Arany János: Családi kör verselemzés * Olvasónaplóm 2024

Arany János „Családi kör” című versét 1851. április 10-én vetette papírra. Ebben az időszakban a költő rendkívül szűkös anyagi helyzetben élt Nagyszalontán családjával. Barátja, Petőfi elvesztése és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása mélyen megrendítették.

Emellett személyes problémái is nyomasztották, ami letört hangulatot eredményezett. Mindezek ellenére a „Családi kör” verse pozitív hangvételű, ami szembemegy korábbi időszakának általános hangulatával és az abban az időben írt többi költeményével.

Arany János: Családi kör verselemzés

Arany János a „Családi kör” című versében azon idilli, békés családi életet festi le, amelyre mélyen vágyott. A költeményben nemes, ám egyszerű érzések töltenek be központi szerepet: nyugodt szeretet, bensőségesség, szorgalom, hazaszeretet, felelősségtudat, vendégszeretet, családi összetartás és az erkölcsi értékek által védett harmónia. Ezzel a művével a költő egy olyan idealizált képet vázolt fel a magyar életről, amely a múltban gyökerezik, de a jelenben már csak vágyképként létezik. Ez a kép éles ellentétben állt az akkori társadalom kilátástalan valóságával, amely az ország közhangulatát uralta.

Arany János az előző évben még fel akart hagyni a versírással, de 1850 végére enyhültek anyagi gondjai. 1851 tavaszán vásárolt egy parasztházat Nagyszalontán, ami inspirálta a „Családi kör” megírására. A versben az apa karakterét valószínűleg saját édesapja ihlette, Sára, a leány pedig feltehetően a költő nővérét ábrázolja, míg a „nagyobbik fiú” maga Arany János lehet.

A „Családi kör” című vers első ránézésre egyszerű költeménynek tűnhet, de a spontán és természetes előadásmód valójában a legmagasabb fokú íráskészséget igényli. Ez a mű sokkal összetettebb, mint amilyennek elsőre látszik, hiszen számos különböző törekvés olvad össze benne.

Műfaját tekintve a „Családi kör” életkép, amely egyrészt Arany János személyes családi élményeit örökíti meg, másrészt pedig általános képet ad a magyar népi család életéről. Emellett a vers a levert szabadságharc emlékét is felidézi, reflektálva ezzel az akkori társadalmi és történelmi kontextusra.

Arany János „Családi kör” című verse Robert Burns skót költő „Szombat este” című költeményétől kapott inspirációt. Ebben az időszakban Arany gyakran olvasta Burns műveit, sőt, fordításokat is készített azokból. Sokak számára meglepő lehet, hogy a „Családi kör” ezen költemény átdolgozása, annak ellenére, hogy a témát Burns művéből merítette, a benne ábrázolt családi este teljes mértékben magyar népi idillt tükröz. Ezt számos kortörténeti elem és személyes élmény is alátámasztja.

Burns verseiben a család tagjai számottevően többen és idősebbek. Ezzel szemben a magyar verzióban a család mozgalmasabb és élettelibb. Továbbá jellemzően magyar szokás, hogy az emberek étkezés közben szinte nem is beszélnek, amit egy régi mondás is megörökít: „magyar ember evés közben nem beszél”.

A versben említett „csonka, régi torony” Nagyszalonta városának emlékét idézi, míg a doromboló macska, az ereszt súroló denevér, a zizegő szalma mind a magyar falusi életképre jellemző elemek.

A struktúrája Arany János „Családi kör” című versének három fő részre oszlik.

Az első rész, amely az első öt strófát foglalja magában, a családi otthon és annak közvetlen környezetét mutatja be, fokozatosan szűkülő körökben haladva a részletek felé. A képek sorozata egy múltidéző, csonka toronnyal kezdődik, majd a nagyobbik fiú olvasással töltött időszakához vezet.

A második szakasz, amely a hatodik-tól a nyolcadik strófáig terjed, a családfő hazaérkezését és a közös vacsorát tárja az olvasó elé. Ebben a részben a munka, a szerelem, a szorgalom és az egyetértés által alakított életvitel jelenik meg.

A harmadik szakasz (kilencedik-tizenharmadik strófa) a béna harcfi történetét dolgozza fel, ami a versen belüli dramatizált jelenetként funkcionál. Itt a korábban csak külső szemlélőként bemutatott szereplők aktívan részt vesznek a történésekben.

A versben a költő érdeklődő szemmel figyeli a parasztházat és környezetét, valamint a család otthonában eltöltött meghitt estét.

Arany János „Családi kör” című versének története egy falusi estén veszi kezdetét, ahol a nap végén a külsőségek leírásával indít. Az egyszerű ember fáradtan, de elégedetten sóhajt fel, miután befejezte a napi munkát: „Este van, este van: kiki nyúgalomba!” Ezt követően a parasztház udvarára kalauzol minket a költő, részletesen bemutatva mindazt, amit ott látunk – az eperfa sötét lombját, az éjszakai bogarak zúgását – és amit hallunk – a bogarak koppanását, a bagoly rikoltozását.

A környezet bár csendes és nyugodt, a sötétség, a denevérek mozgása és a bagoly a régi toronyban ijesztő vagy rejtélyes helyett inkább a költő gyermekkori félelmeit idézi fel, amelyek már a múlté, és amelyeket egykor a szülők jelenléte enyhített.

A vers második szakaszában Arany János közelebb hozza olvasójához a ház környékét: az udvart és a háziállatok mindennapjait. Itt mindenütt megnyugtató rend uralkodik. A tehén éppen legel, a kisborjú izgatottan várja az esti tejet, míg a cica lassan sétál, majd egy váratlan pillanatban hirtelen elszalad, ezzel meglepetést okozva a gyermeki szemlélőnek, akinek szerepét Arany a versben finoman utánozza.

A vers harmadik strófájában még közelebb kerülünk a házhoz, mely derű, meghittség és szeretet központja. A tűzhely fénye otthonosságot sugároz, és az idős, lusta kutya képe is kellemessé és megnyugtatóvá teszi a hangulatot. Amint belépünk a házba, találkozunk a háziasszonnyal, aki éppen tejet szűr, hogy azt kisfiának adja, egy fiatal lányt látunk, aki a következő napi ünnepségre készül, és a kisgyerekeket, akik éppen mesét hallgatnak.

Figyeljük meg a költő által alkalmazott művészi felépítést, amint a külső világból a belső terek felé haladunk! Elsőként a ház közvetlen környezetét ábrázolja: az eperfát, az éjszakai bogarakat. A nyitott házajtó és a tűzhely fénye összeköti a külvilágot a ház bensőséges világával, meleg fényével áthatva az udvart.

A „Családi kör” verse szemléletesen mutatja be a családtagokat mindennapi tevékenységeik közben. A háziasszony tejet szűr, hogy kisfiának adja, a lány a tűzre rak és vasal, míg a kisgyerekek mesét hallgatnak borsót fejtve. A legkisebb fiú tűzkígyókat rajzol, a nagyobbik pedig olvas. Az egész jelenetet apró, kellemes részletek gazdagítják: a boldog gyermekarcok, a tűzön sülő borsó- és babhüvelyek életre kelnek a költő szavaiban.

A családfő hazaérkezése új lendületet visz a békés esti forgatagba. A férfi a szántóföldről tér haza, leteszi a kapát, belép a házba, és egy kis nyulat hoz a gyerekeknek a tarisznyájából. A háziasszony, noha már evett, elkészíti és az asztalra teszi az ételt. A családfő megosztja az ételt a gyerekekkel, hiszen „jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek”. Arany János különleges melegséggel ábrázolja a családfő hazaérkezését és a közös vacsorát. A tarisznyából előkerült kisnyúl azokat az apró boldog pillanatokat jelképezi, melyeket egy kiegyensúlyozott érzelmi életű család tapasztal meg.

A „Családi kör” című versben ábrázolt fáradt, gondterhelt gazda mögött mély erkölcsi értékek világa bontakozik ki. A családfő ráncos homloka azt jelzi, hogy keményen dolgozik, ám ez a munka nemcsak megerősíti, de biztonságot is nyújt számára. Amint előveszi a gondűző pipáját és a vidám gyerekekre néz, arcán megnyugvás tükröződik, mellette pedig a kedves felesége is mosolyog.

Az étkezés egyszerűsége, az asztalszékek jelenléte az asztal hiányában arra utal, hogy a család szerény körülmények között él. Ennek ellenére a család boldogsága felhőtlen, mivel nincs helyük az elégedetlenségnek, irigységnek vagy a másokkal való összehasonlításnak. A családtagok az erkölcsi értékek tiszteletben tartásával önbecsülést nyernek, ami összetartást és belső békét biztosít számukra.

Arany János „Családi kör” című versének leírása cselekménydús és mozgalmas képet fest: a szorgalmas munka és a családi összhang meleg hangulata árad a sorokból, melyet jóindulat fűszerez.

A történet végén megjelenik egy szabadságharc hőse, mint szegény koldus, aki éjszakai szállást kér a családtól. Az „De vajon ki zörget?” kérdés segíti az olvasót abban, hogy érzékelje a helyzetet és a család reakcióját anélkül, hogy további részletezésre lenne szükség.

A koldus felbukkanása világossá teszi, hogy a család nem csupán belső, hanem kifelé is gyakorolja erkölcsi elveit: részvéttel és segítőkészséggel fordulnak a rászorulók felé. A vers ezzel is hangsúlyozza az emberi együttérzés és az önzetlen segítség fontosságát, amelyek az értékek megtestesülését jelentik a család életében.

Arany János pszichológiai érzékenysége ismét tökéletesen megmutatkozik, ahogyan finoman elemzi a jeleneteket. Amikor a vándor először felbukkan, kissé zavarban van, majd fokozatosan megtalálja a szavakat. Ahogy a család figyeli a távolból érkező vendéget, a nemzeti érzelmek és a politikai témák erősítik fel az érzelmeket: a vándor a szabadságharc véres napjairól beszél, szíve hevül, arca kipirul.

A történet végén a fiatal lány, aki még házasulandó, diszkréten – amikor mások nem hallják – érdeklődik a vándortól, hogy van-e híre a testvérbátyjáról, aki szintén a háborúba indult, de még nem tért vissza. Ez a pillanat is csak további veszteségeket sejtet: a család egyik tagja eltűnt a harcok során. A lány házasságát is várakoztatja, reménykedve abban, hogy bátyja addig hazatér.

Arany János „Családi kör” című verse eddig az időtlenség atmoszféráját sugározta, bemutatva a család békés estéjét. Azonban a történet egy pontján, amikor a vándor megjelenik, a vers egy konkrét történelmi időszakba csöppen, és ezzel illeszkedik a nagyobb történelmi kontextusba. Ebben a pillanatban válik nyilvánvalóvá, hogy a leírt esti jelenet a szabadságharcot követő időszakban játszódik. A versek szereplői, akárcár mindannyian megszenvedték a háború okozta veszteségeket, panaszra azonban senki sem nyitja meg a száját.

Arany János „Családi kör” című versében a „béna harcfi” karakterével a szabadságharc elhunyt hőseire emlékezik. Emiatt kerül be a versbe az a részlet is, amikor az eladó lány szemérmesen érdeklődik az eltűnt testvérbátyja felől, aki három év elteltével még mindig nem tért haza a háborúból.

A vers utolsó szakaszában a tücskök ciripelése tölti be a csendet, ami fokozatos lecsendesedést hozva, emlékezetes hangulatot teremt a költeményben.

A záró részben a történet perspektívája kibővül: az udvarból országos méretű tereppé válik, ahogy a vendég mesél arról is, hogy idegen földön bujdosott. A család „kisvilága” ekkor már a nagyobb közösség, a nemzet ügyét is magában foglalja. Az esti beszélgetés során a résztvevők úgy érzik, hogy család és haza ügyében azonosak a kötelességeik, így a versekben a személyes és a kollektív történet összefonódik.

Az éjszakai égbolt, amely a kis ház fölött terül el, ugyanúgy borítja be az egész országot, amit a hagyománytisztelet és a nemzeti összetartozásérzés köt össze a nemzet népével. Ezek az erők nyújtanak biztonságot a családnak és alapozzák meg a jövőjüket.

Arany János a „Családi kör” című versét kedvenc versformájában alkotta meg, ugyanabban a struktúrában, amelyben a „Toldi” is született: nyolc soros strófákban, páros rímekkel, négyütemű ütemhangsúllyal és tizenkét szótagos verssorokkal.

Arany János: Családi kör verselemzés

Arany János: Családi kör verse

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)