Arany János: Tengeri-hántás olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Az „Őszikék-balladái” sorozatának egyik markáns darabja a „Tengeri-hántás”, mely Arany János parasztballadái között kiemelkedő helyet foglal el. A mű két narrátora egy őszi kukoricahántás alkalmával, egy ropogó tábortűz mellett meséli el a történetet. A ballada Tuba Ferkó és Dalos Eszter két fiatal között kibontakozó szerelmi viszonyát követi nyomon.

A kapcsolatuk gyorsan mélyül, annak ellenére, hogy csak rövid ideje ismerik egymást. Eszter váratlanul teherbe esik, amit a korabeli társadalom erősen elítélt. A körülmények súlyos terhet rónak a lányra, ami végül öngyilkosságához vezet. Ferkó, lelkiismeret-furdalásától hajtva, szintén saját életét veszi. A mű a kihunyó tábortűz mellett ér véget, ami szimbolikusan zárja le a tragikus események sorát.

Arany János: Tengeri-hántás olvasónapló

Tuba Ferkó, a juhászlegény, elcsábítja és teherbe ejti Dalos Esztit, majd eltűnik a színről. A tragédia mélypontra jut, amikor a lány, elkeseredésében, életét veszi. Ferkó a faluba visszatérve szembesül szerelme halálával, amitől lelkifurdalása egyre csak növekszik.

Álmatlan éjszakái után, egyik éjjel kiszédeleg a falu utcáira, majd alvajáró állapotban felmászik a templomtoronyba, ahonnan végül a mélységbe zuhan és életét veszti. Bár a balladai köd homályosítja, hogy öngyilkosság történt-e, vagy csupán baleset áldozata lett, a történet sötét árnyalatai sejtetik: Ferkó toronyba mászása nem volt véletlen cselekedet.

A „tengeri” elnevezés a kukoricára terjedt ki, amely elnevezés az amerikai kontinensről származik, és sok vidéken máig használatos. A tengerihántás alatt a kukoricacső héjának, a csuhé-leveleknek eltávolítását értjük. Ez a munka kiváló alkalom volt arra, hogy a közösség tagjai történeteket meséljenek egymásnak, gyakran a tűz körül ülve. Ilyenkor hangzott el Ferkó és Eszti tanulságos története is.

Ritka jelenség, de előfordulhat, hogy valaki piros szemű kukoricacsövet talál, amit szerencsés előjelnek tekintettek. A versben ez ösztönzést jelent a fiatalok számára: „Ki először piros csőt lel, lakodalma lesz az ősszel.” A történet során gyakran hangzik el a buzdítás: „Tegyetek rá, hadd lobogjon”, amely arra ösztönzi a hallgatókat, hogy fenntartsák a tüzet.

A műben a közbevetések is fontos szerepet játszanak, hiszen sokszor azok is a történet részét képezik. „Hűvös éj lesz, fogas a szél” – ez a kifejezés a metsző hideget jelenti, amit a szél okoz.

A telihold a műben sejtelmességet áraszt, egyben jelzés arra, hogy a lány nőiessége ébredezik. A szövegben számos utalás található, melyek mélyebb jelentéseket rejtnek:

„Rókát hajt a Bodré” – a kifejezés arra utal, hogy a kutya, mint Ferkó, üldözi a lányt. „Töri a vadkan az irtást” – ez a kijelentés egyértelműen a szexuális együttlétre vonatkozik. „Tövis, talló piros vérit fakasztja” – ez a sor a szüzesség elvesztésének metaforája.

„Hova jár mint kósza lélek” – Ez a megfogalmazás arra utal, hogy Eszti többször találkozik a fiúval. Az ilyen jellegű ábrázolások gazdagítják a művet, rétegzett értelmezési lehetőségeket nyújtva az olvasó számára.

„Soha mennyi csillag hull ma” – a kifejezés Eszti végzetes sorsát vetíti előre. A csillaghullást régen gyakran értelmezték úgy, mint ami a halált vagy a szerelem végét jelzi. Emellett utalás lehet arra is, hogy abban az időben gyakran fordult elő öngyilkosság, különösen törvénytelen terhesség esetén, amikor az érintettek képtelenek voltak megfelelni az erkölcsi normáknak.

„Tuba Ferkó a legelőt megúnta, tovahajtott” – ez a mondat azt sugallja, hogy Ferkó megelégelte a helyzetet és elhagyta Esztit. „Nagy harmat esik egyre” – ez a megfogalmazás Eszti könnyeit szimbolizálja, amint fájdalmát sírásban fejezi ki.

„Kuvikol már az ebanyja” – a kuvik, vagyis a bagoly a néphiedelem szerint halálmadárnak számít, aminek hangja rossz előjelet, közelgő halált jelez.

„Itt nyugosznak fagyos földbe” – e sorból derül ki egyértelműen, hogy Eszti terhes volt, hiszen a többesszám használata arra utal, hogy többen nyugszanak a földben.

„Ne aludj hé! Vele álmodsz” – Ferkó saját magának mondja ezt, miközben egyre jobban megviseli Eszti halála. „Tizenkettőt ver Adonyban” – az éjfélt jelző harangszó Ferkónak az utolsó óráját jelzi.

E két fiatal tragikus története egy erkölcsi példázatot formál, amely az erkölcsi normák betartásának fontosságára hívja fel a figyelmet: a házasságon kívüli viszonyok veszélyeire és következményeire.

A romantika, amely szabadulni vágyott a műfaji kötöttségektől, kedvelte az átmeneti vagy kevert műfajokat. A ballada éppen az epika és a líra határterületén helyezkedik el, tartalmazhat „drámai” monológokat vagy párbeszédeket is.

Greguss Ágost definíciója szerint a ballada egyfajta „tragédia dalban elbeszélve”. A műfaj jellemzően tragikus, sűrített helyzeteket ábrázol, ahol a líraiság a „lélek állapotának” megjelenítésével, vagy valamilyen erkölcsi, etikai norma artikulációjával érhető el.

A szereplők döntéseit a szabad akarat és a determináció összecsapása határozza meg, gyakran a „bűn és bűnhődés” témakörét boncolgatva. A balladákban a drámai objektivitás és a lírai szubjektivitás együttes jelenléte révén bontakozik ki a műfaj sokrétegűsége.

A „személy” történetének bemutatása gyakran epikus jellegű, ami az elbeszélő irodalmi művek sajátosságára utal. Arany János szavaival élve, a ballada lényege nem csupán a tények közlése, hanem azoknak az érzelmi világra gyakorolt hatásának kifejezése. „…a ballada természete szerint nem a szomorú történeteket, hanem azok tragikumát hivatott erőteljesen közvetíteni.” Ez a megközelítés hozzájárul ahhoz, hogy a ballada mélyebb érzelmi rétegeket és komplex üzeneteket közvetítsen az olvasó felé.

Az Arany János műveiben gyakran előforduló epikus hitel mellett különös jelentőséget kapnak a szerkezeti megoldások, az előadásmód és az ebből fakadó hatás. A népies balladák esetében Arany a népballadák születési körülményeit is megjeleníti, mint a közösségi együttlét ereje vagy a babonás hiedelemvilág, például a „Tengeri-hántás” esetében.

Az elbeszélés és párbeszéd, a közbeszólások váltakoztatásával, valamint a párhuzamos vagy keretes szerkezet alkalmazásával növeli a művek hatását. Arany a balladák ihletésében a zenét is kiemeli, megjegyezve, hogy a balladák megfogalmazásakor a ritmus és dallam már a kezdeti, még homályos eszme megfogalmazásánál jelen volt, gyakran egy régi népdallal összefüggésben, amely különös szimpátia révén kapcsolódott az adott témához. Így a balladák akusztikai rétege is gazdagságot nyer.

Arany János balladáiban a német műballada, valamint a skót, magyar és székely népballadák tematikája és hangulata ötvöződik. A költő 1846-tól kezdett el balladákat írni, műveit pedig az idő és a keletkezés helye alapján három nagy csoportba sorolhatjuk.

Ezek a nagyszalontai (1846-1850), a nagykőrösi (1852-1857) és a pesti (1860) időszakokra jellemző balladák. A művek témája, szerkezete, hangulata és műfaji jellegzetességei alapján is csoportosíthatóak. Imre László „Arany János balladái” című könyvéből származó példák bemutatják ezeket a jellemző módszereket, amelyekkel Arany munkássága az irodalomtörténet kiemelkedő részévé vált.