Arany János: Híd-avatás verselemzés * Olvasónaplóm 2024

Arany János „Híd-avatás” című balladája, amelyet 1877-ben írt, eredetileg „Városi ballada” címmel jelent meg. Ez a mű az „Őszikék” versciklushoz kapcsolódik, és egy olyan babonán alapul, miszerint az új hidakat öngyilkosok „avatják fel”. Arany életének ezen szakaszában íródott a vers, amit a keletkezés éve és a versek tartalma, gondolatai is alátámasztanak. A cím nem tükrözi közvetlenül a vers tartalmát és hangulatát, ami olvasói feszültséget eredményez.

Arany János: Híd-avatás verselemzés

A ballada egy órán belüli eseményeket ölel fel. A történet középpontjában egy szerencsejátékban mindenét elvesztő fiatalember áll, aki a Margit híd avatásának napján sétál végig a hídon. A kártyajáték során elszenvedett vereség után a fiú szeme előtt látomásszerű képekben jelennek meg a jövőbeli öngyilkosok. Ő maga sem tud menekülni sorsa elől; éjfélkor a mélybe ugrik.

A mű húsz versszakból áll, mindegyik öt soros, a-b-a-b-b rímsémával. A versekben az ellentétes érzelmek egyidejű megjelenése és a bizonytalanság érzete dominál. A teljességet sugárzó verssorok csak elvétve bukkannak fel, helyüket inkább a sorkombinációk és az áthajlások veszik át, amelyek a költemény strukturális sajátosságait emelik ki.

A modern nagyvárosi élet stílusa – az anyagi javak hajszolása és a kimerítő életritmus – gyakran vezet depresszióhoz és emiatt sokan választják az öngyilkosságot rövid időn belül. A ballada hangulata komor, mondanivalója súlyos, azonban Arany János egy gúnyos, ironikus hangot ültet a versbe, amelyben keserű humort alkalmaz. A költő a nagyváros zsúfoltságát és az áldozatok seregét ábrázolja, akik a polgári világ, a szabad piac és a haszonelvű társadalom kárvallottjai.

Az élet céltalansága és az erkölcsi világrend összeomlása miatt az emberi élet értelmét veszti, függetlenül nemtől és kortól. Arany János verseiben gyakran előforduló stilisztikai bravúr itt abban nyilvánul meg, hogy minden öngyilkosságot egyedi módon ábrázol. A költő ebben a művében különösen szembetűnően játszik a szavakkal és a nyelvvel.

A versben található furcsa, valószerűtlen képek olykor irracionális érzéseket ébresztenek az olvasóban, a huszadik század elejének jelentős stílusirányzatára, a szürrealizmusra utalnak. A valós és a szürrealista elemek keveredése arra ösztönzi az olvasót, hogy az egyéni sorsokon és társadalmi problémákon elgondolkodjon, a költői túlzás eszközével.

Arany János: Híd-avatás verselemzés

Arany János: Híd-avatás verse:

1. Szólt a fiú: „Kettõ, vagy semmi!”
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta… késõ visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
„Egy fiatal élet-remény.”

2. A kártya nem „fest”, – a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!… õ vándorútnak
– Most már remény nélkül, magán –
Indúl a késõ éjtszakán.

3. Elõtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szûz-Szent-Margit” nevet.

4. Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; –
Lenn, csillagok száz-ezeri.

5. S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S õ néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Õsz, gyermek, ifju, hajadon.

6. Elébb csak a fej nõ ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
„Uj hid! avatni mind! vigan.”

7. „Jerünk!… ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
„Egymásé a halál után!”
S buknak, – mint egykor igazán.

8. Taps várja. – „Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!” –
„Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!”
S elsímul a víz tükre lenn.

9. Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
„Én a quaternót elszalasztám!”
„Én a becsûletet, – pedig
Viseltem négy évtizedig.”

10. S kört körre hány a barna hullám,
Amint letûnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: „Én most tanúlám
Az elsõt: pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!”

11. Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
„Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog!” –
Fogadd be, nyilt örvény-torok!

12. Unalmas arc, félig kifestve –
Egy úri nõ lomhán kikel:
„Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Ezt is hullámok nyelik el.

13. Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
„Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!”
A többi sugdos: „a bolond!…”

14. Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repûlnek a Dunába:
„Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!”

15. „Én dús vagyok” kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -”
„Én hû valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom’!”
Eltûnnek mind, a járt uton.

16. „Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó’! -”
„Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lõn bosszuló:
Most võlegényem a folyó. -”

17. Igy, s már nem egyenkint, – seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

18. Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna gyõzi s adja még.

19. Néz a fiú… nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sûrübbé, sürübbé
Nõ a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

20. S nincs ellenállás e viharnak, –
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. –
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, – csend mindenütt.

(1877. augusztus 22.)