Karin Fossum: Az ördög tartja a gyertyát olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

Karin Fossum (született: 1954. november 6.) egy norvég krimi szerző, akit gyakran „a krimi norvég királynőjeként” emlegetnek.Karin Mathisen 1954. november 6-án született Sandefjordban, a norvégiai Vestfold megyében. Jelenleg Syllingben él, Oslo közelében. Fossum költőként a Kanskje i morgen-nel debütált, első gyűjteménye 1974-ben jelent meg, amikor mindössze 20 éves volt. Ez nyerte el Tarjei Vesaas debütáló díját. Egy ideig kórházakban, idősek otthonában dolgozott, és segített a kábítószer-függők rehabilitációjában.

Karin Fossum: Az ördög tartja a gyertyát olvasónapló

A norvég fővárostól mintegy száz kilométerre délre, a bálnavadász hagyományairól ismert Sandefjordban született 1954-ben Karin Fossum, az írónő. Magyarul eddig öt Sejer-regény jelent meg tőle a Scolar kiadónál. Irodalmi pályafutását huszonéves korában kezdte, méghozzá két vékony verseskötettel, melyeket érdekes módon csak magának írt, hiszen azóta is alkot költeményeket, de a publikálást egyelőre halogatja. Sejer felügyelő első nyomozása csak akkor látott napvilágot magyarul, amikor az írónő már elmúlt negyven éves.

Sejer felügyelő karaktere 1995-ben debütált, és azóta számos izgalmas eset fűződik a nevéhez. Karin Fossum nemcsak az olvasókat nyerte meg történeteivel, de több rangos irodalmi elismerést is begyűjtött, többek között a skandináv Üvegkulcs-díjat és a norvég Riverton-díjat. Az Indiai feleség (Elskede Poona) című művével pedig a világ legnevesebb krimi díjait is elnyerte, köztük a Los Angeles-i elismerést is.

A siker váratlanul érte, akárcsak Sejer egyre növekvő rajongótáborával nem igazán tudott mit kezdeni. A felügyelő karakterét többször átdolgozta, míg végül megszületett a végleges figura. Az eredetileg agresszív és dühös özvegyemberből egy magánéletében visszahúzódó, a nőkkel szemben kifejezetten szégyenlős, ugyanakkor a munkájában rendkívül kitartó, a tettesek után pedig szinte buldogként nyomozó, intelligens férfi vált. „Mindent összevetve, rendes fickó” – így jellemezte saját „hősét”.

Röviden a történet háttere: eltűnik egy fiatal fiú, Andreas. „Látta valaki Andreast?” – hangzik el a kérdés, ám hiába, senki sem tud róla semmit, pedig jelen volt. A rejtély megoldására több alkalom is adódik, mégis mindenki átsiklik felette. A rendőrség szinte nem is nyomoz, sőt a leendő gyilkos is, ha félénken is, segítséget kér, de nem veszik komolyan – ami különösen meglepő.

A magányos, idős nő lelkivilága fokozatosan tárul fel, gondolatai és érzései mély elgondolkodtató képet festenek. Egy életen át hordozza fájdalmait és sérelmeit, miközben feltárul, milyen vékony határ választja el a beteg lelket a normálistól. A történet rávilágít arra is, hogyan pusztítja a lelket a sok sértés, megaláztatás és a szeretet hiánya. A sötét, nyomasztó hangulat végig érezhető az elbeszélésben.

A cselekmény csúcspontja az, amikor kiderül: az eltűnt fiú anyja a gyilkossá váló nő barátnője. Ennek ellenére a fiú eltűnése tragédiával végződik. Ez az esemény arra figyelmeztet, hogy jobban kellene törődnünk egymással, hiszen a látszólagos kapcsolatok és az oda nem figyelés komoly károkat okozhatnak. A történet dramaturgiája precízen felépített, a lelki háttér aprólékosan kirajzolódik az események mögött. Egy komoly lélektani dráma, hátborzongatóan egyszerű formában.

Hiába gyerekkori barát, nem sikerült megértenem a vívódását – alapvető lett volna, hogy segítsek, ha tudom, hogy bajban van. Ő azonban hallgatott, így a tragédia elkerülhetetlenné vált. Különösen érdekes volt olvasni a két fiatal egymáshoz fűződő kapcsolatát, próbálkozásaikat és lépéseiket a felnőtté válás útján, ami még inkább drámaivá tette a történet végét. Egy értelmetlen, elkerülhető halál kísért minket, amely egy kevés odafigyeléssel megelőzhető lett volna.

Sejer felügyelő sajnos alig kapott szerepet, róla kevés derült ki számomra. Véleményem szerint a bulizós, barátnőt lelövő fiatalok bevonása felesleges volt, inkább zavarták az összképet. Összességében egy elgondolkodtató krimit kaptam, amelynek döbbenetes tanulsága, hogy ez a gyilkosság nem lett volna szükségszerű – elkerülhető lett volna, ha jobban odafigyelnénk egymásra.