Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal verselemzés * Olvasónaplóm 2024

Dsida Jenő (1907-1938), akit gyakran neveznek az „angyali költőnek”, az erdélyi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja volt a két világháború közötti időszakban. Életében mindössze két verseskötetet adott ki, a harmadik posztumusz, 1938-ban jelent meg. Költészete gondolati mélysége és formai sokfélesége révén a Nyugat irodalmi mozgalom legnagyobbjai közé emelte őt.

Műveiben a természet harmonikus szépségét, a hit által nyújtott megnyugvást, a humanitás minden szenvedő felé áradó szeretetét, valamint a szerelem égi és földi varázsát ötvözi. Ezek az elemek erősítik lelkét a történelmi és társadalmi valóság nehézségei, valamint saját beteg szívének múlást sietteto dobogásai ellen.

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal verselemzés

A „Az Angyalok citeráján” című kötetének kisebb költeményei sorában felfedezhetjük Dsida Jenő 1934-ben íródott „Arany és kék szavakkal…” című versét.

Ez a költemény egy szerelmes ima, egyetlen mondatnyi sóhaj, amely áradó lendülettel tárul elénk. A két versszak (16 + 12 sor) egy magányos esti pillanat atmoszféráját felidézve mutatja be egy középkori barát remeteségét, összekapcsolva a két különböző korszak áhítatos csendjét és a meditáló, míveskedő lélek rokon rezdüléseit. Ebben a mennyei nyugalomban a fantázia muzsikál, az idő és tér kitágul, miközben a szóképekben összefonódik.

Az első versszak Dsida Jenő „Arany és kék szavakkal…” című versében egy mellékmondatként bontakozik ki, amely egy ódon ízű hasonlattal kezdődik („Miképpen”). A költemény ezen része varázslatos szavakkal jeleníti meg a „boltíves, pókhálós vén terem zugában” dolgozó, kódexeket másoló és iniciálékba képet festő barát eksztatikus áhítatát.

Az ódon kolostor lakója a versben „Madonnát fest örökké / arannyal s égi kékkel”, ezzel a két mennyei színnel utalva a középkori itáliai és németalföldi miniatúrafestők művészetére.

A második versszak, amely a főmondatként funkcionál, a lírai én jelenlegi helyzetét tárja fel. Este van, és ő magányosan tölti az időt szobájában, a lámpa fényénél, átélve a „most” pillanatot, melyet a szerelem misztikussá varázsolt állapota hat át.

A szinesztéziák – „drága arany és kék szavakkal…” – megrázó vallomásai közvetítik a költő belső világának mély élményeit, amelyek nem az égi Madonnához, hanem egy földi asszonyhoz kapcsolódnak. A halk, finom hangvétel ötvözi a misztikumot a valósággal, így emelve a földi szerelem érzését himnikus vallomássá.

A halál közelségének érzete fokozza ennek a megrázó áhítatnak hatását, és talán ezért is emeli a vers végén megszólított kedves a költészet első magyar versének alliterációs metaforájába.

A költeményt bensőséges, halk hangvétel, gazdag festői szókincs és izgalmas verszene határozza meg. A távoli rímek összecsengése, mint egy folyondár, összeköti a képeket és gondolatokat, ezzel erősítve a dallamot. A rímes szavak jelentésükben magukban hordozzák a vers teljes gondolati tartalmát, beleértve a szerelem által kísért isteni békét a halálig.

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal verselemzés

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal verse

Miképpen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát,
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren,
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli,
s a nagybetűk közepébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli;

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
meörökíteni, drága
arany és kék szavakkal
csak téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága,
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én szerelmem,
világ legszebb virága.