Kodolányi János: Boldog békeidők olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

A századforduló aranykorát és a ferencjózsefi boldog békeidők magyar társadalmát idézi meg Kodolányi regénye. A történet középpontjában Németh Gyula erdész áll, aki először eltaszítja feleségét, majd két nő – a sváb cseléd, Kádi és házvezetőjének lánya, Piroska – között őrlődik. Németh a külvilág szemében „korrekt” ember, ám az író mélyen feltárja jellemének rejtett árnyalatait.

Az erdész életéből hiányzik az igazi szeretet; önző, sodródó ember, akit szenvedélyek irányítanak, és akinek sorsa a körülmények játékszerévé válik. Kodolányi érzékletesen mutatja be, hogy Németh tragédiájának nem csupán ő maga, hanem a kor is okozója, amely ilyenné formálta.

A regényben párhuzamosan kibontakozik a falu mindennapi és ünnepi élete is – a baranyai, félig magyar, félig sváb közösség templomában, kocsmájában, a cséplések és kaszinói esték során. A hazugságokra épülő, szeretet nélküli világban egyetlen üde színfolt Németh kisfia. Gyermeki kérdéseivel szüntelenül próbálja megérteni és felfedni a felnőttek zárt, álszent világát. A regény legemlékezetesebb jelenetei – az apa korbácsolása vagy a sváb cselédlány írásra tanítása – mind a fiú alakjához kötődnek.

Kodolányi mesteri érzékkel ábrázolja hőseit, a korszakot és a lélek legapróbb rezdüléseit is. A terjedelmes regény egyetlen nyár eseményeit öleli fel, miközben zengő, tiszta nyelvezete önálló értéket képvisel az irodalomban.

Kodolányi János: Boldog békeidők olvasónapló

Kodolányi 1949-ben született regénye önéletrajzi ihletésű alkotás, amely a Vízözön és az Új ég, új föld (1958) című mítoszregények közötti időszakban keletkezett. A történet középpontjában álló család az író saját családjának tükörképe: az apa, Németh Gyula erdész – akárcsak Kodolányi édesapja –, az anya Ilus, valamint a két testvér, Laci és Iluska.

Az események 1904 nyarán játszódnak az Osztrák–Magyar Monarchia egy dél-dunántúli falujában, Pécsváradon, ahol magyarok és svábok élnek együtt. Az idő és tér szűk kereteihez lassan hömpölygő, kevés eseményből építkező cselekmény társul, amelyet több nézőpontból láttat az író.

A regény zárófejezetében a narrátor tágabb dimenziókat villant fel: az erdész két gyermekével visszatér Zalába, az atyai házba, ezzel lezárva a történet kört formáló ívét.

A regény narrációja a jeleneteket mindig valamelyik szereplő tudatán keresztül tárja az olvasó elé, sőt bizonyos epizódokat több nézőpontból is bemutat. Bán Zoltán András 1993-as tanulmányában a művet a bahtyini polifón regény egyik ritka, telített változatának nevezi.

A történet hat fejezetből épül fel, kiindulópontja egy fiatal erdész és felesége házasságának válsága. A további szereplők sorsa és jelleme e két ember krízistörténetéhez kapcsolódik. Amíg a feleség jelen van, a házban állandó feszültség vibrál – indulatkitörések és érzelmi viharok uralják a légkört. A házaspár kapcsolatát a kommunikáció teljes leállása jellemzi, eljutnak az elidegenedés végső pontjáig.

Az első fejezet az anya elszállításával zárul, amely fordulópontot jelent a cselekményben: a korábban mellékszereplők előtérbe kerülnek. A házvezetőnő, Miskolcziné Julcsa néni veszi át az irányítást az asszony nélkül maradt háztartásban. A nyári szünetre hazahívja zárdában tanuló lányát, Piroskát, abban bízva, hogy lánya talán közel kerülhet a válás szélén álló erdészhez.

Németh Gyula kemény és határozott ember benyomását kelti, valójában azonban sodródó, érzelmileg bizonytalan férfi, aki gyámoltalanul áll a sors viharaiban. Apaként képtelen gyengéd érzelmekkel közeledni gyerekeihez, így családi boldogságot sem talál.

Hazatérve Zalába, ugyanazt a rideg, szeretetlen légkört kapja vissza apjától, amelyet ő maga is továbbad fiának, Lacikának. A tekintélyelvűség és érzelmi távolságtartás generációkon átívelő örökséggé válik.

A regény szereplőinek identitásválsága és elveszettsége abból a feszültségből fakad, amely az érző, gondolkodó ember és az álarcként viselt merev persona között húzódik. Az őszinte, bizalmas emberi kapcsolatok kialakítása ebben a világban szinte lehetetlen, mivel a szereplők képtelenek átlátni a rájuk szabott szerepek és társadalmi kosztümök mögé.

Az elbeszélés ironikus, gunyoros, helyenként szatirikus hangneme élesen bírálja a képmutatást és az álszentséget. A mű világossá teszi: a felnőtt szereplők kicsinyesek, földhözragadtak, alantas szándékok vezérlik őket, miközben önmagukat nagyratörő vágyakkal áltatják. Ez alól az anya sem kivétel, akinek egész életét a mintakövetés határozza meg.

Számára a szerelem pontosan olyan, amilyennek a német képeslapok ábrázolják. Példaképe Erzsébet királyné mitikus alakja, így ha Némethné Erzsébet a császárnét testesíti meg, akkor férje, Németh, a Monarchia uralkodója, Ferenc József szerepében jelenik meg: „Korrekt volt, mint az Osztrák–Magyar Monarchia, amelynek császára vaságyon aludt, négykor kelt, dézsában fürdött, marhahúst evett, és elcsapta a sikkasztó minisztert.”

A regény polifón jellege részben abból ered, hogy egyik szereplő sem a saját hangján szólal meg, hanem történelmi, társadalmi és irodalmi példákat követ, ezáltal tovább erősítve a szerepek és valóság közötti szakadékot.

A regény fő- és mellékszereplőit egyaránt a divat és a mintakövetés irányítja, életüket a külsőségek határozzák meg. Miskolcziné egyetlen, giccses és érzelmes leányregényt forgat, amelynek hamis világát következetesen rávetíti saját életére. Lányának, Piroskának is ebből olvas fel tanulságos célzattal.

Piroska szintén irodalmi példák nyomán formálja világképét, bár iskolázottságának köszönhetően már magasabb szinten: „Olyan ez a ház, mint egy kastély Walter Scott Ivanhoe-jában” – jegyzi meg. Kádi, a sváb cselédlány naiv álmai egy egyszerű almanachban talált balladán alapulnak.

Az uniformizált öltözetek között kiemelt szerepet kap a katonai egyenruha, amely a nők számára a szerelmet, a férfiak számára a fiatalságot és – paradox módon – a szabadságot jelképezi. A tiszta úrilány, Piroska és a cselédlány, Kádi egyaránt az egyenruha vonzáskörébe kerül.

Kádi és Németh kapcsolata egyenlőtlen és kiszolgáltatott viszonyt eredményez. Amikor a lány bejelenti terhességét, kiderül, hogy hazudik – gyermeke nem az erdésztől, hanem Józsitól, a jóvágású kocsistól származik. Teherbe esése miatt azonban végül Hans szolgálatába kerül, aki eredetileg egyenrangú partner lehetett volna számára státusza és megjelenése alapján.

Ebben a hazugságokkal és önámításokkal átszőtt világban senki sem találhat valódi szeretetet. A külsőségek és álarcok mögött minden szereplő elmagányosodik, miközben életüket saját illúzióik csapdájában élik.

A regény legszimpatikusabb szereplője Lacika, az ötéves kisfiú, akinek szemszögéből bontakozik ki a történet egyik fontos szála – az értelem nyiladozásának folyamata. Számára szülei rossz házassága a családi poklot jelenti, a válás pedig az anyja elvesztésével azonos. Gyermeki tapasztalatai révén Lacika arra a következtetésre jut, hogy a felnőttek mind színlelnek és hazudnak – ez a felismerés jelképesen a naiv gyermekkor paradicsomi világából való kiűzetést jelenti számára.

Lacika a számára érthetetlen dolgokat – az írás titkát, bizonyos szavakat és szokásokat, például hogy miért kell vasárnap ünneplőbe öltözni – a felnőttek összeesküvésének részeként érzékeli. A világot egy mágikus, zárt kódrendszerként látja, amelyet megpróbál feltörni és megfejteni. Célja, hogy leleplezze a felnőttek hamisságát, és egy őszintébb, igazabb rendszer szerint éljen. Képzeletében nem fizikai házat vagy társadalmi pozíciót épít, hanem gondolataiból kristálypalotát formál.

A regény felnőtt szereplői ezzel szemben önálló elképzelés nélküli, szerepjátszó figurák. Céljaik és vágyaik kisszerűek, az őszinteség és az igazság keresése hiányzik belőlük, ami eleve megakadályozza, hogy boldogok vagy elégedettek legyenek.

Kodolányi számára az igazság szeretete a legfontosabb érték, amelyhez viszonyítva ábrázolja szereplőit – legyenek azok férfiak vagy nők. Azokat, akik hazugok és képmutatók, ironikus távolságtartással állítja színre, míg az igazság iránt nyitott karakterek pozitív megvilágításba kerülnek.