Istók Anna: Semmiért egészen olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

Istók Anna. A Gödöllői Városi Könyvtár könyvtárosa, valamint a helyi irodalmi közösség, az Irka alapítója és vezetője. Munkája során ír, olvas, szerkeszt, kölcsönöz és oktat, míg szabadidejében mindezt egy pohár sör társaságában végzi. Versei és novellái megjelentek többek között a Műút portálon és folyóiratban, az Irodalmi Jelenben, a KULTer-en, valamint az Aranymosás Irodalmi Magazinban.

Első regénye, az Éhes felhő a napot, 2017-ben látott napvilágot.

Istók Anna: Semmiért egészen olvasónapló

Istók Anna második könyvében az emberi kapcsolatok bonyolult hálóját tárja fel, miközben a miértekre keresi a válaszokat. Nem könnyű feladat kiismerni, hogy az érzelmek forgatagában ki milyen indíttatásból hoz meg egy-egy döntést. A regény középpontjában egy mai, hétköznapi, valós történet áll, amely az érzelmek és szenvedélyek összecsapását mutatja be. A cselekmény magját egy klasszikus szerelmi háromszög képezi, amely egy egyetemi szerelemből született házasság anatómiáját tárja fel.

A letisztult, egyszerű, mégis kifejező borító fekete alapszíne előrevetíti, hogy nem egy könnyed, szórakoztató történettel találkozik az olvasó. Vajon képesek vagyunk igazán szeretni? Miből áll a szerelem, és mitől működhet egy kapcsolat évtizedeken át? Milyen terheket bír el, és mikor válik reménytelenné? Ezeket a kérdéseket járja körbe a szerző.

Olvasás után vegyes érzéseim voltak. A jól ismert klisék hatásosak voltak, a kifinomult stílus gördülékennyé tette a könyvet, a dráma átélhető és valósághű, mégis a szereplők élete nem érintett meg igazán – legalábbis nem úgy, ahogy vártam volna. A befejezés nyitva maradt, ami zavart, mert szerintem ott rejtőzött volna egy nagy fordulat lehetősége. Vajon a régi-új szerelmével összeborult vagy végleg szakított? Ezt a választ a szerző az olvasóra hagyta. Bevallom, remélem, amikor Flóra befejezte a gyónását, a fiú már nem volt ott…

Flóra végig saját csapdájában vergődött, lelki és egyéb nehézségeiért leginkább saját magát okolhatta. Persze sokkal egyszerűbb volt Nándit vagy a szülőket hibáztatni. Istenem, milyen unalmas már az a sablon, hogy mindig csak a férfi a felelős mindenért!

Amikor egy nő ilyen súlyos döntést hoz, mint az abortusz, számolnia kellene annak életre szóló következményeivel… Megdöbbentő volt, hogy egy „jobb partinak”, egy menőbb fiúnak a kedvéért szakított és vetette el a gyerekét, aki semmiben sem volt hibás. Nem tudtam sajnálni, mert úgy éreztem, maga kereste a lelki csapdát. Az is saját döntése volt, hogy ragaszkodva lemondott a külföldi tanulmányútról, tulajdonképpen feláldozta a saját életét… aztán pedig kétségbeesett, elégedetlen volt és panaszkodott. Az élete céltalanná vált. Flóra alakja végig önző, számító nőként jelenik meg. Az új, majomszeretettel körülvett, agyonszeretett gyerekből egy következő „Nándi” prototípusa bontakozik ki előttem. Örökölt sors? Az élet ismétli önmagát.

A mellékszereplők közül az anyós és Flóra apja emelkedik ki, ők bölcsen osztják meg élettapasztalataikat. Ezek a tanulságok meglehetősen kemények, érdemes odafigyelni rájuk. Igen, a boldogságnak ára van, ahogy a boldogtalanságnak is! Emő végig különös karakter volt, kissé hihetetlennek és megfoghatatlannak tűnt, bár biztosan létezik ilyen lány is. A szereplők érzelmi csapdákba keverednek, melyeket nagyrészt saját maguk teremtettek. Flóra láthatta Nándi családi hátterét: jó parti, apuka és anyuka menő állással, egyetlen, agyon szeretett, dédelgetett, az egyetem népszerű fiúja, a lányok kedvence. Érzelmei a nőkkel szemben nem voltak felfedezhetők, elkényeztetett, ficsúr típus. Vajon mit várt tőle Flóra? Ami eleinte vonzotta, később éppen az taszította el. Sajnálatos módon (ami saját tapasztalatom is) elég visszataszító, ha egy anya a gyereket használja fegyverként a volt párja ellen, hiszen ezzel a gyerek is komoly lelki sérüléseket szenvedhet. A regény megdöbbentő és érzelmileg megrázó volt. Néha el kell tudnunk fogadni kompromisszumokat, ami talán nem is olyan rossz.

Igazi megoldást azonban nem adott a történet, hiszen Nándi „büntetése” számomra inkább nevetségessé vált. Végre komoly érzelmeket mutatott, ragaszkodott, és ennek ellenére megbukott. Ez azt jelzi, hogy tud változni, nem reménytelen eset. Az elvakult bosszú semmire sem vezet. Szabó Lőrinc verse, amely a címben is szerepel, jól kifejezi, mit áldozunk fel a remélt boldogságért – olykor éppen ezzel teremtve meg boldogtalanságunk alapjait.

Sajnos ma már gyakran érzelmek nélkül, pontosan kiszámítva „szeretünk”, és ebben a helyzetben másokat hibáztatunk, miközben magunk sem vagyunk tökéletesek. Néha jó lenne tükörbe nézni, elfogadni a másikat, tanulni a szülők történetéből, és szeretni a választottunkat a hibáival együtt. Mindenkinek vannak titkai. A szerelem és a házasság két ember közös munkája. Ez a regény egy igazán mélyen megírt, mai szerelmi dráma, amely tanulságul szolgálhat a felnőttebb korosztálynak.