Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

A 19. és 20. század fordulóján Magyarország jelentős társadalmi és gazdasági átalakuláson ment keresztül. Ebben az időszakban a polgárosodás folyamata egy új kulturális környezet kialakulásához vezetett, amely az irodalom terén is új irányokat szabott. Az új városi értelmiség, sajátos életérzésével és gondolkodásmódjával, radikálisan átformálta a korábban élettől elrugaszkodott, akadémikus irodalmi normákat, és friss perspektívákból közelítette meg a klasszikus témákat.

Gárdonyi Géza (1863–1922) munkássága jelentősen hozzájárult ezeknek az új témáknak a feldolgozásához, a későbbi modern irodalom egyik úttörőjeként számon tartott. Elsősorban prózai művei kiemelkedőek, leginkább novellái, melyekben magas szintű művészi kifejezőerővel ábrázolta korát. Társadalmi és történelmi regényei is nagy jelentőséggel bírnak, amelyekben élesen rajzolja meg az akkori társadalom és az egyének belső átalakulásait. Ezek közül kiemelkedik az „Az öreg tekintetes” című társadalmi regénye, melyet 1905-ben írt, és amely Gárdonyi egyik legművészibb alkotásaként ismert. Ebben a műben a kapitalizmus korszakának meghatározó változásait elemzi, különös tekintettel az életmód átalakulására.

Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes olvasónapló

A cím, „Az öreg tekintetes”, Csurgó Károly nevét emeli ki, aki előnyben részesíti a „tekintetes” megszólítást a „nagyságos úr” helyett, ezzel előrevetítve a regény fő konfliktusát. Ez a parányi ellentét az egész művet áthatja, amely a falusi és a városi életmód közti éles ellentétek kibontakozását tárja fel. A kisregény, mely társadalmi problémákat boncolgat, a vidéki és a polgári értékek, életmódok összecsapásán keresztül mutatja be a társadalmi normák összeegyeztethetetlenségét.

Csurgó Károly lelki változásait a regény során csak közvetve ismerjük meg, de pszichoanalitikus elemek is megjelennek, amelyek segítségével nyomon követhetjük a főszereplő belső fejlődését. A történet egy sajátos hangulatú jelenettel kezdődik, ahol az olvasó Tardy Imre orvossal találkozik, aki szegény betegeit gyorsan, honorárium nélkül kezeli, amit egy megrázó esemény, az órásné halálának előrejelzése zár le. A kezdeti fejezetek a városi társadalom kegyetlenségét és önzését állítják a középpontba Gárdonyi értelmezésében.

A regény története Csurgó Károlyról, a megözvegyült vidéki földbirtokosról szól, aki birtokát eladva lányához költözik Budapestre. A kisregény, mely 12 fejezetből áll, az alaphelyzetet már az első két fejezetben kibontja: a családi vacsora eseményei és a hozzá kapcsolódó beszélgetések előrevetítik a városi és falusi értékrendek ütközését.

A regény fő bonyodalma Csurgó Károly első „kirándulásával” kezdődik a nagyvárosban, ahol először találkozik új környezetének idegenségével. A város dinamikája és nyüzsgése annyira lenyűgözi, hogy csak késő délután tér vissza Tardyékhoz. Ez a rész a legterjedelmesebb szerkezeti egység a regényben, amelyben Gárdonyi részletesen ábrázolja a sok apróbb és nagyobb mellékkonfliktus kibontakozását, amelyek segítségével bemutatja az öreg tekintetes belső változásait.

Csurgó kezdeti csodálata a város iránt lassan kiábrándulásba fordul, ahogy a valóságot kezdi felfedezni. Rájön, hogy az impozáns környezet mögött egy önző, farkastörvények uralta társadalom rejtőzik, ahol a szolidaritás ismeretlen fogalom, és az emberek nem törődnek egymással.

Csurgó Károly nehezen találja a helyét ebben az új világban, mivel igyekszik megőrizni saját értékrendjét, amely gyakran ellentétes a polgári normákkal. Végül két lehetőség között kell választania: vagy beletörődik az állandó értékvesztésbe, vagy az öngyilkosságot választja.

A történet fordulópontját az jelenti, hogy a doktor eljátssza az összes, a Csurgó-birtokért kapott pénzt, így az öreg tekintetes nem tudja folytatni még rövid ideig sem a „jótékonykodó” életvitelt. Kezdetben kénytelen felhagyni az órásné és családja támogatásával, később már saját szükségleteit sem tudja kielégíteni. Ahogy csökken a pénze, úgy szűkül mozgástere, és egyre kevésbé érzi magát jól új környezetében. A feszültség fokozatosan növekszik, és Gárdonyi mesterien ábrázolja, hogy ez a feszültség miként vezet el a tragikus végkifejlethez.

A cselekmény csúcspontja egy meglehetősen jelentéktelen esemény, amikor Csurgó méheket szeretne az ablakánál tartani, de a ház lakói a főszereplő távollétében elűzik őket. Az író ezt a kis eseményt használja fel arra, hogy bemutassa, mennyi mindent eltűrt Csurgó, és mennyire keveset engedtek neki környezetében. A történet tragikus véget ér, amikor az öreg tekintetes, képtelen beilleszkedni a városi miliőbe, és végül az öngyilkosságot választja.

A narráció harmadik személyű, az író objektívnek tűnik, de az ábrázolt nagyvároskép valamelyest túlzóan rideg és ellenséges. A történettel Gárdonyi kifejezi saját, konzervatívabb nézeteit, a vidéki értékrendet humánusabbnak ítéli, a kapitalizmust pedig mint a régi jó értékek elpusztítóját ábrázolja.

A mű nem bővelkedik motívumokban, de néhány elem többszöri ismétlődése figyelemre méltó. Ilyen például Csurgó Károly pipázási szokása, ami gyakran kerül elő, és környezete gyakran csodálkozik rá e furcsa szenvedélyre.

Ez az apró cselekmény-elem önmagában nem képezi a mű központi ellentétét, mégis jelentőséget kap abban a jelenetben, amikor a doktor dühében széttöri az öreg pipáját, ezzel támadva az öregúr értékrendjét. Hasonlóan elhanyagolhatónak tűnő, de mégis fontos ellentét Csurgó ragaszkodása az „öreg tekintetes” megnevezéshez, ami szintén többször előkerül a történet során.

A műben szereplő karakterek közül a házban élő személyek a legfontosabbak, de gyakorlatilag minden karakter hozzájárul a városi társadalom ábrázolásához. A történetben sok, a társadalom alsó rétegeiből származó tipikus figura bukkan fel, akik általában nem festik kedvező színben a városi embereket. A ház lakói közül többen egyszerűbb jellemek: a zsugori Mayer, a határozatlan Tardyné, valamint a kicsinyes és törtető Tardy mindegyike egy-egy jellegzetes tulajdonsággal jellemezhető.

Ezzel szemben Csurgó Károly, az öreg tekintetes, sokkal összetettebb karakter. Ő az igazán becsületes, jókedvű és jóindulatú öregúr, ami miatt folyamatosan ütközik a képmutató városi környezettel. Elveiből ritkán enged, bár a ház többi lakója gyakran elnyomja, sőt, szerény igényeit is lábbal tiporják.

Csurgó jólelkűségét és lelkiismeretességét szándékosan kihasználják. Ebben a karakterben a szélsőségesen segítőkész és bőkezű öreg tekintetes éles ellentétben áll az önző Mayer úrral, aki még a legcsekélyebb támogatást is megtagadja másoktól. Gárdonyi talán nem véletlenül látja el Mayer karakterét német eredetű névvel, mivel egy jelenetben Csurgó németellenes-nacionalista nézeteit fejti ki, ezzel is kiemelve a két öreg közötti jellemkontrasztot.

Az író gazdag szókincset használ a műben, amely népies szavakat is tartalmaz, és ezáltal hűen idomul a leírt „világhoz”. A polgári, mindennapi stílus jellemzi a nyelvezetet, a lirizálás nem jellemző a műre.

Gárdonyi remekül ábrázolja a régi nemesi világ pusztulását, feloldódását a kapitalista polgári társadalomban. Bár a folyamat valóságossága kétségtelen, véleményem szerint az író túlzásba vitte a polgári társadalom negatív vonásainak bemutatását, és a városi környezet valójában nem olyan borzasztó, mint ahogy azt a műben láttatja. Az emberiség történetében mindig jelen voltak az új és a régi dolgok közötti ellentétek, és ez a jövőben sem várhatóan változik. Gárdonyi egyértelműen a múlt értékeit támogatta, és a mű megírásával határozott állást foglalt a múlt és jelen közötti ellentét kérdésében. Talán ez a túlzottan éles és elfogult állásfoglalás az oka annak, hogy „Az öreg tekintetes” kevesebb figyelmet kap az irodalomtörténetben, mint az író egyéb munkái. Mindazonáltal, a mű pontos társadalomrajza és kitűnő cselekménye friss színfoltot jelent a századforduló magyar irodalmában.