Arany János: Szondi két apródja verselemzés * Olvasónaplóm 2024

Arany János ‘A Szondi két apródja’ című balladája a magyar irodalmi kánon egyik csúcspontjaként számon tartott mű, mely gyakran megjelenik a ‘legszebb magyar versek’ gyűjteményeiben is. Ez a költemény, amely 1856-ban született, a 16. századi magyar történelmi események színterén játszódik, és különleges figyelmet fordít a költészet és politika összefüggéseire.

Arany János: Szondi két apródja verselemzés

Arany János műve, ‘A Szondi két apródja’, számos értelmezési dimenziót kínál a magyar irodalomtudomány számára. Egyrészt történelmi vagy lélektani balladaként ismert, másrészt homoerotikus elemeket is felvet az apródok és a basa közötti kapcsolat által.

Bár a 20. században az irodalmi kánon nem tette lehetővé az ilyen jellegű értelmezéseket, és a mű szövege sem utal egyértelműen semmilyen homoerotikus vonzalomra, ezek a jelentésrétegek figyelembe véve a kor politikai és társadalmi kontextusát, további kutatások tárgyát képezhetik.

Arany János ‘Szondi két apródja’ című balladája, mely 1856-ban a nagykőrösi korszak alkotása, a magyar történelmi balladairodalom kiemelkedő darabja. A mű a 1552-es Drégely vára elleni török ostrom történetét dolgozza fel, Szondi György hősi alakján keresztül, aki a reformkor irodalmában gyakran megjelenő motívum: az önfeláldozás, hősiesség és hazaszeretet jelképe.

A ballada központi kérdése, hogy a hősi cselekedetek és tragikus végkimenetel után milyen erkölcsi magatartásforma lehetséges és követendő a túlélők, köztük a közösség költői számára.

Az elbeszélő Arany János ‘Szondi két apródja’ balladájában precízen meghatározza a történet kezdő időpontját, és bevezet az események előzményeibe, miközben három fontos térbeli helyszínt is kiemel: a várromot és Szondi sírját, melyek egymással szemben emelkednek ki a tájból, valamint a völgyet, ahol a török tábor helyezkedik el.

A helyszínekhez két idősík kapcsolódik: a múlt Drégely romjaihoz, míg a jelen a hegyoromhoz és a völgyhöz. A ballada első két versszaka bemutatja ezeket a helyszíneket, majd a harmadik versszaktól kezdődően az elbeszélő háttérbe húzódik, és a szereplők veszik át a szólamot, ezzel drámai párbeszéd bontakozik ki a mű további részében.

A ‘Szondi két apródja’ balladájának harmadik és negyedik versszaka Ali és annak szolgája közötti párbeszédet tár elénk, míg az ötödiktől kezdve a páratlan számú strófák az apródok énekeit, a párosak pedig a török küldött szavait közvetítik.

Az ötödik versszak elején lévő három pont arra utal, hogy az apródok hosszú ideje gyászolják Szondi Györgyöt. Itt két különböző erkölcsi világ, két ellentétes értékrend és lelkület ütközik. Az apródok éneke egy 16. századi krónikás hangját idézi, amely Szondi dicsőséges múltját eleveníti fel, egy önálló és folyamatos történetként. Ezzel szemben Ali szolgája a jelen eseményeit közvetíti, beleavatkozva a történetbe, sőt néha elragadtatva beszél Szondiról, az ellenségről.

A ballada cselekménye a szolga közbevágásai által kap strukturált formát. A történet kulcsjelenetei a következők: Márton pap küldetése, amelyben a törökök megadásra szólítják fel Szondi Györgyöt; Szondi elutasító válasza, melyben visszautasítja a felkínált békét; Ali ostromparancsa; Szondi előkészületei az ostromra, gondoskodása apródjairól, amely során elégetik a vagyontárgyakat, szép ruhát ad az apródoknak és megtiltja nekik a harcolást; végül hősiessége és vitézsége az ostrom során, majd dicsőséges halála, amely során az apródok megátkozzák a török hódítót. A szolga próbálkozásai, legyen szó hízelgésről vagy fenyegetésről, hatástalanok maradnak az apródokkal szemben.

Az apródok kitartása a múlt és a jelen közötti kapcsolatot szimbolizálja Arany János balladáiban. ‘A Szondi két apródja’ a hűség és a kitartás témáját állítja középpontba, melyben az apródok továbbviszik a régi hősök emlékét és hősiességét

. Ezzel szemben ‘A Tengeri-hántás’ (1877) a ballada műfajának keletkezéstörténetét is feltárja, ahol az elbeszélő feladata a kukoricahántás közben szórakoztatni és erkölcsi tanulságokat nyújtani a hallgatóságnak. A strófák ötödik sora jelképesen értelmezi a történetet, vagy erősíti a hallgatósággal való kapcsolatot. A büntetés, mint téma, a hallucináció és a víziók formájában jelenik meg, melynek következménye gyakran a halál.

Arany János: Szondi két apródja verselemzés

Arany János: Szondi két apródja verse:

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!”

„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván.”

…S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. -”

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs…
Ali győzelem-ünnepe van ma!”

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

A vár piacára ezüstüt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.

„Aztán – no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!”

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit – ezért öli bú –
Vele halni meg, ócska ruhába’!

„S küldött Alihoz… Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!”

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.

„Rusztem maga volt ő!… s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!… Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte.”

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!

(1856 jún.)