Kertész Imre: Sorstalanság olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Kertész Imre: Sorstalanság olvasónapló

Köves Gyuri
Citrom Bandi
Kollmann
Apa
Nevelőanya
Édesanya, aki elhagyta
Sütő úr
Rozi
Moskovich
Dohányos
Selyemfiú
Fodor
Finn
Darázs
Rendőr
Német tiszt
Balszerencsés
Fleischmanné
Vili bácsi
Lajos bácsi
Steiner
Terka
Nagymama
Nagypapa
Ápoló
Csendőrtiszt
SS tiszt
Orvos
Amerikai őrmester

Kertész Imre: Sorstalanság olvasónapló röviden

Imre Kertész műve, a „Sorstalanság”, nem csak a nácizmus borzalmaira világít rá, hanem a szerző magyar szocializmusban szerzett tapasztalatai is formálták. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt regény középpontjában egy magyar zsidó fiú, a tizenöt éves Köves Gyuri áll, aki az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs táborok poklát élte át.

A történet akkor veszi kezdetét, amikor Gyuri apját munkaszolgálatra hívják be, és ő mostohaanyjával marad. A fiú Csepelre jár dolgozni egy hadiüzembe, de egy napot rendőr viszi le az autóbuszról és társaival együtt egy téglagyárba kísérik, majd onnan egy vonatba terelik őket, ami Auschwitzba érkezik meg. Gyuri és néhány társa megmenekül a haláltól, mert munkaképesnek ítélik őket, így továbbítják őket Buchenwaldba, ahol napi hosszú órákat dolgoznak egy hadiüzemben. A kimerítő munka és az alultápláltság miatt Gyuri egészsége megrendül. Átszállítják egy kisebb táborba, ahol súlyosan megbetegszik, ezért visszakerül Buchenwaldba, ahol a tábori kórházban helyezik el. Miközben a halálra vár, érkezik a hír: a tábor felszabadult.

Hazatérve Pestre, Gyuri szembesül a változásokkal: apja meghalt, mostohaanyja újra férjhez ment, lakásukba idegenek költöztek. A megpróbáltatások során elvesztett hontalan fiú próbál új életet kezdeni egy megváltozott világban, ahol már nem találja a helyét a régi életében.

Kertész Imre: Sorstalanság olvasónapló

1.

Budapest, 1944 tavaszán Köves György, a 15 éves gimnazista, nem iskolába megy, hanem az otthonában tölti a napot apjával, aki hamarosan munkaszolgálatra indul. Családjuk tűzifával kereskedett, amit most átadnak egy korábbi segédjüknek, Sütő úrnak, aki „fajilag teljesen rendben van”, tehát nem zsidó.

Sütő úrra bízzák ékszereiket és egyéb értéktárgyaikat is, abban a reményben, hogy a háború után mindent visszakaphatnak. Az estét rokonokkal töltik, akik eljönnek, hogy búcsút vegyenek az apától. A beszélgetés középpontjában a háború és a zsidók helyzete áll, remélve, hogy a hátrányos helyzetben lévő németek alkudozni kezdenek a szövetségesekkel, ami lehetőséget adhat a budapesti zsidóságnak.

Az események folyamán érzékelhető, hogy Köves Gyurka nem azonosul teljesen zsidó identitásával. Nem gyakorolja a vallását, a héber nyelvet nem ismeri, és egy magyar iskolába jár. Magyaros Bocskay-ruhát visel, amivel külsőleg igyekszik illeszkedni. Az ún. zsidótörvények azonban kényszerítik rá a zsidó sorsot, ami csak később válik teljesen tudatossá számára.

2.

Budapest, két hónappal később, nyár: a háború miatt korábban befejeződött a tanév a gimnáziumban, így Köves Gyurka kötelező munkára kényszerül. A csepeli kőolajfinomító lebombázott épületeinek újjáépítésében vesz részt. Apja rendszeresen küld leveleket, amelyekből úgy tűnik, hogy a munkaszolgálat körülményei elviselhetőek.

Sütő úr, a családi üzletet átvevő segéd, tisztességesen vezeti a boltot, pontosan elszámol a bevétellel, és élelmiszercsomagokat is hord a mostohaanyjának, miközben a zsidók számára megvásárolható élelmiszerek mennyiségét csökkentik.

Gyurka hetente kétszer látogatja meg édesanyját, ahogy azt válóperükben meghatározták. Egy légiriadó alatt a légópincében Gyurka életében először csókolózik, és Fleischmann Annamária, a szomszéd lánya lesz az első szerelme. Nap mint nap találkoznak, és gyakran beszélgetnek zsidóságukról, amit nem teljesen értenek, de ami mélyen foglalkoztatja őket. „Elvégre az embernek tudnia kell, hogy miért gyűlölik” – vallják.

A külső körülmények hatására mindketten azt a gondolatot formálják meg, hogy „mi, zsidók, mások vagyunk, mint a többiek, és ez a különbség a lényeg, emiatt gyűlölik a zsidókat.” Ez a felismerés hol büszkeséget, hol szégyenérzetet vált ki belőlük.

3.

Másnap reggel, amikor Köves Gyurka a Csepel felé tartó autóbuszon utazik, egy rendőr leszállítja őt és a többi zsidó utast. Hamarosan összegyűlik a csoport az építkezésen dolgozó fiúkkal, valamint néhány felnőttel együtt. Mindannyiukat a régi Vámházban tartják fogva egyetlen rendőr felügyelete alatt, aki nem tudja megmondani, mi vár rájuk, hiszen ő is csak a parancsokat követi és várja a további utasításokat.

Délután négy órakor a rendőr bejelenti, hogy „a felettes hatóság elé kell menniük az irataik bemutatása céljából”. A csoport hármas sorokba állva indul el a város felé, útközben egyre több hasonló csoport csatlakozik hozzájuk – jelezve, hogy Pest határában széles körben összegyűjtötték a városból kifelé tartó zsidókat.

Ahogy a menet a forgalmas utcákon áthalad, egy férfi kiugrik a sorból és elmenekül. Gyurka is megtehetné ugyanezt, de úgy érzi, nincs mitől félnie és a fegyelmezett, rendhez való alkalmazkodó magatartása erősebb benne. Végül a csapat őrzését a csendőrök veszik át, akik éjszakára mindenkit bezárnak az Andrássy csendőrlaktanya udvarára és az istállókba.

4.

Másnap a villamoson és hajón keresztül átkerülnek a Budakalászi Téglagyárba. Itt a következő napok folyamán a német tisztek és a magyar Zsidótanács képviselői mindenkinek azt ajánlják, hogy önként jelentkezzenek munkára Németországban, hangsúlyozva, hogy előbb vagy utóbb úgyis odakerülnek, de az önként jelentkezők még választhatnak is a felkínált munkák között. Sokan ezt kedvező lehetőségnek tekintik, bízva a németek „korrekt és reális” megközelítésében, valamint munkaszeretetükben. A csoportban tartózkodik egy rabbi is, aki egyre több hallgatót vonz. Ő a megpróbáltatások elfogadásáról prédikál, kiemelve, hogy ez Isten akarata és a zsidóság sorsa.

Köves Gyurka is jelentkezik a munkára, és a csoport marhavagonokban indul el útnak. Amikor elérik a magyar határt, egy csendőr szól be a vagonba: „Ahová ti mentek, ott többé már nem lesz szükség értékekre. A németek úgyis elvennék! Akkor miért ne inkább magyar kézbe jusson? Hiszen ti is magyarok vagytok végeredményben!”

Néhány nap múlva a vonat Auschwitz-Birkenauba érkezik. Az utasoknak közlik, hogy a csomagjaikat a vonaton kell hagyniuk, amiket később visszakapnak. A rakodást végző rabok jiddis nyelven figyelmeztetik a magyar fiúkat, hogy állítsák magukat tizenhat évesnek, mivel csak így dolgozhatnak. Ekkor kezdődik a szelekció, ahol külön választják a munkaképes férfiakat – Köves és csepeli társai is ebben a csoportban vannak –, míg a nők, az idősek és a gyerekek egy másik csoportba kerülnek.

Az orvosi vizsgálat során, amely csupán 2-3 másodpercig tart és az orvos csupán ránézésre dönt, kiszűrik azokat, akik alkalmatlanok a munkára. Ezután következik a fürdő, a testszőrzet leborotválása és fertőtlenítés, ami minden fennakadás nélkül zajlik, a rabok együttműködnek a németekkel. Amikor egy altiszt felszólítja őket, hogy büntetlenül adhatják le az elrejtett értéktárgyakat, ezt a csoport meg is teszi. A civil ruháikat már nem kapják vissza, helyettük a csíkos rabruhát veszik fel.

5.

A táborral való ismerkedés során a fogvatartottakat egy szögesdrótkerítéssel határolt terület fogadja, amelybe áramot vezettek. A kerítés előtt egy gereblyézett földsáv húzódik, amelyre lépni tilos; aki mégis rálép, azt az őrtoronyból figyelmeztetés nélkül lelövik. Az ebéd az alapvető ehetetlen levesből, komiszkenyérből és margarinból áll.

A tábort áthatja egy émelyítő szag, ami az újpesti bőrgyárra emlékeztet. A fogvatartottak felfedezik a krematóriumot, bár kezdetben nem tudják annak rendeltetését. Később, a régebbi rabok elmeséléseiből kiderül, hogy ott égetik el a munkaképtelenek holttestét, és ekkor esznek a szelekciónál elvált társaikra.

Három nappal később a fogvatartottakat vonatra teszik – egy három napos út vár rájuk, nyolcvanan egy vagonban – a célállomás Buchenwald. Köves Gyurka itt sorszámot kap, 64921-es számot, amit meg kell tanulnia, mert ez lesz az új „neve”. A ruhájára egy sárga háromszöget varrnak, ami zsidó származását jelzi, benne egy „U” betűvel, mert magyar.

A Buchenwald munkatábor ellátása jobb és bőségesebb, mint Auschwitzé volt. Köves végleges helye a zeitzi altábor lesz, ahol Meg Citrom Bandival ismerkedik meg, aki régóta raboskodik már, így sok hasznos tanáccsal szolgálhat neki a túléléshez.

6.

A zeitzi altáborban Köves Gyurka azon a véleményen van, hogy „egyelőre elegendő jó rabbá válnom, a jövendő majd azután meghozza a többit.” Hamar megérti, hogy a legfontosabb a rend és a fegyelmezett magatartás, amely eddigi életében is központi szerepet játszott, ezek segíthetnek a túlélésben.

Egy lebombázott gyár újjáépítésén dolgoznak, ahol a németek szénből kívánnak benzint előállítani. Megtanulja, hogyan takarékoskodjon erejével, hogyan osztja be az élelmiszeradagjait, rendszeresen tisztálkodik, és kerüli a szembeszállást a feljebbvalóival. Látja, hogy társai egyre gyengülnek, sorra eltűnnek azok az emberek, akiket ismer.

Megismerkedik a „menekülés” három formájával: visszavonul emlékeibe és gépiesen cselekszik anélkül, hogy tudatosítaná tetteit; megpróbál elbújni a tábor területén, ám az ilyen próbálkozásokat mindig felfedezik és kegyetlenül megbüntetik; illetve megkísérli a táborból való megszökést, de ilyenkor mindig visszahozzák és nyilvánosan kivégzik.

Egy ilyen kivégzés alkalmával részese lesz egy különös közösségi élménynek, amikor is az összes zsidó rab mormolva énekli a kaddist, a halottakért mondott imát. Közben fizikai ereje rohamosan fogy, csonttá soványodik, sebek és fekélyek borítják testét.

7.

Három hónappal később Köves Gyurka jobb térdén egy sérülés elfertőződik, és hamarosan a combja is gennyel telik meg. Társai elviszik a gyengélkedőre, ahonnan később Gleinába, egy kórházba szállítják át. Bal csípőjén is kialakul egy flegmóné, a sebeit állandóan nyitva tartják, hogy a genny ki tudjon folyni. Közben a zeitzi táborban a sátrakat kőbarakkokkal váltják fel, egyiküket kórházzá alakítják, így őt is visszaviszik oda.

Sebei nem gyógyulnak, az ápolók lassan feladják az esetét. Egy alkalommal egy haldokló embert helyeznek mellé az ágyba, aki másnapra meghal. Köves azonban nem szól erről senkinek néhány napig, hogy megkapja a haldokló élelmiszeradagját is. Végül a betegeket átszállítják Buchenwaldba. Köves már eszméletlen állapotban van, így megérkezéskor testét a halottak közé dobják.

Amikor a testeket a kordére dobják, hirtelen megszólal, így még kap egy kis haladékot az élettől. „Szeretnék még élni kicsit ebben a szép koncentrációs táborban” – suttogja magában szégyenkezve.

8.

Köves Gyurka eleinte azt hiszi, hogy egy megsemmisítő táborba került, ezért mindenben gyanakodva viselkedik: meglepődik, hogy a zuhany alól víz folyik, nem gáz; a kórházban pedig attól tart, hogy éhen akarják tartani. Amikor mégis kap ételt, azt feltételezi, hogy kísérleti alanyként használják. Nehezen fogadja el, hogy tényleg kórházban van, ahol az ágyak nem emeletes priccsek és szalmaűán fekvő helyek, hanem valódi ágyak és ágynemű fogadja. Az orvos rendszeresen látogatja és kezeli őt, rendszeres az étkezés, a teremfelügyelő segítőkész, és újra a nevén szólítják, nem csupán sorszámán.

E hétköznapi tények a normális emberi élet alapfeltételei, amelyektől eddig megfosztották őt. Kertész műve rádöbbenti az olvasót, hogy ezek az emberek szinte állati vagy növényi szintre lettek degradálva. A kórházban dolgozó francia orvos és a lengyel (?) teremfelügyelő, Pjetyka, szintén foglyok, feladatuk a betegek munkaképessé tétele, hogy visszatérhessenek a táborba. Gyurka számára csodálatosnak tűnik, hogy egyes betegekhez látogatók érkeznek, akik még olyan ritkaságokat is hoznak, mint a citrom; elképesztő, hogy a szomszéd terem cseh felügyelője, Bohus élelmiszer-ajándékot visz neki, és hogy a teremfelügyelők társasági életet élnek.

A kórházban egyre többet hallani távoli ágyúdörgést, a szokásos rend szerint működik, de egyre több „gyanús idegen” néz be a kórterembe, suttogva beszélgetnek, és Pjetyka egy este rongyokba tekert puskát visz magával. Egy nap a hangszórón keresztül felhívás szólítja fel az SS-őröket a tábor elhagyására. Később több nyelven, magyarul is bejelentik, hogy „a magyar lágerbizottság megalakult” – a tábor felszabadult. Gyurka számára a „szabadság” szó érintetlenül marad, mintha elfelejtette volna a jelentését; leginkább az aggasztja, hogy a nagy felfordulás miatt aznap nem kaptak ebédet a kórházban, és csak megnyugszik, amikor a lágerbizottság kihirdeti a hangszórón, hogy már főzik a gulyáslevest.

9.

A buchenwaldi tábor felszabadulása után a rabok továbbra is a tábor területén maradnak; azok, akik elég erősek, kisebb csoportokban hazaindulnak, néha az amerikaiak rendelkezésre bocsátanak számukra egy teherautót is. Gyurka és csoportja „Miklós bácsi” vezetésével, aki valószínűleg régi kommunista, mert ilyen dalokat énekel velük, gyalog teszi meg az utat. A csoport változatos öltözetben – amerikaiaktól kapott és az SS-raktárból szerzett ruhákban – halad át Német- és Csehországon, közben gyakran tapasztalva, hogy a helyi lakosság fél vagy idegenkedik tőlük. Egy cseh városban egy férfi a gázkamrákról kérdezősködik, próbál bizonyítékot szerezni arról, hogy a haláltáborok nem is léteztek, ez csupán egy rémhír, amit a zsidók terjesztenek.

Megérkeznek a Nyugati pályaudvarra, ahonnan villamossal – ami nagy csoda számukra – átmennek a Keleti pályaudvarhoz tartozó „segélyhelyre”, ahol a volt raboknak iratokat és segélyt adnak. Mivel már ott van, Gyurka ellátogat a Nefelejcs utcába, amelyről Citrom Bandi oly sokat mesélt Zeitzban. Citrom Bandi nem tért haza, de a családja továbbra is reménykedik, hogy talán egy következő csoporttal érkezhet még meg.

A villamoson Gyurka érzi, hogy az emberek elhúzódnak tőle. Amikor a kalauz megkísérli leszállítani, mert nincs jegye, egy újságíró lép közbe, aki védelmébe veszi. Az újságíró beszélgetni kezd vele, mivel cikksorozatot tervez írni a koncentrációs táborok borzalmairól. „Sok borzalmon kellett-e keresztülmenned?” – kérdezi tőle. Gyurka válasza: „Attól függ, mit tekintünk borzalomnak. Valószínűleg sok mindent nélkülöztem, éheztem, és talán meg is vertek” – teszi hozzá: „természetesen”.

Az újságíró felkiált: „Miért mondod mindig, hogy ‘természetesen’, olyan dolgokra, amelyek egyáltalán nem azok?” Gyurka válasza: „Koncentrációs táborban ez természetes.” Az újságíró megjegyzi: „Igen, ott talán, de maga a koncentrációs tábor nem természetes!” Gyurka nem válaszol, lassan belátva, hogy bizonyos dolgokról soha nem lehet vitázni idegenekkel vagy tudatlanokkal, akik bizonyos értelemben véve gyerekek, ahogy fogalmaz.

Köves György hazatérve megtudja, hogy régi lakásukban már mások laknak, és őt nem engedik be. A szomszéd Steinerék közlik vele, hogy apja Mauthausenben halt meg. Az édesanyja még él, és érdeklődött is fia iránt. Mostohaanyja közben feleségül ment Sütő úrhoz, aki a háborús nehéz időkben bújtatta őket. Steinerék mesélik, mennyit szenvedtek a háború utolsó évében, és minden eseményre azt mondják: „jött a csillagos ház, a nyilasok, a Duna-part, a felszabadulás.”

Erre Köves György válasza: „Mi is léptünk, mi is megtettük a magunk lépéseit. Ők is előre tudtak mindent.” Egy heves vita során az öreg Fleischmann kifakad: „Még talán mi vagyunk a bűnösök, mi, az áldozatok?” Gyurka megpróbálja megmagyarázni, hogy nem bűn a történtek, hanem be kell látni, hogy nem lehet mindent elvenni tőle, hogy ne legyen sem győztes, sem vesztes, és hogy legyen igaza vagy tévedése is.

Köves György elbúcsúzik a szomszédtól. „Anyám vár, és bizonyára örülni fog nekem. Emlékszem, régen az volt a terve, hogy mérnök vagy orvos legyek. Így is lesz minden bizonnyal, ahogyan ő kívánja; nincs olyan képtelenség, amit ne élhetnénk át természetesen. Úton ismét ott leselkedik rám a boldogság, mint egy kikerülhetetlen csapda. Hiszen még a kémények mellett is voltak a kínok szüneteiben pillanatok, amelyek a boldogsághoz hasonlítottak. Mindenki csak a viszontagságokról, a borzalmakról kérdez, de nekem talán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne beszélnem a koncentrációs táborok boldogságáról, ha majd kérdezik.”