Németh László: Iszony elemzés * Olvasónaplóm

Szereplők:

Kárász Nelli – főszereplő
Takaró Sanyi – Nelli férje
Nelli anyja és apja
Sanyi anyja és apja

Németh László: Iszony elemzés

Zsigmond Móricz megfenyegetése indította el a munkát az Iszonyon; állítása szerint a Kelet Népét szüntette volna meg, ha nem fog neki. A regény írása közben elakadt, és csak műértő barátai biztatására fejezte be, öt éves várakozás után. A családi anyagi nehézségek miatt a mű eladására került sor. Németh László szerint az Iszony egy pillanatnyi iszonyból, egy házastársi interakcióból született meg.

Az író elsődleges célja egy tudat kialakítása a regényen keresztül, amely az olvasó tudatával együtt rezonál. Az író szerint a főhősnek kiemelt szerepe van műveiben, mivel azokban a tudatot ábrázoló szoborhatást kelt. Az Iszony azonban nem csak egy női karakter monológiája, hanem egy érzékenyen és precízen elemzett női lélekállapot bemutatása is.

A mű kompozíciós értelemben egy monumentális novellára emlékeztet, burkolt tragédiaként ábrázolva az emberi léthelyzet drámáját. A tragédia műfajához közelítő tudatos formaépítés is megjelenik benne, három katarzissal záruló részből állva: Az esküvőig; A házasság története; A történet vége.

Az Iszony című mű egy fegyelmezett, zárt szerkezetű regény, melyben a főszereplő, Kárász Nelli, a huszárpusztai magányból a cenci erdők nyugalmába tér vissza, ahol a nyugalom és a részvét gyógyító állapotát találja meg. A műben a magány és a csendes közös munka Nelli boldogságának titkát képezi.

A regény lényegét Nelli és Takaró Sanyi kapcsolata adja, amely már az első találkozástól kezdve feszültséggel és diszharmóniával teli. Nelli ellenállása végig jelen van, ami a kapcsolat eleve diszharmonikus voltát jelzi. A mű felveti, hogy az emberek közötti viszonyt nem az határozza meg, hogy milyenek, hanem hogy mit akarnak egymástól.

Sanyi esetében, ha érzelmeit egy másik nő iránt érezte volna, azok a tulajdonságok, amik később elviselhetetlennek tűntek, megbocsáthatónak, sőt kedvesnek bizonyulhattak volna. Azonban Sanyi Nelli iránt táplált érzései és igényei miatt a kapcsolatuk mindig is egy sötét, szívszorító árnyalattal bírt, még a jó pillanatokban is.

A Takaró fiúk híres krumplispalacsintás újévköszöntő látogatása után Nelli és Sanyi csupán kétszer találkoznak személyesen, közben Sanyi csak leveleket küld Nellinek Óvárról. Nelli ellenérzései egyre erősödnek, különösen, amikor észreveszi, hogy szülei és barátnője, Terus, titokban segítik Sanyit abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Amikor Nelli már nyíltan tiltakozni szeretne, édesapja halála váratlan döntési helyzetbe sodorja, ahol már nem tudja irányítani a történéseket. Két rettegés között választ: mit kezdjen magával Sanyi nélkül, és mit kezdjen vele. Végül, mintha egy „betört lóként” fogadja el a házasságot mint „hallgatag megállapodást”.

Az esküvő után a pesti nászút alatt Nelli teljes kiszolgáltatottságának tudatosul, és a konfliktusok egyre csak szaporodnak közöttük. Viták, összecsapások követik egymást, Nelli hol védekezik, hol támad. Keresi a megoldásokat, az időhúzás módjait: váratlanul gondoskodó anyává válik, belemerül a munkába, a vendégeskedésbe, majd végül Cencre menekül. Sanyi eladósodása után Nelli kosztolóként, „kifőzdével-panzióval” foglalkozik. A házasság fizikai és lelki undort szül benne, amit csak a gyűlölet, a düh és a szégyen árnyal. Nelli szembesül azzal a gondolattal, hogy ugyanaz a férfi, aki őt is „használja”, más nőket is kihasznál, és ez a felismerés csak tovább növeli az undorát.

Az így kialakult helyzet végül csak Sanyi betegségének köszönhetően oldódik meg, ami lehetővé teszi a történet tragikus végkifejletét.

Az esetek során fokozódott Nelli iszonyata, amely végül teljes mértékben uralmába kerítette. Ez a borzalom csak az ő és Sanyi közötti kapcsolat terméke, amihez mindkettejük viszonya járult hozzá.

Kárász Nelli büszke, öntörvényű személyiség, aki a magányt és a csendet részesíti előnyben – leginkább csendben szeret beszélni, miközben sétál. Bár meg akarta őrizni értékeit és tisztaságát, a végzete úgy hozta, hogy Sanyi pont őt választotta. Sanyi számára ez egy szerencsétlen találkozás volt, mert amit ő egy nagy szerzeménynek tartott, az végül halálos kötődéssé vált. Nelli idegenkedik (férjére emlékeztető) gyermekétől és a rákényszerített falusi társasági élettől, amely csak tovább rontja bezártságát. Kapcsolatteremtésre nem képtelen; ha kellő távolságot tart, békésen kijön az emberekkel, és még a házasságra is nyitott lenne egy békés, magányos párkapcsolatban.

Ellenzi a szegénységük eltakargatását és az erőszakolt konvenciókat; támadásai gyakran arra szolgálnak, hogy leplezze tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát. Mivel Sanyi nem fogadja el az ő értékrendjét, kitörései egyre hevesebbek és közönségesebbek lesznek, ami gyakran vezet önvádhoz és szégyenérzethez.

Nelli cselekvési szabadságát jelentősen korlátozzák a társadalmi és családi körülmények – szegénységük, a pusztai életmód, valamint női mivolta – és saját biológiai, pszichológiai adottságai. A falubeliek szemében bűne a mássága: különc alkatának, dámvadhoz hasonlítható természetének és a magány iránti vágyának tudható be. Nelli érzi, hogy ő eltér az átlagtól, és ez már gyermekkorában, egy fényképezés alkalmával is megmutatkozott, amikor is rádöbbent, hogy nem normális.

Nelli szemében Sanyi a „húsember” képét ölti, akinek tömzsi, szőrös háta és diónyi, barna szeme van, míg Terus és mások szerint Sanyi a falu legcsinosabb fiúja, aki brácsázásával, búgó hangjával és kacér mosolyával vonzza a figyelmet. Sanyi egyben kérkedő, kényelmes és igazságkerülő is, aki a falu embereinek életét tükrözi, és büszkesége is abból fakad, hogy a falu emberei magukra ismertek benne.

Nelli és Sanyi összeférhetetlensége tehát minden szinten megmutatkozik: testi, lelki, intellektuális és szexuális szinten is. Ennek ellenére Sanyi értékeli Nelli másságát és megpróbál érte megváltozni, mert Nelli áhítatot ébreszt benne.

Az Iszony című regény középpontjában Kárász Nelli, a főhős önreflektív monológja áll, amely egy visszaemlékezés formájában bontakozik ki: „Még emlékszem a délelőttre, melyen a Takaró fiúk újévet köszönteni kijöttek hozzánk”. Németh László az első személyű elbeszélés adta lehetőségeket kihasználva mutatja be Nelli énjének kettősségét: ő maga az események átélője és egyben tárgyilagos megfigyelője is. Nelli analizálja saját lelkét, és a múlt eseményeit „szubjektív igazságának objektív előadójaként” idézi fel, fegyelmezett, kronologikus rendben.

Az epilógusban Nelli megosztja életfilozófiáját és magyarázatot ad korábbi tetteire. Szabadságát Jókúti doktor távozása után nyeri vissza, amikor is elkötelezi magát mások szolgálatában, mint például édesanyja, Teréz néni és a kórházi betegek iránt. Magányosan, de részvéttel és irgalommal telve tekint vissza házasságának történetére, ami alátámasztja, hogy ő csak akkor változik szörnyeteggé, ha nem élhet saját elképzelései szerint.

Nelli azt vallja, az embereknek nem azt kellene figyelniük, hogy mit tartanak normálisnak, hanem hogy ők maguk hogyan maradhatnak hűek önmagukhoz. Sanyi halála után visszanyeri elvesztett szabadságát, és bár elismeri, hogy ő volt gyilkosa kívánságaiban, ezt nem bánja meg, mivel úgy érzi, tettei összhangban álltak természetével.

Nelli visszanyeri magányát, ami Németh László „optimista, de tragikumra hajló” világnézetét tükrözi. Az író szerint a regény befejezése, amely az elidegenedés tragikumát feloldó életfilozófiával zárul, a kiút megtalálását jelenti. „Bár regényeimből a tragikum dominál az optimizmussal szemben, a tragikum nem egyenlő a pesszimizmussal. A tragikum azt üzeni, hogy ‘ha el is kell buknom’, nem azt, hogy ‘úgyis elbukom’. A tragikus hős hisz a világban, amely harcra kényszeríti.”

Nelli és Sanyi karaktere túlmutat az egyéni sajátosságokon, sorsot formáló típusokként jelennek meg. Németh László ábrázolása szerint a két eltérő emberi típus örök szembenállása, a növényi lélek és a ragadozó természet, a tartózkodás és a mohóság, az intellektus és az ösztönök, valamint az egyéniség és az átlagember közötti küzdelem zajlik, minőség és a minőséget nélkülöző létezés harcaként.

Az „Iszony” világa, bár Nelli tudatán keresztül van bemutatva, a társadalom pontos ábrázolása. A regény célja nem a társadalmi kritika vagy leleplezés, hanem egy háttérként szolgáló világ bemutatása. A regény valósághűen ábrázolja a két világháború közötti vidéki társadalom, a lecsúszott dzsentrik és gazdag parasztok 1920-as évekbeli helyzetét.

Németh hangsúlyozza, hogy a valóság-érzék nem egy előre meghatározott program, hanem egy folyamatos választások sorozata, amely a mű írása során domborodik ki. A gazdasági válság hatásai is megjelennek a regényben, amely egy négy-öt éves időszakot ölel fel, és bemutatja a kereskedelmi tanfolyamot végzett Nelli munkakeresési nehézségeit a dunántúli tájakon, mint Huszárpuszta, Fáncs és Cenc.

Nelli és Sanyi összekerülése társadalmilag is konfliktusokat rejt: az egyik oldalon az elszegényedett, de nemesi gyökerekkel rendelkező Kárász-Otrubai család áll, akik bár a grófi jószágigazgatásból pusztai bérletre süllyedtek, még mindig őrzik előkelőségüket. Másik oldalon a gazdag, de paraszti eredetű Takaró család található, akik újgazdagként hivalkodó életmódot folytatnak. Nelli és apja büszkeségét a puszta adottságai magyarázzák, ahol apja az egyetlen, akit Nelli igazán elfogad és szeret.

Sanyi szüleinek jellemvonásaiban Nelli végül felfedez némi rokonságot, bár anyósával csak annak halála előtt sikerül kibékülnie. A háttérben megjelenő figurák, mint például a korábbi katonatárs, Bodolai, aki Sanyi mentorának számít, vagy a helyi társadalom jellegzetes alakjai, mint a dohányszagú Slenkai doktor, a sváb állatorvos, Dányi, és a helyi vezetők, mind hozzájárulnak a történet gazdagságához.

A helyi nők, mint Terus vagy Piri tanítókisasszony, akik a házasságot választják, szintén kiszolgáltatott helyzetben vannak. Marcsa, Dányiné féltékeny és kétszínű, míg a szimpatikusabb Katinka, Slenkainé bölcs tanácsokat ad Nellinek: bátorítja, hogy értékelje Sanyi egyszerűségét és naivitását, figyelmen kívül hagyva a problémákat, amiket okoz, és inkább arra koncentrálva, hogy miketől kíméli meg őt. Ezáltal a nők által tapasztalt megaláztatásokat is hangsúlyozza.

Az Iszony című mű minden részlete gondosan megkomponált, és még az elsőre másodlagosnak tűnő mozzanatok is kiemelt jelentőséggel bírnak a történet szövetében, mint például Bodolaiék és Imréék látogatása. A tárgyak, úgy mint a fréz szalonbútor vagy a sárga cipő, szintén fontos funkcionális szerepet töltenek be. Az ünnepek és a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó események, mint az újév, virágvasárnap, húsvét, pünkösd, karácsony, vagy a Sándor-nap, központi jelentőséggel bírnak, és gyakran az esküvőt is ezek előtt kell lebonyolítani.

A halálesetek ismétlődő motívumként kulcsfontosságúak Nelli életében: édesapja halála kényszeríti házasságra; Sanyi apjának halála után költöznek a faluba, ahol a falu közösségi életének ábrázolása kritikus hangvételű – „A falu, az az ő eleme. Meglátszott a sírnál, ahogy együtt bőgtek és rázkódtak. Az egész egy zsíros, hazug kocsonya.” Béla bácsi halála az Otrubai lányok összeköltözését, Szeréna néni halála Nelli postáskisasszonyi lehetőségeinek a végét, anyósa haldoklásának híre pedig Nelli visszatérését eredményezi Cencről, míg Sanyi halála hozza meg számára a végleges szabadságot.

Az elbeszélés ritmusa az indulatok és érzelmek gyorsuló ütemét követi. Németh László képekkel és trópusokkal tömörített, metaforikus kifejezésmódja – például „édesanya ijedt jérceként fordult meg ennek a hangnak ragadozó árnyéka alatt”, „Sanyi csak a sötéttel jött meg, jól elrendezett karácsonnyal a szemében” – életteli, beszédszerű hangvételben olvad össze, ami fokozza a regény hatását.

A regényekben ábrázolt női karaktereket Németh László különös gyöngédséggel formálta meg. Ezek a szereplők, akik a kötelesség, a sors és az indulatok rabságába esnek, mégis reményt lelnek abban, hogy az élet még tartogathat számukra valamit. Ez a remény nem a klasszikus értelemben vett szerelem, hanem annak egy halvány derengése, egyfajta pótléka. Kurátor Zsófi és Kárász Nelli esetében ez a remény a sofőrön, illetve a sógoron keresztül csillan meg, ami lehetővé teszi számukra, hogy megkeményedett lényük fellazuljon és nőiesebbé váljon.

Kárász Nelli a kórházi munka során újra felfedezi önmagát egy „sűrített életben”, ahol a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság és a kín az élet nagyobbik részét alkotják. Itt már nemcsak saját magával, hanem másokkal is törődik, és új képességeit fedezheti fel. Tapasztalatai alapján azoknak, akik kiérték az életet, hatalmuk van az élet felett. A megnyert nyugalom, amit Nelli tapasztal, végül gyógyító erővel bír számára.