Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Zéta – művelt, trák származású görög szolga
Priszkosz – római rétor, Zéta gazdája
Emőke – hun leányzó, Zéta szerelme
Dsidsia – szolgálólány a hun táborban
Attila – hunok vezére
Rika királyné – Attila felesége
Csáth – Emőke atyja, Attila bizalmasa
Oresztész, Edekosz stb. – hun vezérek
Szabad-Görög – felszabadult rabszolga a hun táborban
Vigilász – római tolmács

A „A láthatatlan ember” című regény, amelyet eredetileg 1902-ben adtak ki „Láthatatlan ember” címmel, Gárdonyi Géza alkotása.

A regény, „A láthatatlan ember” főhőse, Zéta, egy trák származású, művelt görög fiatalember, aki a szerelme, Emőke iránti vonzalma miatt a rabszolgaság nehézségeit is vállalja, csak hogy közel lehessen hozzá. Gárdonyi Géza művének népszerűsége abban rejlik, hogy Zéta története gazdag, élénk és természetes hangvételű, ami egyaránt megnyerő a gyermek és a felnőtt olvasók számára.

A regény címének titokzatosságát maga az író oldja meg az előszóban, amely utószóként is értelmezhető. Gárdonyi itt felfedi: „Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer engem senki… Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” Ezen sorokkal Gárdonyi saját magányos, sokak által félreismert személyiségére utal, akinek igazi énjét a külvilág sosem ismerhette meg teljesen.

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember olvasónapló

Az ötödik század közepén járunk, egy időszakban, amikor a Római Birodalom már két részre szakadt, és a világot a hunok uralják. Attila király birodalma hatalmas, a Volgától a Rajnáig terjed, központja Pannónia földjén, a Duna mentén található.

A korabeli Keletrómai Birodalom gyengekezű uralkodója, Theodóziusz, alá van rendelve Attila akaratának, aki szabadon szabja meg az adókat, amelyeket a császárnak kell fizetnie. A birodalom megmaradt részein az élet nehéz: a szegénység elterjedt, az adók magasak.

A „Láthatatlan ember” című regény főszereplője, a tizenkét éves Zéta, egy rendkívül intelligens, több nyelven beszélő fiú. A történet szerint Zéta és édesapja Konstantinápolyba hajóznak, ahol az apa a rabszolgapiacon válik meg fiától.

Zéta első gazdája Maksziminosz, aki gyerekek mellé játékszernek szánja, majd nyolc évig Priszkosz szolgálatában áll, akitől nem akar elválni, még a szabadságát felajánló pénzt is visszautasítja. Végül Zéta Priszkosz követeként követi gazdáját Attila birodalmába, hogy Róma ajándékait és néhány szökevényt is elszállítsanak a hunok uralkodójának.

Útjuk során Zéta megismerkedik néhány hun méltósággal, és később megpillantja Attila leányát, Emőkét is. Bár első találkozásukkor a lány nem gyakorol rá nagy hatást, később Zéta nem tud szabadulni Emőke vonzásától.

Zéta, a „Láthatatlan ember” regényének központi alakja, alaposan megismeri Attila birodalmát, és találkozik Szabad-Göröggel is, aki egykori görög rabszolgából lett szabad ember, miután bátran harcolt a hunok oldalán, és ezért ura felszabadította. Zéta hasonló sorsra vágyik.

Zéta nagy szerelme Emőke iránt érzett vonzalma mellett egy másik szál is bontakozik: Dsidsia, egy másik lány reménytelenül szerelmes belé. Zéta a szerelem rabszolgája lesz, mindent megtesz, hogy a hunok között maradhasson, többek között hamis levelet ír Priszkosz nevében, melyben állítja, hogy immár a Csáth családnál szolgál, és még Priszkosz aláírását is aláhamisítja.

Zéta megpróbál alkalmazkodni a hunok életmódjához, amit eleinte könnyebbnek gondol, mint valójában. Konstantinápoly fényűzése és Pannónia földje közötti különbségeket csak később érti meg teljesen. Csáth, új ura, először „kedves kutyájaként” kezeli, akivel mindenütt együtt jár, és aki szórakoztatja, valamint segítségére van a mindennapi teendőkben. Egy alkalommal még hun öltözéket is ajándékoz neki.

A történet fordulatot vesz, amikor Konstantinápolyból érkező követek felfedik, hogy Zéta által írt levél hamis. Csáth kezdeti haragja után végül megbocsát Zétának és visszafogadja szolgálatába, ami tovább bonyolítja a fiú életét a hun birodalomban.

Attila, a hunok vezére, keresi a háborúhoz vezető okokat a Római Birodalom elleni támadására, és végül egy régi házassági szerződés megsértésében talál megfelelő indítékot. A hadüzenet következtében megkezdődnek a katonai előkészületek. Ismert tény, hogy a rómaiak sorait Aetius fogja vezetni, Attila egykori ifjúkori barátja, aki nem csupán kiváló stratéga, de mélyen ismeri a hun vezér gondolatait is. Eközben számos nép csatlakozik a hunokhoz, együttes erővel próbálva térdre kényszeríteni a darabokra hullott, meggyengült, ám még így is tekintélyes római birodalmat.

Zéta, a regény fiatal hőse, abban reménykedik, hogy hősiességét felismerve Csáth felszabadítja a rabszolgaságból a katalaunumi csata során, így lehetősége nyílna a szabad házasodásra. Elszántan törekszik arra, hogy csatában ura mellett maradjon, hogy az szemtanúja lehessen bátorságának. Azonban számára a legfőbb cél továbbra is az, hogy életben maradjon a harcok során.

Zéta bátran helytáll a csatában, ám urát hamar elveszíti. A katalaunumi ütközet után a holtak és sebesültek között ébred, kínzó lelki gyötrelmekkel és erős testi fájdalmakkal küszködve. Az éjszaka végére sem derül ki számára, hogy ki nyerte meg a csatát: a hunok vagy a rómaiak. A csatatér a haldoklók nyögésétől hangos, és emberi roncsok kószálnak szerteszét.

Zéta próbál segítséget kérni több nyelven, de senki nem segít rajta. Később kiderül, hogy miért hagyják magára: a hunok között pestisesnek hitték. Csodás módon mégis megmenekül, amikor katalauni papok találnak rá, és egy közeli templomba viszik, ahol meggyógyítják. Miután felépül, megtudja, hogy ura, Attila életben van, és Róma falainál tartózkodik. Később Csáth ajándékozza Zétát Attilának, így a fiú végre a hun vezér közvetlen szolgálatába állhat.

Attila, a hunok vezére új házastársat választ magának, amitől lánya, Emőke nagyon boldog. Zéta azonban nem látja át, hogy Emőke valójában egy idealizált képbe szerelmes: azt képzeli, hogy ő Attila képzeletbeli kedvese. A birodalom lakói éppen a királyi esküvőre készülődnek, amikor váratlanul rossz hírt kapnak: Attila elhunyt.

Emőke és Dsidia, a másik lány, arra kéri Zétát, hogy minél előbb távozzon a hun birodalomból. Zéta eleinte nem érti az okát, de mégis engedelmeskedik. Csak később döbben rá, hogy miért kellett elhagynia: a hunok hagyományai szerint a vezér halálakor szolgáit is eltemetik vele, de Emőke álcázta magát szolgának, hogy helyette őt temessék el.

Zéta karon fogja Dsidsiát, aki később a felesége lesz, és együtt menekülnek el a lángoló hun sátorvárosból Konstantinápolyba. A történetet Priszkosz, a krónikás idézi fel, amikor visszaemlékezéseit megírja.