Arany János: Ágnes asszony verselemzés

Arany János: Ágnes asszony verselemzés
Arany János: Ágnes asszony verselemzés

A szabadságharc leverése után Arany János rövid ideig Nagyszalonta vidékén rejtőzködött, majd járási írnokként tevékenykedett. 1851-ben Tisza Lajos meginvitálta őt geszti birtokára, ahol fél éven át Domokos fiát oktatta költészetre. Ezt követően Arany Nagykőrösre költözött, ahol a gimnáziumban magyar-latin szakos tanárként dolgozott.

Nagykőrösön töltött évei alatt írta meg balladáit, melyek két fő témát ölelnek fel: az egyik rész történelmi eseményeket dolgoz fel, míg a másik a parasztság életébe és sorsába nyújt betekintést.

A képzelet világába egy geszti emlék repítette vissza: egy mosónőt figyelt meg, aki a patak vizében állandóan ruhát mosott. Ez az emlék ihlette meg az „Ágnes asszony” balladájának témáját, melyben Ágnes asszony és szeretője meggyilkolják az asszony férjét. A bűntudat következtében az asszony megőrül, és életének hátralévő részében kísérteties megszállottsággal mossa a véres lepedőt, próbálván megszabadulni a bűntől.

Arany János: Ágnes asszony verselemzés

Szerkezete:

A ballada három részre osztható:
1 – 4. versszak: a patak partján
5 – 19. versszak: Ágnes a börtönben és a tárgyaláson
20 – 26. versszak: ismét a patak partján – sok évvel később

Az Ágnes asszony keretes szerkezetű ballada

„Ágnes asszony a patakban „S Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa; Régi rongyát mossa, mossa –
Fehér leplét, véres leplét Fehér leple foszlányait
A futó hab elkapdossa.” A szilaj hab elkapdossa.”

A versszakok végén ismétlődő refrén bibliai idézet, amely Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt második leveléből származik: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.” Ez a szövegrész különös jelentőséggel bír, mivel Szent Pál apostol élete során számos megpróbáltatást és szenvedést élt át, amelyek közepette folyamatosan érezte az isteni vigasztalás erőt adó jelenlétét.

Műfaja:

A mű egy lélektani ballada, amely a bűn és bűnhődés mélyrétegeit boncolgatja. Központjában egy emberi lélek sorsa áll, amely képtelen elmenekülni a lelkiismeret súlyos terheitől, és végül az őrület szélére sodródik. A történet figyelmesen kíséri nyomon ezt a folyamatot, megmutatva, hogy a törvény által kiróható büntetés helyett sokkal nagyobb teher a lelket gyötrő emlékek.

Ágnes asszony története egy hétköznapi kriminális eseményt ölt. A ballada jellegzetes elbeszélői technikája – a szaggatott és kihagyásos narratíva – miatt a történet részletei csak utalásokból válnak ismertté. Az úgynevezett „balladai homály” miatt nem maga a gyilkosság, hanem annak lelki következményei válnak a narratíva központi elemévé.

A ballada három jól elkülöníthető részből áll össze. Az első négy versszak közvetlenül a cselekmény közepébe visz minket, ahol Ágnes asszony már a gyilkosság utáni állapotban, félőrülten mos egy lepedőt a patakban. Itt még nem derül ki semmi sem korábbi életéről, házasságáról vagy a szeretőjével folytatott viszonyáról, ami azt sugallja, hogy ezek a részletek nem is lényegesek a történet szempontjából.

A második nagyobb egység a börtönben töltött idő és a bírósági tárgyalás eseményeit foglalja össze. Az 5–7. versszakban Ágnes asszony magányosan szenved a börtöncellában, rettegve a sötétségtől, ami újra és újra felidézi előtte a gyilkosság eseményeit. Ekkor próbál megkapaszkodni a börtön ablakán beszűrődő fényben, hogy távol tartsa a rémlátomásokat.

A bírósági tárgyalást a 8–17. versszak mutatja be, ahol a valóság és a lélektani folyamatok összeütközésére kerül sor. A vád Ágnes asszony és szeretője ellen gyilkosságban való részvétel. A korábban homályos utalások ekkor válnak egyértelművé: a szerető megölte Ágnes asszony férjét és ellene vall. A bíróság ítélete szerint a gyilkos halálra ítéltetik, míg Ágnes asszonyt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik.

Ágnes asszony ösztönös menekülési vágya a lepedő mosásában nyilvánul meg, amelyben úgy véli, hogy a vérfolt eltüntetésével a bűn is eltűnik. Ez a félreértés és a valóság összeütközése vezeti őt teljes őrületbe. A ballada lélekrajzi megközelítése ezen a ponton erősödik fel, és az ítélet módosítása is ebben a kontextusban értelmezhető.

A 18–19. versszak a bíróság hozzáállásának megváltozását tárja fel. Ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy a megzavart elmeállapotú tettestárs büntetése már nem a földi igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik. Az ítéletet maga az emberi lélek szabja ki. Bár Ágnes morálisan és törvényileg is bűnös, a társadalom inkább szánalmat, mintsem megvetést érez iránta.

A ballada záró egysége (20–26. versszak) újra egy falusi környezetbe helyezi Ágnes asszonyt, ahol továbbra is mosja lepedőjét. A bűnhődés végtelen időtartamát az évszakok változásának leírása által érzékelteti.

Az Ágnes asszony kettős verselésű ballada. Az ötsoros strófák első négy sora ütemhangsúlyos (magyaros) verselésű. A sorok félrímes felező nyolcasok. A refrén időmértékes ritmusú, rímtelen verssor. A kilenc szótagos sor jambikus lejtésű, uralkodó verslába az anapesztus.

A mű szerkezetét három részre oszthatjuk. Az első négy versszak egy konkrét eseményt mesél el, ahol Ágnes asszony lepedőt mos, miközben a körülötte lévő emberek kérdéseket intéznek felé. Ezt követően a szöveg legterjedelmesebb része következik, amely az elítélt börtönben töltött rövid idejét és a bírósági tárgyalás részleteit lassan, részletes párbeszéd formájában tárgyalja. Míg a bírósági eseményeket 14 versszakban dolgozza fel a költő, addig Ágnes asszony életének további hosszú éveiről csupán 7 versszakban számol be, ami a történetet gyakorlatias szemlélettel zárja le.

A ballada záró szakasza a kezdő jelenet változatát állítja elénk, megfagyott állóképként rögzítve a leírt eseményeket. A mű nem a bűnt, hanem a bűnhődést helyezi előtérbe, kiemelve, hogy a büntetés a földi igazságszolgáltatás hatáskörén kívül esik. Ágnes asszony úgy érzi, nem ő a felelős a tettéért, mintha csak történt volna vele valami, mintegy akaratlanul válik a bűn és bűnhődés elszenvedőjévé. Greguss Ágost megjegyzi, hogy a vérfolt már nem a lepedőn, hanem a lelkén van, így Ágnes asszonyt egy örök, sísziphuszi és danaidai munkára ítélve.

Arany János aprólékosan mutatja be Ágnes asszony megőrülésének belső lépéseit és a lelki torzulást, a kezdeti kényszerképzetektől egészen a teljes tébolyig. Már a mű első szerkezeti egységében jelen van a lélektani ábrázolás: Ágnes igyekszik félrevezetni a falusiakat a férje sorsát illetően, bűne csak sejthetően jelenik meg.

A szereplő érzelmeinek kifejezésére a refrén szolgál, mely különböző érzelmeket hordoz: fájdalmat, megbánást, szánalmat, őrületet és megbocsátásért való könyörgést. A refrén többértelműsége kiemeli az asszony belső zavarát, a költő csodálkozását a bűn fölött, de akár a bírák meglepetését is a második szerkezeti egységben, amely a börtön és a bíróság helyiségeit foglalja magába, azonban az események valójában Ágnes lélekbeli harcait tükrözik.

Ágnes lelki bűnhődése élete végéig kíséri, saját bűntudata teljesen összetöri. Bár próbálkozik a mosással, a lelkiismeret-furdalás folyamatosan kínozza, a vérfoltot mindig ott látja a lepedőn, és az idő múlásával sem következik be változás.

A mű harmadik szerkezeti egysége ismét a kezdeti patakparti jelenethez tér vissza, amelyben néhány strófa sűríti össze hosszú évek történéseit. Az idő múlását a ronggyá foszlott lepedő és az asszony arcán megjelenő ráncok árulkodó jelei mutatják meg.

Ebben a részben hallható refrén a már teljesen megzavart asszony üres motyogása, amelynek értelmezése többféle lehet. Az egyik értelmezés szerint a földi bírák engedik haza Ágnest, mivel az őrületnél nagyobb büntetés nem létezik. Egy másik olvasat szerint Ágnes az emberi bűnösség szimbóluma, akit Isten az őrület által ment meg, így még elkerülheti az örök kárhozatot. Egy mitikus értelmezés szerint a mű az örök és értelmetlen munkát ábrázolja, amely tragikus dimenziókat ölt.

A lepedő itt mint a lelkiismeret szimbóluma funkcionál. Ahogy Ágnes asszony öregszik, úgy kopik és foszlik szét a lepedő is. Bár a bűnjel a lepedőn megtisztul, az asszony maga örökre bűnös marad.

Arany János balladájában a külső eseménysor helyett a valódi tragédia a lélek mélyén bontakozik ki. Ágnes asszony bár jogilag és morálisan is bűnös, környezete mégis inkább szánalommal, nem megvetéssel tekint rá.

Arany balladáira jellemző, hogy az érzelmi hatás és a tragikum dominál. A költő saját szorongó egyénisége és a drámaisághoz való vonzódása hozzájárul ahhoz, hogy alkotásai lélektani mélységekkel és hitelességgel bírjanak. Ezáltal képes empátiával átélni és ábrázolni szereplőinek belső vívódásait és tetteit.

Arany János: Ágnes asszony verselemzés

Arany János: Ágnes asszony verse:

Ballada

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, – a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: „meg nem őrül.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa –
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

(1853)

 





Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük