Kőrösi Zoltán: A hűséges férfi olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

Kőrösi Zoltán legújabb novellái ugyanazokon a helyszíneken játszódnak, amelyeket már megismerhettünk a Budapest, nőváros vagy a Szerelmes évek című műveiben. Az írások mindig olyan emberi határhelyzeteket mutatnak be, amikor egy-egy sors fordulóponthoz ér, és végérvényesen alakot ölt. A kötet szereplőit leginkább az foglalkoztatja, hogy miért érdemes élethosszig hűségesnek maradni valakihez vagy valamihez.

Kőrösi Zoltán: A hűséges férfi olvasónapló

Az alcím szerint boldogságról szólnak a novellák, ám Kőrösi inkább a magányról, a szeretet hiányáról és a halálról ír. Ezek a témák meglehetősen szomorúak és melankolikusak, így nem éppen azok a gondolatok, amik a boldogság szó hallatán először eszünkbe jutnak. Ugyanakkor néhány apró boldogságmorzsát is találunk a történetekben! Könnyen olvasható, elgondolkodtató pillanatokat ragad meg az író.

Kiderül, hogy még hűségből is érezhetünk magányt. A szövegek egyszerűek, sallangmentesek, és valódi emberi helyzeteket mutatnak be. Talán arra szeretné felhívni a figyelmünket Kőrösi, hogy legyünk érzékenyek magunkra, és vegyük észre az apró, boldog pillanatokat, mert legtöbbször csak később döbbenünk rá, milyen értékesek voltak.

Az első novella, Angyalka, egy hosszú házasság végéről mesél. Erzsike, a feleség elhunyt, és a férj egyedül marad a gyászával, a fájdalmával. Szinte vele együtt veszti el az életkedvét is… ismerős helyzet, ugye? A történet megragadó lírával fest visszatekintést a múltbéli boldogságra, és rámutat, hogy az elengedést is meg kell tanulni.

Az évszakok pedig érzékletes képekkel gazdagítják a novellákat. Nagyon tetszettek például a Villamos, Szél, Vasárnap, Nyár című írások, amelyek apró életpillanatokat villantanak fel. Kőrösi egyértelműen jó megfigyelő, mindig nyitott szemmel jár-kel. Olyan, mintha villamoson utazva figyelné az embereket, vagy egy padon ülve szemlélné őket. Kitalálja, megírja az életük történetét, sorsukat. Mindannyiunk szerelme, öröme és bánata ott tükröződik az arcunkon, és lelkünk mélyén hordozzuk azokat.

„A villamosra felszállt egy asszony, zsákszerű tanárnőtáska húzta a vállát, az ormótlan télikabát kigombolva lógott rajta, csaknem leért a kitaposott, megnyúlt cipőjéig.”

A mindennapi kis boldogságunk ilyen elkapott, megélt pillanatokból áll össze, amelyeket gyakran észre sem veszünk, csak akkor, amikor már elmúltak, véget értek. Ki ne figyelte volna már útitársát, és gondolkodott volna magában, hogy vajon ki ő, honnan jön, és hová tart? Hol található a boldogság? Talán elég is, ha csak utólag ismerjük fel, hogy jó életünk volt. Nem szabad elfelejteni, hanem emlékezni kell, ragaszkodni a régi örömökhöz, társakhoz, barátokhoz, és lelkünkben őrizni mindazt, ami igazán fontos volt.

„Kenyeret vett, felvágottakat, tejet, savanyúságot, néha sört is, afféle ételeket, amiket az egyedül élő férfiak visznek haza, a házban, a liftnél köszönt, ha köszöntek neki, válaszolt, ha válaszoltak neki.”

Kőrösi ismét gyönyörűen ír; a megörökített élethelyzetek és pillanatok meghitt, melankolikus idillként tárulnak elénk. Ezek a történetek szeretetteljesen szomorúak, mégis az őszinte boldogságról, az összetartozásról szólnak. Emberiek – olyanok, amilyeneket mindannyian ismerünk saját életünkből.

Különösen kedveltem még a Szeretni, a Mag a hó alatt, a Május, a Pékkrémes című novellákat, valamint a záró darabot, az Utazás-t.

Külön szeretném kiemelni a Vonatok című novellát is, amelyben egy történetben több apró életpillanat bontakozik ki…