Csehov: Kaméleon elemzés * Olvasónaplóm 2024

A cím „A Kaméleon” (1884) néhány magyar kiadásban „A köpönyegforgató” néven jelent meg. A kaméleon gyíkfajta, tarajos és pikkelyes, mely hangulata és környezete hatására változtatja színét. Azokat az embereket, akik princípium nélkül váltogatják nézeteiket vagy „meggyőződéseiket”, gyakran kaméleonként illetik. A 19. század orosz irodalmának jelentős alakjai közé tartozik Tolsztoj, Gogol, Dosztojevszkij és Csehov. Utóbbi, különösen írói pályája kezdetén, több humoros novellában ábrázolta az oportunistákat, azokat a köpönyegforgató és tudálékos személyeket, akik tipikusan az akkori társadalom jellemző tagjai voltak. E művei közül „A Kaméleon” a legalkalmasabb az efféle témák bemutatására.

Csehov: Kaméleon elemzés

A novella címével Ocsumelov rendőrfelügyelő kétértelmű, köpönyegforgató természetére utal, aki egy esetben dönt arról, hogy egy kutyát, mely megharapott egy embert a városban, le kell-e lőni, vagy ha a tábornoké, akkor azonnal vissza kell-e szolgáltatni neki.

A történet valószínűleg az 1800-as évek Oroszországában játszódik, de tartalma időben és térben egyaránt általánosítható. A karakterek jellemzőek az adott korszakra. Az elbeszélő maga az író lehet, aki szemlélőként jelen van, de nem avatkozik be a történésekbe.

Az expozíció a helyszín és a két rendőr, köztük Ocsumelov felügyelő bemutatásával kezdődik. A felügyelő új köpenyének kiemelése fontos, mivel ez a ruhadarab jelképezi átváltozó, köpönyegforgató természetét, és a novella során többször is szerepet kap.

A bonyodalom akkor kezdődik, amikor Hrjukin megharap egy kutya, és ordítva rohan ki a piactérre. Csehov tárgyilagosan, minden kommentár nélkül tárja elénk az eseményeket, elsősorban leírások és elbeszélés segítségével. Ez különösen lényeges, mivel a novella további részeiben szinte kizárólag párbeszédeken keresztül ismerjük meg a szereplők reakcióit és az események alakulását. Csehov műveiben jellemzően a párbeszéd, valamint a hangulatok és gondolatok ábrázolása kap nagyobb hangsúlyt a történetmesélésnél.

A novella legterjedelmesebb része a piactéren zajlik, ahol megpróbálják kideríteni, hogy kié a kutya. Ebben a szakaszban derül ki, hogy Ocsumelov igazi „kaméleon”, aki először az aranyműves mellé áll, feltehetően azért, mert reméli, hogy ha segít megbüntetni a kutya tulajdonosát, cserébe jutalmat kap Hrjukintól.

Azonban amikor felmerül a lehetőség, hogy az agár Zsigalov tábornoké, Ocsumelov gyorsan az ellenkező oldalra áll, feltételezve, hogy Hrjukin hazudik, és nem a kutya, hanem ő a hibás. Ez valószínűleg azért történik, mert egy tábornok magasabb rangú, mint egy aranyműves, így tőle nagyobb elismerést remél.

Ocsumelov saját korábbi állításait is megcáfolja, hiszen először azt hangoztatta: „Ideje, hogy felfigyeljünk az olyan urakra, akik nem hajlandóak alávetni magukat a rendeleteknek”, mégis később a tábornok oldalára áll.

A novellában újra előkerül a köpeny, amelynek levétele szimbolikusan is utalhat a köpenyegforgató viselkedésre. Ocsumelov ezt a gesztust, és néhány az időjárásra utaló megjegyzést („Szörnyű ez a hőség! Alighanem eső lesz”) arra használ, hogy elterelje a figyelmet saját álláspontjának megváltoztatásáról, a bűnös kilétéről és a kutya sorsáról.

A rendőrfelügyelő véleményének gyakori változása szintén jól látható a műben, ami azt mutatja, hogy könnyen befolyásolható személyiség.

A történet csúcspontja akkor következik be, amikor megjelenik a tábornok szakácsa. Ez a rész azonban nem a klasszikus értelemben vett tetőpont, mivel az ellentétek nem csapnak össze élesen, inkább már a megoldás kezdetét jelenti. Kiderül, hogy a kutya nem Zsigalové, hanem az öccséé, így a szakács el is tudja vezetni. Mielőtt ez megtörténne, Ocsumelov még egy bókokkal teli beszédet intéz a szakács felé, valószínűleg azért, hogy elkerülje a kutya lelövésének említését a gazdája előtt.

A novellában minden szereplő egyedi jellemrajzzal bír. A főszereplő, Ocsumelov, egy köpönyegforgató és tudálékos rendőrfelügyelő, aki igyekszik tiszteletet kikényszeríteni magának, és intelligensnek mutatkozni mások előtt. Ennek ellenére gyakran mások ötleteit használja fel úgy, mintha azok az ő sajátjai lennének.

Többnek akar látszani, mint amennyi valójában, és elvárja, hogy mindenki kiszolgálja, miközben az apróbb feladatokat Jeldirin rendőrre bízza. Az alacsonyabb rangúakkal lekezelően bánik, míg a magasabb rangúak vagy karrierje szempontjából fontos személyek felé nyájasabb magatartást tanúsít.

Jeldirin, a másik rendőr, sokkal alkalmasabb lenne a felügyelői posztra, mivel rendszeresen jó ötletekkel áll elő, azonban erélytelen, és nem mer szembeszállni Ocsumelovval. Az ő feladatuk a piszka, vagyis egeres kobzás volt, ami azonban egy komoly rendőrfelügyelő számára nem méltó feladat.

A mű értelmezési lehetőségeként felvázol egy személyiségtípust, aki bár a történetben helyenként szórakoztató és szánalmas, valójában inkább negatív benyomást kelt. Ocsumelov típusa ismerős lehet mindazok számára, akik már találkoztak olyan emberekkel, akikben nem lehet megbízni, és akik kiszámíthatatlanul árulhatják el a titkainkat vagy állhatnak ellenségeink oldalára.