Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Kohlhaas
Nagel
Elector
Von Tronka
Elisabeth
Katrina

Heinrich von Kleist „Michael Kohlhaas” című kisregénye egy történelmi alapokon nyugszik, melyet Peter Hafftiz 1595-ben írt „Microchronologicum” című műve inspirált. Kleist közvetlenül Christian Schöttgen és Georg Christoph Kreysig 1731-ben megjelent történeti munkájából merített, hogy átdolgozza a történetet.

Az író nemcsak a középkori eseményeket dolgozta át, hanem mélyebb rétegekbe is ágyazta, bemutatva az ideális világ és a valóság konfliktusait. Kohlhaas karaktere számos aktuális társadalmi ellentétet megjelenít: a szabadság és elnyomás kérdéseit, a jogállam és az abszolutisztikus hatalom viszonyát, valamint az alacsonyabb társadalmi rétegek és a befolyásos elit közötti konfliktusokat.

Kleist művében a bűncselekmény és az önbíráskodás kérdése is központi helyet kap, miközben kritikát fogalmaz meg az állami hivatalok visszaéléseivel szemben. Ernst Bloch szerint Kohlhaas „a rigorózus polgári erkölcs Don Quijotéja”, aki nem csupán egyedi sorsán keresztül, hanem társadalmi és morális dilemmáin keresztül is mélyebb filozófiai kérdéseket vet fel.

Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály olvasónapló

Heinrich von Kleist (1777-1811) romantikus drámáinak és kisepikai műveinek hősei gyakran szembesülnek a megismerhetetlen világ rendjével, és nemes eszményeik, személyes jogai, valamint az emberi méltóság védelmében küzdenek. Kohlhaas Mihály, a Kohlhaas Mihály című elbeszélés főszereplője, valós történelmi alak: egy XVI. századi német polgár, akinek peres harca és későbbi háborúja Szászország ellen több mint nyolc éven át tartott (1532-től 1540-ig), miután sérelmét elszenvedte a feudális rendszer önkénye.

Kleist elbeszélése kezdetben követi a történelmi tényeket, de Kohlhaas a cselekmény elején egy tehetős és törvénytisztelő lókereskedőként mutatkozik be a brandenburgi fejedelemségben, Kohlhaasbrücke nevű településen.

A konfliktust egy fiatal földesúr, a tronkai vár urának törvénytelen cselekedetei váltják ki. Kohlhaas először peres úton próbál igazságot szolgáltatni és megváltani sértett becsületét, de minden próbálkozása kudarcba fullad. Felesége is közbelép a schwerini uradalomnál, ám a szerencsétlen asszonyt brutálisan megverik az őrség tagjai, s ez sérülései következtében életét veszti. Kohlhaas fájdalma határtalan; meg akar számolni a bűnös földesúrral, és az igazságtalanságból kialakult bosszúhadjáratba kezd.

Az egyre radikalizálódó Kohlhaas hű szolgáival és csatlakozóikkal városokat roncsol, embereket öl meg. Luther Márton személyes beavatkozása és Kohlhaas elleni nyílt levelének közzététele tesz véget ámokfutásának. Kohlhaas elbocsátja seregét, majd személyesen indul el perével Drezdába, Szászország fővárosába. Igazságtalansága elleni harca azonban újra és újra a tartományi, birodalmi és nemzetközi érdekek szövevényes hálójába ütközik, a fejedelemségek és tartományok közötti politikai játszmák közepette.

Kohlhaas Mihály tragikus sorsa mélyrehatóan ábrázolja, hogyan válik az igazságszeretetéért küzdő ember elvakult bosszúállóvá a szenvedés és veszteségek nyomán. Felesége halála után fájdalma elviselhetetlenné válik, és hősiesen felvállal egy küldetést, ami azonban túllépi személyes lehetőségei határát. Elvakultságában tragikus tettekig merészkedik, miközben egyre kevesebb pártfogó marad mellette a politikai érdekek összefonódása miatt.

Kohlhaas kezdetben népszerű a köznép körében, de soha nem használja ki ezt a támogatást személyes előnyei érdekében. Célja mindvégig csupán az igazságszerzés és elégtétel elérése. Az események azonban túlnőnek rajta, elveszti az irányítását, és végül politikai manőverek áldozatává válik. Kohlhaas ügye eredendően politikai természetű, bár ő maga nem ismeri fel teljesen, hogy hasonló erkölcsi alapokon álló kiszolgáltatottak százezrei lázadnak vagy készülnek lázadásra.

Kohlhaas személyes ellenfele Vencel, a tronkai vár fiatal ura, valamint környezete, de tágabb értelemben a tartományi és birodalmi tisztségviselők érdek-összefonódásokkal teli csoportja, ami a XVI. századi feudális rendszer lényegében. A hatalom birtokosai érdekükben áll, hogy lecsillapítsák Kohlhaas iránti közvéleményt és elhallgattassák őt.

Kohlhaas polgárként éli meg sorsát a Német-római Császárságban, ahol a nem nemesi származásúaknak is vannak törvényes jogaik, de ezek gyakorlati érvényesítése szinte lehetetlen. Bár jogaiban megalázva érzi magát, még arra is képes lenne, hogy „tartományúri oltalomért” könyörögjön, de ezzel sem jár sikerrel. Kohlhaas helyzete éppen a feudális anarchia fő bűnét mutatja be, az önbíráskodás vétségét, melyet a 1495-ös wormsi országgyűlésen Maximilián császár törvénye tilt.

Kleist műve mély filozófiai kérdéseket vet fel az igazság keresésének nehézségeiről és a hatalommal szembeni harc lehetőségeiről, miközben Kohlhaas sorsa az egyéni és társadalmi igazságosságért való küzdelem tragikus példázata marad.

Kohlhaas Mihály élete és tragikus sorsa mélyen gyökeredzik az erkölcsi tisztaság és az igazság keresése iránti vágyában. Számára fontosabb volt saját lelkiismereti egyenessége, mint bárminemű világi ítélet. A rettegett bandavezérként ismert Kohlhaas, aki Szászországot járva seregeket vonultatott fel és városokat porig égetett, megrémült Luther Márton első szavára. Rádöbbent tettei súlyosságára, és legfőbb vágya a lelki békére és feloldozásra vált.

Kohlhaas a végsőkig küzdött az igazság és az erkölcs mellett, de tragikus tetteket követett el a világi hatalmak által gerjesztett „iszonyatos rendetlenség” következményeként. Annak ellenére, hogy igazságtalanságok áldozataként érezte magát, saját maga is morális hibákat követett el. A mű vége felé már sztoikus nyugalommal és misztikus érdeklődéssel tekintett sorsa elé, érzékelve elkerülhetetlen végzetét.

Eleinte Kohlhaas nem fogadta el a valláserkölcs tanítását, az irgalom és feltétel nélküli megbocsátás útját, hiszen erkölcsi meggyőződése és igazságszeretete nem engedte meg neki, hogy megbocsásson ellenségeinek. Csak később, amikor belátta, hogy a világi hatalmak manipulációi ellen hiába küzd, és elfeledte sérelmeit, érte el lelki békéjét. Kohlhaas végül békés kiegyensúlyozottsággal várt a halálra, gyermekei és szerettei emlékének tisztázásával.

Az erkölcsi győzelmet – ha felemás módon is – megszerezte magának és felesége emlékének, mivel Kohlhaas ügyében két különböző ítélet született. Bár a birodalmi törvényszék a császári közbéke megszegéséért halálra ítélte, a brandenburgi fejedelemség bírósága Kohlhaas követeléseit jogosnak ítélte, és Vencel várúrfi bűnösnek nyilvánította.

Kohlhaas Mihály története nem csupán egy egyedi tragikus sors, hanem egy filozófiai mélységeket kutató mű, amely az igazságért való küzdelem nehézségeit és az erkölcsi dilemmákat mutatja be az olvasó számára.

Kleist Kohlhaas Mihály történetében nem csupán egy tragikus egyéni sorsot fest le, hanem mélyen átjárja a politikai és erkölcsi értékek összecsapását is. Az elbeszélés rávilágít az újkori totalitárius hatalom lényegére is, példázatot adva a XIX. századi zsarnokság erkölcsi rombolására Kohlhaas esetében, aki az abszolutisztikus rendszer brutális igazságtalanságaival szembesül. Ez a rendszer nemcsak hogy uralkodik az alattvalók felett, de belső legmélyebb értékeikbe is beavatkozik, sárba tiporva az emberi méltóságot, mindezt cinikus jogi ürüggyel.

Kleist stílusa változatosan formálódik az elbeszélés során, ami kettéosztja a szöveget. Az első rész rendkívüli tömörséggel és drámai hatással ábrázolja Kohlhaas Mihály kálváriáját és harcait. Külső szemlélőpontból írva csak a tetteiből érzékelhetjük a főszereplő belső folyamatait és forrongó érzéseit. Kohlhaas túlfűtött érzelmi őszintesége és az igazságszolgáltatás közönyös távolságtartása állandó feszültséget teremt. Az objektív narráció csak néha lép ki az író által, például Kohlhaas és Herse beszélgetésekor, Kohlhaas és felesége közötti fordulópontos párbeszédnél, valamint Kohlhaas és Luther találkozásakor.

Az apácakolostorba való betörést viharos képek kísérik, a villámcsapás pedig az eszeveszett követelés kihirdetésekor zúdul le az égből. Kleist művében az ilyen részletek nem csupán atmoszférát teremtenek, hanem mélyebb értelmet és jelentést hordoznak, kiegészítve Kohlhaas szenvedéseit és küzdelmeit az igazságért és az emberi méltóságért.

Amikor Kleist áthelyezi a cselekményt Drezdába, és bemutatja Berlin és Bécs jogi bonyodalmait, stílusa markánsan megváltozik: mesterkélten kanyargós, finoman kidolgozott és gúnyos lesz.

Ez a stílusbeli kettősség mélyebb valóságszemléletet tükröz Kleist művében: egyrészt kronikává teszi az eredeti történetet, másrészt felfedi hőse lelki válságát, tragédiájának feloldását, igazságot szolgáltatva neki. A „Kohlhaas Mihály” című kisregény egészében tiltakozó hangvételű, ugyanakkor elfogadja a tényeket, mint változhatatlan jelenségeket, és bizonyos iróniával, romantikus árnyalatokkal kompenzálja, megérteti az olvasóval a szereplők sorsát. A mű záró részében Kohlhaas részleges diadalát is csak az író elégtétele jelzi.

A feloldás eszközei között megtalálható a misztikus-romantikus „amulett-történet”, valamint Kohlhaas eredeti kivégzési módjának módosítása is (kerékbe törés helyett „csak” lefejezés történik), amelyek által Kohlhaas méltó temetést kap. Fiairól gondoskodik a brandenburgi választófejedelem, míg a szász választófejedelem lelkiismeretfurdalása büntetésül szolgál. Kohlhaas utódaival az évszázadok során ismételten megbecsülten bánnak.