Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Victor Frankenstein
Elizabeth
Henry Clerval
Robert Walton kapitány
Baron Frankenstein
Waldeman professzor
Szörnyszülött

Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz olvasónapló

Robert Walton tudós, akit vállalkozó szellem és tudásvágy hajt, leveleiben húgának, Margaretnek számol be nagy kalandjáról és küldetéséről. Walton úr életét és törekvéseit kíséri naplószerűen, ahogy hajójával az Északi-sark felé veszi az irányt. Szavai átjárja az elszántság és a lelkesedés, miközben belső és külső küzdelmeit leírja, amelyek árán meg akar felelni nagy vállalkozásának.

Egyik levelében Walton különös eseményről számol be Margaretnek. Egy jégtáblán, amely veszélyesen közelítette meg hajójukat, egy különös lényt láttak, akinek megjelenése és jelenléte rejtélyt jelentett a kutatók számára. Ez a furcsa találkozás még inkább felpezsdítette Walton lelkesedését és kíváncsiságát az ismeretlen felé.

Később egy másik érdekes eseményt ír le Walton húgának. Egy kimerült férfi került hajójuk mellé egy jégtáblán, aki megmentése után elmesélte, hogy valaki üldözi őt. A férfi története és viselkedése sok kérdést vetett fel Walton és társai körében, ám Walton úr barátságot és társat talált benne, amiért nagy örömmel és érdeklődéssel hallgatta történeteit.

Az ismeretlen férfi, E/1, szomorúan osztja meg Waltonnal, hogy saját tudományos és dicsőségvágya káoszt és szenvedést hozott az életébe, bár sokáig azt hihette, hogy uralhatja a természetet. E/1 elhatározza, hogy tanulságként megosztja saját tragikus sorsának történetét, amely megrázza Waltonat és mélyen megérinti.

Így válik Walton leveleiből, Margaretnek írott beszámolóiból egy izgalmas és tanulságos keretes regény, amely nem csupán a nagy felfedezés és kaland története, hanem az emberi ambíció és annak következményei megrázó megjelenítése is.

Victor Frankenstein élete Genfben kezdődött, egy megbecsült polgárcsaládban. Édesapja, barátjuk, aki szenvedett, elvette Caroline-t, egy nyomorba süllyedt barátjának lányát. Victor az elsőszülött fiú volt, és a Frankenstein nevet viselte. Szülei nagy szeretetben nevelték, és gyakran utaztak vele. Öt éves korában Olaszországban egy szegény tanyán találkoztak Elizabethtel, egy nemesember árvájával, akit később örökbe fogadtak. Victor rajongva szerette őt. Később két testvére született: Ernest és William.

Egy tragikus esemény rázta meg családjukat, amikor Elizabeth ragályos betegséget kapott, és anyjuk ápolása közben életét vesztette. Anyjuk utolsó kívánsága az volt, hogy Victor vegye el Elizabethet.

Victor egy másik jó barátot is szerzett gyermekkorában, Henry Clervalt, a szomszéd kereskedő fiát.

A szomorú események után családja úgy döntött, hogy Victornak világot kell látnia és egyetemre kell mennie. Ő már kisgyermekként is a természetbölcselet és a természettudományok iránt érdeklődött, és számos alkimista és áltudós munkáját olvasta.

Ingolstadtba ment tanulni, és itt vetette bele magát a kémia tanulmányozásába. Tanárai támogatták, de figyelmeztették, hogy eddigi olvasmányai „fércművek”. Monsieur Waldman tanárral különösen jó kapcsolatot ápolt, aki igazi baráttá vált számára.

Victor két évig sem ment haza Genfbe, teljes elkötelezettséggel dolgozott a kémia világában. Megdöbbentő felfedezéseket tett az élet eredetével kapcsolatban, és rájött, hogy képes lehet életet teremteni élettelen anyagból.

Laboratóriumában temetőkből származó testrészekkel dolgozott, boncolt holttesteket, és kísérletezett élő állatokkal. Végül létrehozta rettenetes teremtményét, amelyet „ráncos arca, egyenes, fekete ajka és vizenyős tekintete jellemez, sárga bőre alatt az izmok és artériák működése megfigyelhető volt”.

Victor Frankenstein érzelmei gyökeresen megváltoztak, miután elkészült a létrehozott szörnnyel. „Most, amikor elkészültem, elszállt az álom szépsége, és nem maradt utána más… csak lélegzetelállító undor és iszonyat.” Elborzadva menekült el a teremtményétől, és próbált szobájában menedéket találni az éjszakára. Azonban a szörny hirtelen megjelent az ágyánál: „Száját kinyitotta, tagolatlan hangokat hallatott és vigyor futott szét ráncos arcán.” Victor elhagyta a házat, és zaklatottan járta az utcákat, nem merve hazatérni.

Másnap Clerval barátja meglátogatta, de Victor félve hívta be a kollégiumi szobájába, mert attól tartott, hogy a szörny még mindig követi. Szerencsére a szobában nem jelent meg, így Clerval ápolta Victort, aki idegösszeomlástól szenvedett.

Victor ezután felhagyott a kémia tanulmányaival, és laboratóriumától is távol tartotta magát. Clerval maradt Ingolstadtban, hogy bölcsészetet tanuljon, míg Victor is csatlakozott hozzá, hogy más területeken mélyedjen el.

Elizabeth aggódó levélben érdeklődött Victor jólétéért. Emellett beszámolt arról, hogy Justine-t, akit Victor anyja hozott a családba, most már teljes jogú családtagként kezelik. Justine korábban szenvedett, mert rosszul bántak vele, de Victor anyja szeretettel fogadta, és azóta hűségesen szolgálta a családot, különösen Victor anyját, aki halála előtt Justine-t hálásan ápolta. Elizabeth rámutatott William kis testvérének fejlődésére is, és boldog családi eseményekről számolt be a levélben.

Victor Frankenstein és barátja, Clerval nyáron egy vidéki birtokon pihentek, hogy Victor lelkileg és fizikailag is helyrejöjjön. Végre kezdte elfelejteni szörnyű teremtményét, ám hazatérve hírt kapott levélben egy fájdalmas eseményről: legkisebb testvérét meggyilkolták. Iszonyatos fájdalom gyötri, azonnal hazasietett, és felkereste a bűntény helyszínét, ahol egy lényt látott elhaladni a fák között nem emberi sebességgel. Rájött, hogy a teremtése lehet a gyilkos.

Victorot gyötrő bűntudat mardosta, de nem merte elmondani gyanúját senkinek, mert úgy érezte, senki sem hinné el. Justine-t vádolták meg a gyilkossággal, mert nála találták meg azt a láncot, amelyen a kisfiú anyjának arcképét tartalmazó medál volt, és amit Elizabeth adott neki aznap.

Justine tagadta a vádat, családja is hisz az ártatlanságában, de Victor tehetetlen volt. A lányt végül kivégezték. Victor úgy érezte, hogy már két gyilkosság terheli lelkét: egyrészt a szörny megteremtése, másrészt Justine halála.

Victorot önvád, bánat és elkeseredettség gyötörte, csatangolt a környező erdőkben, hegyekben és tavaknál. Öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Egy nap váratlanul összefutott teremtményével, aki mindenáron beszélni akart vele.

A találkozásuk új fejezetet nyitott Victor életében, és elindította a regény feszült és drámai fordulatait, amelyek nemcsak a teremtmény és Victor viszonyát mutatják be, hanem az emberi bűnöket, bűntudatot és megbánást is.

Victor Frankenstein dühvel vádolja magát és a teremtményét, és rákiált, hogy takarodjon a szeme elől. A szörny azonban kérleli, hogy legalább hallgassa meg, és ha a feltételét teljesíti, eltűnik. Hosszú unszolás után Frankenstein beleegyezik, hogy végighallgatja, és a szörny barlangjába követi, ahol elkezdődik a vallomás.

A teremtés elmondja, hogy mindig is csak Victorthoz fordulhatott, mert ő a teremtője, és felelősséggel tartozik érte. Elmeséli, hogy amikor először lépett ki a kollégiumi szobájából, elveszett volt és tudatlan. Éhezett, szomjazott, és vadászott bogyókra, gyökeresekre, hogy táplálkozzon, valamint ruhadarabokat szerzett, mert fázott. Barlangokban húzódott meg, míg meg nem tanulta, hogyan kell tüzet rakni és mit kell sütni a tűzön.

A szörny tovább mesélte, hogy ellopott élelmiszereket egy parasztházból, majd egy szegény parasztcsalád melléképületében bujkált, ahol csendesen élt és figyelte a családot. Segített nekik titokban fát hozni, mivel látta, hogy milyen szegények és küszködők. A családtagok, Félix és Agatha nevét is megismerte, és lassan megtanulta a nyelvüket is, így jobban megértette életüket és mindennapjaikat.

Ezek a tapasztalatok sokat adtak neki az emberek és az emberi élet megértéséhez. Úgy érezte, hogy bár külsejével elrettentő, belül mégis érző lélek lakozik benne, aki vágyik a szeretetre és elfogadásra, amit az emberi társadalom azonban soha nem fog neki adni.

Egy nap egy arab megjelenésű lány, Safie érkezett, akit láthatóan már ismert a család. Safie alig beszélt a család nyelvén, franciaul, ezért kezdték el tanítgatni, és közben a szörny is megtanult sok mindent az emberi nyelvből. Egy alkalommal rábukkant Safie és Félix leveleire, amelyekből megismerte a család szomorú történetét.

Safie apja arab kereskedő volt Párizsban, ahol a család korábban élt. Gazdagsága miatt azonban fájt a város vezetésének a foga, így hamis vádak alapján börtönbe zárták. Félix, aki megszerette Safie-t, elhatározta, hogy segít neki és apjának megszökni. Bement a börtönbe, és bár a kereskedő vagyonával próbálta megvesztegetni, Félix ezt elutasította. Viszont megpillantotta Safie-t, aki szívébe lopta magát. Safie anyja egy elrabolt keresztény nő volt, aki a lányát szabadságra nevelte, ezért Safie nem akart visszatérni Konstantinápolyba egy hárembe.

Félix megígérte Safie apjának, hogy feleségül veszi a lányt, és segített nekik megszökni. A család Svájcba menekült, ám később kiderült, hogy Félix a bűnös a szöktetés miatt, és Franciaországba maradt húgát és apját bebörtönözték. Félix visszament segíteni, de őt is letartóztatták. A család elvesztette vagyonát, és a kereskedő, miután elárulta őket, nem segített nekik, csak kevés pénzt küldött a fiának, míg Safie-t keletre vitte magával.

A szörny nagyon sajnálta a család sorsát, és mindig vágyott rá, hogy a barátjuk lehessen, hogy elfogadják és szeressék. Közben olvasott, és talált könyveket, például Plutarkhosz „Párhuzamos életrajzok” című művét, Goethe „Ifjú Werther szenvedései” című regényét és Milton „Elveszett paradicsom” című művét, amelyek sokat tanítottak az emberi természetről és érzésekről.

Egy nap úgy döntött, hogy meglátogatja a vak öreg férfit, amikor senki más nem volt otthon. Az öreg kedvesen fogadta őt, bár nem látta. Éppen készült elárulni kilétét, amikor hirtelen betoppantak a fiatalok, akik elszörnyedtek tőle, megverték és elkergették. Bár erős volt, nem válaszolt erőszakkal.

Ekkor kezdett gyűlölet támadni benne az emberiség iránt, amely szörnyetegként tekintett rá. Átkozta teremtőjét, aki életet adott neki, de csak magányt és üldöztetést hozott neki sorsában.

Victor Frankenstein hatalmas, emberfeletti lépteivel járta be Németország és Svájc tájait, egy magányos kóborló, aki árnyékában hordta a sötétséget. Útközben személyes tragédiákba botlott, megpróbált segíteni, de a világ csak visszautasította jóságát. Egyetlen vágya volt: hogy megtalálja teremtőjét, aki az élet kertjéből űzte őt, mint Ádámot a Paradicsomból. Genf felé tartva életében először reménykedett, amikor egy kisfiúval találkozott az erdőben, aki ártatlan gyermeki tekintettel nézett rá. Ám a férfi bosszúja úrrá lett rajta, amikor rájött, hogy a kisfiú a Frankenstein család egyik tagja. Önkívületben megölte, és a bűnt egy ártatlan ártatlan nyakába varrta.

Frankenstein nem hagyott abba, csak szavaiat vissza, hogy teremtsen egy női társat neki, ígérvén, hogy elmennek Dél-Amerikába, ahol békében élhetnek az emberekkel. Victor kételkedett, attól tartva, hogy a szörny és a teremtése újabb gyilkosságokra vetemedhet. Végül a szörny meggyőzte őt, hogy tartsa meg ígéretét, és megígérte, hogy végrehajtja a kérését. Angliába utazott, hogy befejezze kísérleteit, magával viszve minden feljegyzését, és remélve, hogy az itteni tudósok eredményeit is felhasználhatja majd.

Victorot barátja, Clerval kísérte, de Skóciában kérték, hogy hagyja el őt egy kis faluban, hogy folytathassa munkáját. Amikor majdnem elkészült a második teremtményével, rájött, hogy hibát követett el, és nem hozhat létre még egy szörnyet. Ekkor a teremtménye váratlanul megjelent az ablakán, vigyorgó torz arccal. Frankenstein felismerte, hogy a szörny mindvégig követte, hogy megfigyelje, betartja-e ígéretét. A szörny szeme láttára széttépte a majdnem kész új teremtményt, majd elhagyta a helyszínt, fenyegetőzve, hogy „ott lesz a nászéjszakádon”.

Victor rettegett, hogy szeretteinek baja eshet, ezért azonnal hazaindult. Útközben egy ír faluban letartóztatták, és gyilkossággal vádolták meg. Szívélyes fájdalommal ismerte fel barátja, Henry holttestét. Tudta, hogy ez a szörny újabb borzalmai voltak. Ágyba esett, a börtön hideg szobájában ápolták, lázálmok gyötörték, és önmagát gyilkosnak nevezte.

Sikerült megtalálnia iratait a bírónak, aki azonnal értesítette Victornak az apját. A bírónak is kétségei voltak, és csak akkor derült ki, hogy Victornak alibije van a gyilkosság időpontjára, hogy elengedik. Apja sürgeti az esküvőt Elizabeth-tel, és Victor is erre vágyik, bár aggódik, hogy mi lesz, ha a szörny beteljesíti a fenyegetését. Végül úgy dönt, hogy vállalja a kockázatot, hiszen minden vágya az, hogy Elizabeth legyen a felesége.

Az esküvő éjszakáját egy vidéki fogadóban töltik, ahol Victor kint őrködik, míg felesége bent alszik. Hirtelen rémült kiáltás hallatszik, és Victor beront, hogy megtalálja Elizabeth meggyilkolt testét. A szörnyet látja elmenekülni, lövést ad le rá, de nem találja el, és a falubeliek hiába próbálják utolérni. Victor mindent elmesél a vizsgálóbírónak, aki hisz neki, de kétségei vannak, mivel ha igaz is, amit mond, akkor emberfeletti erővel rendelkező teremtésről van szó, ami szinte lehetetlen elfogni.

Frankenstein ráébred, hogy nem számíthat segítségre, és az egyetlen vágya az, hogy elkapja és megölje a teremtményt. Apja bánatában meghal, és Victor egyre jobban elszigetelődik. Egy őrült üldözés kezdődik, amely során bejárja egész Európát a szörny nyomában. A teremtmény utat hagy maga után, feldúlt falvakat, megölt embereket és kirabolt házakat hagyva maga mögött. Victor úgy érzi, hogy a szörny szinte élvezi, hogy őt üldözheti, és szándékosan hagy nyomokat, hogy Victor kövesse.

Az Északi-sarkkörön is folytatódik az üldözés, ahol mindkettejüknek szánokat sikerül szereznie, így folytatják a hajsza. Victor már majdnem utoléri a szörnyet, aki üzenetet is hagy neki: „Te élsz, és az én erőm csorbíthatatlan. Kövess! Az Észak örök jegét keresem, ahol majd megtapasztalhatod a hideg és a fagy keservét, ami iránt én érzéketlen vagyok. Gyerünk ellenségem! Meg kell vívnunk a döntő csatát, de addig is sok keserves és kemény óra vár ránk.”

Saját maga szavait idézve, Frankenstein egy magaslatról pillantotta meg a szörnyet a távolban, mielőtt egy hullámverés elragadta volna őt, és ezt követően találta meg Robert Walton, a történet elején. Frankenstein további sorsát Robert Walton húgához írt leveléből ismerjük meg újra. Robert megtalálja Frankenstein feljegyzéseit és leveleit, amelyekből meggyőződik arról, hogy Frankenstein valóban igazat beszélt.

Frankenstein arra kéri és szólítja fel Robertet, hogy helyette tegye meg, amit neki kellene: ölje meg a szörnyet, ha ő már nem képes rá. Közben a hajó legénysége lázadásra készül, és felszólítják Robertet, hogy ha sikerül kiszabadulniuk a jégből, forduljanak vissza. Robert vonakodik ezt megígérni, míg Frankenstein a vállalkozás dicsőségéről beszél, próbálva ezzel lelkesíteni a matrózokat, de sikertelenül.

Frankenstein végül meghal, és Robert visszafordítja a hajót. Belépve Frankenstein felravatalozott kabinjába, Robert iszonyodva felismeri a szörnyet, amely Frankenstein holttestére borulva jajgat. A szörny elmondja, hogy Clerval megölése után megbánta tettét, és undorodott saját magától. Az irigység ösztönözte, hogy beváltsa fenyegetését, mert látni akarta, hogy Frankenstein boldog legyen, míg ő maga a boldogságtól megfosztva marad.

A szörny védekezik, és hangsúlyozza, hogy sajnálja teremtőjét, de kifejti, hogy Frankenstein által okozott nyomorúsága miatt cselekedett így: „Azzal, hogy megöltem az ő reményeit, a magam vágyait nem elégítettem ki. Azok továbbra is sóvárak maradtak. Én mindig szeretetre, mindig társra vágytam, és mindig eltaszítottak. Ez talán nem igazságtalanság? … Ön gyűlöl engem, de annyira nem, mint én magamat. Meggyilkoltam a szépet és a gyámolatlant.”

A szörny elárulja, hogy teremtőjét, aki minden ember között leginkább volt szeretetre és bámulatra méltó, saját kezével taszította szerencsétlenségbe. Megvallja, hogy addig üldözte Frankensteint, amíg végül ő is menthetetlenül el nem pusztult. „Az én művem már szinte véget ért. Sem az ön, sem más halála nem hiányzik hozzá, csak a sajátom, hogy beteljesüljön a létem” – mondja, amikor szándéka szerint végrehajtja a magányos döntést, és magát máglyán elégeti.

Azután arról beszél, hogy amikor először csodálkozott a természet csodáin (madarak, napfény stb.), könnyezni tudott volna a halál gondolatára, de már e vágya teljesülése elérhetővé vált. A szörny ezután elköszön, kijön a kabin ablakán, és eltűnik a messzeségben.