Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Karinthy Frigyes munkásságában a novella áll az újítások előterében. A századforduló modern tudományai, úgymint a pszichológia, szociológia és a kapcsolódó determinista, biológikus nézetek, valamint a korabeli polgári filozófia gyakran visszaköszönnek írásaiban. Az emberi lélek kettőssége, a racionális és az irracionális én közötti összetett viszony, valamint a tudatos és tudattalan szférák meghatározó szerepe kiemelt témája Karinthy alkotásainak. Novelláiban egyedülálló módon ötvözi a tudományos alapú pszichologizálást az ironikus, szatirikus ábrázolással, ami a „Találkozás egy fiatalemberrel” című művében éri el csúcspontját.

Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel olvasónapló

„A Találkozás egy fiatalemberrel” novellája Karinthy Frigyes racionalisztikus ábrázolása a megkettőzött tudatnak. A történetben a realista leírás mögött a fantasztikum rejtőzik: a főhős, maga az író, kamaszkori önmagával találkozik a Duna partján.

A találkozás kiábrándító, hiszen a felnőtté válás küszöbén álló, világmegváltó álmokkal teli fiatalember szembesül a már élettel teli, szabályokat elfogadó, csalódott és meghasonlott felnőtt énjével. A vágyak és a valóság ütközése morálisan meghatározó, ahogy a tizennyolc éves szereplő keserű iróniával feszegeti a már megválaszolt kérdéseket, melyekre a valóságot elfogadó felnőtt csak szégyenkezve tud válaszolni.

A korai érettségű fiatalember teljes kiábrándulással és magabiztos fölénnyel néz Karinthyra, aki újra és újra kényszerül meghátrálni. A nagy tervek megvalósíthatatlansága ellenére az egyetlen kiút a gondolkodó emberi attitűd felvállalása látszik. Az írás és az örök emberi értékek megörökítésére törekvő művészeti tevékenység lehetne a felmentés kulcsa, ám a racionális válasz elmarad; az ítélet már a találkozás első pillanatában készen áll: „Te tudod, hogy nekem van igazam… te szegény, te kicsi, te senki… Merj a szemembe nézni…”

A vágyak, álmok és remények feladása a hétköznapi élet kényelme érdekében gyengeségre utal. Az életben nincsenek mentségek; a vágyak és a valóság gyakran állnak egymással ellentétben.

Ez is egyfajta törvényszerűség. Az élet önmagában értékes, még ha nem is kísérik emberiség méretű mérföldkövek. Azonban nagyobb probléma az, ha az élet vágyak, álmok és remények nélkül zajlik, hiszen ezek feladása sosem történik harc nélkül. A küzdelem az emberi lét másik alapvető jellemzője. Ennek fényében a felnőtt Karinthy találkozása fiatalabb önmagával bár reményvesztettséget sugall, ez egyfajta pszichoanalitikus újraélés, ami a múlt felidézésével előremutató jelzéseket is hordoz.

A történet ironikus lezárása nem utasítja el a fiatal én mindenáron győzni akaró magatartását. Épp ellenkezőleg, ez a szabad lehetőségek újbóli felfedezésére tett kísérlet. A mindennapi dolgokból építkező világ bár nem pótolhatja a nagy álmokat, mégis kitörölhetetlenül emlékeztet rájuk.

A novella befejezése többféle értelmezésre ad lehetőséget. A fiatal fiú gúnyos búcsúzása és az utolsó szavak pillanatnyilag lélegzetelállító hatást keltenek, majd minden a hétköznapi realitások szintjére tér vissza. A találkozó árucikké alakul át: „A téma szép – mondtam magamban, felvidulva. – Versnek kicsit hosszú volna. De novellát lehet belőle csinálni. Röviden, szatirikusan. Ma úgyis kedd van, szállítanom illik valamit.”

Ennek ellenére a történet mély és kitörölhetetlen nyomot hagy az író tudatában, és az olvasót is szembesítő élményt nyújt („És csak tompán fájt már a seb.”).