Hoffmann: Az arany virágcserép olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Anzelmus, diák

Serpentina, Lindhorst legfiatalabb lánya
Veronika, Paulmann idősebbik lánya
Fränzchen, Paulmann fiatalabbik lánya
Liese Räuerin, almáskofa, boszorkány, jósnő
Paulmann, segédtanító
Heerbrand, irattáros, később udvari tanácsos
Lindhorst, levéltáros
Phosphorus, Atlantisz ura
Eckstein, doktor
Angelika Oster, Veronika barátnője, egy tiszt jegyese
Conradi, boltos a Schlossgasséban
E. T. A. Hoffmann, maga az író

Hoffmann: Az arany virágcserép olvasónapló röviden

Anzelmus, aki korábban egy stabil polgári pályáról álmodozott, egy napon váratlan események sorozatának középpontjában találja magát, amikor is a poézia világa, arany-zöld kígyókisasszonyok képében, hirtelen betör az életébe az Elba partján álló bodzafa alatt. Ez az esemény nyitja meg szemeit a mindennapokon túli csodálatos és mesebeli lehetőségek előtt, amelyek a hétköznapi gondokkal és örömökkel teli, szürke életét eddig meghatározták.

Anzelmus lelkéért ezt követően kezdődik a küzdelem a metaforikus és a realista világok között. Sorra érkeznek a lenyűgöző kalandok és fantasztikus élmények, melyek végül a szerelem diadalához vezetnek. Anzelmus Szerpentinát veszi feleségül, ezzel nem csak a szerelmet, hanem a boldogságot szimbolizáló csodatevő arany virágcserepet is elnyeri.

Hoffmann: Az arany virágcserép olvasónapló

Első virrasztó

Drezdában, Anzelmus, az ügyetlen deák rohan a Linke Fürdőház felé, hogy ott félretett pénzéből egy kicsit mulatozzon, azonban útközben belebotlik egy zsémbes kofa almáskosarába, s szétszórja annak tartalmát. Kárpótlásul oda kell adnia a nőnek a pénzét, ráadásul az még meg is átkozza. Az Elba partjára megy, egy bodzafa alá telepedik, s elkezd pipázgatni. Itt látomása támad: kristálycsengők hangját hallja, és három csodálatos aranyzöld kígyót lát. Különösen az egyik sötétkék szeme igézi meg…

Második virrasztó

Anzelmus, aki magában beszélget, részegnek és bolondnak tűnik a környezetének. Hazafelé menet találkozik barátjával, Paulmann tanárral, annak két lányával, Veronikával és Francival, valamint Heerbrand lajstromzóval. A csoport átevez az Elbán, Anzelmus pedig hazakíséri a tizenhat éves Veronikát, aki beleszeret a fiatalemberbe.

Másnap Paulmann tanár ajánl Anzelmusnak egy vonzó munkalehetőséget: Lindhorst levéltárnok antik iratait másolhatja jó fizetségért szabadidejében. Amikor Anzelmus elindul a levéltárnok házához, újabb látomásai törnek rá: az ajtókilincs egy piactéri boszorkánnyá, a csengőzsinór pedig kígyóvá változik át, ami miatt Anzelmus elájul.

Harmadik virrasztó

Azután, hogy Anzelmus megrázó élményei miatt nem mer újra Lindhorst házához menni, őt, Paulmannt és Heerbrandet arra ösztönzi a helyzet, hogy a levéltárnokot egy közeli kávéházba hívják. A találkozón Lindhorst egy különös és földöntúli történettel próbálja alátámasztani sajátos származását, ami minden jelenlévőt meglep.

Negyedik virrasztó

Anzelmus ismét a bodzafa alá látogat, és nagy megdöbbenésére újra találkozik az aranyzöld kígyókkal. Ekkor rádöbben, hogy halálosan beleszeretett egyikükbe. Amikor éppen távozni készül, Lindhorsttal fut össze. Anzelmus nem képes tovább titkolózni, és bevallja a levéltárnoknak érzéseit, valamint azt is elárulja, miért fél annyira a házához közelíteni.

Lindhorst ekkor felfedi, hogy a kígyók valójában az ő lányai, és Anzelmus a legifjabbikba, Serpentinába szeretett bele. Emellett kiderül, hogy a piactéren találkozott zsémbes kofa valójában egy boszorkány, Lindhorst ellensége. A levéltárnok ráadásul egy speciális likőrt ad Anzelmusnak, amelyet a következő alkalommal a boszorkányra kell öntenie, hogy elriaszthassa.

Ötödik virrasztó

A Paulmann család közben értesül arról, hogy Lindhorst befolyásos kapcsolatainak köszönhetően Anzelmus akár udvari tanácsossá is válhat. Ebben az időben Veronika és Franci vendégeket várnak, az Oster kisasszonyok érkeznek hozzájuk, akik mesélnek egy Rauerné nevű jósnőről, aki a városban él. Veronika, kíváncsiságtól vezérelve, úgy dönt, hogy felkeresi a jósnőt, hogy megtudja, van-e jövője kapcsolatának Anzelmusszal.

Megérkezésekor számos rémisztő lény próbálja megfélemlíteni őt a jósnő házában, aki kiderül, hogy maga a piactéri boszorkány. A jósnő először próbálja eltántorítani Veronikát a szerelmétől, de látva a lány eltökéltségét, felfedi, hogy valójában ő Liza, Veronika korábbi dajkája, és ígéretet tesz arra, hogy segíteni fog neki.

Hatodik virrasztó

Anzelmus végül felkeresi Lindhorstot, aki személyesen vezeti körbe a deákot otthonában. Az itt tapasztalt furcsaságok – többek között beszélő madarak – legalább olyan meglepőek, mint amikkel Veronika a jósnőnél találkozott. Anzelmus azonban Serpentina iránt érzett szerelme miatt nem hagyja, hogy ezek a különlegességek visszatartsák. Lindhorst íróeszközöket ad neki, és Anzelmus elkezdi a napi munkáját. A munka eredményével a levéltárnok nagyon elégedett.

Hetedik virrasztó

A napéjegyenlőség éjszakáján Veronika titokban elhagyja otthonát, hogy a jósnővel tartson, aki Drezda határában, macskája segítségével varázslatot visz véghez. A mágia eredményeként létrejön egy kis tükör, amelyben Veronika megláthatja szerelmét. A tükör segítségével reménykedik abban, hogy visszacsábíthatja Anzelmust Serpentinától.

Nyolcadik virrasztó

Lindhorst, aki elégedett Anzelmus eddigi munkájával, most már hajlandó nehezebb és jelentősebb feladatokat is rábízni. Munkája során Anzelmusnak megjelenik Serpentina, aki elmeséli, hogy apja, egy nemes Szalamander, Atlántiszban élt Phosphorus uralkodása alatt. Szerelem gyúlt a szívükben a liliom lánya, a zöld kígyó iránt, ám a király hiába próbálta őket szétválasztani.

A kígyó elszállt, és a szalamander dühében szétdúlta Phophorus király kertjét, ami miatt száműzetésbe kellett vonulnia a Földre. Itt kell maradnia, amíg méltó vőlegényt nem talál három kígyólányának. A gonosz boszorka pedig, aki a legyőzött fekete sárkány tollából és egy karórépa nászából született, továbbra is árnyékot vet a történetre.

Kilencedik virrasztó

A jósnő varázslata kezd hatni, és amikor Anzelmus legközelebb meglátogatja Paulmannékat, már biztos benne, hogy Veronikába szerelmes. Egy délutáni összejövetelen Heerbrand is csatlakozik hozzájuk, ahol kávézás után a lajstromzó által hozott punchot isznak.

Az ital hatására, Lindhorst és a levéltárnok követének, egy papagájnak látványától, valamint Anzelmus elbeszéléseitől fűtve, a társaság tagjai látszólag elveszítik józan eszüket, és elkezdik éltetni a szalamandert. Veronika az egyetlen, aki józan marad, és mélyen sajnálja szerelmét. Másnap azonban Lindhorstnál váratlan baleset történik: Anzelmus véletlenül hatalmas foltot ejt az egyik másolandó papíron.

Tizedik virrasztó

Lindhorst bűnhődésképpen Anzelmust egy kristálypalackba zárja, ezzel teljesítve a piactéri kofa átkát. A helyszínre érkezik a boszorkány a macskájával, szándékában az, hogy ellopja az aranycsöbröt, amely a boldogság kulcsa.

Lindhorst azonban legyőzi a boszorkányt, aki egy karórépává változik, míg macskáját a szalamander papagája intézi el. Anzelmus végül megmenekül, amikor kiderül, hogy korábbi megingásáért nem ő, hanem egy ártó varázslat felelős.

Tizenegyedik virrasztó

Paulmannék otthonába érkezik Heerbrand, aki örömteli hírt közöl: udvari tanácsossá léptették elő. E sikertől felbuzdulva rögtön megkéri Veronika kezét. A lány már korábban lemondott Anzelmusról, mivel a jósnő halálával a tükre is kettétört, így könnyen mond igent Heerbrandnek. Az eljegyzést rögtön a helyszínen meg is ünneplik.

Tizenkettedik virrasztó

Az író nehéz helyzetben van, mert nem sikerül hitelesen lezárnia a történetét. A megoldást végül Lindhorst nyújtja, aki egy meghívólevelet küld neki. A levélben Lindhorst arra invitálja az írót, hogy látogasson el házába, ahol egy látomás formájában megmutatja neki, hogy Anzelmus és Serpentina, az aranycsöbör nászajándékának köszönhetően, hogyan élnek boldog békességben Atlántiszban.