Mikszáth Kálmán: A fekete város olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Görgey Pál
Rozáli, Görgey Pál lánya
Quendel
Bibók
Fabricius
Köstler Matild
Preszton
Nustkorb
Mostel
Ifj. Görgey
Görgey János
Kramler
Apróné
Görgey Jánosné
Gosznovicer szenátor
Marjákné
Bibók Vince
Mauks szenátor
Bibókné
Kléb kocsis
Presztonné

Mikszáth Kálmán utolsó jelentős műve, a „Fekete város” című regény tizenöt fejezeten keresztül bontakozik ki, amelyek mindegyike különleges, elbeszélő jellegű címet kapott. Az első fejezet például a következő címet viseli: „Némely előzmények és részletek, melyeket okvetlenül szükséges tudni”.

A történet alapját Görgey István „A Görgey-nemzetség története” című tanulmánya adta, amely szájhagyományokon alapszik. Mikszáth számára inspirációt jelentett szombat esti asztaltársasága is, amelynek tagjai között szerepelt Görgey István és Takáts Sándor történész is.

Fejezetlista:

Első fejezet: Némely előzmények és részletek, melyeket okvetlenül szükséges tudni
Második fejezet: A gyanú
Harmadik fejezet: Quieta non movere (Ami nyugalomban van, ne bolygassuk)
Negyedik fejezet: Némely közdolgoknak fecskeröptében való érintése
Ötödik fejezet: A szászok furfangja
Hatodik fejezet: Lőcse város gyászban van
Hetedik fejezet: Menyecske palánták
Nyolcadik fejezet: Vitam et sanguinem pro vicecomite nostro
Kilencedik fejezet: A kis Rozáli sorsában változás áll be
Tizedik fejezet: »A mi basánk« és a további fejlemények
Tizenegyedik fejezet: Otrokócsy Rozália eladó lánnyá serdül
Tizenkettedik fejezet: Nyugtalan esztendők
Tizenharmadik fejezet: A holt bíró utolsót mozdul
Tizennegyedik fejezet: Némely megjegyzések az anyai szem erejéről és a szerelmi érzések fölpiszkálásáról
Tizenötödik fejezet: Melyben a szerző akarata ellenére a gondviselés szeszélye szerint fejeződik be a történet

Mikszáth Kálmán: A fekete város olvasónapló

Görgey Pál, a jómódú nemesi családból származó megyei alispán, a felesége halála után, aki a szülés során életét vesztette, meghozta a döntést, hogy kislányát, Rozáliát testvére, János családjához adja, ahol „nemesi tejben” nevelkedhetett. Nem sokkal ezután Jánosék saját gyermekük elvesztését gyászolták, és Rozáliát saját gyermekük helyett nevelték, teljes szeretettel fogadták be.

Ez a helyzet Görgey Pálban gyanút ébresztett, ami arra sarkallta, hogy kiderítse, vajon saját lánya halt-e meg, vagy valami más történt. Gyanúi ellenére bizonyítékot nem talált. A helyzet kibogozása érdekében Görgey visszahívatta Jánoséktól a szolgálólányt, akitől azt remélte, megerősíti sejtéseit.

A szolgáló azonban más titkokról számolt be: arról, hogy az asszony, János felesége, a molnárlegénnyel csalta meg férjét. Görgey Pál letartóztatta a molnárlegényt, de a lánya sorsa továbbra is kérdéses maradt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy amikor Görgey behívatta János feleségét, ő azt állította, hogy a molnárlegény valójában az ő férje volt, álruhában és szakállban.

Görgey Pál, a helyzet tisztázása érdekében, behívatta János feleségét, Máriát, aki meglepő fordulatként kijelentette, hogy a letartóztatott molnárlegény valójában az ő férje, János, aki álruhában és szakállban rejtőzködött. Az információ birtokában Görgey Pál és az asszony azonnal útra keltek, hogy személyesen győződjenek meg az elfogott személy kilétéről.

A lovakat a kocsis gyorsan megindította, és a szán gyorsan suhant a csillogó fehér havon, miközben az út két oldalán elmaradozó gyémántos erdők és ligetek mellett haladtak. A tömlöchez érve a két testvér, János és Pál, végre összeölelkezett. Kiderült, hogy Jánosnak rejtőzködnie kellett, mivel Thököly híveként üldözték, annak ellenére, hogy a császár kegyelmet ígért mindazoknak, akik a kuruc felkelésben részt vettek.

Görgey Pál a történtek miatt mély szégyent érzett, és ezért nem feszegette tovább, hogy kié a kislány. A testvérek kapcsolata ezt követően megromlott, és idővel egymástól is eltávolodtak. A politikai helyzet is változások elé nézett: a török hódoltság után újra magyar kézbe került Buda, ami megnyitotta az utat a nyugati keresztény világ, azaz a német császárság előtt, hogy rátelepedjen az országra.

Eddig Bécs óvatosan bánt a magyarokkal, részben mert fennállt a lehetőség, hogy a törökök beavatkozása bonyodalmat okoz a németeknek. „Hej, bizony a török olyan szükséges volt a magyar politikában, mint a só a háztartásban; mindig készen állt, hogy kellemetlenséget okozzon a németeknek, amikor csak szükséges volt” – fogalmaztak a korabeli értékelések.

I. Lipót császár, aki Magyarországon Leopold néven is ismert, azonnal érvényesítette hatalmát, amikor Erdély vezetésére nem Apafi Mihály fiát, hanem a saját emberét helyezte. Ezáltal „már nem lehetett menni a kishazába többé”. A császár kezdeményezésére megkezdődött a „Kollonich program” végrehajtása, melynek célja volt Magyarország kifosztása. Az országot sújtó, az országgyűlés megkérdezése nélkül kivetett adók következtében a helyzet tarthatatlanná vált.

Rákóczi, aki ekkor mindössze 16 éves volt, a remények központjában állt. Neveltetését apja, Rákóczi Ferenc, mostohaapja, Thököly Imre, és édesanyja, Zrínyi Ilona által jelentős örökséget kapott. „Merő lehetetlen, hogy ilyen tőkén ne teremjen jó bor” – szól a korabeli megfogalmazás, mely Rákóczi tehetségét és potenciálját emelte ki. Annak ellenére, hogy Bécsben, Kollonich keze alatt nevelkedett, maradt a remény, hogy „nem romlik meg a Bécsi hordóban az a jó bor”, vagyis nem válik a fiú felnőttként a Habsburgok hívévé.

Amikor Rákóczi betöltötte a 21. életévét, elérkezett az idő, hogy felnőttként is bizonyíthasson.

A vadban bővelkedő új évet szem előtt tartva Görgey Pál és a lőcsei főbíró, néhány társukkal együtt, január 1-jén nagyszabású vadászatra indultak. Görgey a kedvenc vizsláját, Fitykét is magával vitte. A vadászat során a lőcsei csapat egy szarvast ejtett el, majd Görgey kutyája egy nyulat kergetett ki a bokorból, amelyet átterelt a lőcsei vadászok elé. Ebben a helyzetben a főbíró szándékosan lelőtte a kutyát, mire Görgey Pál a „Ebet ebért” szavakkal viszonozta a cselekedetet, és lelőtte a bírót. Az esemény után Görgey hazament, és szolgájától tudakolta meg, mi történt a bíróval.

A főbíró sérülése nem bizonyult halálosnak, de a helyi vezetés szörnyű bosszút állt. A sebesült bíró vérző testével Görgey földjein körbejártak, és egy középkori kiváltságlevél értelmében azt a területet sajátították ki, amit így megjelöltek. Lőcse vezetése továbbá fekete ruházat viselésére kötelezte a város lakosságát, és esküt tettek, hogy csak Görgey Pál kivégzése után temetik el a főbíró bebalzsamozott kezét a holttest mellé, mint egyfajta végleges megtorlás jeleként.

Mikszáth Kálmán tovább finomítja korrajzát a nemesekről és polgárokról. A szigorúan szabályozott Lőcsén nem találhatóak fák vagy kutyák, viszont a helyi nemes tanács pótolja a kutyák szerepét: őrizve a házakat és a vagyont, nem pedig ugatással. A városvezetés szigorúan korlátozza a lakosok szórakozási lehetőségeit: tilos a nagy mulatságok, kártyázás és a komoly ékszerek viselése. Lőcse így egy gyászoló fekete várossá vált, ahol nincs zene, nincs élet és senki sem gondol arra, hogy virágot tépjen, mivel a virágok is csak a ravatalra valók.

Érdekességként említhető, hogy a polgári réteg gazdagabb tagjai, a vitézlő rendek, kezdetben csak szarvasagancsot és medvebőrt mutogattak, ám idővel török rabszolgákat is tartottak, akiknek azonban nem sok hasznát vették. A nemesek viszont anyagilag nehéz helyzetben voltak: bár rengeteg erdővel és földdel rendelkeztek, ezeket nem tudták pénzzé tenni, mert a fa ingyen is hozzáférhető volt, a földeket pedig nem volt kinek bérbe adni. A nemeseknek így pénzük nem volt, de rangjuk és tiszteletük megmaradt, amely előtt a polgárság még mindig meghajol.

Mikszáth a nemeseket bogaras embereknek ábrázolja, akik maguknak teremtenek gondot, ha épp nincs. Példa erre Fabricius Antal úr, aki egy szász szokások szerinti párbajra hívta ki Görgey Györgyöt, János fiát. A párbaj egy meghatározott körben zajlott, ahonnan kilépni nem volt szabad, különben az illető veszített. Bár Fabricius egyértelmű fölényben volt, Görgey egy darabot vágott le Fabricius füléből, ezzel nyerve meg a párbajt. Délután már együtt borozgattak, feledve a korábbi ellentéteket.

A szerző részletesen ismerteti Bibók Zsigmond házasságát, aki feleségével együtt törekedett földet szerezni. Bibók viszont nem viszonozta megfelelően jótevője segítségét, inkább mindig arra törekedett, ahol nagyobb hasznot remélhetett. A történet tovább bonyolódik, amikor Görgey János és Esze Tamás, egy katonatársa, meglátogatja Pált, miközben Rákóczi Ferencnek, Thökölyné fiának puskaport és fegyvereket szállítanak.

Pál csak később értesül a szállítmányról, és ezzel egy időben érkezik hozzá egy levél, amely arra figyelmezteti, hogy lányát, Rozáliát biztonságba kell helyezni a terjedő pestisjárvány elől. Görgey az Otrokócsy Rozália álnéven menti lányát, akit egy lőcsei nevelőintézetbe visz. Az út során a lány megismerkedik a fiatal szenátor, Fabriciussal, és köztük szerelem szövődik.

Mikszáth Kálmán ismét a politikai viszonyok felé fordítja a figyelmet, megjegyezve, hogy „Nyugtalan, rossz évek következtek nemcsak Lőcse városára, de az egész szkítiai nemzetre.” Az író azonban optimista hangot is üt meg, kifejtve, hogy „lesznek még azokból szép évek is. A sebek, melyeket kaptunk, erőforrásokká változnak… Mindekkoráig szipolyozták földünket a Habsburgok, mint a bérlők az idegen birtokot…. A kétfejű sas a két szájával inkább csak evésre van berendezve, nem trágyázásra.”

Mikszáth kritikusan szemléli a Habsburg-dinasztia gazdasági és politikai befolyását, melyet úgy ír le, mintha az ország kizsákmányolása volna a cél. Emellett megemlíti, hogy „Valami keveset mégis pottyantott, de csak Esterházynak. A hercegi címet és a kapuvári domíniumot” – utalva arra, hogy az előnyök csak egy szűk réteg számára jelentkeztek.

Görgey nem vehet részt a gyűléseken Lőcsén, viszont a lőcsei urak egyre gyakrabban látogatnak el Görgőre, ahol a lőcsei tanács törvényei nem érvényesek, így korlátlanul élvezhetik a mulatozást. Lőcse város jelenlegi vezetője, Nustkorb bíró, aki a kurucok körében is népszerű. Amikor Görgey megkockáztatja, hogy Lőcsére látogasson, hogy lányával találkozzon, majdnem elfogja őt Nustkorb, de Görgeynek sikerül visszalovagolnia Görgőre.

Nustkorb a nyomába szegődik, és amikor odaér, Görgey szívélyesen fogadja. Egyikük sem mer a másik ellen lépni, ám a találkozó mégsem marad titokban. Görgey nemcsak hogy vendégül látta a bírót, de még vacsorára is ott tartotta, ami „alágyújtott egy egész várost” – a lőcseiek között futótűzként terjedt el a hír, hogy a főbíró a város esküdt ellenségével mulatott együtt.

Eközben kiderült, hogy Bibó Zsigmond kettős játékot űz, hiszen Nustkorb bírónak is az embere. Emiatt Görgey letartóztatta és börtönbe vetette.

Egy sajnálatos baleset történt, amikor egy szerencsétlen esős napon Nustkorb bíró és a korábbi bíró, Kramler Károly szobrával teli kocsi árokba csúszott. Az esemény során az egyik ló megcsúszott, a kocsis és Nustkorb bíró is az árokba zuhantak, rájuk esett a szobor, ami végül agyonnyomta a bírót. A lovak és a kocsis szerencsésen kiszabadultak az árokból.

E közben Fabricius súlyos féltékenységbe esett, miután megtudta Rozália és annak apja közötti titkos találkozóról. A helyzet tovább fokozódott, amikor Görgey egy nagy csokrot küldött lánya születésnapjára, melyet Fabricius, féltékenységében, a kútba dobott. Fabricius anyja próbálta menteni a helyzetet, hiszen ő jól tudta, hogy fia szereti a lányt. Végül a kedélyek lecsillapodtak, de közben Rozália unokatestvére, Görgey György (János fia) is beleszeretett a lányba, tovább bonyolítva a családi és érzelmi viszonyokat.

Quendel úr, a ravasz kereskedő, fejezetek óta vesztett népszerűségéből, és bár igyekezett a bírói pozícióba kerülni, végül a döntés a fiatal Fabricius Antal javára dőlt el, aki így az új városvezető lett. Rozália jól tudta, hogy ez a fordulat döntően befolyásolja szerelmük jövőjét is, hiszen a város ellenségének lánya nem lehet a főbíró felesége.

Fabricius szerelmes a lányba és szeretné feleségül venni, de még nem tudja, hogy Rozália apja ki. Görgey György, az ifjabb, megkéri Rozália kezét az apjától, aki lelkesen beleegyezik, és javasolja, hogy költözzenek hozzá. Mindeközben Rozália nem tud semmit a történtekről, és így a szerelmi ügyek és családi viszonyok egyre összetettebbé válnak.

Görgey gratulációja alkalmával látogatott el Lőcse új bírájához, ahol úgy tűnt, a város hangulata enyhült. A találkozás azonban váratlan fordulatot vett, amikor Fabricius Antal a halálos ítélet felolvasásával fogadta Görgeyt. A jelenlevő tömeg éljenzéssel fogadta ezt a bejelentést, mivel különleges eseménynek tartották egy ispán kivégzésének tanúi lenni.

A helyzet drámai fordulatot vett, amikor Quendel összeomlott, és sírva kiáltotta: „Gyilkosok, gyilkosok! Még azt sem engedtétek, hogy a lányától búcsút vegyen, ti pogányok!” A feszült helyzetet fokozta, hogy Quendel megemlítette a lányt, Rozáliát, mondván: „Pedig milyen szép lány.. És milyen jó. Hiszen te ismered, Fabricius… álnevet visel. Otrokócsy Rozália.” E szavak hallatán a szenátorok ijedten ugráltak fel, Fabricius pedig halotthalványan zuhant a földre.

Mikszáth Kálmán e drámai jelenettel zárja le művét, amelyben kijelenti, hogy Rozáliból már nem lesz boldog ara.