Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

1794.december 14-én, egy vasárnapról hétfőre virradó éjjelen fegyveres ulánusok kopogtatnak be a Kazinczy-kúria ajtaján. Az álmából riadó Kazinczy Ferencet letartóztatják, és Sándor Lipót főherceg, a nádor parancsára – szigorú őrizet mellett – Budára kísérik. Kétezer-háromszáznyolcvanhét nappal később, 1801. június 28-án, ismét egy vasárnap reggelén a munkácsi várbörtön főstrázsamestere magához hívja az immár 41 éves, őszülő írót, és közli vele: őfelsége visszaadja szabadságát. A császár őszintén reméli, hogy a jövője szerencsésebben alakul, mint a múltja.

A „Fogságom naplója” című mű Kazinczy közel hétéves raboskodásának hiteles krónikája. Ez a magyar emlékirat-irodalom máig élő klasszikusa nemcsak személyes sorsról, hanem történelmünk egyik legdrámaibb időszakáról is tanúságot tesz: a Martinovics-per és a jakobinus mozgalom bukásának idejéről.

Kazinczy a memoárírás mestere: pontos, szikár tényekkel dolgozik, időhöz kötve mesél, és könyörtelen őszinteséggel tárja elénk a történéseket. Nemcsak a szavak, hanem a leírt helyszínek rajzaival is hitelesíti beszámolóit, s mindezt tárgyilagos precizitással teszi.

A mű részletei Kazinczy emberi tartását, eszmei szilárdságát és a börtöncellák fojtott légkörét idézik meg, miközben a korszak bizonytalansága, félelmei és reményei elevenednek meg lapról lapra. Az aprólékos realizmussal megörökített pillanatokból bontakozik ki a nagy egész – egy történelmi kor, amelynek visszhangja ma is érezhető.

Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója olvasónapló

Kazinczy az 1794. december 14-i elfogatásával indítja visszaemlékezését. Amikor az éjszaka közepén fegyveresek rontanak rá, megrémült anyjának még azt ígéri, két héten belül hazatér. A két hétből azonban több mint hat és fél évnyi fogság lett.

A regmeci házból először Sátoraljaújhelyre vitték, majd másnap Budára szállították. Társaihoz hasonlóan őt is a ferencesek kolostorában tartották fogva, ahol a jakobinus mozgalom más letartóztatott tagjai is raboskodtak.

Buda

1794. december 19. – 1795. szeptember 26.

Amikor belépett a számára kijelölt cellába, a lánc megcsörrent a léptei alatt. „Elborzadtam. De egy perc alatt elmúlt rettenésem; tudtam, hogy azt viselnem kell” – emlékezett vissza Kazinczy. A következő hónapokban sorra követték egymást a kihallgatások, mígnem 1795. május 8-án a bírák elé állították, és felolvasták halálos ítéletét.

Fellebbezett, ám egy héttel később a Hétszemélyes Tábla helybenhagyta a döntést. Pár nappal később Martinovicsot, Hajnóczyt, Laczkovicsot, Szentmarjayt és Zsigrait kivégezték. Kazinczy tárgyilagos részletességgel számol be a tragikus eseményekről.

Június 1-jén Kazinczyt is elővezették társaival együtt. Az előjelek baljósak voltak. „Azt hittem, hogy én halok meg” – írta. Végül a halálos ítéletet nem hajtották végre rajta; helyette bizonytalan időre várfogságra ítélték, így megmenekült a bitófától.

Június 11-én Kazinczyt átszállították abba a gárdaházba, ahol korábban Martinovicsékat tartották fogva. A bánásmód itt már enyhébb volt, és a rabok látogatókat is fogadhattak. „Papirost és tintát hozattam, reggeli három óra óta késő estig szüntelen dolgoztam” – emlékezett vissza Kazinczy. „Bár akkor megírtam volna szenvedésünk történetét. Most, 1828-ban, örömmel tölt el, hogy legalább rövid jegyzeteimet megőriztem.”

Augusztus elején Szentjóbi Szabó Lászlót, Batsányi Jánost és Verseghy Ferencet több társukkal együtt Kufstein felé indították. Két hét múlva újabb rabokat szállítottak Grazba, Kazinczy azonban még egy hónapig Budán maradt. Szeptember 26-án végül elindították Brünn (ma Brno) felé, üveges hintóban szállítva. Az út során megálltak Pozsonyban, ahol a várat és az országos vásárt is megtekintették.

Brün

1795. október 7. – 1799. június 22.

1795.október 7-én Kazinczy Ferenc megérkezett Brünnbe, ahol a spielbergi vár föld alatti, sötét és penészes börtönébe zárták. A cellák szellőzetlenek voltak, az élelem szűkös – naponta egyszer kaptak enni, akkor is keveset. „De elzárt ember nem eszik sokat, s engem ez a sanyargatás nem zavart különösebben. Az igazi szenvedés a léleké” – írta később.

A rossz körülmények hamarosan rányomták bélyegüket Kazinczy egészségére: november végére már annyira legyengült, hogy nem tudott felkelni a szalmazsákjáról. Három hét telt el, mire végre egy emeleti cellába helyezték át, ahol saját költségén élelmet és könyveket is hozathatott.

1796 januárjában a Brünn melletti obroviczi „fenyítőházba” szállították, egy közönséges börtönbe. Itt a foglyok időnként találkozhattak a közös séták alkalmával, és kopogtatással üzengettek egymásnak, míg ezt a gyakorlatot meg nem tiltották. „…minden mesterség, amellyel magányunk inségeinek örömet adánk, az én találmányom volt; én segítettem ki társaimat a bajból, mikor elakadtak” – jegyezte fel.

1799.június 22-én Kazinczyt és kilenc magyar társát Kufsteinbe indították. A rabok július 6-án, éjfélkor érkeztek meg a hírhedt erődbe, ahol újabb évek vártak rájuk.

Kufstein

1799. július 6. – 1800. június 30.

A kufsteini várba vezető út 452 lépcsőfokon át vezet – legalábbis, ha Sulyovszky pontosan számolt. Az államfoglyokat egy toronyban tartják, amely tizenhárom cellát foglal magában. Kazinczy részletes leírást nyújt a várbörtönről, a cellák szűkös elrendezéséről és a foglyok elhelyezéséről. A magyar rabok mellett egy francia tábornokot, Napóleon egyik rokonát is itt őrzik.

A rabság monoton napjait titokban továbbított hírek törik meg. Egy nap Kazinczy váratlan levelet kap anyjától. „Egyszerre rogytam térdre, s ég felé emelém a papírost, mint a misemondó az ostyát” – írja megrendülten.

1800.június 30-án, a francia csapatok közeledtének hírére a foglyokat újra útnak indítják. Pozsonyon és Pesten keresztül Munkácsra szállítják őket. Indulás előtt Kazinczy még megtekinti azt a cellát, ahol Wesselényi 1790-ig raboskodott. Ablakából kietlen, vad hegyoldal tárult a szem elé – jegyzi meg hűvös tárgyilagossággal.

Útközben

1800. június 30. – augusztus 25.

Kazinczy Ferenc és társai útjuk első napját hajón tették meg az Inn-folyón. Az író lelkes szavakkal idézi fel az élményt: „Nem képzelhetni, mely gyönyörűségek vártak itt reánk. Hajónk nyílsebességgel repüle le az Inn szélén álló, egyes fenyvek mellett; amott a szenvedés foka, s a gyönyörű hegyek, felettünk sáfrányszínben a régen nem látott ég.”

Másnap szekérre szálltak, és Salzburg, majd Linz felé folytatták útjukat. Útközben többször is francia emigránsokkal találkoztak. Július 20-án érkeztek meg Prágába, ahol megtudták – és alig akarták elhinni –, hogy Magyarországon keresztül szállítják őket tovább. Kremsnél ismét hajóra ültek, és július 26-án Pozsony alatt kötöttek ki.

A magyar földre való visszatérés mély érzelmeket váltott ki Kazinczyból: „Kilépvén a hajóból, térdre estem, megcsókolám ujjom hegyét, s a magyar földre nyomám a csókot. Ölellek áldott föld! te bírd hamvaimat egykor. Hála Istenimnek, hogy német földön nem haltam el, mint Szentjóbi Kufsteinban 1795. októb. és Aszalay Grécben 1796.”

Július 30-án a Margitszigeten tartózkodtak, majd augusztus 10-én délben érkeztek Tokajba. A város népe kíváncsian fogadta őket, a városháza megtelt látogatókkal. Tokajban Kazinczy találkozott egyik húgával, négy nappal később pedig Bogdányban anyjával is viszontláthatta egymást.

Munkács

1800. augusztus 25. – 1801. június 28.

Kazinczy Ferenc és társai 1801. augusztus 25-én éjjel érkeztek meg a munkácsi várba, ahol a középső vár nyugati szárnyában, egy árkádos folyosójú, háromszintes épületben helyezték el őket. A cellák a folyosóról nyíltak, szigorúan elkülönítve a foglyokat.

„Az új helyre általvitt fogoly egy ideig meg nem szólal, mint az új kalitkába zárt madár. Irtóztató dolog emberek társaságából kikapattatni s elevenen eltemettetni” – írta Kazinczy a várbörtön magányáról.

Anyjával, aki Munkács közelében élt, titokban levelezett, és olykor pénzt is kapott tőle élelemre. A szomszéd cellák rabjaival a kemencék kürtőin keresztül tartotta a kapcsolatot. Négy társának rendszeresen juttatott ételt, néha bort is. Előfordult, hogy kiszökött cellájából, ám egy alkalommal tetten érték.

Ekkorra azonban már eljutott a hír Munkácsra, hogy a császár június 18-án jóváhagyta Kazinczy szabadon bocsátását kérvényező beadványát.

2387 napos fogsága 1801. június 28-án ért véget, amikor végre visszanyerte szabadságát.