Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló

Szereplők:

Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló
Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló

Niki – foxterrier-keverék kiskutya
Ancsa János – mérnök
Ancsa Jánosné – a felesége
Jegyes-Molnár Vince – a mérnök barátja
Patyi András – társbérlő Ancsáék pesti lakásában
Patyi Andrásné – a felesége
A horthysta ezredes – Niki előző gazdája

Déry Tibor „Niki” című kisregénye, melynek alcíme „Egy kutya története”, 1955 utolsó hónapjaiban készült el, és először az Új Hang irodalmi folyóirat 1956-os júniusi és júliusi számában jelent meg két részletben. A mű még ugyanabban az évben, ősszel került könyv formátumban a Magvető kiadó kisregénysorozatában az olvasók elé. Ezt a kiadást az író szabadulása és az irodalmi életbe való visszatérése után számos további kiadás követte.

A kisregény nemcsak magyar, hanem angol, francia, német és olasz nyelvterületen is sikeres volt, és jelentős szerepet játszott abban, hogy Déry Tibor művei a nyugati szellemi közegben is elismertté váltak az ötvenes évek végén és a hatvanas években. A szerző munkásságát irodalmi Nobel-díjra is felterjesztették, ami tovább emelte nemzetközi hírnevét.

Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló

János Ancsa, egy salgótarjáni bányászcsalád ötvenéves mérnöki és tanári végzettségű leszármazottja, valamint negyvenöt éves felesége Csobánkán élnek két bérelt szobában. Az egyetlen fiuk a második világháborúban, Voronyezs közelében vesztette életét. 1948 tavaszán egy váratlan vendég, egy foxterrier-keverék kutya bukkan fel náluk vacsoraidőben, és ezután rendszeresen látogatja őket.

A harmadik napon már a vacsora előtt megérkezik, és a következő napokban is pontosan jelenik meg a házaspárnál. Egy idő után, amikor a mérnök Pestről hazatér, a kutya már a buszmegállóban is várja, és lelkes ugrásokkal üdvözli őt.

Bár a kutya nem a sajátjuk, János Ancsa és felesége eleinte vonakodnak attól, hogy a kutya hozzájuk szokjon, ezért egymás között különböző beceneveken, mint „per kutyának” vagy „per foxinak” hívják. Idővel azonban kiderül számukra, hogy a kutya neve Niki. További információk szerint Niki egy korábbi horthysta ezredes tulajdona, aki már a nyugdíjas éveit tölti, és mindössze három házzal lakik távolabb tőlük. A kutya azonban úgy került hozzájuk, hogy az ezredes megőrzésre adta.

Nem sokkal később Ancsa János és felesége észrevették, hogy a kutya vemhes. Ekkor Ancsa megpróbálta elzavarni, de ez nem sikerült, mivel a mérnök erőszak nélkül, csupán szavakkal próbálta kifejezni akaratát. A kiskutya azonban zavarba jött a helyzettől, de kitartóan visszatért, még akkor is, amikor a ház kapuját bezárták előtte. Továbbra is várt a buszmegállóban, mint korábban. Három napra eltűnt, de a negyedik napon ismét megjelent Ancsáéknál, hogy megmutassa magát és visszanyert karcsúságát, majd visszaszaladt kölykeihez.

A következő napon Ancsáné azzal a szándékkal látogatta meg az ezredest, hogy megvásárolja tőle a kutyát, azonban az ezredes nem volt hajlandó eladni neki. János Ancsa kommunista meggyőződése miatt – ő az elsők között csatlakozott a kommunista párthoz a proletárdiktatúra idején, és 1939 végén a Szociáldemokrata Párt tagja lett – az ezredes elutasította az ajánlatot. Azt állította, hogy a kutyát már másnak ígérte, a kölykeit pedig kivéve egyet már eladták, de azt az egyet is ajándékba adja másnak.

Miután Ancsaék tíz forintért megvásárolták Nikit a parasztgazdától, akinek az ezredes odaajándékozta a kutyát, a viszonyuk a kis állattal egyre meghittebbé vált. Ez a kapcsolat tovább mélyült, amikor új gazdája először szólította nevén. Niki a házaspártól csakis szeretetet kapott, semmilyen verbális vagy fizikai bántalmazás nem érte, és szabadságát sem korlátozták azzal, hogy teljes mértékben magukhoz vették.

Azonban bizonyos alapvető szabályokat bevezettek a háznál: Niki nem „koldulhatott”, amikor a gazdái ettek, nem vadászhatott a háznál tartott baromfira, és nem hempereghetett állati hulladékban. Ezeket a szabályokat a kutya viszonylag gyorsan megtanulta és betartotta.

Nem sokkal azután, hogy Niki kölykeit várta, Ancsa Jánost kinevezték a Bányagépgyár vállalatvezetőjévé, és a pozícióhoz kapcsolódóan kiutaltak számára és családjának egy lakást Budapesten, a Jászai Mari téren. A család úgy döntött, hogy kedvenc kutyájukat is magukkal viszik az új otthonba, és így is tettek október elején.

A kutya nehezen szokta meg az új környezetet, a szűkös élettér és a pórázon való sétáltatás szokatlan volt számára. Rövid idő után Ancsát felfüggesztették állásából, miután fegyelmi eljárás keretében eltávolított egy sikkasztással és lopással érintett munkatársat a gyárból.

Emiatt több ideje maradt foglalkozni Niki nevelésével. Gyakran vitték sétálni a Duna-partra, ahol nem ritkán csatlakozott hozzájuk Jegyes-Molnár Vince, a mérnök gyerekkori ismerőse, aki korábban hosszú ideig dolgozott Ancsa alatt, és a Bányagépgyárban ismét együtt dolgoztak. Niki csak lassan barátkozott meg a nagydarab, hallgatag férfival, sőt egyszer még meg is ijedt tőle, amikor Vince mozgatta a füleit.

Novemberben Ancsa János új munkahelyet kapott egy kisebb újpesti gépgyárban, egy alárendelt pozícióban, ahol gépészmérnöki feladatokat bíztak rá, noha szakképzettsége bányamérnök. Mivel új állása sok idejét lekötötte, Niki, a családi kutya gondozásával többnyire a felesége foglalkozott. Az asszony, bár a pártszervezet megbízásából népnevelői körutakra járt és az MNDSZ-ben végezett kisegítő irodai munkát, egészségi állapota miatt kerülte a komolyabb hivatali feladatokat.

A következő év márciusában, amikor Niki tüzelni kezdett, az asszony kénytelen volt magával vinni férje egyik esernyőjét a séták során, hogy azzal elzavarja azokat a kitartó „udvarlókat”, akiket a kistestű kutya már nem tudott magától távol tartani.

Május végén Ancsa János azzal a hírrel tért haza, hogy a külügyminisztert letartóztatták. A mérnök egyre nagyobb rosszkedvvel küzdött, mert hiába igyekezett olyan munkakört kapni, amely megfelelt volna szakmai minősítésének, folyamatosan egyik vállalattól a másikig helyezték.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy több párttagot is letartóztattak, és néhányukat ki is végezték. Ancsa hangulata nemcsak a feleségét, de Nikit, a családi kutyát is megviselte. Niki számára a városi élet új kihívásokat jelentett: Csobánkán korlátok nélkül élvezhette a szabadságot, míg a városban számos korlátozáshoz kellett alkalmazkodnia, ráadásul az is gondot okozott, hogy a gazdasszonya betegségei miatt egyre kevesebbet tudtak sétálni. Hogy valamivel enyhítse unalmát, gazdáitól kapott egy labdát, amely hamar kedvenc játékszerévé vált, még miután az kilyukadt és leeresztett.

A kutya gazdáihoz egyre nagyobb szeretettel viszonyul, és a legboldogabb akkor, amikor együtt lehet velük. Ez a boldogság azonban rövid életű volt, mivel 1950 augusztusában Ancsa Jánost letartóztatták. A munkahelyén, ahová aznap reggel indult, semmilyen információt nem kaptak róla. Ancsáné egy évig teljesen tudatlan maradt férje sorsáról, és ebben az időszakban ő és kutyájuk életkörülményei jelentősen romlani kezdtek.

Ancsánét arra intették, hogy ne kutassa férjét, és munkáját sehol sem fogadták el, ezért takarításból, később pedig otthoni bérmunkából tartotta fenn magát és Nikit, akit minden nehézség ellenére megtartott. A kisállat gazdája iránti sóvárgását igyekezett enyhíteni azzal, hogy fekhelyére terítette annak utoljára viselt hálóruháját.

Annak ellenére, hogy a szomszédok, férje helyzete miatt (a tanács nyilvánvalóvá tette számára, hogy Ancsa az államvédelemnél lehet) rossz szemmel tekintettek rá, és igyekezett észrevétlen maradni, egy éjszaka csak úgy tudta csillapítani a kutya vonítását, hogy magához vette az ágyába.

Ancsáné és kutyája, Niki helyzetét tovább nehezítette egy eset, amikor egy sétáltatás során helyi rendőrök kezdték üldözni a kutyát. Az asszony csak úgy tudta megvédeni Nikit, hogy lefizette a rendőröket.

Röviddel ezután a körzeti pártszervezetbe hívták Ancsánét, ahol felvetették neki a kérdést, hogy nem fontolóra-e meg férjétől való elválást. Pár hét elteltével egy négyfős családot, Patyi Andrást, a Ganz Villany műszerészét és családját, utaltak be társbérlőként a lakásába.

Ancsáné és Niki ekkor ismerkedtek meg velük. Miután barátság szövődött közöttük, Patyi és felesége rendszeresen elkísérte őket a sétákra. Az időközben fizikailag meggyengült kutya a férfi segítségével jobban élvezte a játékot, mivel Patyi messzebbre tudta hajítani neki a köveket.

Ancsáné lelkiállapotát is javította a hír, hogy férje életben van és írni fog neki, amit Jegyes-Molnár Vince szervezett meg, miután csak fél évvel a történtek után értesült barátai helyzetéről. A sétáltatások ezután gyakoribbá váltak, Ancsáné pedig sok időt töltött beszélgetéssel Nikivel, próbálva lelki erőt adni neki.

A helyzetükön nem csak Jegyes-Molnár próbált könnyíteni, hanem Patyi András is, aki munkahelyén rendszeresen felhozta az Ancsáéknak szükséges segítséget. Érvelése szerint nem lehet egy politikai vádakkal illetett férfi ártatlan feleségét éhhalálra ítélni a szocializmus nevében.

Egy alkalommal Patyi András részegen tért haza, és örömében elébe szaladó Nikinek fájdalmat okozott. Másnap megpróbált bocsánatot kérni a kutya gazdájától, de a korábbi jó viszonyuk nem állt helyre. Kiderült, hogy Patyi azért italozott, mert beosztották propagandistának a harmadik Békekölcsön jegyzéséhez, ahol az embereket az életszínvonal emelkedéséről kellett meggyőznie.

Annak ellenére, hogy Niki megbocsátott volna a történtekért, Ancsáné nem engedte a kutyát a részeges Patyihoz. Különösen fájt neki, hogy a kutya már Patyit várta haza, mint egykoron a férjét.

Egy nap Jegyes-Molnár Vince meglepetésszerűen, oldalkocsis motorján elvitte Ancsánét és Nikit Csobánkára, ahol a kutya utolsó jó napját töltötte. Niki élvezte a napot, és igyekezett felidézni minden régi emléket. Ebbe beletartozott egy nyúl megkergetése is, amihez hasonlót korábban is tett gazdáival. A nyúlvadászat ezúttal is sikertelenül végződött, mivel a kutya hamar elfáradt.

Az utazás után Ancsáné úgy döntött, hogy pároztatja Nikit, remélve, hogy az anyai örömök visszaadhatják a kutya életkedvét. A tervet azonban meghiúsította az állat betegsége: megfázott, és bár két nap alatt felépült, egy rejtélyes betegség rosszabbodó állapotot okozott. A nő kétszer is megpróbálta kivizsgáltatni a kutyát.

Az egyik alkalommal az állatorvosi főiskolára akarta vinni, de Niki ellenállt, és a karjából kiugorva rosszul esett, oldalát is beütötte. Míg vinnyogva a földön feküdt, egy nő érkezett oda hozzájuk, aki egy kalitkában papagájt cipelte. A madár a kutya látványára elkezdett kiabálni: „Meghalt az édes… meghalt az édes, édes, édes!” A nő hazavitte Nikit, aki a szekrény alá bújt és onnan nem jött elő.

Másnap Patyiék egy állatorvos barátja próbálta megvizsgálni, de a kutyát nem sikerült kicsalni, és Ancsáné határozottan elutasította, hogy bottal próbálják kizavarni. Niki rövidesen elpusztult; gazdasszonya úgy vélte, a halálát a szabadság és a gazdája elvesztése okozta. Halála után nem sokkal a mérnök hazatért, de csak a kutyája holttestével találkozhatott. A férj nem értette letartóztatása és szabadon bocsátása okait. Ancsák eldöntötték, hogy eltemetik Nikit, és emlékül megtartják egyik kedvenc játékát, egy követ.

Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló

 





Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük