Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala * Olvasónaplóm 2024

A „Zrínyi dala” című vers Kölcsey Ferenc érettebb költői munkásságának egyik jelentős alkotása, ami a „Zrínyi második énekével” párban áll. Ez utóbbi mű a költő életének utolsó szakaszában, 1838-ban született, mindössze nyolc évvel az 1830. július 30-án írt „Zrínyi dala”, vagyis eredeti címén a „Szobránci dal” után. Fontos megjegyezni, hogy a versek címeiben szereplő műfaji megjelölések nem tükrözik a művek valódi műfaját.

A „Zrínyi dala” és a „Zrínyi második éneke” című versek Kölcsey Ferenc életének két különböző korszakát tükrözik. Az első művet akkor írta, amikor még előtte állt a politikai szerepvállalás, ami országgyűlési képviselőként vált igazán meghatározóvá. Ezzel szemben a második verset már ismert költőként, esztétaként és politizáló értelmiségiként alkotta, aki mély ismeretekkel rendelkezett a korabeli politikai és társadalmi eszmékről, többek között megyei hivatalnoki tapasztalatain keresztül.

Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala

Bár Kölcsey politikai gondolkodása főként a jelen és jövő kérdéseire koncentrált, a „Zrínyi dala” mégis a magyar történelmi múlt egy kiemelkedő alakját, Zrínyit állítja középpontba. Ez a megközelítés hasonlít a Himnusz prédikátori és krónikás szerepköréhez, ahol a múlt eseményei szolgáltatnak leckeanyagot a jelen és a jövő számára.

A magyar felvilágosodás korában és a 19. század első évtizedeiben Zrínyi Miklós költő-politikus alakja kultikus tiszteletnek örvendett. Számos alkalommal adták ki műveit, és különös hangsúlyt fektettek költészeti és politikai nagyságának méltatására; személye és tettei példaképként szolgáltak. Ezt a misztifikációt jól példázza a „Szigeti veszedelem” egyik korabeli kiadása, amelyen nem a szerző, hanem a szigeti hős képmása kapott helyet az első oldalon.

Zrínyi Miklós Kölcsey Ferenc számára is példakép volt. Kölcsey magasra értékelte Zrínyi költészetét, több tanulmányában és esszéjében foglalkozott vele, irodalmi jelentőségét Balassi Bálinthoz képest magasabban tartotta. Kölcsey számára Zrínyi nem csak mint költő, hanem mint a nemzet jövőjéért és felemelkedéséért küzdő politikus is példaértékű volt.

A kapcsolódó versekben Zrínyi alakja a vándor szerepében jelenik meg, de fontos megjegyezni, hogy a két vers között jelentős különbségek figyelhetők meg a megszólaló-kérdező és a válaszadó viszonylatában.

A „Zrínyi dala” című versében a vándor szereplője határozott, követelőző kérdéseket tesz fel, amelyekre kiábrándult és lakonikus válaszok érkeznek – egészen a mű utolsó szakaszában hallható keserű kitörésig. A válaszadó személyazonossága homályban marad, a válaszok többféleképpen is értelmezhetőek.

Egyik magyarázat szerint a válaszok egy belső monológ részei, amelyben a múltból érkező vándor saját kérdéseire ad tapasztalataiból fakadó keserű választ. Másik értelmezés szerint a válaszadó egy jelenkorbeli, személytelen figura, aki a jelen eseményeinek tanújaként szólal meg, azonosíthatatlan maradva.

A „Zrínyi dala” című versben a vándor dicső múltunk alakjait és eseményeit idézi meg, köztük Árpádot és Szondit, említést téve a honfoglalásról és a drégelyi ostromról. A kérdések patetikusak és emocionálisan túltöltöttek, ezzel is erősítve a múlt hőseinek és tetteinek értékhordozó funkcióját. A vers anaforikus kérdéseire („Hol van…”, „Hol van…”, „És hol…”) a második és negyedik szakaszban ismétlődő válaszok érkeznek, melyek a megidézett képeket és fogalmakat más kontextusban, kontrapontként ismétlik.

A múlt nagyjai és tettei a versekben méltóságteljesen, heroikusan jelennek meg, szemben a jelen satnya, névtelen és jelentéktelen alakjaival. A múlt emlékei, noha vitathatatlan értéket képviselnek, a jelen kontextusában csupán romokká és feledésbe merülő emlékekké válnak. A versek így a múlt és a jelen közötti kontrasztot hangsúlyozzák, ahol a múlt értékei elhalványulnak, és a jelen értéktelenné válik.

A „Zrínyi dala” című vers időbeli és térbeli ellentéteket is bemutat, amelyek a múlt és a jelen közötti szakadékot hangsúlyozzák. A múltbeli haza képe tágas, végtelen és termékeny, míg a jelen világa kietlen puszta, ahol még a bércen magasodó vár romjai is elérhetetlenek a „völgyben élő” jelenkor emberének. Az időbeli távolság és a térbeli végtelenség szembekerül a jelen beszűkült, múlttalan és így jövőtlen világával.

Ezt a kontrasztot tovább erősíti a belső, lelki ellentétek hangsúlyozása: a múlt hősei bátrak és önfeláldozók, míg a jelenkor embere gyáva, fásult, sőt az emlékeket is feledi. Ez a szembeállítás mélyebb betekintést enged a múlt értékeinek megértésébe és a jelenkor értékválságának jellemzésébe, rámutatva arra, hogy a történelem és az emlékezet milyen fontos szerepet játszanak az identitás megőrzésében.

Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala

Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala a vers:

Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd egyedűl,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl!

Áldást adék, sok magzatot honodnak,
Mellén kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Önnépe nem lesz védfala?
Szív, lélek el van vesztegetve rátok;
Szent harcra nyitva várt az út,
S ti védfalat körűle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.

De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, öngyermeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok űl,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körűl.

Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;
Szelíd sugárit többé nem nyugtatja
Az ősz apák sírhalminál.
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más keblü nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.

1838