Dumas: A fekete tulipán olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Dumas: A fekete tulipán olvasónapló

Vilmos, Orange hercege, majd III. Vilmos , Anglia királya .
XIV . Lajos francia király
Cornelis de Witt , a hágai töltések felügyelője
Johan de Witt , a bátyja, Hollandia Nagynyugdíjasa
Van Deeken ezredes, Orange-i Vilmos helyettese
Dr. Cornelius van Baerle, tulipántenyésztő , Cornelius de Witt keresztfia
Mynheer Isaac Boxtel, a riválisa
Louvois márki
Tilly gróf, a hágai lovasság kapitánya
Mynheer Bowelt, helyettes
Mynheer d’Asperen, helyettes
Az Államok jegyzője
Van Spenser mester, egy dorti bíró
Tyckalaer, a hágai sebész
Gerard Dow
Mynheer van Systens, Haarlem polgármestere és Kertészeti Társaságának elnöke
Craeke, John de Witt bizalmas szolgája
Gryphus, börtönőr, Rosa apja
Rosa, a lánya, szerelmes Cornelius van Baerle-be

Dumas: A fekete tulipán olvasónapló röviden

A 17. századi Hollandia színes és ellentmondásokkal teli világába repíti az olvasót egy romantikus történet, amelyben az erény és bűn, árulás és hősiesség, önkény és igazságszolgáltatás, szerelem és kapzsiság egyaránt megjelenik. A regény szinte minden klasszikus motívuma fellelhető ebben az izgalmas cselekményben.

A történet véres eseménnyel indul: a francia érdekeket képviselő Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei hazaárulás vádjával brutálisan meggyilkolják. E tragikus események árnyékában lép színre a főhős, Cornelius Van Bearle, aki politikai intrikák helyett a virágok világában találja meg szenvedélyét. Egyetlen célja, hogy sikeresen kitenyéssze a fekete tulipánt. Ám sorsa váratlan fordulatot vesz: keresztapjától, az egyik Witt testvértől egy titkos levelet kap, amely miatt árulással vádolják és letartóztatják. Halálos ítélete csak az utolsó pillanatban változik életfogytiglani börtönre egy uralkodói döntés nyomán.

A börtön sivársága ellenére Cornelius élete új fordulatot vesz. Titokban magával vitt tulipánhagymája mellett a szerelem is szárba szökken közte és Rosa, a börtönőr szép, fiatal lánya között. Mindezt azonban beárnyékolja a főhős megszállott vetélytársának ármánykodása, aki minden eszközt bevet, hogy megakadályozza Cornelius sikerét.

A regény csúcspontján a fekete tulipán nemcsak a kertész mesteri munkájának gyümölcse lesz, hanem a szabadság, az igazság és a szerelem szimbólumává válik. Cornelius diadala teljes: Orániai Vilmos ünnepélyes keretek között ismeri el ártatlanságát, jutalmazza százezres díjjal, és megajándékozza szabadságával, Rosa kezével. Az események megoldása ünnepélyes népünnepéllyel zárul, ahol a fekete tulipán diadala a remény és kitartás győzelmét hirdeti.

Dumas: A fekete tulipán olvasónapló

A történet 1672-ben, egy sötét történelmi eseménnyel veszi kezdetét: a holland politikai vezető, Johan de Witt és testvére, Cornelis brutális meglincselésével. A testvérekre lázadóként tekintettek, mivel szembeszálltak a fellegvárként emlegetett politikai rendszerrel és Narancs hercegével, III. Vilmos uralkodóval.

A cselekmény a híres tulipánmánia idején játszódik, amikor Hollandia a virágok iránti rajongásától volt hangos. A történet középpontjában egy kitalált karakter, Cornelius Van Baerle áll, aki a természet tiszteletén alapuló filozófiát követi. Ez az iskola úgy vélte, hogy „a virágokat megvetni annyi, mint megbántani Istent.” Cornelius e hitvallás jegyében az életét a tulipánoknak, különösen a fekete tulipán kitenyésztésének szenteli. A történet e szenvedély és a történelmi viharok metszéspontján bontakozik ki, lenyűgözve az olvasót az emberi kitartás és a természet iránti tisztelet erejével.

Haarlem városa 100 000 frankos jutalmat tűzött ki annak, aki képes először fekete tulipánt nemesíteni. Az összeg mellett azonban ennél jóval többről volt szó: a győztes hírneve és becsülete is örökre összefonódott volna a virág nevével, amelyet róla neveznek el.

A kihívást a virágok iránti rajongásáról ismert Cornelius Van Baerle vállalja, aki nem mellesleg Johan és Cornelis de Witt keresztfia. Szakértelmét és elhivatottságát nem kérdőjelezi meg senki, ám ez nem mindenkinek okoz örömet. Szomszédja, Isaac Boxtel, szintén kertész, féltékenyen figyeli Cornelius minden lépését. Az irigységtől vezérelve Boxtel meg van győződve róla, hogy Van Baerle sikerrel járhat, ezért saját érdekében összeesküvést sző.

Boxtel árulóként vádolja meg Van Baerle-t a de Witt testvérekkel ápolt szoros kapcsolata miatt, akiket a politikai légkör változásai után már mindenki elítélt. A vádaskodás nemcsak Cornelius munkáját fenyegeti, hanem az életét és becsületét is veszélybe sodorja. A fekete tulipán megszületése nem csupán a kertészeti diadal, hanem az igazság győzelme is lenne a gyanakvás és irigység sötét árnyékában.

Cornelius Van Baerle életét egy sorsfordító esemény gyökeresen megváltoztatja: hazaárulás vádjával letartóztatják, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. A történet drámai mélységét a vallási hiedelmek és sorsszerűség gondolata szövi át, ahol olyan fogalmak, mint a „Gondviselés” és „szerencsétlenség”, meghatározó szerepet játszanak. Bár Van Baerle élete tragédiák sorozatának tűnik, a végkifejlet rámutat, hogy a nehézségek mögött egy nagyobb, isteni terv húzódik, amelyben a szomorúság és boldogság egyaránt helyet kap.

A börtön sötét falai között azonban remény gyúl. Van Baerle találkozik a börtönőr gyönyörű és erényes lányával, Rosa Gryphusszal. Miközben Cornelius szinte mindent elveszített, egy dolgot sikerült megőriznie: a fekete tulipán hagymáit. A veszteség és bánat közepette Rosa támogatása új célt ad életének. A fiatal nő, akit bátorságáról és tisztaságáról ismerünk meg, segít neki a virágok gondozásában a börtön falai között.

Rosa iránti vonzalma és a közös munka a fekete tulipánon nemcsak új erőt ad Corneliusnak, hanem lehetőséget kínál arra is, hogy álmait továbbvigye. A történet egyértelmű üzenete, hogy a kitartás és a hit képes legyőzni még a legnagyobb akadályokat is, és hogy a Gondviselés mindig az ember javára dolgozik, még a legnagyobb próbák idején is.

Alexandre Dumas klasszikusának esszenciáját egyetlen mondatban ragadhatjuk meg: „Néha az ember annyit szenvedett, hogy joga van soha nem mondani: »túl boldog vagyok«.” Ez az idézet („A fekete tulipán”, 204. oldal) a regény filozófiáját sűríti magába, amely az emberi szenvedés, kitartás és a boldogság törékeny egyensúlyát vizsgálja.

A regény eredetileg három kötetben jelent meg 1850-ben, „La Tulipe Noire” címmel a párizsi Baudry kiadónál. Témái – szerelem, bosszú és hit – hasonlóak Dumas másik világhírű művéhez, A Monte Cristo grófja című regényhez. Mindkét történetben központi szerepet játszik a sorsfordító igazságtalanság és az emberi lélek kitartása, amely végül győzelmet arat a legkilátástalanabb helyzetek felett is.