Mihail Solohov: Az emberi sors elemzés * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Mihail Solohov: Az emberi sors olvasónapló

Andrej Szokolov
Irina, Szokolov felesége
Anatolij, Nasztyenka és Oljuska, Szokolov gyermekei
Krizsnyev, áruló
szakaszparancsnok
Müller lagerführer
német mérnök őrnagy
szovjet hadtestparancsnok
Ivan Tyimofejevics, Szokolov szomszédja
urjupinszki barát és a felesége
Vanyuska
az író (a kerettörténetben)

Mihail Solohov: Az emberi sors elemzés

Mihail Alekszandrovics Solohov Gorkij után a szovjet-orosz próza kiemelkedő alakja lett. Ezt erősítette meg, amikor 1965-ben Nobel-díjat kapott, nevét pedig világszerte elismertté tette a Csendes Don című regénye. Az emberi sors című, 1957-es kisregényében Solohov a nagy honvédő háború és az azt követő nehéz évek történetét örökíti meg.

A mű egy hős visszaemlékezésével mintegy másfél évtized történetét foglalja magába. Solohov cselekménye sűrített és gyors tempójú, nem részletező, gyorsan váltogatva a motívumokat. Az író személyes jelenléte keretezi a történetet, megjelenve a bevezető és a befejező részben.

Solohov művei mélyen áthatották az olvasókat és a kritikusokat egyaránt, mivel nemcsak az egyéni sorsokat és drámákat mutatja be, hanem a szovjet társadalom tágabb kontextusát is megvilágítja.

A főhős visszaemlékezéséből egy tragikus történet rajzolódik ki, melynek eseményei azon viharos években játszódnak, melyek bárkit sújthattak volna. Számos alak villan fel az elbeszélés során, de többségük csupán egy-egy emberi sors részletét testesíti meg. Egyetlen alak emelkedik ki sokoldalúságával: Andrej Szokolov, az egyszerű, melegszívű orosz ember archetípusa. Ő az, aki mindazokat a próbákat és csapásokat magára összpontosítja, amelyek a szovjet népre nehezedtek. Szokolov alakjában az egyéni sors és a közösségi sors egyaránt megtestesül.

Szokolov mindent elveszít, mégis tovább halad az életben. Miután családtagjai mind a háború áldozatai lettek, vállalkozik egy árvagyerek felnevelésére is. Az író ezzel üzeni, hogy az erős egyén képes megerősödni a sorscsapások ellenére is, és a közösség érdekében is cselekszik.

Solohov műve egyúttal tiltakozás is a háború és a fasizmus ellen. Megleplezi a fasizmus brutális természetét, és határozottan kiáll ellene minden alkudozás nélkül.

A mű szocialista-realisztikus stílusban íródott, ami azt jelenti, hogy nemcsak bemutatja és kritizálja a társadalmi hibákat, hanem meg is mutatja a kiutat belőlük. Az elbeszélés hangneme elsősorban tárgyilagos. Az elbeszélő hős hangja végig nyugodt marad, még a legmegdöbbentőbb események elbeszélése közben sem emelkedik feljebb. Az időbeli keret mindig a múltban van. A történet mindig a történésről szól, néhány eltűnődő kérdés és magyarázat sző be időnként.

A szöveg világos és jól tagolt mondatokból áll, változatos előadásmóddal: leíró, párbeszédes és elbeszélő részek váltakoznak benne. A leírás fontos szerepet kap a keretben. A tél végi olvadás nem csupán hangulatában illeszkedik a történethez, ami annyi pusztulást idéz fel, hanem jelképes értelme is van annak, hogy végre elérkezik a tavasz.

A mű szerkezete és cselekménye

A mű szerkezetében fontos szerepet kap az író személyes jelenléte, mely keretbe foglalja a történetet. Ez a keret zárt volta drámaivá teszi az előadást, különösen az ellenpontozásos eljárással, ahol a jó mellett mindig ott árnyékolódik valami rossz is. Például egy boldog béke pillanatai közepette a ház hadi célponttá válik, miután a reptér mellett épült, és el is pusztul emiatt.

A bevezetés során az író egy messzi kis faluba utazik, ahol találkozik a főhőssel. Együtt ismerkednek meg, és itt kezdi el mesélni a főhős életének történetét.

A bonyodalom részében Szokolovot, a főhőst behívják katonának. A háborúban fogságba esik, de sikerül megszöknie. Otthonát és családját bombatámadás éri, csak a fia marad életben, aki ezután azonnal önkéntesként jelentkezik a frontszolgálatra. Kitüntetéssel végzi el az iskolát, majd kapitányként harcol a frontról. Apja, Szokolov, levelezés útján értesül a fia hősi tetteiről, és nagy büszkeséggel tekint rá.

A tetőpontot a győzelem napján, 1945 májusában éri Szokolovot, amikor fiát, Anatolijt egy berlini mesterlövész agyonlövi.

A megoldás részeként Szokolov örökbe fogadja a teljesen elárvult kisfiút, Vanyuskát. Az író ábrázolásában Szokolov egy becsületes emberként jelenik meg, aki helyt állt a fronton, a fogságban és a civil életben egyaránt, s ezért méltó tiszteletre. Ezzel az elbeszélés általános emberi és társadalmi üzenetet közvetít.

Solohov műve nemcsak egy egyedi sorsot fest le, hanem a szovjet nép szenvedéseit és kitartását is bemutatja, miközben szocialista-realisztikus stílusában nemcsak a problémákat tárja fel, hanem a lehetséges megoldásokat is sugallja.