Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

A Canterbury mesék Geoffrey Chaucer legismertebb műve, amelyet a kritikusok a világirodalom egyik kiemelkedő remekművének tartanak. A mű számos fordítást és értelmezést megélt az idők során. 1972-ben Pier Paolo Pasolini készítette el azonos című, nemzetközi sikert aratott filmjét is, amely a mű alapjául szolgált. A Canterbury mesék több szempontból is emlékeztet Boccaccio Dekameronjára, bár Chaucer sosem ismerkedett meg az olasz mester művével.

A történet középpontjában harminc zarándok áll, akik Canterburybe tartanak. Útjuk során elhatározzák, hogy mindannyian két-két mesét, anekdotát vagy szomorú történetet osztanak meg egymással. A mű befejezetlen maradt, mivel Chaucer 1400-ban elhunyt, így összesen 24 elbeszélést hagyott ránk. A mesék nyelve rendkívül változatos: vannak közöttük tragikus és komikus elemek, szerelmes és kalandos történetek, magasztos, választékos kifejezésmódok, valamint trágár megnyilvánulások is. Így a Canterbury mesék nem egyetlen mű, hanem egy sokféle műfajban íródott versfüzér.

A mesék:

A mesék

Az általános előbeszéd (The General Prologue)
A lovag meséje (The Knight’s Tale)
A molnár meséje (The Miller’s Prologue and Tale)
Az ispán előbeszéde és meséje (The Reeve’s Prologue and Tale)
A szakács előbeszéde és meséje (The Cook’s Prologue and Tale)
A törvénytudó előbeszéde és meséje (The Man of Law’s Prologue and Tale)
A bathi asszonyság előbeszéde és meséje (The Wife of Bath’s Prologue and Tale)
A kolduló barát előbeszéde és meséje (The Friar’s Prologue and Tale)
A porkoláb előbeszéde és meséje (The Summoner’s Prologue and Tale)
A diák előbeszéde és meséje (The Clerk’s Prologue and Tale)
A kalmár előbeszéde és meséje (The Merchant’s Prologue and Tale)
A fegyverhordozó előbeszéde és meséje (The Squire’s Prologue and Tale)
A birtokos előbeszéde és meséje (The Franklin’s Prologue and Tale)
A doktor meséje (The Physician’s Tale)
A búcsúárus előbeszéde és meséje (The Pardoner’s Prologue and Tale)
A hajós meséje (The Shipman’s Tale)
A priorissza előbeszéde és meséje (The Prioress’ Prologue and Tale)
Chaucer meséje Sir Thopasról (Chaucer’s Tale of Sir Topas)
A Melibeusról való mese (The Tale of Melibee)
A barát előbeszéde és meséje (The Monk’s Prologue and Tale)
Az apácák papjának előbeszéde és meséje (The Nun’s Priest’s Tale|The Nun’s Priest’s Prologue and Tale)
A második apáca előbeszéde és meséje (The Second Nun’s Prologue and Tale)
A kanonok csatlósának előbeszéde és meséje (The Canon’s Yeoman’s Prologue and Tale)
A sáfár előbeszéde és meséje (The Manciple’s Prologue and Tale)
A plébános előbeszéde és meséje (The Parson’s Prologue and Tale)

A könyv általános prológusában Chaucer bemutatja a mű szereplőit, és egy zord tél utáni tavaszi időszakba helyezi a történetet. A mesék témái rendkívül sokrétűek: az udvari szerelem, árulás és kapzsiság mellett a műfajok is változatosak, hiszen románcok, szentbeszédek és fabulaformák váltakoznak. Bár a mű keretei egy átfogó struktúrát adnak, nem rendelkezik meghatározott költői rendszerrel. Chaucer ugyanis különféle rímképleteket alkalmaz, és a versek mellett két prózai történet is található benne.

A mesék között akadnak komoly hangvételűek, de humoros elbeszélések is. A könyv egyik központi témája az álszentség, valamint a társadalom hármas tagozódása: nemesi, nem nemesi és egyházi rétegek. A történetekben gyakran visszatérnek bizonyos motívumok, és előfordul, hogy az egyik történet épp ellentmond a másiknak. Chaucer eredeti szándéka szerint minden szereplő négy mesét mesélt volna el – kettőt az úton a szenthely felé, kettőt pedig visszaúton –, ami összesen 120 történetet jelentett volna. Ezzel szemben csak 24 történet maradt befejezve, miután a szerző 1400-ban elhunyt. A műben számos utalás található a korabeli társadalmi és vallási eseményekre, valamint a házasság intézményére.

Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék olvasónapló

A Canterbury mesék kerettörténete Boccaccio Dekameronjához hasonlóan egy zarándoklat köré épül. Chaucer humora, érzékletes lélekrajza, elbeszélő tehetsége és kifogyhatatlan költői leleménye itt mutatkozik meg igazán, abban az „isteni bőségben”, amit Dryden is magasztalt, és amelyhez foghatót csak néhány utóda, köztük Shakespeare, valamint az angol regény legnagyobb mesterei értek el. A mű gazdagságát nem csökkenti az sem, hogy befejezetlen maradt – ahogy a legtöbb nagyobb lélegzetű műve, kivéve a Troilus és Criseyde.

Eredetileg a dél-londoni Southwarkban lévő „Dolmány” fogadóból Canterburybe tartó, mintegy 30 fős zarándokcsapat minden tagjának két-két mesét kellett volna elmondania: egyet odafelé, egyet vissza. A tervezett műnek így 120 történet lett volna az eredménye, de a Prológus és Chaucer rövid prózai zárszava mellett mindössze 24 mese készült el. Bár tehát a mű jelentős része elmaradt, még így is terjedelmes alkotásról van szó: a 17 000 verssort meghaladó terjedelemmel, amelyhez két prózai történet is hozzájárul.

Chaucer a Canterbury mesékben olyan történeteket gyűjtött össze, amelyek témában, műfajban és hangulatban egyaránt eltérnek egymástól. A műben találhatóak korábban keletkezett elbeszélések is, például a lovag meséjén kívül Konstancia története, amelyet a törvénytudó mesél el, valamint Szent Cecília legendájának feldolgozása, amelyet a második apácával meséltet Chaucer. Mindhárom történet közös vonása, hogy keresztény példázatok, és mindegyikük Chaucer által honosított, ababbcc rímképletű, ötös jambusos, hétsoros strófában íródott, amit a költő a Troilus és Criseyde című művében is alkalmazott.

A mesék többsége azonban párosrímű, ötös jambusos versformában készült, amit Chaucer először A jó asszonyok legendája című verses elbeszélés-sorozatában használt. A Canterbury mesék témájában és hangulatában rendkívül sokféleek, és a középkori irodalom szinte minden műfaját felölelik. A keresztény példázatok mellett regényes történetek is szerepelnek, mint például a birtokos meséje Arviragusról és Dorigenről, amely a lovagi szerelem és a házastársi hűség eszményét hirdeti. Emellett találkozunk lovagregéket parodizáló történettel is, mint Sir Thopas meséje, amelyet Chaucer kezd el mondani, de társai félbeszakítják. Ezt követően a költő Melibeus erkölcsileg tanulságos történetével folytatja a mesét prózában.

A Canterbury mesékben Chaucer olyan történeteket is elmond, amelyek a magyar irodalomból is ismertek. Például az oxfordi diák története egy olyan közvetett feldolgozása Boccaccio munkásságának, amely a 16. századi Istvánfi Pál Voltér és Grizeldisz című széphistóriájában is szerepel. Az apáca egy angol szent legendáját meséli el, míg a gondnok egy Ovidiushoz kapcsolódó történetet, a fehér holló történetét. Az orvos meséje egy szüzessége megőrzése érdekében öngyilkosságba menekülő Virginiáról szól, a kanonok fegyverhordozójának elbeszélése pedig az alkimistákat gúnyolja. Az apácák papja egy állatmesét mond el, amely a nemzetközi népmesekincsben is élő Rókaregény egy részét tartalmazza.

A műben bőven találkozunk vaskos humorral és trágársággal is, különösen az alsóbb társadalmi rétegeket képviselő zarándokok meséiben. Ilyen például a molnár és az ispán egymás gyalázatára elmondott meséje, de a történeteket gyakran megszakítják szóváltások, kommentárok vagy a soron következő mese prológusai, amelyek sokszor túl is nőnek magán a mesén.

A bathi asszonyság, a zarándokcsapat egyik színes és szórakoztató tagja, aki egy Shakespeare-vígjáték karakterére emlékeztet, öt házasságának történetével és gazdag szerelmi tapasztalataival szórakoztatja társait, mielőtt az Arthur-mondakörből vett meséjébe kezdene. Előbeszéde, amelyet több más zarándok közbeszólásai is színesítenek, kétszer olyan hosszúra nyúlik, mint a rákövetkező történet. Az előbeszédek és a mesékbe iktatott, néha igazi drámai jelenetté kerekedő szóváltások nem csupán szórakoztató betétek, amelyek elűzik az egyhangúság veszélyét. A mű egységét biztosítják, hiszen keretet adnak a különálló történeteknek, miközben élénken jellemzik a mesélőket és a hallgatókat egyaránt.

Ezt a kettős célt a majdnem 900 soros Prológus szolgálja a legjobban, amely az egész mű bevezetőjeként funkcionál, és valószínűleg időrendben utolsóként került megírásra Chaucer által. A prológus szerint a történet az angliai Southwark „Dolmány” fogadójában kezdődik, ahol a Canterburybe tartó zarándokcsapat megszállt.

Este zajos társaság érkezett,
vagy huszonkilenc fő, kisebb sereg,
sokféle rendű-rangú nép közötte,
a véletlen terelte őket össze:
mind Canterbury felé lovagolt.
(ford. Kormos István)

A Prológusban Chaucer sorra veszi a zarándokokat, részletesen leírja külső megjelenésüket, testi és lelki adottságaikat, öltözetüket, fegyverzetüket, és gyakran még lovaikat is. Bár ezek a jellemrajzok rövidek és vázlatosak, Chaucer gyakran rátalál a módjára, hogy a karakterek legfontosabb, tipikus vonásai mellett egyéni jellemzőikre is felhívja a figyelmet. Olykor olyan apróságokat említ, amelyek elsőre jelentékteleneknek tűnhetnek, de lényegesek a figura jellemének kidolgozása szempontjából, mint például a szakács lábán lévő üszök, a molnár orrán virágzó szőrös szemölcs, vagy a birtokos kedvenc étele, a borba mártott kenyér.

Chaucer híres realizmusának igazi diadala azonban nem csupán ezekben a részletekben rejlik, hanem abban, hogy az alkalmilag összeverődött zarándokcsapaton keresztül az egész 14. századi angol társadalmat bemutatja, és érzékelteti a feudális rend fokozatos felbomlását. Kritikája nem a szenvedélyes támadásokban vagy a romlás komor képeiben nyilvánul meg, hanem a szelíd humortól a gyilkos szatíráig terjedő széles skálán, amelyet mesterien alkalmaz a társadalom különböző rétegeinek bemutatásában.

Mivel a bomlás jelei az egyházban a legszembetűnőbbek, Chaucer a legélesebb gúnyt azoknak a papoknak, kolduló szerzeteseknek, bűnbocsánatárusoknak és egyéb, a romló egyház legromlottabb képviselőinek tartogatja. Ezzel szemben azokat, akiket a költő tisztelettel és szeretettel ábrázol, mint a lovagot és fiát, a paraszti származású plébánost és testvérét, valamint a földművest, olyan emberi erényekkel ruházza fel, amelyek nemcsak a fokozatosan eltűnő feudális világban értékesek, mivel egyre ritkábbá válnak, hanem a régi rendet már nem magáénak érző költő humanista mércéje szerint is abszolút értékek.

Chaucer kritikájában megjelenő derűs szemlélet érthető, mivel ő a születő polgári társadalom küszöbén állt, tele reménységgel és optimizmussal. Ebből az életörömből fakad a Canterbury mesék vidám hangulata, amely nemcsak szórakoztat, hanem új utat nyit az angol realista irodalom számára is.