Boccaccio: Dekameron Ser Cepparello története * Olvasónaplóm 2024

Boccaccio a Dekameron című művével egy új műfajt, a novellát alkotta meg, amelyben az ókori és középkori kisepikai műfajok elemei ötvöződnek. A szerző korábbi művei és a középkori kisepikai narratívák szolgáltatták az alapot a Dekameron elbeszéléseinek.

A mű címe, a Dekameron – ami Tíz napot jelent – a kerettörténetből válik érthetővé. A történet szerint hét fiatal nő és három férfi, akik a pestisjárvány (1348) elől menekültek, véletlen találkozásuk nyomán Pampinea vidéki birtokára vonulnak.

Az unalom űzésére szolgáló játék keretében minden nap kijelölnek egy királyt vagy királynőt, aki felkéri a társaságot, hogy történetekkel szórakoztassák az „udvart”. A játék tíz napig tart, naponta tíz történet hangzik el, így összesen száz novella születik meg a Dekameron lapjain. A tizedik nap után mindenki visszatér otthonába.

Boccaccio: Dekameron Ser Cepparello története

A novella, melyet Pamfilo narrál, Isten igazságosságáról szóló elmélkedéssel veszi kezdetét, amely csupán közvetett kapcsolattal bír magához a történethez. Ez a bevezető inkább mint szerzői ajánlás funkcionál, amely elkülönül a narratíva többi részétől. A bevezetőben az elbeszélő a novella hősét, Cepparello-t mutatja be, akinek gúnyneve, Ciappaletto (Kalapocska), rövid termetére utal. A karakterleírásból egyértelművé válik, hogy a főszereplő egy csaló, hamisító és gyilkos figura, aki gyakran undorító, visszataszító módon viselkedik.

Az olvasó egy kerek, jól megkomponált novellát vehet kézbe, amelyben az elbeszélő a valóság felől közelíti meg a témát. Az elbeszélő célja egyértelmű: leleplezni a hazugságokat és példázatot mondani az emberi hiszékenységről, valamint a legendák keletkezésének valós alapjairól.

A történet humorát ser Cepparello életének és gyónásának ellentéte adja meg. Az elbeszélő arra is utal, hogy a házigazdák „jókat nevetnek”, miközben ser Ciappaletto gyónását hallgatják, és a következő történet kezdetén kiderül, hogy Pamfilo meséje a kerettörténet szereplőit is megnevettette. Ezek a jelzések és utalások arra ösztönzik az olvasót, hogy ne vegye túlságosan komolyan a történetet, és ő maga is nevessen rajta.

Ser Ciappaletto megbízást kapott Musciatto úrtól, hogy hajtsa be az adósságokat, ezért Burgundiába utazott. Azonban a küldetés során betegség tört rá. Házigazdái, akik féltek, hogy az istentelen ember még halálával is bajt okoz nekik, nagy megkönnyebbülést éltek át, amikor Ciappaletto papot hívott, hogy meggyónhassa bűneit.

A gyónás, amely a történet egyik legkihajlóbb része, során Ciappaletto színészi képességeit használva nevetségessé tette a szertartást és a hiszékeny gyóntatót. A tiszteletre méltó szerzetes elhitt neki, és feloldozta bűnei alól.

A gyónást végighallgató házigazdák nem próbáltak beavatkozni vagy leleplezni a hazugságokat; helyette ők is jót nevettek azon. A történet fordulópontja akkor következik be, amikor a barát felkéri Ciappalettót, hogy engedje meg, hogy holttestét a kolostorban temessék el.

Ez a mozzanat előrevetíti a novella befejezését, amikor is Ser Ciappalettót nagy tisztelettel helyezik örök nyugalomra, a szerzetes prédikációjában mint példaképet állítva az emberek elé. Nem sokkal később Szent Ciappalettóként kezdik emlegetni, csodáiról szóló hírek terjednek el, és sírja zarándokhellyé válik.

A novella végén Pamfilo még kifejezi kétségeit hősének sorsáról halála után, ám nem állapodik meg egyértelmű véleményen.

Boccaccio műve, a történet, zsenialitásának csúcspéldája, ahol a látszat és valóság, valamint a fikció és hitelesség elegyedik. A novella főszereplője, valamint egy jelentős mellékszereplő, Musciatto úr valós személyek voltak, akárcsak a történet helyszínei és Cepparello (Ciappaletto) szülőhelye, foglalkozása, amelyek hitelesnek tekinthetők. A történetben megjelenő történelmi utalás, Földnélküli Károly Itáliába érkezése szintén valós eseményekre épül.

A szerzetesek hiszékenysége és a házigazdák, akik saját életüket és biztonságukat féltik, gyarlósága a történetben nem tűnik túlzásnak; ezek a mozzanatok inkább hihetőek és hitelesen ábrázolják az emberi viselkedést. Boccaccio így nemcsak egy lenyűgöző irodalmi alkotást hozott létre, hanem egy olyan történelmi kor hiteles képét is megörökítette, amely az emberi természet örök érvényű vonásait tárja fel.

A történet bizonyos pontokon kezd homályossá válni: a házigazdák, a helyszín, a barát és a kolostor nem kapnak nevet. A házigazdákra csak annyi derül ki, hogy firenzeiek, a kolostor csupán „egy barátkolostor”, a barát egy „szent és tiszta életű agg”, míg a helyszín Burgundia, ahol senki sem ismeri ser Ciappalettót.

Így a történet hitelessége hirtelen pontatlanná és ellenőrizhetetlenné válik. Semmi sem utal arra, hogy eltérnénk a hitelességtől, mégis minden lassan átalakul, módosul, de a megteremtett hitel még mindig elegendő ahhoz, hogy az olvasó és hallgató ne kezdjen gyanakodni.

A főszereplő alattomos magatartása, hazudozása csak megerősíti a bevezetőben vázolt karakterét. A történet zárlata rávilágít az emberi hiszékenység határtalan voltára, amit még az elbeszélő szkeptikus megjegyzései sem képesek megváltoztatni.