Albert Camus: Pestis olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Albert Camus: Pestis olvasónapló

Oran, egy csendes algériai kisváros, mindennapi látványt kínál kezdetben. A bevezető sorokban feltárul előttünk, miként élnek, szeretnek és halnak meg az itt élők. A helyi krónikás, Dr. Bernard Rieux rendszeresen látogatja betegeit, miközben beteg feleségét egy távoli, gyógyulást ígérő szanatóriumba készíti utazásra.

Az orvos figyelmét egy különös jelenség ragadja meg: az utcákon elszórtan döglött patkányok hevernek, kezdetben csak néhány, majd egyre több napról napra. A történet során megismerkedünk a regény kulcsfiguráival: az újonnan érkezett párizsi újságíró, Raymond Rambert, a regényének első mondatán túl nem jutó városházi hivatalnok, Joseph Grand, a jezsuita Paneloux atya, a múltjával küzdő Cottard és a nemrégiben érkezett idegen, Jean Tarrou, aki szintén krónikásunkká válik az események során.

A patkányok rejtélyes megjelenése kezdetben nem keltett nagy aggodalmat Oran városában, ám a fenyegető jelenség hamarosan váratlan fordulatot vett. Bár az invázió néhány nap után abbamaradt, a doktor házmestere röviddel ezután súlyosan megbetegedett, és hatalmas fájdalmak között hirtelen elhunyt. E tragikus esemény indította el a város számára egy új korszakot.

Napokon belül több hasonló tünetekkel jelentkező haláleset történt, és hamarosan egyre gyakrabban következtek be újabb esetek, míg az orvosok nem voltak képesek tovább tagadni a szörnyű valóságot: a régen legyőzöttnek hitt pestis ismét felütötte a fejét. Az emberek felkészületlenül szembesültek a járvánnyal, amely hirtelen és kíméletlenül sújtotta le őket. Ellenszer a kórra nem áll rendelkezésre.

Oran városát teljes vesztegzár alá helyezték, a lakók gyakorlatilag foglyokká váltak, és a távollévőket arra kérte a hatóság, hogy ne térjenek haza. A szükségállapot elszigetelté tette az embereket, akik kiszolgáltatottá és értelmetlenül leigázottá váltak. A város lakói külső segítségre nem számíthattak; a jóindulat, a kivétel és az engedély szavak jelentését elvesztették. Kezdetben mindenki úgy gondolta, hogy a helyzet csupán átmeneti, de ahogy teltek a napok, ráébredtek, hogy bárki az áldozattá válhat, így a pestis mindenki közös ügyévé vált.

Ezzel a felismeréssel kezdődik a második fejezet, amely bemutatja, hogyan reagálnak az emberek a kényszerű csapdában. Az érzelmek skálája a bizonytalanságtól a rettegésig, a teljes kiszolgáltatottságig terjed. Egyesek, mint a nehezen kifejeződő, félénk Grand, beletörődnek a helyzetbe; mások, mint Rieux és Tarrou, lázadnak és harcba szállnak; vannak, akik, mint a szerelmétől elszakított Rambert, megpróbálnak menekülni a szigorúan őrzött falakon át; míg olyanok is akadnak, mint Cottard, akik ügyeskedésre és haszonszerzésre rendezkednek be. A közösség sorsa így különböző reakciókat vált ki, akárcsak bárhol, bármikor, ha tragédia sújt le.

Idővel az emberek hozzászoknak a jajszavakhoz, és elfáradnak a haszontalan szánalomban. Doktor Rieux körül egy elszánt csoport alakul ki, akik nem hajlandóak megadni magukat a helyzetnek, és mindent megtesznek, hogy segítsék a rászorulókat erejük és lehetőségeik szerint. Rambert eleinte minden lehetőséget megragad, hogy elhagyja a vesztegzár alá vont várost, de végül belátja, hogy erőfeszítései hiábavalóak, és ő is csatlakozik Rieux és az önkéntes segítők táborához.

A rövid harmadik fejezetben, a nyár végére a pestis teljesen uralma alá hajtja a várost, a ragály a csúcspontját éri. Az egyéni sorsok eltűnnek, csak a közös, kollektív történet, a pestis marad fenn. Az áldozatok száma jóval túlszárnyalja a temetők és temetkezési helyek kapacitását; a kegyelet mellékes lesz, a temetések személytelenek. A halottakat tömegesen szállítják villamosokon a krematórium felé. Az emberek emlékezete és képzelete is elhalványul, a múlt és a jövő fogalma eltűnik, csak a kétségbeesett, fásult jelen marad. „A kétségbeesés megszokása rosszabb, mint maga a kétségbeesés” – írja Albert Camus. A pestis, Rieux doktor reménytelen küzdelmében, véget nem érő vereséget jelent.

A negyedik rész bemutatja, hogy a pestis hogyan válik állandóvá jelenséggé, ahol a fáradtság és a közöny uralkodik el az embereken. Az orvosok már nem képesek gyógyítani; feladataikra az emberek diagnosztizálása, adminisztráció és az elkülönítés korlátozódik. Ebben a kilátástalan helyzetben, egy csendes éjszakán, mégis megérkezik a barátság órája Rieux és Tarrou számára, akik az embertelenségben is emberek maradnak, és vállvetve küzdenek a közös ügyért.

Karácsony is eltelik, amely inkább a Pokol, mint az Evangélium ünnepe volt ebben a szeretet nélküli világban. A szereplők lelkét mély érzelmi viharok rázzák meg. Rambert, aki közben megtehetné, hogy elhagyja a várost, mégis marad, mert már helyieként érzi magát és nem hagyja cserben társait. Paneloux atya, aki eleinte a vallás javára próbálta felhasználni a járványt, egy ártatlan gyermek, a bíró fiának hosszadalmas, gyötrelmes haláltusa után szinte az eretnekség határára jut, majd meghal, és nem derül ki, hitbeli megrendülése vagy a pestis okozta-e a halálát.

A rész végén egy halvány reménysugár is felvillan: Grand, a pestissel fertőzött, váratlanul meggyógyul, újra megjelennek a patkányok, és úgy tűnik, a járvány kezd visszahúzódni.