért. A vajda jelen volt Cafrinka kihallgatásánál és ő hevítette fel a kínzóeszközöket. Kiderült, hogy a vajda összesöpörte Cafrinka hamvait, egy vasládába helyezte, majd azt eltemette az akasztófa alatti gödörben.

Jónás rájött, hogy mi Szaffi igazi kincse! Csak Medárdus napjáig kell várnunk, amikor is zivataros időben indulhatnak útnak Cigándiából Szegedre. Céljuk, hogy az ELI-ALPS intézet jelenlegi helyén található vesztőhelyről elhozzák Cafrinka maradványait.

A küldetés sikerrel zárult, a láda megtalálása után Szaffi boldogsága határtalan volt. Azonban csak egy dolgot kért Jónástól: hogy a ládát titokban helyezhessék el a családi sírboltban. Jónás ezt azonban határozottan visszautasította, nem akarta, hogy az elítélt boszorkány maradványait titokban rejtsék el az ősei közé. Ehelyett tisztes gyászkísérettel és méltó temetéssel kívánta a hamvakat megtisztítani az igazságtalan ítélet szennyétől.

Szaffit és gyermekeit magukra hagyva, Jónás útnak indult, hogy beteljesítse fogadalmát.

Fiat voluntas tua (Legyen meg a te akaratod)

Senki sem örül, ha „cigány” néven szólítják meg, főleg ha az illető bárói címmel is rendelkezik – bár magát a címet és annak járandóságait nem is tartja fontosnak. Egy cigányt még a paraszt is megvet, míg a báró az urak között az utolsó helyen áll.

Jónást zavarta a háta mögötti suttogás és lenézés, ezért elhatározta, hogy megtisztítja a titulusát. Kezdeményezését azzal indította, hogy saját költségén felállított egy százötven fős huszárbandériumot, amelyet a császári hadhoz vezetett. A császári táborban kezdetben gúny tárgyává vált, gyanakvó szemekkel figyelték, nem bíztak rá semmilyen feladatot, sőt, még megfigyelés alá is helyezték.

Jónás azonban csak az alkalomra várt, ami végül is eljött: a burkusok tönkretették a császári had hatvannégy ágyúját. A vasverő cigányok azonban egyetlen éjszaka alatt rendbe hozták az összeset. Ezáltal tiszteletet és elismerést vívtak ki maguknak.

A hír gyorsan terjedt, végül eljutott a császári udvarig is. Ennek következtében Jónást meghívták Bécsbe, ahol ezredest és bárót csináltak belőle, továbbá a királynő is kiemelt figyelemmel illette. Jónás hamarosan kedvelt személyiséggé vált, különösen azért, mert sokan még legénynek hitték.

Jónás, bár az ünneplések során is folyamatosan családjára gondolt, nem merte bevallani, hogy felesége és két gyermeke van.

Egyik bálon összefutott Arzéna kisasszonnyal és Feuerstein báróval is. Feuerstein elárulta neki, hogy a találkozás nem véletlen: a királynő már értesült a lánykérésről és minden akadályt elhárított a házasság útjából.

Jónás arca elkomorult, miközben azon tűnődött, hogyan szabadulhatna meg ebből a kellemetlen helyzetből. A postagalambbal kapott levelet nem említhette, és a feleségéről sem beszélhetett még.

Jónás különös helyzetben találta magát, melyre csak egy bolond találhatott volna megoldást. Így hát a nagy nyomás alatt az udvari bolond segítségét kérte. A következő lakoma alkalmával a bolond ügyes csel által megszerezte az erényes királyné, Maria Theresa hivatalos aláírását, amelyet „fiat voluntas tua Maria Theresa Regina” formában rögzítettek. Ez az aláírás került rá Jónás kérvényére szentesítésként, így sikerült megtartaniuk a jogszerű esküvőt, amely során Szaffi igazi származása és neve is nyilvánosságra került.

A Botsinkay család – immár grófi rangban – máig él a Bánságban, megerősítve helyüket és státuszukat a régióban.