Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel (elemzés) * Olvasónaplóm 2025

Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel (elemzés)

A magyar irodalomtörténet egyik kiemelkedő alakja Karinthy Frigyes, akinek novellái, humoreszkjei és szatirikus írásai mély nyomot hagytak a 20. századi magyar próza fejlődésében. Az egyik legismertebb novellája a „Találkozás egy fiatalemberrel” című mű, amely mind stílusában, mind mondanivalójában kiemelkedő. Ez az írás egy különleges önreflexív novella, amelyben Karinthy nem csupán a saját életére, hanem az emberi lélek és fejlődés alapvető kérdéseire is reflektál. A történetben egy idősebb férfi találkozik saját fiatalkori énjével, amely találkozás mélyen filozofikus és pszichológiai tartalmakat rejt magában.

Az elemzés során részletesen megvizsgáljuk a novella keletkezésének történelmi és irodalmi hátterét, hogy jobban megérthessük a szöveg mögött húzódó gondolati ívet. Áttekintjük az elbeszélés cselekményét, szerkezetét és azt, hogyan épül fel a történet íve, illetve hogyan jelenik meg Karinthy egyedülálló stílusa. Külön hangsúlyt fektetünk a főszereplő karakterének, vagyis a fiatalember alakjának elemzésére, feltárva, hogyan válik a novella önmagunkkal való szembesülés példázatává. Emellett kitérünk a mű tematikai és stilisztikai sajátosságaira, amelyek Karinthy zsenialitását és az írás örökérvényűségét mutatják be.

A cikk célja, hogy átfogó képet adjon Karinthy Frigyes egyik legizgalmasabb novellájáról, bemutatva annak irodalmi értékeit és kortárs jelentőségét. Az elemzés során gyakorlati példákkal, idézetekkel, táblázatokkal illusztráljuk a főbb pontokat, így mind a kezdő, mind a haladó olvasók számára hasznos információkkal szolgálunk. Külön foglalkozunk azokkal az értelmezési lehetőségekkel is, amelyek révén a novella személyes élményeink tükrévé válhat. Az írás végén egy tízpontos GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) rész segíti az olvasót, hogy a leggyakoribb kérdésekre is választ kaphasson.

Karinthy Frigyes és a modern magyar novella világa

Karinthy Frigyes (1887–1938) a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb alkotója volt. Nemcsak íróként, hanem költőként, műfordítóként, publicistaként is jelentős műveket alkotott. A 20. század elején kibontakozó modern irodalmi irányzatok között Karinthy újszerű hangjával, ironikus, gyakran szarkasztikus stílusával hamar kitűnt. Műveiben gyakran találkozhatunk filozófiai mélységű kérdésekkel, miközben novellái, humoreszkjei és szatirikus írásai könnyed, olvasmányos stílusban szólítják meg az olvasót.

A modern magyar novella világában Karinthy a lélekelemzés, az önirónia és a társadalomkritika mestereként tűnt fel. Novellái gyakran az emberi létezés alapkérdéseit teszik fel, miközben szövegei a hétköznapi szituációkban rejlő abszurditásokat is feltárják. A „Találkozás egy fiatalemberrel” című írásában is felismerhető ez a kettősség: egyszerre filozofikus mélységű és mindennapi tapasztalatokra épülő történet. Karinthy ebben a művében is meghökkentő fordulatokkal, pontos lélekábrázolással és különleges szerkezeti megoldásokkal dolgozik.

A novella műfaja Karinthynál nem csupán történetmesélésre szolgál, hanem az emberi tudat feltérképezésének eszköze is. Az író bravúrosan használja a párbeszédet, a belső monológokat és a narrációt, hogy belső konfliktusokat, vágyakat, félelmeket jelenítsen meg. Ezek a formai és tartalmi sajátosságok nemcsak a „Találkozás egy fiatalemberrel” című novellában, hanem életművének számos más darabjában is megfigyelhetők. Az írásain keresztül Karinthy egyedi szemléletmódot, humort és mély empátiát közvetít az olvasó felé.

A modern magyar novella fejlődésében Karinthy jelentőségét az is mutatja, hogy művei időtállóak, ma is friss és aktuális olvasmányélményt nyújtanak. Írásművészetében a klasszikus és a modern elemek ötvöződnek, a hagyományos elbeszélői technikák mellett újító megoldások is megjelennek. Karinthy hatása a későbbi generációkra is kiterjedt: többek között Ottlik Géza, Örkény István vagy Mándy Iván is merített belőle, akár stílusban, akár témaválasztásban.

A „Találkozás egy fiatalemberrel” novellája egyfajta összegzése Karinthy emberképének és írói gondolkodásának. Az önmagunkkal való szembesülés, az önmagunkból való kiábrándulás vagy épp megbékélés témája nemcsak irodalmi, hanem mélyen emberi kérdés is. Karinthy a novella műfaján keresztül képes ezt úgy bemutatni, hogy az olvasó saját életére, tapasztalataira is ráismerhet, ezáltal személyes élménnyé válik a szöveg.

A novella világa Karinthynál mindig többrétegű: a felszíni események mögött mélyebb jelentéstartalmak húzódnak meg. A „Találkozás egy fiatalemberrel” esetében a találkozás szituációja egyrészt szimbolikus, másrészt realista ábrázolás is. Ez a kettősség teszi lehetővé, hogy a novella egyszerre szóljon a múló időről, a fiatalság elvesztéséről, az önismeret fontosságáról, és mindarról, amit az emberi életút jelent.

Karinthy modernségét nemcsak témaválasztása, hanem nyelvezete, kifejezésmódja is biztosítja. Gyakran él a szóviccekkel, a paradoxonokkal, az ironikus vagy groteszk fordulatokkal, amelyek a „Találkozás egy fiatalemberrel” című novellában is fellelhetők. Ezek a stilisztikai eszközök tovább erősítik azt a hatást, amelyet Karinthy prózája gyakorol az olvasóra: egyszerre gondolkodtat el, nevettet és késztet önvizsgálatra.

A mű keletkezésének történelmi és irodalmi háttere

A „Találkozás egy fiatalemberrel” 1921-ben jelent meg, egy olyan korszakban, amikor Magyarország társadalmi és politikai viszonyai alapvetően megváltoztak. Az első világháború utáni években az ország a trianoni békeszerződés következményeivel, gazdasági nehézségekkel és identitásválsággal küzdött. Ebben a légkörben az irodalom szerepe felerősödött: a művészek önmagukhoz és a társadalomhoz való viszonyukat is újra kellett, hogy értelmezzék.

Karinthy Frigyes ekkor már elismert író volt, aki a Nyugat folyóirat köréhez tartozott. A Nyugat a magyar modernizmus egyik fő fóruma volt, amely teret adott az újszerű gondolatoknak, irodalmi kísérletezéseknek. Karinthy ebben a közegben alakította ki sajátos írói hangját, amelyben az irónia és a filozófiai mélység egyaránt jelen volt. A „Találkozás egy fiatalemberrel” is ebben a szellemi közegben született, reflektálva a kor egzisztenciális kérdéseire és az egyéni, belső világ fontosságára.

Az irodalmi háttér szempontjából fontos kiemelni, hogy a 20. század első felében jelentős változások történtek a novella műfaján belül is. A hagyományos, lineáris elbeszélésmód helyett előtérbe került a tudatfolyam-technika, a belső monológok, az idősíkok szabad váltogatása. Karinthy is alkalmazza ezeket az újításokat, melyeknek köszönhetően művei elmélyültebbek, rétegzettebbek lettek. A „Találkozás egy fiatalemberrel” szerkezete is ezt tükrözi: a történet nemcsak egy esemény láncolata, hanem egy belső utazás is, amely során a főhős saját életének múltjával, jelenével és jövőjével szembesül.

A történelmi háttér mellett érdemes megemlíteni Karinthy személyes élethelyzetét is a novella keletkezése idején. Az író ekkoriban már többszörösen csalódott a világháború utáni társadalomban, és egyre inkább saját belső világába fordult. Ez a belső útkeresés is tükröződik a novella tematikájában: a főhős élete értelmét, fiatalsága elvesztését, önmaga változásait vizsgálja. Karinthy életében ekkor jelent meg először hangsúlyosan a nosztalgia, a múltba fordulás, amely a mű fő motívumává válik.

Az irodalmi közeg gazdagításaként nem szabad elfelejteni Karinthy humorát sem: a legmélyebb kérdéseket is képes volt ironikus, néha szarkasztikus módon megfogalmazni. Ez a kettősség — a komoly tartalom és a könnyed felszín — teszi műveit különlegessé. A „Találkozás egy fiatalemberrel” sem csupán introspektív novella, hanem egyfajta öniróniával átitatott, szellemes reflexió is a múló időre és az emberi élet kérdéseire.

A novella háttere tehát egyszerre történelmi, társadalmi és személyes színezetű. Karinthy sikeresen ötvözi mindezt a szövegben, így a „Találkozás egy fiatalemberrel” egyszerre hordozza a korszak válságait, az író privát dilemmáit és azokat az örök emberi kérdéseket, amelyek minden olvasó számára ismerősek lehetnek. Ez a komplexitás teszi lehetővé, hogy a novella ma is aktuális és érvényes olvasmány maradjon.

A mű keletkezését befolyásoló tényezők között szerepel a korabeli európai irodalom hatása is. Az önmagukkal párbeszédet folytató hősök, az önvizsgálat tematikája számos kortárs szerző, például Marcel Proust vagy James Joyce műveiben is megjelenik. Karinthy azonban sajátos módon, magyar környezetbe ágyazva, a hazai tapasztalatokat is beépítve alkotja meg történetét, így a „Találkozás egy fiatalemberrel” egyszerre illeszkedik a nemzetközi irodalmi trendekbe, és őrzi a magyar irodalom karakteres vonásait.

Az elbeszélés cselekményének és szerkezetének elemzése

A „Találkozás egy fiatalemberrel” cselekménye látszólag egyszerű: a narrátor, egy középkorú, kissé kiábrándult férfi találkozik egy fiatalemberrel, akiben saját fiatalkori önmagára ismer. Ez a találkozás azonban nem csupán életkori különbséget jelent, hanem mélyebb önreflexiót is elindít. A novella kulcsmotívuma maga a felismerés pillanata, amely során a főhős szembesül fiatalsága reményeivel, illúzióival, valamint a jelenbeli kiábrándultsággal.

A történet szerkezetileg is különleges: a lineáris elbeszélés helyett inkább egyfajta lelki utazás jelenik meg. A novella kezdete egy hétköznapi szituációt mutat be, ahol a főhős egy kávéházban üldögél, és egyszer csak meglát egy fiatalembert, aki megszólítja. A beszélgetés során kiderül, hogy a fiatalember a narrátor fiatalkori énje; a párbeszéd során végigvonul a két korszak közötti különbségek, a tapasztalatok és vágyak konfliktusa.

A novella dramaturgiájának középpontjában áll a dialógus, amelyben a főhős és fiatalkori önmaga szembesíti egymást az élet értelmével, a jövő lehetőségeivel és a múlt illúzióival. A történetben nincsenek nagy cselekményfordulatok vagy látványos események; az elbeszélés ereje az apró részletekben, a karakterek belső világának feltárásában rejlik. A szerző a belső monológokat, gondolatfolyamokat, visszaemlékezéseket mesterien szövi össze a külső párbeszéddel.

A novella szerkezete reflektív: a jelenből indulva visszatekint a múltra, majd ismét a jelenbe tér vissza, mintegy keretbe foglalva a főszereplő életútját. Ez a szerkezeti megoldás lehetővé teszi, hogy a főhős önmagával folytatott párbeszéde révén az olvasó is végiggondolja saját életének fordulópontjait, döntéseit. Karinthy bravúrosan használja a narrációt, hogy a történet egyszerre legyen személyes és általános érvényű.

A novella időkezelése is egyedi: a múlt és a jelen folyamatosan egymásba csúszik, a főhős emlékei, vágyai és realitásai összemosódnak. Ez a sajátos időkezelés segíti elő, hogy a történet ne csupán egy múltbeli eseményt dolgozzon fel, hanem az emberi lélek időtlenségét is érzékeltesse. Az olvasó számára ismerős érzések, nosztalgia és kiábrándulás váltják egymást, miközben a főhős belső fejlődése fokozatosan kibontakozik.

A novella szerkezeti sajátosságai között kiemelhető a párbeszédes forma, amely Karinthy írásainak egyik védjegye. A dialógusokban rejlő feszültség, a kérdések és válaszok dinamikája teszi élővé a szöveget. A főhős és a fiatalember közötti párbeszéd egyben az önmagunkkal való szembenézés metaforája is: minden kérdés egyben kétely, minden válasz egyben újabb bizonytalanság.

A történet zárlata nem ad egyértelmű megoldást vagy feloldást. A főhős végül magára marad, a fiatalember eltűnik, akárcsak az ifjúság álmai. Ez a befejezés egyszerre tragikus és felemelő: tragikus, mert az idő múlása elkerülhetetlen, és mindenki elveszíti fiatalságát; felemelő, mert a tapasztalatok, a múlt értelmezése révén lehetséges a megbékélés, az önmagunk elfogadása.

Cselekmény és szerkezet: előnyök és hátrányok táblázata

Előnyök	Hátrányok
Mély lélektani ábrázolás	Nincs látványos cselekmény
Reflektív szerkezet, amely elgondolkodtat	Az absztrakció nehézzé teheti a megértést
Időkezelés segíti az azonosulást	Kevés külső esemény
A párbeszéd élővé teszi a történetet	Nem minden olvasó számára vonzó a forma

A novella szerkezeti és cselekménybeli sajátosságai tehát egyszerre segítik a mélyebb olvasást és jelenthetnek kihívást, különösen azok számára, akik a hagyományos, eseménydús történetekhez szoktak. Ugyanakkor ezek a megoldások teszik lehetővé, hogy a mű több rétegben szóljon az olvasóhoz.

Főszereplők és jellemrajz: a fiatalember alakja

A novella főszereplője maga a narrátor, aki egy középkorú, tapasztalt, kissé kiábrándult férfiként jelenik meg. Karinthy az ő alakján keresztül mutatja be az idő múlását, a fiatalság elvesztését és a múltba fordulás vágyát. A főhős életének megfáradt pillanatában találkozik a fiatalemberrel, aki nem más, mint saját fiatalkori énje — ezzel a találkozással szimbolikusan szembesül önmagával, múltjával, reményeivel és csalódásaival.

A fiatalember alakja a novella legizgalmasabb karaktere. Ő testesíti meg mindazt, amit a narrátor elveszített: az ifjúságot, a reményeket, a jövőbe vetett hitet, az idealizmust. Karinthy finoman, részletgazdag leírásokkal jeleníti meg a fiatalembert; kiemeli magabiztosságát, lendületét, ugyanakkor naivitását is. A fiatalember lelkesedése szinte irritálja a narrátort, aki saját kiábrándultságát látja viszont a lelkesedés fonákján.

A két karakter közötti párbeszéd során folyamatosan felszínre kerülnek a generációs különbségek, az életkorból fakadó eltérő nézőpontok. A narrátor cinizmusa, kételyei és csalódásai szemben állnak a fiatalember optimizmusával, ábrándjaival. Karinthy ezáltal nemcsak egyéni, hanem univerzális élményt is megjelenít: minden ember életében eljön a pillanat, amikor szembesülnie kell fiatalkori önmagával, döntéseivel és azok következményeivel.

A fiatalember karaktere azonban nem csupán a múltat, hanem a lehetőséget is jelenti. Ő testesíti meg mindazt, amit a főhős már nem élhet meg, de amire emlékezhet, és amelyből tanulhat. A novella egyik legszebb pillanata az, amikor a narrátor felismeri: minden, amit fiatalkorában fontosnak tartott, mára jelentőségét vesztette, de a tapasztalat, amelyet szerzett, mégis értékes.

Karinthy a karakterábrázolásban sokszor él az irónia eszközével. A fiatalember lelkesedése néha nevetségesnek, túlzónak tűnik, de ugyanakkor megható is, mert a narrátor (és az olvasó) ráébred, hogy minden ember volt valaha ilyen. A novella ezen pontja különösen erős érzelmi töltettel bír: a szembesülés, a nosztalgia, az önmagunk iránti szánalom vagy éppen büszkeség keveredik az elbeszélés során.

A fiatalember és a narrátor közötti viszony dinamikája a novella motorja. Ez a kapcsolat egyszerre konfliktusos és összetartozó: a főhős képtelen elfogadni fiatalkori önmagát, mégis vonzódik hozzá, mert benne látja mindazt, amit elveszített. A találkozás végül nem oldja fel a feszültséget, de lehetőséget ad az önismeretre, a múlt feldolgozására.

A karakterek komplexitása Karinthy egyik legnagyobb erőssége. A fiatalember és a narrátor alakja nem pusztán egyéni sorsokat jelenít meg, hanem az emberi életút tipikus állomásait is: a reménykedés, a csalódás, az elfogadás fázisait. Az olvasó saját tapasztalatai alapján könnyen azonosulhat bármelyik karakterrel, hiszen mindannyian átéltük már a fiatalság illúzióit és az idő múlásának fájdalmát.

A főszereplők összehasonlítása táblázatban

Jellemző	Fiatalember	Narrátor (idősebb én)
Kor	Fiatal, pályakezdő	Középkorú, tapasztalt
Jellem	Lelkes, reménykedő, idealista	Kiábrándult, cinikus, tapasztalt
Élethez való hozzáállás	Optimista, jövőorientált	Realista, múltba forduló
Konfliktusai	Naivitás, tapasztalatlanság	Csalódások, kételyek
Szimbolikus jelentés	Lehetőség, remény, jövő	Tapasztalat, múlt, kiábrándulás

A táblázat jól szemlélteti, hogy a két főszereplő egymás ellentétei, ugyanakkor kiegészítői is. Karinthy ezzel az ellentétpárral mutatja be az emberi lélek összetettségét, a fiatalság és az időskor közötti átmenet érzékeny pillanatait.

Tematikai és stilisztikai sajátosságok értelmezése

A „Találkozás egy fiatalemberrel” tematikája rendkívül gazdag, több rétegben értelmezhető. A novella középpontjában az önmagunkkal való szembesülés, az idő múlása, a fiatalság elvesztése és a tapasztalatszerzés áll. Karinthy bravúrosan mutatja be, milyen nehéz elfogadni, hogy az ember megváltozik, és hogy a múlt — bármilyen szép is volt — már csak emlék marad. A történet egyben annak a példázata is, hogy minden életkornak megvannak a maga szépségei és nehézségei.

A novella egyik fő tematikus kérdése az identitás, az önazonosság problémája. Mit jelent az, ha szembesülünk saját múltunkkal, fiatalságunkkal? Hogyan határozza meg a jelenünket a múltunk, és hogyan változik a jövőképünk az idő előrehaladtával? Karinthy ezekre a kérdésekre nem ad egyértelmű választ, hanem az olvasóra bízza, hogy saját tapasztalatai alapján értelmezze a találkozás jelentőségét.

Az idő tematizálása kiemelt szerepet kap a novellában. Az idő nem csupán múló, hanem alakító erő is: minden tapasztalat, minden csalódás és öröm része annak, akik vagyunk. A találkozás a fiatalemberrel szimbolikusan a múlt és a jelen találkozása, az útkeresés és a megbékélés pillanata. Karinthy finoman érzékelteti, hogy az idő visszafordíthatatlan, de a múlt értelmezése révén új jelentést nyerhet a jelen.

A novella stilisztikai sajátosságai közé tartozik a dialógusokra épülő szerkesztés, a belső monológok és a lírai elemek keveredése. Karinthy gyakran használ iróniát, szójátékokat, finom humort, amelyek oldják a novella komorabb részeit és egyedi hangulatot kölcsönöznek a szövegnek. A stílus egyszerre könnyed és mély, ami lehetővé teszi, hogy a súlyos témák se váljanak nyomasztóvá.

A mű nyelvezete gazdag, árnyalt; a szerző mesterien bánik a leírásokkal, a karakterek belső világának bemutatásával. A rövid, tömör mondatok feszültséget teremtenek, míg a lírai részek elmélyítik az elbeszélés érzelmi töltetét. Karinthy stílusa rendkívül tudatos: minden szó, minden mondat gondosan megtervezett, a novella szerkezete pedig szinte zeneszerűen építkezik.

A „Találkozás egy fiatalemberrel” tematikus rétegzettsége lehetővé teszi, hogy minden olvasó megtalálja benne a saját kérdéseit és válaszait. A novella nem csupán irodalmi alkotás, hanem önismereti tükör is, amelyben mindenki felfedezheti saját fiatalságát, reményeit és csalódásait. Karinthy műve egyszerre szól az egyénhez és az emberiséghez, létfontosságú kérdéseket vetve fel az időről, az identitásról és az élet értelméről.

Az alábbiakban összegzünk néhány fontosabb tematikai és stilisztikai jellemzőt:

Tematikai sajátosságok

Önmagunkkal való szembesülés, önismeret: a találkozás saját fiatalabb énünkkel az önvizsgálat, az életút értékelésének metaforája.
Idő múlása, nosztalgia: a múlt idealizálása, az elérhetetlen fiatalság utáni vágy érzékeny bemutatása.
Csalódás és remény: a fiatalember optimizmusa szemben áll a narrátor kiábrándultságával.
Az élet értelmének keresése: a novella nem ad konkrét választ, de felveti a kérdést, hogy hogyan lehetséges megbékélni önmagunkkal és a múlttal.

Stiláris sajátosságok

Ironikus, szellemes dialógusok: a humor és az önirónia oldja a komor témákat.
Belső monológok, tudatfolyam-technika: a főhős gondolatainak ábrázolása intimebbé teszi a szöveget.
Tömör, lírai nyelvezet: a novella rövid, mégis gazdag érzelmi és gondolati tartalommal bír.
Szimbolikus jelentéstartalmak: a fiatalember figurája több rétegben értelmezhető.

A novella összetettsége abból fakad, hogy egyszerre több szinten, több szemszögből olvasható. Karinthy műve ezért válik örökérvényűvé: minden generáció, minden olvasó megtalálja benne saját kérdéseit és válaszait.

GYIK – 10 gyakran ismételt kérdés és válasz

Miről szól Karinthy Frigyes „Találkozás egy fiatalemberrel” című novellája?
A novella egy középkorú férfi és saját fiatalkori énje közötti találkozásról szól, amely során a főhős szembesül múltjával, fiatalabb önmagával, reményeivel, csalódásaival, az idő múlásával és az önazonosság kérdéseivel.
Miért nevezhető a novella önreflexív műnek?
Azért, mert a főhős saját magával (fiatalabb énjével) találkozik, a történet az önvizsgálat, az önismeret, az identitás keresésének példázata.
Mi a novella szerkezeti különlegessége?
A cselekmény nem lineáris, hanem inkább egy belső lelki utazásként jelenik meg, ahol a párbeszéd és a belső monológok dominálnak.
Milyen tematikai kérdéseket vet fel a mű?
Az önazonosság, az idő múlása, a fiatalság elvesztése, a nosztalgia, a csalódottság és a tapasztalatszerzés a főbb témák.
Milyen stilisztikai eszközöket használ Karinthy a novellában?
Ironikus, szellemes dialógusokat, belső monológokat, lírai nyelvezetet és szimbolikus jelentéstartalmakat alkalmaz.
Mi teszi különlegessé a fiatalember karakterét?
A fiatalember a narrátor fiatalkori énje, aki az ifjúságot, a reményt, az optimizmust testesíti meg, szemben a narrátor kiábrándultságával.
Hogyan kapcsolódik a novella Karinthy életéhez?
A novella Karinthy személyes útkeresését, nosztalgiáját, a múltba fordulás vágyát is tükrözi, amely a háború utáni években felerősödött benne.
Milyen jelentősége van a novella keletkezési korának?
A mű a trianoni trauma, a társadalmi bizonytalanság idején keletkezett, amikor az önazonosság, az értékek újragondolása általános kérdés volt.
Kik számára lehet hasznos és érdekes a novella elemzése?
Mind kezdő, mind haladó irodalomkedvelők, diákok, tanárok számára értékes, mert segíti az önismeretet, és irodalmi eszközöket is bemutat.
Mi a mű fő üzenete?
Az, hogy az idő múlását nem lehet visszafordítani, de a múlt elfogadása, a tapasztalatok értékelése révén lehetséges a belső megbékélés, az önmagunkkal való harmónia.

A „Találkozás egy fiatalemberrel” Karinthy Frigyes egyik legmélyebb, legelgondolkodtatóbb novellája, amely egyszerre szól a személyes tapasztalatokról, a társadalmi változásokról és az emberi lélek örök kérdéseiről. A novella elemzése során feltárul az önmagunkkal való szembesülés nehézsége, a múlt értelmezésének fontossága, és az a felismerés, hogy minden életkornak — legyen az bármilyen nehéz vagy örömteli — megvan a maga értéke. Karinthy írói zsenialitása abban rejlik, hogy e gondolatokat egyszerre teszi elérhetővé a mindennapi olvasó számára és emeli filozofikus magasságokba a magyar novella világában.