Apuleius: Az aranyszamár 2. rész olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Lucius: a főszereplő, aki szamárrá változik
Milo: a szállásadó
Pamphilé: Milo felesége, hírhedt boszorkány
Fotis: szolgálónő Milo házában
Demeas: Lucius barátja (ő nincs jelen sehol)
Byrrhena: Lucius gazdag nagynénje

Apuleius: Az aranyszamár 2. rész olvasónapló

Thiasusnál, az előkelőnél

Thiasus, az előkelő ember, aki hírnevét egy csodálatos szamárral erősítette meg, olyan szolgát alkalmazott, aki a szamarat lenyűgöző mutatványokra tanította. Lucius, a szamár, hamarosan a közönség kedvencévé vált, és Thiasus ismertsége is nőtt ezzel együtt. Amikor Thiasus hivatali pozíciót kapott, a szamarával érkezett az általa rendezett játékokra, amelyeket egy ketrec előtt tartottak, ahol az emberek sorban álltak, hogy megtekintsék az állatot, még belépődíjat is fizettek érte.

A történet bizarr fordulatot vesz, amikor egy gazdag nő beleszeret a szamárba, és több alkalommal is fizet az állat felügyelőjének, hogy magános találkozókat szervezzen számukra. A szamár felügyelője felhívja Thiasus figyelmét az új „látványosságra”. Mivel a nő nem hajlandó nyilvánosság előtt megismételni tettét, egy rabszolgát választanak ki, hogy helyette részt vegyen ebben a különleges és kétségkívül megkérdőjelezhető eseményben.

Lucius azonban úgy dönt, hogy megszökik, mert nem akar részt venni egy ilyen rendkívül kínos és veszélyes helyzetben, különösen nem a nyilvánosság előtt. A történet tovább bonyolódik, miközben egy színi előadást tartanak az aranyalma legendájáról, ahol Lucius elgondolkodik az istenek közötti korrupcióról és annak mai társadalmi következményeiről.

Végül újra szabadon, és emberként

Miután Lucius megszökik a színi előadás után – ahol előzőleg jó bánásmódban részesült, így nem őrizték szigorúan –, az estét a tengerparton tölti. Ott imádkozik az istenekhez, kérve őket, hogy változtassák vissza eredeti emberi formájára, ígérve cserébe szolgálatot nekik. Az imádsága meghallgatásra talál: Isis istennő álmában megjelenik neki és elmondja, mit kell tennie a visszaváltozáshoz.

Lucius az álmában kapott utasításokat követve bemegy a városba, ahol éppen Isis ünnepét tartják. Csatlakozik az ünnepi körmenethez és megközelíti Isis papját. A pap által nyújtott rózsát elfogyasztva visszanyeri emberi alakját, ami lenyűgözi a környezetét. Ezt követően Lucius életét az Isis és Osiris isteneknek szenteli. Vagyoni helyzetét is rendezni tudja, mivel rokonai visszaadják neki örökségét.

A hitéletéhez való elkötelezettségét tovább mélyíti azzal, hogy beavattatja magát Isis kultuszába, ami jelentős anyagi áldozatokkal jár, így hosszú ideig anyagi nehézségekkel küszködik. Lucius gyakran találkozik Isis istennővel álmai során, aki így próbálja őt.

Később Rómába költözik, ahol ügyvédként telepszik le. Ismételten beavattatja magát az Isis kultuszba, mivel korábbi egyházi ruháját a másik templomban hagyta, majd Osiris, a legfőbb isten kultuszába is beavatást nyer. Osiris megjelenik neki álmában, és az istenek kegyessége révén Lucius sikeres és gazdag életet él, végül Osiris papja és előljárója lesz.

A melléktörténetek

szerepében, vagy a mű szereplőin keresztül meséltet el. Ezek a történetek nem eredeti alkotások, hanem korabeli, jól ismert mesék. Ezek közül a legkiemelkedőbb és leghosszabb az Ámor és Psyché legendája.

Meroe (a boszorkány) bosszúja (I.k.)

Egy másik jelentős történet a „Meroe (a boszorkány) bosszúja” című epizód, melyet Aristomenes mesél el. A történet Socrates tragikus halálát tárgyalja. Aristomenes hosszú idő után találkozik újra Socrates-szel, aki leépült állapotban van. Barátját megpróbálja felvidítani, ellátja étellel, ruhával és arra kéri, mesélje el mi történt vele. Socrates elmeséli, hogy rablók fosztották ki, majd egy boszorkány hírében álló kocsmárosnő magához vette, és varázslataival magához láncolta. Socrates azonban egy alkalommal kiszabadulva megszökik tőle.

Ezt követően mindketten egy fogadóban térnek nyugovóra, ahol éjjel a boszorkány és segédje megtámadja őket. Aristomenes szeme láttára a boszorkány átszúrja Socrates torkát, kiemeli a szívét és eltűnik vele. Hihetetlen módon, Socrates a reggel mégis felkel, és mindketten úgy gondolják, hogy csak álmodtak, bár hasonló emlékekkel rendelkeznek az eseményekről. Később, egy patak mellett megállva Socrates váratlanul meghal az előző éjszaka eseményei miatt. Aristomenes, miután összeszedi magát, eltemeti barátját.

Thelyphron története (II.k)

Thelyphron, aki Thesszáliában töltötte az időt, egy halottőrzés során veszítette el orrát és füleit. Thesszáliában magas a boszorkányság gyakorisága, a boszorkányok pedig friss halottak testrészeit használják fel varázslataikhoz. Emiatt nagy szükség van arra, hogy a temetés előtt megőrizzék a halottak testét. Azonban ez nem egyszerű feladat, mivel a boszorkányok olvasásaikkal könnyedén álomba ringathatják az őrzőket. Thelyphron esetében is sikerült elaltatniuk.

Az őrzött halott és Thelyphron neve megegyezett, így amikor a boszorkányok a halottat hívták a kripta bejáratához, Thelyphron kelt fel és ment oda, elvarázsolva. A boszorkányok ekkor őt fosztották meg orrától és füleitől a halott helyett, majd viasszal pótolták a hiányzó testrészeket. Másnap Thelyphron és a halott rokonai örömmel tapasztalták, hogy a halott testén semmi fogyatkozás nem történt.

Az igazi fordulat akkor következett be, amikor a halott férfi apja megpróbálta bizonyítani, hogy fiát annak felesége ölte meg. Ehhez egy egyiptomi pap segítségével rövid időre feltámasztotta fiát, aki elmondta, hogy felesége volt a gyilkos. A feltámadott férfi részletezte az előző este történteket is, amikor Thelyphront állították mellé testének őrzésére. A meghatározó bizonyíték Thelyphron orrának és füleinek leesése volt, ami mindenkit meggyőzött az elmondottak valóságtartalmáról.

Amor és Psyché története (IV-VI. k.)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gyönyörű királylány, aki a király harmadik leánya volt. Szépségét messze földről jöttek megcsodálni az emberek. Azonban Venus istennő, az irigység lángjában égve, mivel a királylány szépsége miatt elmaradtak tőle az áldozatok, sőt egyesek már a leányhoz imádkoztak, bosszút forralt. Megkérte fiát, Cupidót (Ámort), hogy bűvölje el a lányt, hogy szeressen bele egy szerencsétlen sorsú emberbe.

Psyché, a királylány, bár gyönyörű volt, nem voltak udvarlói, senki sem szeretett belé szerelmesen, és senki sem kérte meg a kezét. A Delphoi jóslatot követve a szülei egy hegycsúcs tetejére vitték, hogy ott hagyják magára, és beteljesedjen a neki szánt sors. Psyché azonban nem halt meg, hanem egyedül talált rá egy palotára, ahová bement.

A palotában különös dolgokat tapasztalt: hallotta a szolgák mozgását és beszédét, és bár kiszolgálták, ő maga nem látta őket. Psyché ott maradt éjszakára, és ekkor érkezett meg a ház ura, aki megígérte neki, hogy rendelkezhet a palotával, ha az éjszakákat vele tölti. Psychének, akinek nem volt senkije, beleegyezett ebbe az ajánlatba.

A férfi, aki valójában Cupido volt, csak éjszakánként látogatta meg a palotát, és nem árulta el Psychének a kilétét, sőt még az arcát sem mutatta meg neki.

Psyché, a gyönyörű királylány, akinek rokonai azt hitték, hogy meghalt, valójában egy rejtélyes palotában élt. Nővérei, akik meg akarták tudni mi történt vele, kutatásra indultak. Cupido, aki igazából Psyché férje volt, figyelmeztette őt, hogy nővérei rossz szándékkal érkeznek, de Psyché végül rávette, hogy fogadhassa őket.

A nővérek irigységet éreztek, amikor meglátták Psyché jólétét, aki nekik gazdag és fiatal férjről hazudott. A következő látogatás alkalmával Psyché ellentmondásba keveredett saját hazugságaival, és nővérei észrevették, hogy valójában nem ismeri férje valódi kinézetét. Félelmet keltve mondták el neki, hogy férje valójában egy szörny lehet, aki meg akarja enni őket, beleértve a születendő gyermeküket is. Azt tanácsolták, hogy ölje meg.

Psyché hallgatott nővéreire, és egy olajlámpást valamint egy kést készített el az éjszakára. A lámpa fényénél végül felfedezte, hogy férje a gyönyörű Cupido. Azonban véletlenül olajat cseppent rá, ami felébresztette őt. Cupido ráébredt, hogy Psyché megszegte a bizalmát és lámpa fényénél megnézte őt. Az olaj különös hatással volt rá, majdnem olyan mértékben, mint a kentaurok vére Herkulesre. Csaknem betegen és csalódottan Cupido elhagyta Psychét és egy másik palotájába repült el.

Miután Psyché a mitológiai istenség, Pán tanácsainak hatására magához tér, kegyetlen bosszút áll nővérein. Elhiteti velük, hogy Cupido mostantól őket szeretné feleségül venni, mire a nővérek azonnal a hegycsúcsra sietnek, ahonnan Zephyros, a szél istene át szokta őket szállítani. Azonban a szél istene ezúttal nem jelenik meg, így nővérei tragikus halált halnak a szakadékban.

Ezután Psyché megpróbálja kivívni az istenek jóindulatát, rendet tesz Ceres és Juno házaiban, ám erőfeszítései hiábavalónak bizonyulnak. Közben Venus megtalálja beteg fiát, Cupidot, és miután megtudja, mi történt, kegyetlen bosszút forral és elrendeli Psyché felkutatását.

Cupidó, miután felgyógyul, Jupiternél jár közbe Psyché érdekében. Jupiter végül beleegyezik a házasságukba, de egy feltétellel: Cupidónak meg kell szereznie neki a világ legszebb nőjét. Miután ez teljesül, Psychét befogadják az istenek közé, és ő összeházasodik Amorral, azaz Cupidóval. Az események sorozata nemcsak a szerelmesek újraegyesülését, hanem Psyché istenné válását is magával hozta.

Charité története

Charité, egy fiatal nő hosszú ideig kapott udvarlásokat Thrasyllostól, egy előkelő, de erkölcsileg megkérdőjelezhető életű férfitól. Thrasyllos nehezen viselte, hogy Charité Tlepolemusnak, egy másik férfinek adta kezét. Látszólag beleegyezett a történtekbe, de valójában alattomos bosszút forralt. Hosszú időn keresztül tettetve barátságot és bizalmat, Thrasyllos Tlepolemushoz férkőzött közel.

Egy alkalommal vadászatra hívta Tlepomust, ahol tervét végrehajtva megölte őt. Thrasyllosnak sikerült mindenkit meggyőznie arról, hogy Tlepomust egy vadkan ölte meg. Azonban Charité egy álomban látta meg férjét, aki felfedte előtte az igazságot Thrasyllos árulásáról.

Még a gyászidő alatt is Thrasyllos házassági ajánlatokkal ostromolta Charité-t. Charité, meggyőződve álma valóságtartalmáról, bosszút forralt. Színlelt szerelmet, majd amikor az alkalom adódott, Thrasyllos mindkét szemét kiszúrta. A tragédia végül Charité öngyilkosságával ért véget.

A hordó története

Egy szegény athéni férfit a felesége rendszeresen megcsalta, és az események egy alkalommal különösen pikáns fordulatot vettek. A férfi, amikor elment otthonról a bíróságra, hogy fizetett esküdtként szolgáljon, felesége azonnal behívta a szeretőjét. A páros a házat belülről bezárva kezdett hozzá a tiltott találkozóhoz, ám a férj váratlanul visszatért, miután rájött, hogy aznap nincs ítélkezés.

A feleség gyorsan elrejtette szeretőjét egy hordóban, majd nyitotta ki az ajtót. A férfi nem gyanakodott semmit, sőt még meg is dicsérte feleségét, hogy olyan jól zárta az ajtót a rossz közbiztonság miatt. A feleség azonban kritizálta férjét, hogy túl hamar jött vissza, és lustasággal vádolta meg.

A helyzetet tovább bonyolította, hogy a feleség azt állította, éppen eladta egyik hordójukat, és a vevő éppen azt szemléli. Ezt azért kiabálta el, hogy a szeretője is meghallja odabent. A szerető gyorsan átvette a vevő szerepét, és panaszkodott a hordó belsejének tisztaságára.

A férj, aki teljesen hiszékeny volt, lámpást és kaparót ragadott, és belebújt a hordóba, hogy kitakarítsa. A feleség pedig irányította őt, hol takarítson. Eközben a szerető, kihasználva a helyzetet, megközelítette a feleséget, és hátulról kiélte gerjedelmét. A szerető végül kifizette a hordó árát, és a férjjel elcipeltette azt a város túlsó felébe található házába, aki így tudtán kívül segített szeretőjének eltávolítani a „bizonyítékot”.

Philesiterus, a talpraesett szerető esete

Philesiterus már régóta szeretett volna közelebb kerülni Aretéhez, egy gyönyörű, de elérhetetlen nőhöz. Az alkalmat a férj egy üzleti útra történő távozása nyújtotta meg, bár a férj szigorúan megtiltotta feleségének, hogy távollétében elhagyja a házat, és Myrmex nevű szolgáját hagyta a nő erényének őrizetére. Philesiterusnak mégis sikerült megvesztegetnie a szolgát, így titkos találkozókra kerülhetett sor Aretéval a férj házában.

A történet fordulatosra sikeredett, amikor a férj váratlanul korábban tért haza. A riasztott szerelmesek közül Philesiterus sikerrel menekült meg, ám a sietségben a papucsát otthagyta, amit a férj megtalált. A szolgától magyarázatot követelt az esetre.

A helyzet még bonyolódott, amikor a szolga a papucsot kézben tartva sétált az utcán, és Philesiterus véletlenül rájuk talált. A szerető gyorsan reagált: azt állította, hogy a szolga a fürdőben lopta el tőle a papucsát, és azonnal visszavette azt. A férj megkönnyebbült, hiszen úgy érezte, hogy a történtek nem jelentenek veszélyt házasságára, és megnyugodott abban a hitben, hogy felesége hű maradt hozzá.

A meghiúsult mérgezés története

Egy családi tragédia majdnem borzalmas véget ért, amikor egy férfi második felesége, beleszeretve mostohafiába, megpróbálta megmérgezni a fiút. Az eset egy fordulatos bírósági tárgyalásba torkollott, ami az utolsó pillanatban derült ki igazság.

A családfőnek két fia volt: egy kb. 20 éves, az első feleségétől származó, jól nevelt fiatalember, és egy körülbelül 12 éves fiú a jelenlegi házastársától. A fiatalabb fiút a mostohaanyja szerelmi ajánlataival zaklatta, ám a fiú visszautasította őt. A visszautasítás és a félelem, hogy a fiú elmondhatja az esetet apjának, arra késztette az asszonyt, hogy megpróbálja megmérgezni őt. Azonban terve kudarcba fulladt, amikor saját vérszerinti fia itta meg véletlenül a mérget.

Amikor a férj hazatért, a feleség álnok módon az idősebb fiút vádolta meg saját gyermekének megmérgezésével. Az ügy bíróságra került, ahol az idősebb fiú kétségbeesetten védekezett az alaptalan vádak ellen. A per során már majdnem elítélték, amikor egy váratlan fordulat történt: egy orvos tanúvallomást tett. Elmondta, hogy a feleség szolgálója nemrég mérget kért tőle, de ő gyanúsítva a szándékot, álomport adott neki, ami tetszhalott állapotot idéz elő az elfogyasztójában.

A bíróság azonnal elrendelte a sírbolt felnyitását, ahol megtalálták a „mérgezés” áldozatát, aki éppen felébredt hosszú álmából. Ezzel egyértelművé vált, hogy ha az asszony tervét siker koronázta volna, ő lett volna a gyilkos. A bíróság végül az asszonyt ítélte el a kísérleti gyilkosság miatt.

A rabnő története

Egy asszonyt súlyos bűncselekmények elkövetése miatt ítéltek el, többek között családtagjai meggyilkolásáért. Az asszony először férje húgát ölte meg féltékenységből, akitől csak a lány bátyja és anyja tudta, hogy rokonaik. Ezután a férje halálát tervezte meg, miután a férfi megtudta a gyilkosságot. Mivel a férje már amúgy is beteg volt húga halála miatt, az asszony egy orvost hívott, akinek fizetett azért, hogy méreggel kevert gyógyszert adjon a férfinak.

Azonban az asszony ravasz módon arra kényszerítette az orvost, hogy ő is igyon a méreggel kevert italból, hogy a rokonok előtt bizonyítsa, a gyógyszer nem mérgező. Az orvos kénytelen volt inni, majd rohant volna haza ellenszérumért, de az asszony különböző ürügyekkel feltartotta, így mire hazaért, már nem maradt ideje az ellenszer elkészítésére és meghalt. Halála előtt azonban elmondta a történteket feleségének.

Az elhunyt orvos özvegye próbálta anyagi kompenzáció formájában rendezni az ügyet az asszonnyal, ahogy férje tanácsolta. Az asszony azonban további adag méreget kért, ezúttal saját fiának megölésére szándékozott, hogy így férje vagyona rá szálljon. Az orvos özvegye ezt már nem hagyhatta figyelmen kívül, ezért a helytartóhoz fordult, aki egyben a tartomány bírája is volt, és feladta az asszonyt. Az ügy gyorsan bíróság elé került, ahol a nőt bűnösnek találták és vadállatok elé vetésre ítélték.

Utószó – (A szerzőről és művéről)

„Az aranyszamár” című regény a Kr. u. 2. században íródott, és az ókori latin irodalom egyedülálló alkotásaként tartják számon. Apuleius, a mű szerzője, az ókor egyik jelentős és egyben ellentmondásos alakja volt, akit kiváló szónokként és ügyvédként is elismertek, ugyanakkor a keresztény egyház által hírhedt varázslónak tartottak, mely később irodalmi támadások célpontjává tette.

Az író a regény főhősének, Luciusnak karakterét saját magáról mintázta, ami az önéletrajzi elemekkel átitatott történetet még személyesebbé teszi. Mindkét figura – Apuleius és Lucius – mélyen érdeklődött a misztika iránt, és széleskörű ismeretekkel rendelkeztek, amelyeket az athéni akadémián szereztek, különös tekintettel Platón filozófiájára.

„Az aranyszamár” több, mint egy egyszerű antik történet: gazdag szövegű, fantasztikus elemekkel, horrort és erotikát is magában foglaló mű, melyben a főhős, Lucius, szamárbőrbe bújva különleges helyzetbe kerül. Ezáltal a szerző lehetőséget kap arra, hogy az embereket „meztelenségükben”, őszinteségük egy-egy pillanatában ábrázolja, ami Jonathan Swift „Gulliver utazásai”-hoz hasonlóan pesszimista világképet tár elénk. Az alkotás mélyebb mondanivalója a végére válik teljesen világossá, miközben filozófiai és társadalomkritikai elemeket is feszeget.

Apuleius műve, az „Az aranyszamár” különbözik Swift művétől, mert bár hasonlóan kritikus hangvételű, mégis tartalmaz reményt. A történet végén Lucius, a főhős, Isis istennő segítségével visszanyeri emberi formáját, és hálából életét az istennőnek szenteli. Apuleius ezzel a fordulattal a vallásban látja a megoldást az emberi szenvedésre, a félelmek enyhítésére, és egyfajta megnyugvásra a túlvilágon, ellentétben a földi lét gyötrelmeivel.

„Az aranyszamár” a maga korában kiemelkedő műnek számított, és emlékeztet a latin irodalom augustusi aranykorára. Apuleius regénye azért maradt fenn teljes egészében, mivel ő volt az egyetlen, aki a szamárrá változás történetét ilyen formában dolgozta fel. A regény számos akkoriban ismert történetet örökített meg, így megőrizve azokat a feledés homályától. Hatása tartós volt, több mint ezer évvel később Boccaccio is felhasználta elemeket a Dekameron című művében.