Csehov: Ványa bácsi olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Alekszandr Vlagyimirovics Szerebrjakov – nyugalmazott egyetemi professzor
Jelena Andrejevna – Szerebrjakov felesége, 27 éves

Szofja Alekszandrovna Szonya – Szerebrjakov leánya az első házasságából
Marija Vasziljevna Vojnyickaja – egy titkos tanácsos özvegye, Szerebrjakov első feleségének és Ványa bácsinak az anyja
Ivan Petrovics Vojnyickij (Ványa bácsi) – Vojnyickaja fia, Szonya nagybátyja (bácsikája), 47 éves
Mihail Lvovics Asztrov – orvos
Ilja Iljics Tyelegin – elszegényedett földbirtokos
Marina Tyimofejevna – öreg dajka
Cseléd – (férfi)

Csehov: Ványa bácsi olvasónapló

Történik Szerebrjakov udvarházában.

Első felvonás

Borongós időben egy gondosan megterített asztalnál teázik a kertben az öreg dadus és Asztrov doktor, akit feleslegesen riasztottak ide a professzor állítólagos betegsége miatt. Tíz éves munkával az élete erejét kihasználva Asztrov fáradtan panaszkodik a dadusnak, hogy már alig van, akit igazán szeretne.

A békés hétköznapok felbomlása kezdődött meg Szerebrjakov professzor és fiatal felesége érkezésével. A nyugdíjas egyetemi tanár szeretne megállapodni elhunyt első felesége birtokán. Bár életét a művészetre szentelte, Vojnyickij, az első feleség testvére szerint a professzor sosem értett hozzá. Huszonöt év munka után is ismeretlen maradt, mégis félistenként tetszeleg. Az első feleség édesanyja, Marija Vasziljevna majdnem isteníti őt, míg a professzor és első felesége közös lánya, Szonya mély tisztelettel viseltetik iránta.

A házi nyugalom még inkább megzavarodott, amióta Vojnyickij, akit unokahúga „Ványa bácsi”-nak szólít, elhanyagolja feladatait és teljesen megváltozott. A professzor iránti haragját táplálja, hogy beleszeretett a tanár vonzó feleségébe, Jelena Andrejevnába. Az asszony azonban Asztrov doktort találja magához vonzónak, aki egyre gyakrabban látogat el hozzájuk. Szonya, a csúnyácska, de mély érzésű lány, szívével szerelmes a doktorba, akinek azonban szeme sem rebben iránta. Asztrov elgondolkodtató monológját a pusztuló orosz erdőkről és a múló szépségről – amellyel Jelena szépségére is utal – mindkét nő figyelmesen hallgatja.

Második felvonás

Túl éjfél, vihar közeledik. A köszvénytől szenvedő professzor a doktort sarlatánnak tartja és megint nem fogadja. Feleségét és Szonyát szeszélyeivel terheli. Ebben a feszült helyzetben Vojnyickij érkezik, hogy átvegye a gondozásukat, de Szerebrjakov ódzkodik tőle kettesben maradni. Végül a megértő dadus, aki szintén lábfájdalommal küzd, mint egy gyermeket, vezeti át a professzort a hálószobába. Vojnyickij eközben hiábavalóan próbálja megnyerni Jelena Andrejevna szívét.

A negyvenhét éves Vojnyickij az elrontott élete miatt panaszkodik. Soha nem nősült meg, és 25 éven át kezelte a birtokot, hogy Szerebrjakov minden jövedelmet megkapjon. Korábban büszkeséget érzett, hogy egy nagy tudóst támogat: „Én büszke voltam rá meg a tudományára, csakis érte éltem, érte lélegeztem! Mindent zseniálisnak tartottam, amit írt és kinyilatkoztatott…” Most azonban úgy érzi, hogy mindez értéktelen és csalódott: „szappanbuborék! Hogy becsaptak… látom, milyen ostobán becsaptak…” Szonya megrázva látja, hogy Ványa bácsi sír. Az estét Asztrov zárja, aki részegen osztja meg megvetését a vidéki orosz élet iránt: „Általában szeretem az életet, de a mi vidéki, nyárspolgári orosz életünket ki nem állhatom, lelkem minden erejével megvetem.”

A professzor felesége, Jelena és a lánya, Szonya, akik hetek óta nem beszéltek egymással, ezen az éjszakán kibékülnek. Szinte testvérek lesznek, Jelena bevallja, hogy szerelmi okokból ment férjhez a professzorhoz, legalábbis akkor így érezte. Szonya kínosan próbálja kifejezni Asztrov iránti érzelmeit. Jelena, aki régebben konzervatóriumban tanult, régóta először szeretne zongorázni érzelmei kifejezésére, de a beteg férje tiltja ezt: „Nem szabad!”

Harmadik felvonás

Szerebrjakov összehívta a családot a nappaliba, hogy ismertesse új ötletét. Míg a család tagjai gyülekeznek, Jelena ígéretet tesz Szonyának, hogy megtudja Asztrov doktortól, van-e érzelme iránta. Jelena már előre sejti a választ, és tudja, hogy maga is vágyakozik az orvos szeretetére. Asztrov úgy gondolja, Jelena a munkájára kíváncsi, így térképeket használva mutatja be az erdők és a természet elmúlt évtizedekben bekövetkezett pusztulását. A beszélgetés során azonban az orvos rájön Jelena valódi szándékára, és heves udvarlásba kezd, titkos találkozót javasol, megcsókolja és átöleli őt. Pontosan ebben a pillanatban lép be Vojnyickij, virágcsokorral a kezében, és megdöbbenve látja a jelenetet. Jelena zavarában azt mondja, hogy még aznap el kell hagynia a helyet; Szonyának pedig egy mozdulattal jelez, hogy ne reménykedjen.

A feszült hangulatot Szerebrjakov javaslata tetőzi, miszerint el kellene adni a keveset jövedelmező birtokot, amely Szonya tulajdona, és a pénzt értékpapírokba fektetni. A tervek szerint a kamatokból ő és felesége városban élhetnének, sőt, még Finnországban is vásárolhatnának nyaralót. Vojnyickij mélyen felháborodik azon, hogy Szerebrjakov Szonya tulajdonát, és ezzel együtt mindenki más sorsát figyelmen kívül hagyva, meg akarja szerezni magának a birtokot. Dühében a professzor arcába vágja összes sérelmét, állítva, hogy az ő jóvoltából tönkrement az élete. A feszültség csúcsán Vojnyickij kétszer is rálő Szerebrjakovra, de a lövések nem találnak célt, és a drámai jelenet groteszk véggel zárul, amint Vojnyickij földre dobja revolverét. A helyzetet csak a dada szemléli józanul, megjegyezve, hogy „Sebaj, kislányom. Kigágogják magukat ezek a gúnárok, aztán abbahagyják…”

Felindultságában Vojnyickij kétszer is Szerebrjakovra lő, de a drámai jelenet groteszk véget ér, a lövések nem találnak. „Ványa bácsi” földhöz vágja revolverét.

Negyedik felvonás

A tragikus események után Vojnyickij ellopott egy morfium ampullát Asztrov orvosi táskájából, öngyilkossági szándékkal. Szonya segítségével azonban Asztrov visszaszerezte a veszélyes szerrel teli ampullát, miközben megnyugtatta kimerült barátját. A professzor és felesége közben úgy döntöttek, hogy végleg elhagyják a házat és Harkovba költöznek. Búcsújukat követően általános kibékülés történt. Jelena Andrejevna bevallotta Asztrovnak, hogy „egy kicsit” beleszeretett, és szenvedélyes csókkal búcsúztak. Asztrov szívesen marasztalta volna, de őszintén megjegyezte, hogy Jelena és férje érkezése megzavarta a helybeliek nyugodt munkáját, tétlenségre kárhoztatva őket.

Vojnyickij és a professzor bocsánatot kértek egymástól, és orosz szokás szerint háromszor megcsókolták egymást. „Pontosan megkapsz mindent, ahogy eddig. Minden úgy lesz, mint régen,” ígérte Vojnyickij, miközben a pár elutazott. Ezt követően Szonya és Vojnyickij azonnal hozzáláttak a könyvelés rendbetételéhez.

Asztrov is elutazott, hogy folytassa a parasztok gyógyítását és az erdészeti faiskola gondozását. Búcsúzáskor dada teát kínált neki, de ő inkább vodkát választott. Ványa bácsival történő búcsúzásuk során egy falitérképre mutatva megjegyezte: „Afrikában most biztosan nagy a hőség – szörnyű dolog!” Vojnyickij csak annyit válaszolt: „Igen. Valószínű.” Szemkontaktus nélkül búcsúztak, így próbálták leplezni életük reménytelenségét.

Szonya, tudva, hogy fel kell adnia szerelmét, mégis ő vigasztalta Vojnyickijt. Visszatértek régi életükbe, a munkához, remélve, hogy a szenvedéseken túl, eljön a megváltó nyugalom: „Megpihenünk… Megpihenünk…”