Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak elemzés * Olvasónaplóm 2024

Mikszáth Kálmán műveiben mély megértést nyújt a költészet és az írói mesterség iránt, melyet elsősorban nem regényíróktól, hanem a magyar parasztok életének megfigyeléséből merített. Írásaiban visszatérő témák a parasztság mindennapjai, a dzsentri réteg bemutatása és a történelem ihlette események. Kezdeti novelláiban a szülőföldje parasztjait ábrázolja mély együttérzéssel, akiket erkölcsi tisztaság, becsületes egyszerűség és nemes emberi jellemvonások jellemeznek, bár képtelenek lázadni és jellemzően alázatosak.

Mikszáth írói stílusa és novelláinak szerkezete belső feszültséget sugároz, miközben a népballadákra jellemző hiányosságok is érzékelhetők. Munkássága során olyan művek születtek, mint a „Bede Anna tartozása”, „Az a Fekete folt” és „Tímár Zsófi özvegysége”.

A dzsentri világát nem csak novelláiban, de regényeiben is feldolgozza, miközben maga is e társadalmi réteghez tartozott. Mikszáth élesen látta és bírálta saját osztályának hibáit, műveiben a dzsentriek történelmi távlatok hiánya mellett érezhető a bíráló hang, amely az együttérzéssel párosul. Ez az ellentmondás különösen „A Noszty fiú esete Tóth Marival” című regényében ér kritikai realizmusig.

Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak elemzés

A „Tót atyafiak” című mű négy közepes terjedelmű történetet tartalmaz. „Az arany kisasszony” című elbeszélés lassan kezdődik, majd fokozatosan felgyorsul, végül váratlanul megszakad. A szöveg első része az olvasót Selmecbányára viszi, egy különleges vidékre, ahol a barátnők a kertjükből kiálthatnak egymásnak, ám személyes találkozásuk másfél órányi gyaloglást igényel. A város egy völgykatlanban helyezkedik el, ahol a házak lépcsőzetesen helyezkednek el egymás fölött, ami szokatlan és egyedi helyszínt biztosít a történet számára.

A történet egyik kulcsfigurája, Csemez úr, azt követeli meg leendő vejétől, hogy lánya súlyával megegyező mennyiségű aranyat fizessen érte. Mirkovszki Miklós vállalja a kihívást és Amerikába utazik, hogy aranyat keressen. Idővel a lány állapota romlik, az apa meghal, de a fiúnak nem tudnak hírt adni a történtekről, mivel ismeretlen a tartózkodási helye. A sztori gyorsan legendává alakul, mint a távoli, elérhetetlen külvilág. Az egész történet rövid, és inkább csak átmenetet képez két időtlennek tűnő helyzet között.

Az időszerkezet jellemzően megjelenik Mikszáth Kálmán „Az a fekete folt” című művében is. A cím a történet végére utal előre, míg a narratíva a jelenből indul. Az átmenet a múltba fokozatosan valósul meg, az elbeszélő múltba helyezett betétekkel szövi át a jelen történéseit. Mikszáth távolságot tart karaktereitől, akik közül Anikáról, a hercegről és Matyiról keveset tudunk meg, alig többet, mint a birkákról. A szereplőknek csupán egyetlen lényeges funkciójuk van: részt vesznek Olej Tamás belső összeomlásának dramatikus folyamatában.

A „Tót atyafiak” hősei gyakran magányosan, a természet részeként élnek, ahol természeti lényekként léteznek. Ezek a sorsedzett karakterek maguk köré teremtenek egy teljes értékű világot, amelyet azonban időnként valami megzavar. Ilyen eset például Lapaj, a híres dudás története, aki érzéketlenül szemléli, ahogyan egy fiatal nő a szeme láttára vízbe fojtja magát. Amikor azonban megtudja, hogy a nő egy csecsemőt hagyott hátra, eladja legnagyobb kincsét, a lantját, hogy gondoskodhasson a gyermekről.

„A jó palócok” szereplői szintén polgárosulatlan parasztok. Bede Erzsi, a „Bede Anna tartozása” című novella hőse, nem kevésbé él a régi hiedelmek világában, mint Jasztrab György. Erzsi oly módon próbálja biztosítani elhunyt nővére nyugalmát, hogy maga tölti le a rá kiszabott büntetést.

Az elbeszélő által mélyen átélt babonák bemutatása révén az olvasók is megérthetik, milyen jelentős szerepet töltenek be ezek a hiedelmek a nép életében. A „Jó palócok” ebben a tekintetben eltér a „Tót atyafiak”-tól; szereplői sokkal nyíltabban fejezik ki érzelmeiket, például a „Néhai bárány” történetében, amikor egy kisgyermek megtalálja kedvenc bárányát egy ködmön béléseként.

Mikszáth Kálmán rövid történetei gyakran mély, belső nézőpontból közelítenek meg szereplőiket. Ezt jól példázza a „Szűcs Pali szerencséje” című novella, ahol a megjavult korhely sikeres leánykérés után a kocsma mélyén találja magát. Másnap egy jegykendőt talál az ágyán, és felmerül benne a kérdés: vajon elutasították, vagy csak álmodta az egészet? A történet a főhős kijózanodása előtt ér véget, így a kérdés nyitva marad.

Más alkalmakkor Mikszáth csak a történet csúcspontjánál alkalmaz belső nézőpontot, mint a „Péri lányok szép hajáról” szóló történetben, ahol csak hézagosan ismerjük az előzményeket. Itt a nővér szemszögéből látjuk az eseményeket, aki csak azt látja, hogy húgát a szomszédasszony bosszúból tövig levágja. Hasonló nézőpontváltást tapasztalhatunk a „Tímár Zsófi özvegysége” című műben is, ahol a férj szemszögéből ismerjük meg a világot a templomtoronyból, amíg végül le nem zuhan.

Mikszáth Kálmán kisebb terjedelmű történetei során tökéletesítette a sűrítés művészetét. Az író 15 novellája együttvéve még mindig kevesebb terjedelmet foglal el, mint a „Tót atyafiak”. Ennek oka részben az, hogy ezekből a művekből hiányoznak a részletes természeti leírások, noha a természet még mindig fontos szerepet játszik a cselekményben, mint például a „Bágyi csoda” című történetben, ahol a molnárné megcsalja a férjét, és a víz visszafelé kezd folyni.

Ezenfelül a balladai stílusú elhallgatások is hozzájárulnak a szövegek rövidségéhez. Az író gyakran alkalmaz szokatlan, nyitott befejezéseket is, amelyek arra késztetik az olvasót, hogy maga töltse ki a történet részleteit. Ilyen példa a „Vér Klára és Gélyi János” című novella, ahol a főhősök lagziba mennek, de útközben a férfi a szekérrel egy szakadék felé veszi az irányt, a történet pedig itt hirtelen véget ér, így az olvasóra marad a befejezés kitalálása.