Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

A svájci származású Friedrich Dürrenmatt (1921–1991) a második világháború után kiemelkedő drámaírónak számít. Darabjai a társadalom rejtett zsarnokságait tárják fel, amelyek az egyéneket nemcsak elnyomják, hanem gyakran fenyegetik is létezésükben.

Művei rávilágítanak, hogy az úgynevezett igaz kapcsolatok, nemes szokások és magasztos eszmék gyakran csupán a képmutatás termékei. Dürrenmatt célja a kollektív tévhitek leleplezése és az emberi kapcsolatok valódi természetének megkérdőjelezése.

Színházi munkásságában gyakran jelenik meg a kafkai látásmód, és dramaturgiai megközelítésében előszeretettel alkalmazza a Brecht-féle színház elemeit, különösen az elidegenítési effektust.

Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása olvasónapló

Claire Zachanassian, született Wäscher, nem csupán gazdag hölgy, ahogy a magyar fordításokban szokás említeni, hanem a színlapok szerint multimilliárdos. Vagyonának nagyságát jelzi a címbeli elnevezése is: „Old Lady”, amely az angol nemzeti bank közkeletű becenevét idézi.

A dráma Güllenben, a hölgy szülővárosában játszódik, melynek neve németül trágyát vagy trágyalevet jelent, utalva a hely szimbolikus jelentésére. Az események ideje a ’50-es évek közepe, „napjaink”-ként hivatkozva a korabeli aktualitásra.

A nemzetközileg elismert és rendkívüli hatalommal bíró Claire Zachanassian apja a 20. század elején építőmesterként dolgozott Güllen városkájában. Claire, a serdülő lány, beleszeretett Ill nevű ifjúba, akitől teherbe esett. Ill azonban nem vállalta fel az apaságot, és a bíróságon hamis tanúkat állított elő, akik azt állították, velük is volt viszonya a lánynak. Klára így megvetéssel és szégyennel terhelve távozott városából.

Gyermeke egyéves korában elhunyt, ő pedig prostitúcióba kényszerült, ahol megismerkedett későbbi gazdag férjével, akinek a halála után örökölte hatalmas vagyonát. Claire, aki gyakran vált férjet, Güllenbe érkezett hetedik férjével, itt házasodott össze nyolcadikkal, akivel szinte azonnal válni készült, miközben már kilencedik férje is megvolt: egy dohánytermesztő után egy filmsztár, majd egy Nobel-díjas tudós következett.

Claire Zachanassian, az öreg hölgy, egy szerelmi dráma áldozata, ám egyben annak haszonélvezője is. Ha Güllenben maradt volna, sosem válhatott volna a globális gazdasági élet egyik meghatározó alakjává. Világszerte jótékonysági tevékenységeiről és különc viselkedéséről ismert, de a városba tett látogatása mögött más szándék húzódik: a 1910-es évek sérelmeiért akar teljes körű bosszút állni.

Tudatában van annak, hogy pénzzel gyakorlatilag bármit el lehet érni, ezért magabiztosan ajánl üzletet a lepusztult Güllen városának polgárainak: cserébe Ill életéért egymilliárdot kínál. A polgármester azonban, az emberiesség nevében és mert „még Európában élünk” érveléssel, visszautasítja az ajánlatot. Az öreg hölgy lakonikus válasza: „Én várok.”

E szavakkal zárul az első felvonás, és Claire türelme nyilvánvaló, hiszen az incidens óta közel fél évszázad telt el, és ő nem tegnap vált dúsgazdaggá. A bosszúját már jelentős részben végrehajtotta: megvásárolta és főkomornyikjává tette az ügyében ítélkező bírót, aki így feltétlen kiszolgálójává vált.

A két hamis tanút, akik később kivándoroltak, felkutatta, megvakíttatta és kiheréltette. Koby és Loby azóta az ő kíséretének állandó tagjai. A társaság tagjai közé tartozik még Toby és Roby, a két parancsvégrehajtó szolga, korábbi gengszterek, valamint egy fekete párduc.

A dráma a gülleni pályaudvaron veszi kezdetét, ahol az egész város, mintegy allegorikusan, romokban és züllöttségben tárul a nézők elé. A cselekmény Közép-Európában, egy pontos helymeghatározás nélküli városkában játszódik. Az első felvonás, mely mindössze egy nap alatt bontakozik ki, után a városka és annak lakói lassanként konszolidálódnak: az emberek elkezdenek vásárolni, építkezni, tervezgetni.

A díszlet elemei, a szerzői utasítások szerint, a kezdeti nyomornegyed ábrázolatából észrevétlenül egy modern, javakban dúskáló város képévé finomodnak. Ez a metamorfózis a darab záróképében teljesedik ki, ahol az egykor szürke, romos világ a csillogó technikai kultúra, gazdagság és általános boldogság képébe olvad át.

Illnek egy szerény szatócsboltja van Güllenben, amelybe feleségül is ment egykoron, és ezért lett hűtlen egykori szerelméhez, Klárához. Mint üzletember, Ill azonnal észreveszi a városlakók között kialakult vásárlási lázat, különösen mivel minden tranzakció hitelre történik, nála és más helyeken is.

A város polgárai szinte kivétel nélkül vadonatúj sárga cipőket viselnek. Ill hamarosan ráébred, hogy a gülleni lakosok – minden hátsó gondolat nélkül – már a várt milliárdos összegre számítanak, amit csak az ő halála után kaphatnak meg. Ráadásul akkor, ha valaki közülük megöli őt.

A dráma második felvonásában az öreg hölgy, ahogy ígérte, türelmesen várakozik, míg Ill védelmet keres és megpróbál menekülni, de sehol sem kap segítséget. Klára egykor fekete párducnak nevezte Illt, ezért hord magával egy ketrecbe zárt fekete párducot. Güllenben a párduc megszökik, a városlakók hajtóvadászatot indítanak, és éppen Ill boltja előtt lövik le az állatot. A lövések hallatán Ill is a földre zuhan. Bár még nem őt lőtték le, hamarosan megfogalmazza a felismerését: „Elvesztem.”

A harmadik felvonás kezdetén a gülleni értelmiség, köztük az orvos és a tanár, próbálják meggyőzni az öreg hölgyet, hogy térjen jobb belátásra, de eredménytelenül. Kiderül, hogy a város már régóta az övé, ő állíttatta le a gyárakat és okozta a polgárok nyomorát. Ez a bosszú része volt: fiatalon, amikor elhagyta a várost és kiröhögték, fogadkozott: „A világ ringyót csinált belőlem, most én csinálok bordélyházat a világból.” Claire számára azonban a város nyomora még mindig nem elégséges; valóban meg akarja vásárolni az igazságszolgáltatást és bordélyházzá tenni magát a várost is.

A dráma során, amely egy meleg őszön veszi kezdetét és még őszi időben, megsárgult levelekkel ér véget, a gülleni polgárok kezdetben felháborodnak az öreg hölgy ajánlatán, de úgy gondolják, végül megkapják a pénzt, amelynek fele személyes tulajdonuk, fele pedig a városé lenne. Kezdetben Ill mellett állnak, sőt, amikor megtudják az öreg hölgy érkezését, és ismerik régi kapcsolatukat, még arra is gondolnak, hogy Ill lehetne a következő polgármester.

Hamarosan azonban a polgármester közli, hogy Ill „elvesztette az erkölcsi jogot”, és a polgárok is úgy vélik, hogy Ill „rossz lelkiismerettel” él, a „népharag” pedig ellene fordul. A képzelt „bírósági tárgyaláson” bár névtelenül, de gaztettet és gazembert emlegetnek, miközben „a nyugati életforma becsületét” mentik meg azzal, hogy elítélnek minden erkölcstelenséget. Ugyanakkor mindannyian tudják, hogy törvénytelenül ítélnek halálra egy embert egy olyan országban, ahol nincs halálbüntetés, és ha volna, sem lenne ekkora vétekért és ennyi év után lehetséges.

Kezdetben Ill az idő múlására, az elévülésre hivatkozik, majd félelmében védelemért futkos, sikertelenül. Rá kell jönnie, hogy nemcsak a városka polgárai, hanem a saját családja is magára hagyta, hiszen ők is hitelre kezdtek vásárolni. A sajtótudósítók jelenlétében egy italtól bátort kapott tanár még megpróbál közbeavatkozni Ill érdekében, de végül maga Ill inti le, elmagyarázva neki, hogy feladta a harcot, mert bűnösnek érzi magát.

Azonban annyira nem érzi magát bűnösnek, hogy saját kezűleg vessen véget életének, bár erre a polgármester próbálja rávenni. Ill ragaszkodik ahhoz, hogy ítélkezzenek fölötte, elfogadja az ítéletet, miközben felteszi a kérdést: „De hogyan fogtok magatoknak igazságot szolgáltatni?”

A dráma végén Ill bizonyul az egyetlennek, aki az európai normákat képviseli. Bár életében hazudott, csalt, és kisszerű volt, halála előtt és halálában módjában állt megbánni és vezekelni bűneit, így megtisztulva, a szerző szerint „halálával válik jelentékennyé.” Halála, amely a dráma szerint nagyszerűség nélkül nem ábrázolható, egyidejűleg értelmes és értelmetlen. Valódi jelentőséget csak az antik világ mitikus birodalmában nyerhetne, ám a történet a mai Güllenben játszódik.

A dráma szerzője kifejti, hogy a gülleni lakosokat nem szabad gonosznak ábrázolni. Magától sem határolódik el, sőt, elismeri, hogy valószínűleg ugyanúgy cselekedne, mint ők. Ugyanakkor a darab zárójelenetében a csillogó város lakói egy kórusként tűnnek fel, mintha egy süllyedő hajó utasai lennének, akik az utolsó vészjeleket küldenék a hajótörötteknek.

Ill és Klára sorsa egykor egy szerencsétlen balesettel kezdődött: Ill érdekből házasodott meg, míg Klára prostitúcióba kényszerült. Az állami bíróság számára a per újrafelvétele elképzelhetetlen, de „a Disznófejű Nagyúr” asszonyi alakmása bármit megtehet, így bosszút is állhat. Cselekedetei mitikus méreteket öltenek, de minden fenséget nélkülöznek.

Végül nem csak a hatalma nagysága miatt történik meg az, amit ő akar, hanem azért is, mert Ill belátja vétkét. Igaz, sokkal nagyobb terhet vállalt magára a halálával, mint amekkora valódi bűne volt, ám ezzel nem csak saját magát váltja meg, hanem egyfajta, korunkban lehetséges módon az emberiséget is – ha nem is a güllenieket, legalább azokat, akik megértik ezt a tragikus komédiát.

A dráma egy valósághű, mégis abszurd ötlet körül bontakozik ki, ahol a díszletek hol naturalista, hol szürrealista jelzésekkel tarkítottak (például az emberek mint egy erdő). Az első és harmadik felvonás szigorú időrendben halad, míg a második felvonás a szimultanizmus jegyében zajlik: egyidejűleg követhetjük nyomon a várakozó hölgy és a menekülni próbáló Ill történetét.

Az állandó síkváltások kiélezik a két, egymással személyesen nem találkozó szereplő közötti feszült viszonyt. Az alapötlet abszurditása miatt a darab jellemzője a túlzás és a deformálás. Az író a művet szatírának is nevezte, így a mondanivalója sem lehet egyszerűen: „valamennyi ember megvásárolható”, hanem inkább figyelmeztet: „Vigyázzatok, ne legyetek olyanok, mint mi itt a színpadon, ti ott lenn a nézőtéren!”