Klaus Mann: Mephisto olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

A Mephisto Klaus Mann hatodik regénye, amely 1936-ban jelent meg az amszterdami Querido kiadónál. Az első német kiadás csak 1956-ban látott napvilágot, a kelet-berlini Aufbau-Verlag gondozásában. A mű Hendrik Höfgen, egy ambiciózus színész kétes karrierjét követi nyomon, aki a Harmadik Birodalom idején színészi és társadalmi felemelkedését éli meg. A regény ennek révén egy tipikus jelenséget ábrázol: a német szellem behódolását a nemzetiszocializmus hatásainak.

Klaus Mann, Thomas Mann legidősebb fia, 1936-ban megjelent műve karrierregény, amely egy színész „tündöklő” pályafutását követi. A történetben a húszas évek forrongó, zűrzavaros társadalmi közegéből a Harmadik Birodalom kegyetlen és egyértelmű világába ível a főszereplő, Hendrik Höfgen pályája.

A karakter modellje a kor egyik legismertebb színésze, Gustav Gründgens, aki színházi intendánsként, rendezőként és Göring barátjaként vált ismertté, felesége pedig Erika Mann volt. A könyv írójával pedig fiatalon barátságot ápolt. A regény nem csupán kulcsregény, hanem egyben a német szellem fasizmusnak való behódolásának tipikus példáját is bemutatja.

Hendrik Höfgen a világháború utáni értelmiségi réteg egyik jellemző alakja, amely a polgári humanizmus hanyatlásával értelmetlen eszmei irányok között bolyongott. Az egyéni siker hajszolása, a különböző művészeti és politikai áramlatok közötti ingadozás jellemzi, miközben személyisége az önálló eszmék helyett a külső elismerés és anyagi haszon keresésére épít.

Mefisztofelész elemzése szerint Höfgen bohóc és gazfickó egyszerre, aki számára a művészet csupán címek és pénz kérdése, miközben politikai eszméi, legyen szó kommunizmusról vagy nemzeti szocializmusról, csupán divatok, amelyek az érvényesülés eszközei. Folyamatosan szüksége van a külső kényszerre, legyen az a fiatalabb korában Tebab hercegnő, a Fekete Vénusz korbácsolása vagy a későbbi hatalom, mint Göring szorítása.

Höfgen életének lényegét a romlás és a borzalmas szépség között ingadozó, komédiába burkolózó, a valóságot szerepeken keresztül átélő személyiség adja. Pályája a polgári dekadens életérzés tragikus zsákutcáját ábrázolja, amely egyaránt rávilágít az egyén és a társadalom sorsára.

A Mephisto nemcsak a fasizmus ellen emel szót, hanem a polgári humanizmus védelmében is, hagyományos regénytechnikával. A mű a náci hatalom és a művészet közötti összefonódás kegyetlen szatírája, ugyanakkor kritikával illeti a polgári humanista eszméket és azok képviselőinek életképtelenségét is.

Szereplők:

Név	Jellemzés	Társadalmi helyzet
Hendrik Höfgen	arrogáns és hatalomvágyó, átalakulásra képes és skrupulusmentes, noha van lelkiismerete, becsvágyó és hiú	színész, rendező, intendáns
Juliette Martens	önálló, szereti Höfgent, de az elnyomatást is (ambivalens jellem)	származása miatt (színes bőrű) kívülálló
Dora Martin	külföldön is sikeres színésznő	emigráns zsidó
Nicoletta Niebuhr	Marder csodálója (apjának tekinti), művészies életstílus	színésznő
Lotte Lindenthal	kevésbé művelt, azt hiszi, hogy mindenki szereti, csak a pozitívumokat veszi észre	„a nemzet anyja“, az ideális nő
Barbara Bruckner	intelligens, együttérző, saját útját járja, később politikai harcos	liberális polgárság
Miniszterelnök	pompát akar mutatni (egyenruha és drága ünnepségek), kedélyes hatást akar kelteni	hatalmon levő politikus

Klaus Mann: Mephisto olvasónapló

A regény Hendrik Höfgen, a színész történetét követi 1926-tól, a hamburgi művész-színháztól kezdve egészen 1936-ig, amikor már az Új Birodalom egyik legismertebb sztárja. Höfgen, aki a nemzetiszocializmus idején kényszerült paktumot kötni a hatalommal, későn csatlakozott a rezsimhez, és a Berlini Állami Színház intendánsává nevezték ki. Korábban még Párizsba menekült, mert attól tartott, hogy kultúrbolsevista múltja miatt üldözik.

Ekkor azonban már egyre inkább elvesztette a valódi barátait, köztük feleségét, Barbara Brucknert és von Herzfeld asszonyt. Visszatérve Berlinbe, sikerült magához édesgetnie Lotte Lindenthaltot, a repülőtábornok feleségét, akit férje, szintén nagyra tartott, mint saját játékszerét. Höfgen, a szenvedélyes színész, aki szinte rászabták Mephisto szerepét Goethe Faust-jából, későn ébredt rá, hogy valójában alkut kötött az ördöggel. A „hatalom majmává” és „gyilkosokat szórakoztató bohóccá” vált, miközben elvesztette emberi értékeit, és a rendszer ideológiáját magáévá téve már abban is egyetértett, hogy szeretőjét, a „Fekete Vénusz”-t letartóztassák.