Mihail Solohov: Az emberi sors olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Andrej Szokolov
Irina, Szokolov felesége
Anatolij, Nasztyenka és Oljuska, Szokolov gyermekei
Krizsnyev, áruló
szakaszparancsnok
Müller lagerführer
német mérnök őrnagy
szovjet hadtestparancsnok
Ivan Tyimofejevics, Szokolov szomszédja
urjupinszki barát és a felesége
Vanyuska
az író (a kerettörténetben)

Mihail Solohov: Az emberi sors olvasónapló

A Felső-Don vidékén tett útján Mihail Solohov kétórás várakozásra kényszerült, amely során Andrej Szokolovval és annak öt-hat éves gyermekével találkozott. Az író és a férfi beszélgetése közben Szokolov életének meghatározó pillanatairól mesélt. 1900-ban született, és már fiatalon a Vörös Hadsereg tagja lett. Szülőfaluját 1922-ben sújtotta a nagy éhínség, ami során elvesztette apját, anyját és húgát.

E tragédiák után Voronyezsbe költözött, ahol először ácsként, később lakatosként dolgozott. Később feleségül vette Irinát, egy tisztességes és szorgalmas árvát, aki három gyermekkel ajándékozta meg őket. 1929-től sofőrként tevékenykedett, és tíz év alatt olyan anyagi helyzetbe kerültek, hogy 1939-ben építettek egy házat a repülőtér mellett. Gyermekeik, Anatolij, Nasztyenka és Oljuska kiváló tanulmányi eredményeket értek el.

1941-ben a második világháború súlyos árnyéka érte el Andrej Szokolovot is, aki katonaként bevonult, és Ukrajna frontjain harcolt. Kétszer is megsebesült, majd 1942 májusában német hadifogságba esett. Az első éjszakájukat egy szétbombázott templomban töltötték, ahol Szokolov életbe vágó döntést hozott: megfojtott egy árulót, aki meg akarta adni a németeknek egy szakaszparancsnok nevét, akit halál várt volna.

A fogolytáborok kálváriája Poznańban folytatódott, ahonnan Szokolov egy sikertelen szökési kísérlet után, 40 kilométer megtétele után vérebekkel került ismét elfogásra. Ezután éveket töltött különböző hadifogolytáborokban, többek között Szászországban, a Ruhr-vidéken és Bajorországban.

A Drezda melletti B-14-es táborban a korábban 86 kilogrammos férfi testsúlya 50 kilogrammra csökkent, és a 142 fogolyból csupán 57-en maradtak életben. Amikor Szokolov kifogásolta a napi 4 m³ kő kitermelését mint embertelen követelményt, a hírhedt táborparancsnok elé citálták. Azonban Müller lagerführer, talán Szokolov bátor viselkedése miatt, életben hagyta.

1944-ben Andrej Szokolovot, akit német egyenruhába öltöztetve sofőrként beosztottak egy hátországi műszaki alakulathoz, a front közeledtével egy merész cselekedetre szánta el magát: megütötte parancsnokát és áthajtott a harcvonalon túli oldalra, ahol övéi örömmel fogadták, hiszen értékes információkat hozott magával.

A visszatérés után kórházba került, ahol egy voronyezsi szomszédjától értesült arról a tragédiáról, hogy 1942-ben nehézbomba rombolta le otthonát, megölte feleségét és lányait, míg fia önkéntes lett. Egy hónapnyi szabadsága alatt Szokolov hazalátogatott, megnézte a rozsdás vízzel telt bombatölcsért és a temetői csendet, majd visszatért egységéhez, amely Berlin felé haladt előre.

Fia, Anatolij, aki tüzérkapitányként szolgált, szintén ott harcolt, de már nem találkozhattak; őt 1945. május 9-én, a győzelem napján agyonlőtte egy mesterlövész Berlinben.

Andrej Szokolov így tért haza, ahol sem háza, sem családja nem maradt. Végül befogadott Vanyuskát, egy árván maradt kisfiút, akivel közösen járta az országot teherautójával, és vele osztotta meg életének hátralévő napjait.