Eötvös József: A falu jegyzője olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Eötvös József: A falu jegyzője szereplők:

Tengelyi jegyző
Tengelyiné
Vilma, a lányuk
Réty alispán
Rétyné
Ákos
Nyúzó főbíró
Macskaházy ügyvéd
Czifra
Viola
Violáné
Peti cigány
Kislaky
Kislakyné
Zátonyi
Sóskuty
Vándory
Völgyesi
Főispán

Eötvös József: A falu jegyzője olvasónapló

A 19. század közepére a magyar társadalom egyik legreakciósabb eleme a nemesi vármegye rendszere volt. Eötvös József 1844-től kezdve a centralista beállítottságú Pesti Hírlap szerkesztőségének tagjaként dolgozott, ahol később Kemény Zsigmond és Madách Imre is csatlakozott hozzá. Az újság oldalain jelent meg folytatásokban Eötvös újabb epikus alkotása, amely elsősorban a vármegyei rendszer és a feudalizmus ellen emelt szót.

A mű egy vadászjelenettel veszi kezdetét, amely később a fő történet allegóriájává válik; Tengelyi Jónás szenvedéseinek és Viola párhuzamos üldöztetésének előzményét tárja fel. A regény záró fejezetében, amikor Violát elfogják, a helyszín ismétlődik: a Tiszarét melletti Törökdombon kezdődik és ér véget az események sora. A Tisza látványa keretezi a művet, kezdetben az „egyhangúság” jelképeként mutatva be, míg a befejezésben Petőfihez hasonló ódai hangvétellel zárul: „virulni fogsz!”

A történet egy fiktív helyszínen, az „Alföld valamelyik megyéjében, Taksony megyének nevezett területen” játszódik. A központi város, Porvár neve kifejezően illik a település jellegéhez. Tengelyi Jónás faluja, Tiszarét is egy tipikus alföldi helység.

A falu legszebb háza a jegyzőé, zöld venyigével befont, szerény, de tiszta udvarral rendelkező otthon, mely üdítő színfolt a magyar rónaság sivárságában. A végtelenül unalmas alföldi táj ellentéteiként jelennek meg a regényben a német városok: Heidelberg és Göttinga, ahol a fiatal Réty és Tengelyi tanultak, illetve Vándory előélete zajlott.

A regény szereplői egyértelműen két táborra oszthatók: a pozitív és a negatív karakterek csoportjaira. Míg az előbbiek világosan elkülönülnek, az utóbbiak közül a bizonytalan vagy ingadozó figurák a történet végére többnyire a jó oldalra állnak.

Az író a karakterek megkülönböztetését a beszélő nevekkel egyszerűsíti, mint például Tengelyi Jónás, Vándory Boldizsár és Völgyesy, melyek lágy, zenei hangzásúak. Ellenben a negatív szereplők között olyan nevek találhatók, mint Macskaházy ügyvéd, Nyúzó Pál főbíró, vagy Karvaly Ágoston várnagy.

A karakterek általában kevés, de jellegzetes tulajdonsággal rendelkeznek, melyeket elsősorban társadalmi helyzetük határoz meg. Eötvös József inkább típusokban gondolkodott, nem törekedett összetett belső lelkiállapotok ábrázolására.

A történet kezdetén a pozitív szereplők száma korlátozott. A két főhős, az igazságért küzdő Tengelyi és a szabadságért harcoló Viola a vezéregyéniségek. Támogatóik között szerepel kezdettől fogva Vándory lelkész, Peti cigány és Liptákné. Ehhez a csoportosuláshoz csatlakoznak később a fiatalok, akik az értékrendjük tisztulásával nem csak életcéljukat, hanem szerelmi boldogságukat is megtalálják, mint Réty Ákos Tengelyi Vilma mellett, és Kislaky Kálmán Réty Etelka oldalán.

Az ellenállás fő képviselői a nemesi vármegye tisztviselői, akiket politikai és személyes érdekek vezérelnek. Az ilyen vezető figurák, mint Rétyné, Macskaházy és Nyúzó Pál, a hatalommal való visszaélés és korrupció személyesítői. Kegyetlenségük mellett a hétköznapi bűnözéshez is alacsonyodnak, így kapcsolatba kerülve az alvilági elemekkel, mint például Cifra Jancsi és Üveges Jancsi.

Ezzel szemben áll a főhős, Tengelyi Jónás, az elvi szilárdság és erényesség megtestesítője. Makulátlan becsülete és puritán jellemvonásai miatt kimagaslik környezetéből, ami tragikus sorsához vezet.

A gróf Marosvölgyi főispán szerint „Magyarországon sehová sem való” romantikus alakja a jelenhez képest fél századdal előre mutató gondolatokkal él, ami Don Quijote sorsát idézi elő. Tengelyi, ahol csak megfordul, világjobbító szándékkal lép fel, legyen szó akár egy falusi jegyzőségről is. Karakterében felfedezhetőek Eötvös József egykori nevelője, Pruzsinszky József vonásai is, aki a felvilágosodás és a francia forradalom ideáit közvetítette felé.

A 2. fejezetben az író részletesen bemutatja Tengelyi Jónás karakterének kialakulását. Egy szeretetteljes, ám szigorú valláserkölcsi nevelésben részesült lelkész édesapjától, aki Plutarkhosz antik hőseinek példáját állította elé mint ideált.

Tengelyi Jónás a németországi tanulmányokat követő pesti joggyakorlat után kezdte hősies és tragikus életútját. Az elnyomottak jogait védelmező ügyvéd, politikai jelölt, nevelő és gazdatiszt szerepkörökben próbálta megvalósítani elveit, ám rendszeresen kiszorították, félreállították, míg végül Tiszaréten jegyzőként talált állást, ahol már húsz éve töltötte be ezt a pozíciót, amikor történetünk kezdetét veszi.

Tengelyi és Viola sorsa közös példázata annak, hogy a magyar feudalizmus és a korrupt vármegyerendszer áldozatai lehetnek nemesek és jobbágyok egyaránt. Viola, a tehetős jobbágy, a tisztviselők visszaélései miatt (köztük Nyúzó főbíró erkölcstelensége miatt) törvényen kívüli helyzetbe kerül, betyárságba sodródik.

Különleges képességei ellenére – szorgalma, tehetsége, munkabírása, nemes indulatai és családszeretete kiemelkedőek – saját boldogságát és a nemzeti közösség javát nem képes szolgálni, sőt, társadalmi szembenállásra kényszerül. Karaktere és sorsa egyaránt romantikus színezetű.

Vándory Boldizsár, aki családi indíttatásból és a Göttingai tanulmányok hatására a politikai csatározásoktól távol tartja magát, álnéven éli életét. A világi célok, mint a pénz és a rang iránti vágyakat maga mögött hagyva, szerény és kiegyensúlyozott életet él, sztoikus bölcsességgel: „tudni kell élni mindazzal, amit a végzeted adományozott neked”.

Mint református lelkész, felekezeti és etnikai megkülönböztetés nélkül, igazi filantróp szellemben segíti a rászorulókat. Amikor azonban Tengelyiék ügye válságos fordulatot vesz, átmenetileg feladja semlegességét, így meghatározó szerepet vállal féltestvére életének új irányba terelésében.

Az ellenoldal mögött Rétyné, született báró Andorházy kisasszony, a háttérből irányító, ravasz vezéralak. Rangvágya a jellemének alapmotívuma: egykoron elhagyta szegény szerelmét, és azóta élete folyamatosan sodródik. Férjül Rétyt választotta, annak anyagi helyzetére alapozva kívánja visszaszerezni a főnemesi rangot.

Céljai eléréséhez semmilyen eszköztől nem riad vissza, legyen szó visszaélésekről vagy bűncselekményekre való felbujtásról. Bűntársa, Macskaházy, aki morálisan és etikailag egyaránt gátlástalan, vele együtt tökéletesen kihasználja a vármegyei jogrendet és intézményrendszert saját céljaikra. Rétyné és Macskaházy intrikái a vármegyei rendszerben ideális terepet találnak.

Rétyné és az ellenállás élén álló Tengelyi Jónás közötti küzdelem szemlélteti a regény alapkonfliktusát, amely az erkölcs és az érdekellentétek között húzódik. A falu jegyzője, Tengelyi az etikai normákat képviseli, míg a kastély úrnője, Rétyné a saját érvényesülését hajszolja, ezzel kihasználva a megyei gépezetet és szembe kerülve Tengelyivel.

A regény szereplőgárdája keresztmetszetet ad a korabeli magyar társadalomról, bemutatva a nemesség gyengeségeit és a különböző karakterek törekvéseit. Az ábrázolt nemesi karakterek között akad, aki mint Réty Ákos vagy az idősebb Kislaky, a gyengeség tipikus példái. Krivér főjegyző a kétkulacsos politika megtestesítője, aki mindkét oldalon jelen van, hiszen mindenáron szolgálni kívánja hazáját. Réty alispán politikai szélkakasként és felesége irányítása alatt tölti tartalmatlan életét, ami családi életének felbomlásához vezet.

Kislaky, a volt alispán, az ősök műveletlenségét őrző, hajdani jószívű egyszerűséget képviselő „áldott jó ember”. Bántornyi James, a külföldön járt nemes, csak Széchenyi István karikatúrája, akinek nincs igazi kisugárzása, és csak az angol kultúra bizonyos elemeit veszi át. A nemesség sötét oldalát Szentvilmosi János képviseli, aki bűnözővé süllyed, de hűséges marad a vármegyehez, mint pandúr, aki pénzért lelövi az önfeláldozó Violát.

A fiatal nemesek, mint Kislaky Kálmán, kezdetben tékozló életmódot folytatnak, de a jövő reménységei lehetnek, ha a nők nemes lelkületével kapcsolatot találnak és értelmes életet kezdenek élni. Réty Ákos például anyai örökségére támaszkodva szembeszáll apjával és mostohájával. Völgyesy alügyész, a regénybeli Kölcsey Ferenc alteregója és Eötvös József példaképe, a reakciótól kezdetben háttérbe szorítva, következetességével és szívós helytállásával belülről változtatja meg a feudális intézményrendszert.

Eötvös József társadalomképe a társadalmi peremre szorított csoportokat, mint a cigányok és zsidók is figyelembe veszi. Eötvös a zsidók emancipációjáról szóló tanulmányokat is írt, amelyek azt az általános tanulságot hangoztatják, hogy az érdekek kölcsönös elismerése és érvényesülése a nemzet egészének javát szolgálja.

Hangsúlyozza, hogy a jogrend kiterjesztése és mindenfajta elnyomás, megkülönböztetés megszüntetése elengedhetetlen. Ez a politikai álláspont túlmutat a centralisták céljain, és Eötvös a demokratikus fejlődés egyik élharcosává válik, közel kerülve Petőfi Sándor szellemiségéhez.

A regény struktúráját tekintve, egy összetett többszálú narratívát kínál. A bevezető jelenetek és a közbeékelt Tengelyi élettörténet után a cselekmény során fokozatosan ismerjük meg a többi szereplőt és a körülményeket a 14. részig, ahol a tisztújító megyegyűlés és az iratlopás párhuzamos elhelyezése az első jelentős csomópontot képezi.

Egy újabb kulcsfontosságú jelenetben fogják el Violát, a „rögtönítélő” bíróság ülése a mű egyik csúcspontja. Viola és Tengelyi sorsa több ponton keresztezi egymást, például amikor a jegyző gyanúba keveredik a 30. részben. A végső fordulatot több esemény segíti elő, mint Vándory színrelépése, Üveges Jancsi vallomása, Rétyné öngyilkossága, és Viola önkéntes visszatérése János huszár segítségével.

A regény csúcspontján mindkét főhős sorsa megfordul: Viola meghal, Tengelyit felmentik. A befejezés ellentmondásos: bár egyes szereplők sorsa érdemeik szerint rendeződik, az áldozatok tragédiája megrázó. A falu jegyzője, bár nem nyeri vissza teljesen életerejét, helyére mások lépnek.

Eötvös József ügyesen építi fel regényét, ahol a történetfordulatok precízen illeszkednek egymáshoz, noha a szerző gyakran alkalmaz egyszerűbb narratív eszközöket, mint a rejtőzködés, hallgatózás vagy kihallgatások. Ezek mellett jelentős szerepet kapnak a véletlenek. Eötvös nem hagy ki alkalmat, hogy kommentálja a jelenségeket, legyen szó a bürokráciáról, igazságszolgáltatásról, politikai eseményekről, vallási vagy nemzetiségi kérdésekről, így adva átfogó képet a társadalmi viszonyokról.

Mint a magyar realista regényírás egyik úttörője, Eötvös művét didaktikus szándék, irányzatosság, ideális karakterképzés és típusalkotás jellemzi. Regényében a nemesi előjogokat gúnyoló rigmusok, karikatúraszerű jelenségek, és csattanóra kihegyezett szófordulatok is helyet kapnak.

Hangvétele gyakran szatirikus, olykor enyhébb malíciával, a lírai betétek ritkák: „regényem csak az élet képe akar lenni, s az nem mindig mulatságos.” Az epikus stílus az Eötvös korában kezdett csak kibontakozni, a Kölcsey Parainesisének hatására pedig az író körmondatos, szentenciaszerű, moralizáló előadáshoz vonzódik. Az író személyes megjegyzései között is felfedezhető az ő saját ars poeticája.