Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

Grecsó Krisztián, a József Attila-díjas költő 1976. május 18-án született Szegváron. Testvére, Grecsó Zoltán balettművész, jelenleg mindketten Budapesten élnek. Tanulmányait a békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán, majd a szegedi JATE magyar szakán végezte.

Pályafutását 1997 és 2006 között a Bárka szerkesztőjeként kezdte, majd 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Ugyanakkor 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöki tisztségét is betöltötte. 2009 óta az Élet és Irodalom munkatársa.

Első jelentős sikere 2001-ben a Pletykaanyu című novelláskötetével érkezett, 2012-ben pedig Mellettem elférsz című művével elnyerte az Aegon Művészeti Díjat.

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz olvasónapló

A könyv hangulata olyan, mintha egy meghitt vasárnapi családi ebéd után a nagyi frissen sült süteményét éreznénk az illatában. A történet különleges és egyedi, eddig hasonló olvasmány nem került a kezembe. A főszereplő egy harmincas éveiben járó férfi, akinek belső vívódásait és helykeresését ismerjük meg, miközben az időben is vissza-visszaugrunk. Az olvasmány élvezetes nyelvezete és témája folyamatosan visszarepít a múltba — a nagyszülők otthonába, egy régi lakásba, ahol a jelen gyökerei mélyen a múltban gyökereznek.

A családfa-kutatás eredménye emberi, őszinte és mai, és a fiatalok elvágyódása is természetesnek hat ebből a környezetből. A szerző érzékletesen mesél a gyökereket jelentő helyekről, családról és emberekről, miközben szemérmesen érzelmesen mutatja be a családi sorsok összefonódásait.

A családregények kedvelőjeként különösen megfogott ez a mű, hiszen bármelyik család története lehetne. Élő, hús-vér szereplői mintha az én rokonaim lennének, nem csupán azért, mert a regény nagy része ugyanabban a megyében játszódik. Titkok, vágyak, a boldogság keresése — mindez mély érzelmeket kelt az olvasóban, és arra ösztönöz, hogy saját családi múltunkban is kutakodjunk egy kicsit.

A sárgadinnye kenyérrel, a nyolc kilométeres távolság, a négy évnyi várakozás, valamint a telket elválasztó kerítés mögé rejtett titkos kapu mind-mind emlékezetes motívumai ennek a történetnek.

„A „mi lett volna, ha?” talán a legizgalmasabb, mégis értelmetlen kérdés.”

Ez a könyv magával ragadott, szerettem minden oldalát. A vidéki élet ábrázolása élettel teli és hiteles, a hangulat tökéletesen visszaadja egy kis közösség atmoszféráját. A történet néha nyomasztó légköre az élet magaival rezonál, ahogy egy zárt falusi közösségben sokszor érezni lehet. Többször az a benyomásom támadt, hogy a történet akár velem is megtörténhetne.

A család sorsának szövevényei előttünk peregnek, miközben arra ösztönöznek, hogy saját családi múltunk szálait is felgöngyölítsük, és elgondolkodjunk arról, honnan jöttünk, merre tartunk, és hol a helyünk a világban. Mindez akkor válik igazán értékessé, ha van, kitől kérdezni — mert a kérdezés elengedhetetlen.

A jövőnk valóban a múltból fakad, és a beilleszkedés, az új élethelyzethez való alkalmazkodás, a gyökerek keresése és megtalálása is fontos eleme a történetnek. A regény élénk, ismerős témákkal dolgozik, könnyen olvasható és mélyen elgondolkodtató mű.

Tagadhatatlanul hozzájárult az olvasási élményhez, hogy több alkalommal részt vettem olyan találkozókon, ahol Grecsó Krisztián személyesen mesélt a kötetről. Mindig természetes közvetlenséggel, szeretettel beszélt családjáról és gyermekkori élményeiről, amelyek mélyen átszövik művét. A múlt megismerése fontos, hiszen segíthet rendet teremteni az élet körüli összezavarodott érzések között.

A történet sokszor olyan ismerős pillanatokat, illatokat és eseményeket idézett fel bennem, mintha az én családomról olvasnék. Drága nagyanyám is kenyérrel fogyasztotta a sárgadinnyét, és közöttünk hasonlóan szoros kapcsolat volt. Ez a mű valódi emberi történet, hús-vér szereplőkkel. Felveti a kérdéseket: honnan jöttünk, mit viszünk tovább, és hogyan adhatjuk át mindezt a következő generációnak?

Különösen érdekes volt olvasni a jelen érzéseiről és arról, mit „üzen” nekünk a múlt. Bár a könyv eleje némileg lassabb tempójú, és időnként szókimondóbb kifejezéseket használ, ezek a jellegzetességek ma már elfogadottak és helyük van a kortárs irodalomban. Az olvasmány küzdelmet igényel, de megéri.