Per Petterson: Lótolvajok olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

Per Petterson, a neves norvég regényíró 1952-ben született Oslóban. Írói pályája nem indult egyenes vonalon: eredetileg könyvtárosnak tanult, majd egy oslói könyvesboltban dolgozott beszerzőként. Első kötete, az Aske i munnen, sand i skoa (Hamu a szájban, homok a cipőben) című novellagyűjtemény 1987-ben jelent meg, ezzel debütált az irodalmi világban.

Életét és munkásságát mélyen beárnyékolta egy 1990-es tragédia, amikor egy hajóbalesetben elveszítette szüleit, egyik testvérét és unokatestvérét. Ez a személyes veszteség erőteljesen rányomta bélyegét későbbi prózájára, különösen a családi kapcsolatok, az apa-fiú viszony és a gyász kérdésköreire.

1996-ban látott napvilágot a Til Sibir (Szibéria felé) című regénye, amely édesanyja fiatalkorát idézi meg – a történet a német megszállás alatt Dániából Norvégiába menekülő lány életét követi nyomon. A művet jelölték az Északi Tanács irodalmi díjára, valamint az IMPAC Dublin nemzetközi irodalmi díjra is.

A 2000-ben megjelent I kjølvannet (Csapáson járva) már egyes szám első személyben íródott. Főhőse, Arvid Jansen, egy balesetben elveszíti családját, a történet fókuszában pedig az apa és fia közötti feszültség áll – ez a motívum a későbbi Lótolvajok központi témájává is válik.

A valódi nemzetközi áttörést a Lótolvajok 2003-as megjelenése hozta meg Petterson számára. A regény számos nyelven – köztük angolul, németül és franciául – is napvilágot látott, és Norvégiában elnyerte a Könyvkereskedők Díját és a Kritikusok Díját. Franciaországban több irodalmi díjjal jutalmazták, míg az IMPAC irodalmi díjat olyan írókat megelőzve nyerte el, mint Salman Rushdie vagy J.M. Coetzee. A New York Times 2007-ben az év öt legjobb szépirodalmi műve közé sorolta.

Petterson 2008-ban megjelent regénye, a Jeg forbanner tidens elv (Átkozom az idő folyamát) az anya-fiú kapcsolatot helyezi a középpontba. A kötet elnyerte az Északi Tanács irodalmi díját, valamint a rangos norvég Brage-díjat.

Magyarországon eddig két műve, az Átkozom az idő folyamát és a Lótolvajok jelent meg, mindkettő a Scolar Kiadó gondozásában.

Per Petterson: Lótolvajok olvasónapló

A csend drámája – apa és fiú kapcsolatának lenyomata a norvég vidéken

Per Petterson Lótolvajok című regénye egyfajta norvég „aparegény”: a történet középpontjában az apa és fia viszonya áll. A szerző érzékenyen és visszafogott eszközökkel rajzolja meg a kapcsolat rétegeit, a kimondatlan feszültségeket és az elhallgatásokkal terhelt érzelmi tereket.

A két idősíkon – 1948-ban és 1999-ben – játszódó cselekmény párhuzamosan tárja elénk a 15 éves Trond sorsfordító nyarát, amelyet apjával egy hegyi faluban tölt, valamint az idős Trond magányos visszavonulását a világtól. A múlt és a jelen szövete lassan bontakozik ki, a történetben pedig mindvégig ott vibrál a fájdalom, az emlékezés és a feldolgozatlan veszteség.

A regény atmoszféráját az északiak csöndje hatja át – kevés szó, annál több jelentés. Petterson mesterien adagolja az információkat, a sejtetés eszközével feszültséget teremt, miközben a szavak mögötti hallgatás is súlyt kap. A mondatokban ott lapul a múlt, a kimondatlan fájdalom, és az a gondolat, amely akár mottója is lehetne a könyvnek: „Te magad döntöd el, mikor érzed a fájdalmat.”

Per Petterson Lótolvajok című regénye finom érzékenységgel rajzolja meg a háború utóhatásait, a családon belüli bonyolult viszonyokat, valamint a beilleszkedni képtelen, magányos ember portréját. A történet középpontjában a tizenöt éves Trond áll, aki egy nyarat tölt el apjával a norvég hegyvidéken – és ez az időszak sorsfordítóvá válik számára. A nyár végére Trond felnő: a kemény munka, a szenvedély, a veszteség és a ki nem mondott érzelmek idő előtt férfivá érlelik.

A regény különös atmoszféráját a természet közelsége határozza meg: az erdő, a folyó, a favágás és faúsztatás világa nemcsak díszlet, hanem szerves része az elbeszélésnek. A természet elemi jelenléte mintegy keretbe foglalja az emberi kapcsolatok alakulását, legyen szó barátságról, szerelemről vagy a férfiak közötti szűkszavú, de mély szeretetről.

A Lótolvajok tele van feszültséggel, titkokkal, visszafojtott indulatokkal. Petterson lírai, mégis letisztult stílusban mesél, miközben a szereplők – a skandináv hagyományokhoz hűen – ritkán beszélnek érzéseikről. A regény épp attól válik különösen meghatóvá, amikor ezek a rejtett érzelmek mégis felszínre törnek – például abban a jelenetben, amikor apa és fia önfeledten táncolnak és fürdenek az esőben:

„– Most vagy soha! – azzal kiugrott az udvar közepére, és karjait széttárva, anyaszült meztelenül táncolni kezdett, a víz szétspriccelt a vállán. Utánarohantam a zuhogó esőbe, ugráltam és táncoltam vele együtt, és teli torokból énekeltem…”

A történetet áthatja a természet illata és jelenléte, amely egyszerre nyújt menedéket és idézi fel a múltat:

„Mindent áthatott a frissen vágott fa illata. A levegőben terjengett az úttól a folyóig, a víz felett átkúszott a túlsó partra is. Az illat mindenhova befészkelte magát, elbódított, és elzsibbasztotta a tagjaimat.”

A Lótolvajok egy visszafogott, mégis mélyen emberi történet férfivá érésről, kimondatlan érzelmekről és a természet örök jelenlétéről – egy regény, amely csendesen, de annál hatásosabban szól az olvasóhoz.

Per Petterson Lótolvajok című regényében szinte tapinthatóvá válik a skandináv táj: a frissen vágott fa illata, a fenyőerdő susogása, a hideg folyó és a kemény favágók élete mind hozzájárulnak a történet hitelességéhez. Az olvasó nem csupán a szereplők lelki folyamataiban merülhet el, hanem egy fizikailag is érzékelhető világba csöppen, ahol a természet szinte szereplőként van jelen.

A regény egyik legmélyebb kérdése: vajon megismételjük-e szüleink életét? A gondolatainkban, döntéseinkben, sorsunk alakulásában visszhangzanak-e az ő választásaik? Trond, a történet főhőse, mintha maga is ezt kutatná: az idős férfi önkéntes magányba vonul az erdőbe, mintha száműzné magát – talán bűntudatból, talán megértésvágyból.

A visszavonultság, az egyedüllét nem pusztán fizikai tér, hanem lelki állapot is a regényben. A természet közelsége – legyen az barátságos vagy épp zord – lehetőséget ad a befelé fordulásra, az emlékezésre, az elhibázott vagy elszalasztott élethelyzetek újragondolására. Petterson prózája érzékenyen mesél a megnyugvás kereséséről, a múlt feldolgozásáról és arról, miként segíthet a természet a lelki egyensúly visszanyerésében.

A norvég táj, az időjárás váltakozása – a sötét tél, a tiszta fényű nyár, a csend és a szél – mind fontos elemei a hangulatnak. A természet jelenléte nem csupán díszlet, hanem szimbolikus hátteret ad Trond magányos, önelemző mindennapjainak. Petterson regénye így nemcsak egy személyes sorsot tár elénk, hanem egy olyan világot is, ahol a csend, a táj és az emlékek együtt mesélnek az emberről.

„Hogyan érthetném meg azt, amit sosem éltem át?” – ez a kérdés kísérti a Lótolvajok kamasz főhősét, Trondot, és tulajdonképpen a regény egyik kulcsmotívuma is. A megértés, az empátia, a múlt megközelítésének lehetősége – mind olyan dilemmák, amelyek végigkísérik a történet két idősíkját.

Petterson művében a női szereplők csendes, de erőteljes jelenléte meghatározó. Az egyik idősíkban az anya, a másikban Trond felnőtt lánya az, aki képes rendet teremteni a férfiak lelki káoszában. Az elzárkózást, a magányba menekülést az elfogadás, a megbocsátás és a szeretet lehetősége váltja fel – finoman, kimondatlanul, mégis határozottan.

A Lótolvajok különösen szép, mélyen emberi könyv. Azokról a kapcsolatokról szól, amelyek meghatároznak bennünket: az apákról és fiaikról, a barátságról, a szerelemről, és azokról a férfias érzésekről, amelyeket ritkán öntünk szavakba. Petterson prózája visszafogott, mégis megrendítő erejű – úgy tud a lélek legmélyebb rétegeiről mesélni, hogy közben sosem válik hatásvadóvá.

Ez a regény nemcsak elgondolkodtat, de nyomot is hagy. Szívből ajánlható mindenkinek, aki szereti a lassú mélységeket, az őszinte érzelmeket, és a természet csendes bölcsességébe burkolt történeteket.