Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Az Utazás a koponyám körül Karinthy Frigyes 1937-ben megjelent regénye.

A regény személyes élményeken és valós eseményeken alapul: az író saját agyműtétének történetét meséli el. A mű egyéni sorsból egyetemes emberi tapasztalattá formálja a betegséget és az operációt. A történet kezdetén az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, hallucináció gyötri. Fejfájás és ájulás követi az epizódot, ám sem ő, sem orvosai nem gyanakodnak súlyos problémára. A gyanú egy baráti beszélgetés, egy filmélmény és egy feleségével tett klinikai látogatás során ébred fel: agydaganatra gyanakszik. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A műtét, amely az élet egyetlen esélyét kínálja a biztos halál vagy vakság helyett, nem kérdéses döntés. Az író Stockholmba utazik, ahol a korszak egyik legnevesebb agysebésze, Olivecrona professzor operálja.

A regény csúcspontja a műtét leírása, amelyet az író egyszerre él meg páciensként és szemlél kívülről megfigyelőként. Az operáció utáni különös állapotból – amely időn és téren kívüli lebegésként jelenik meg – az élethez és a fényhez való visszatérés diadalával zárul a történet. Az újjászületés öröme és büszkesége áthatja a művet, amely egyszerre megrendítő és felemelő olvasmány.

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül olvasónapló

Nehéz elképzelni, hogy valaki, aki „humorban nem ismer tréfát” – hogy az író egyik híres aforizmáját idézzük – képes komolyan szembenézni saját súlyos betegségével. Karinthy Frigyes azonban pontosan ezt tette, amikor az Utazás a koponyám körül című művében hitelesen dokumentálta agydaganata eltávolításának történetét. Az utókor számára különösen megrendítő olvasmány a regény, hiszen már tudjuk, hogy bár a műtét sikeres volt, Karinthyt két évvel később agyvérzés ragadta el. Így az élet végül érvénytelenítette azt a csodát, amelyről ő maga is megemlékezik a könyv végén – hogy a betegség ellenére nem vesztette el látását.

Karinthy Frigyes orvosi tanulmányairól közismert, ám az Utazás a koponyám körül nem csupán szakmai jártasságát tükrözi. A regényben megjelenő távolságtartás és a műtéti beavatkozások tárgyilagos, részletes leírása sokszor nagyobb gyomrot igényel az olvasótól, mint egy vérbeli horror-történet. Ennek ellenére a mű egyértelműen szépirodalmi alkotás marad, amely jóval több, mint puszta memoár. Karinthy írása nemcsak mesterségbeli tudásról tanúskodik, hanem a korszak avantgárd irányzatainak hatásait is magán viseli, tovább gazdagítva az elbeszélés technikai eszköztárát.

Karinthy sajátos humora és öniróniája áthatja az Utazás a koponyám körül lapjait, ám a regény szerkezetében legalább ilyen fontos szerepet kap a valóságból merített „reáliák” beépítése. A szöveg időről időre fragmentálódik, rövid, önálló bekezdések láncolatából áll össze egy átfogó kép. Ez a technika Dos Passos USA-trilógiáját idézheti fel az olvasóban, de Aldous Huxley Szép új világában is találkozhatunk hasonló megoldásokkal.

A hallucinációk, a műtét utáni komplikációként fellépő agyhártyagyulladás lázálmai szinte követelik a szürrealizmus látomásos, valóságot torzító írásmódját. Karinthy azonban nem engedi el teljesen a racionalitás fonalát: a legnagyobb hatást a drámai nézőpontváltások keltik, amelyek szinte filmszerűen tagolják a történetet. Az izgalmas jelenetek csúcspontján nem egy reklámblokk szakítja meg az elbeszélést, hanem ugyanannak az eseménynek egy egészen más tónusú folytatása következik.

Különösen emlékezetes az operáció leírása: az egyik pillanatban még a szerző tudatában járunk, majd hirtelen hűvös tárgyilagossággal közvetített orvosi tények váltják fel az élményszerű narrációt. Ez a kettősség nemcsak feszültséget teremt, hanem hitelesen adja vissza Karinthy küzdelmét a betegséggel és a valóság különböző rétegeivel.

A regényben háttérből sejlik fel a korszak politikai légköre, amely bár sosem kerül középpontba, mégis fontos rétegét adja a műnek. Karinthy Frigyes zsidó származása ismert volt, és az 1936-ban már régóta hatalmon lévő Hitler Németországa, valamint Mussolini fasiszta Olaszországa egyre növekvő fenyegetést jelentett az akkor még viszonylag nyugodtnak tűnő Magyarország számára. A szélsőjobboldal nyílt bírálata mindössze a bevezetőben kap teret, a szerző pedig csupán finom iróniával és alig észrevehető megjegyzésekkel kritizálja kortársait – akik egyébként megértően és segítőkészen álltak mellette.

A háborútól távol maradó Svédország és a szerző számára nővére révén is kedves Norvégia idilli ábrázolása első ránézésre a gyógyulás örömével és megkönnyebbülésével kapcsolódik össze. Az idill azonban – különösen a történelmi távlatból nézve – gyanút keltő motívumként is értelmezhető, mintha Karinthy megérezte volna a vihar előtti csend fenyegető jelenlétét. A mű finoman érzékelteti, hogy a felszín mögött már formálódnak azok az események, amelyek a későbbiekben alapjaiban rengetik meg Európát.

Az Utazás a koponyám körül megrendítő és felkavaró olvasmány, amelyet nem feltétlenül ajánlanék fiatalabb, éretlenebb olvasók kezébe. Nem elsősorban a véres részletek miatt, hanem mert kellő élettapasztalat nélkül nehéz lehet megérteni a halál árnyékával szembenéző szerző szenvedéseit és belső vívódásait.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárkit is eltanácsolnék ettől a felejthetetlen műtől. Mindenki maga döntse el, mennyit képes befogadni – és úgy hiszem, hogy a regény borzalmai ellenére sokan nem csupán egyszer fogják kézbe venni ezt a lenyűgözően megírt, szívszorító történetet.