Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Santiago – az öreg halász

Manolin – Santiago tanítványa

cápák, kardhal, delfin…

halászok

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger olvasónapló

A történet egy kubai halászközösségben, valamint a tengeren bontakozik ki. Az idős halász, aki már 84 napja sikertelenül próbálkozik fogással saját kis csónakjából, az elején 40 napig osztotta sorsát tanítványa, Manolin, ám miután 40 nap alatt sem sikerült zsákmányt szerezniük, a fiú szülei úgy döntöttek, hogy másik hajóra küldik dolgozni.

Manolin egy alkalommal meghívta Santiagót egy sört meginni a helyi kertvendéglőben, ahol régi emlékeiken merengtek. A sör elfogyasztása után Santiago kunyhójához indultak, ahol kedvelt szabadidős tevékenységüknek, a színháznak hódoltak, annak ellenére, hogy a vetélőhálót, melyet korábban eladtak, már nem használhatták. Manolin elment élelmet szerezni Santiagónak, hogy a halász ne éhesen nézzen szembe a közelgő nagy kihívással: egy óriási hal megfogásával.

Ebéd közben Santiago elmesélte Manolinnak a legutóbbi baseball-mérkőzések eredményeit, amelyeket az előző napi újságban olvasott. Ezután mindketten lefeküdtek aludni, Santiago pedig a sötétben levette nadrágját, összegöngyölte az újságpapírral, a feje alá tette, majd elnyomta az álom. Álmában Afrikáról álmodott, ahol gyermekkorában járt, és érezte az afrikai levegő illatát, amit a reggeli szellő hozott. Azonban korábban ébredt, mint szokott, és úgy döntött, hogy még marad egy kicsit az ágyban.

Miután végleg felébredt, elment Manolinért, aki elkísérte a partra, hozott szardíniát és két csalit neki. Santiago a 85. napon ismét a tengerre szánta magát, egyedül, bízva abban, hogy ezúttal szerencsésebb lesz. Úgy tervezte, hogy mélyebbre merészkedik, mint korábban. Miközben a tengeren sodródott, egy fregattmadár repült el felette, ami reményt keltett benne, hogy talán a madár zsákmányra bukkant. Nem sokkal később igaza is lett: egyik horgán megfeszült a zsinór, gyorsan felhúzta, és egy tonhalat talált a végén, melyet aztán csalinként használt fel.

Ahogy a halász egyre mélyebbre hatolt a tengeren, újabb kapást érzett. Ezúttal azonban valami sokkal nagyobbról volt szó. A halász hiába próbált erőlködni, semmiképpen sem tudta mozdítani, sem felhúzni a zsákmányt. Hosszas küzdelem után a hal végre megmutatta magát: egy nagy termetű kardhal volt, amely magasba szökkent, lenyűgöző látványt nyújtva. Ezután elkezdte húzni a csónakot.

Időközben egy kis énekesmadár szállt le a halász csónakjára, láthatóan kimerülve. A halász beszélgetni kezdett a madárral, de ekkor a kardhal hirtelen megindult, a halász pedig elesett, majdnem beleesett a vízbe. Az eset során észre sem vette, hogy a madár elrepült, de azt igen, hogy keze vérzik.

A halász a tonhalat is elfogyasztotta, hogy erőt nyerjen a küzdelemhez, ám az egészet nem bírta megenni, a maradékot a vízbe dobta. Keze görcsöt kapott, amiért szidalmazta is a sorsot. Újabb zsinórt engedett le, remélve, hogy talál valami eledelt.

Ahogy beköszöntött az este, a kis horogra egy delfin akadt. Nagy erőfeszítések árán sikerült a csónakba húznia, majd bunkósbotjával leütötte, és a delfin azonnal elpusztult. Santiago tervezte, hogy másnap kibelezi a zsákmányt.

A zsinór közben szétvágta a tenyerét és a vállát, ám a halász tovább tűrte a fájdalmat, nem adta fel. Három napos küzdelem után a kardhal végül kifáradt. Santiago egyre közelebb húzta a csónakhoz, majd amikor eléggé megközelítette, szigonyával ledöfte. A kardhal azonban túl nehéz volt ahhoz, hogy a csónakba emelje, ezért inkább a csónak oldalához kötözte. A vitorlát felhúzva és a szél segítségével elindult vissza a partra.

Ahogy Santiago egyre közelebb sodródott a szárazföld felé, a kardhal vérének szétszóródása a tengerben cápákat vonzott a halász csónakja közelébe.

Egy nagyméretű cápa bukkant fel, de Santiago nem ijedt meg, tudta, hogy a ragadozó rátámad majd a halra. Az előrejelzéseknek megfelelően a cápa beleharapott a zsákmányba, mire Santiago kézbe vette szigonyát és a cápa fejébe vágta. A cápa a mélybe süllyedt, magával ragadva a szigonyt is.

Santiago tisztában volt vele, hogy ha további cápák támadnak, esélytelen lesz ellenük védekezni fegyver nélkül. Ezért gyorsan egy ötlettel állt elő: kést kötött az egyik evezőlapát végére, így legalább valamiféle védelmi eszköze maradt.

Két óráig zavartalanul haladt a csónak a széllel, közben Santiago megkóstolta a nagy hal húsát, amely nagyon ízlett neki, kiváló minőségű volt. Azonban hamarosan újabb két cápa jelent meg. Az egyik ugyanott harapott a halba, ahol az előző, Santiago a lapátra kötött késsel leszúrta, és a cápa a kiharapott részszel együtt elsüllyedt. A másik cápa azonban az alulról kezdte szétmarcangolni a zsákmányt. Santiago kénytelen volt keresztbe fordítani a csónakot, hogy hozzáférjen a cápához. Amikor a cápa felbukkant, leszúrta, de a ragadozó nem süllyedt el, mert állkapcsa rágörcsölt a hal húsára.

Ekkor újabb cápa érkezett, amit Santiago szintén leszúrt, de a kés pengéje kettétört, így már semmilyen fegyvere nem maradt.

A szél egyre erősebben fújt, a csónak egyre gyorsabban haladt a part felé, amikor újabb két cápa támadt. Az egyiket Santiago bunkósbotjával orrbavágta, amikor az ráharapott a halra, a másikat hiába ütötte meg kétszer, nem találta el jól, és a cápa egy hatalmas darab hússal távozott. Santiago remélte, hogy a cápákat sikerült jól megsebesítenie, és nem térnek vissza.

A sötétség beálltával Santiago reménykedett, hogy hamarosan meglátja a szárazföld fényeit.

Ahogy Santiago a part felé haladt, töprengeni kezdett saját szerencséjén: az 85. napon ugyan sikerült kifognia élete legnagyobb halát, ám a cápák több mint felét megetették.

Este 10 óra körül felcsillantak a part fényei, ám éjfél körül egy áramlat cápafalkát sodort a csónak közelébe. Santiago a sötétségben csak nehezen látott, de bunkósbotjával mindent megtett, hogy megvédje a maradék halat. Az egyik cápa kitépte a kezéből a bunkósbotot, ezért a halász a kormányrudat ragadta meg, és azzal folytatta a harcot. A cápák azonban már széttépték a halat, és a fejéig értek. Miután az állatok elúsznak, egy mégis marad. Santiago lesújt rá a kormányrúddal, megsebesíti, de a rúd eltörik.

A kormányrudat, amennyire lehet, helyére teszi, és folytatja útját. A csónak gyorsan halad, mivel már csak a hal csontváza van hozzákötve.

Az éjszaka közepén Santiago végre partot ér, de mindenki alszik, a kertvendéglő is bezárt. Kihúzza a csónakot a partra, leszereli a vitorlát, és hazafelé indul, a csónakot a csontvázzal együtt hagyva a parton. Santiago rendkívül fáradt, útközben többször megáll pihenni.

Másnap délelőtt Manolin benéz hozzá, de Santiago még alszik. Látva a sebesült kezeket, a fiú elszomorodik. A halászok közben Santiago csónakját körbeállják, és megállapítják, hogy a hal 18 láb hosszú volt az orrától a farkáig.

Manolint azonban inkább Santiago egészsége érdekli. Bemegy a kertvendéglőbe kávéért, hazaviszi neki, de nem ébreszti fel, megvárja, amíg magától felébred.

Amikor Santiago felébred, megissza a kávét. Manolin kijelenti, hogy függetlenül attól, mit mondanak a szülei, ő továbbra is Santiagoval fog halászni, mert még sokat kell tanulnia tőle. Santiago pedig ki kell pihenje magát és meg kell gyógyítania sebeit.

Aznap délután egy kirándulócsoport érkezik a kertvendéglőbe. Látva a parton a hatalmas csontvázat, egy nő megkérdezi a pincértől, hogy mi az. A pincér próbálja elmagyarázni, hogy az egy óriási hal, egy marlin csontváza, amit megettek a cápák, de csak annyit tud kibökni, hogy cápa. A nő már nem is kíváncsi a magyarázatra, csak meglepődik, hogy a cápáknak ilyen szép farkuk van.

Közben Santiago még mindig alszik, Manolin mellette ül és virraszt.