Petronius: Satyricon olvasónapló 1. rész * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Encolpius: érett férfi, ő beszéli el a történetet
Giton: fiatal kamasz
Ascyltos: haragvó természetű, durva és faragatlan férfi.
Eumolpus: költő, író, bölcselkedő férfi a mű utolsó harmadában csatlakozik E. és G. kettőséhez. Eleinte ostobaságával tűnik ki, de a regény vége felé meglepő ravaszságot tanúsít.
Lichas: gazdag kereskedő, E. és G. eleinte szolgálatában vannak, idővel azonban többször meggyűlik a bajuk vele, és elmenekülnek tőle (Felesége az alig említett Hedylé).
Tryphaena: Lichas szeretője, híres kalandornő
Agamemnon: szónoklattanár, E., G., és A. vele megismerkedve, az ő közbenjárására kapnak meghívást a gazdag Trimalchio lakomájára
Trimalchio: gazdag arisztokrata, földbirtokos, újgazdag. Rabszolgasorból emelkedett fel tehetsége és szerencse révén, s vált a város legjelentősebb, legjobb gladiátorjátékát rendező, és állandóan lakomázó előkelőjévé. Szeretője Croesus
Fortunata: Trimalchio felesége, eredetileg ő is rabszolga
Habinaas és felesége Scintilla: Trimalchio barátai
Lycurgus: az ő villáját fosztják ki ruhát és aranyat szerezve E G és A.
Quartilla: Priapus isten templomának papnője (Nápoly, vagy Puteoliban), az ő szertartásai lesik ki a hármak E-G-A, akiket a papnő és csapata sajátos módon büntet meg
Paraszt-és felesége: aki ellopta tunicájukat (A-E-G-jét), s akitől ellopták köpenyét
Circe: gazdag nő, akinek csak a szolgai sorú férfiak tetszenek. Chrysis: Circe szolgálója
Oenothea: Priapus Croton városbeli papnője

A Satyricon éles eszű és szellemes írás, amelyet pikáns helyzetek és komikus jelenetek sorozata jellemzi, szabad szexualitás és erotikus elemek kíséretében. Ezt az írásmódot Petronius ókori társadalomról alkotott képe inspirálja, amelyet az ókori görög komédia mestere, Aristophanes is megidéz.

A korabeli emberek gondolkodásmódja a szerelemről és a testiségről jelentősen eltér a mai emberekétől, ami megmagyarázhatja a mű szabados szókimondását és pajzánságát. A szexualitás tematikájának gyakori előfordulása ellenére Petronius műve többet nyújt puszta erotikánál: lenyűgözően pontos és részletes képet fest egy ellentmondásokkal teli, fojtogató légkörű koráról, amelyet a társadalmi élet elposványosodása, a művészetek kiüresedése és a tudományos felfedezések hiánya is jellemez.

A történet Dél-Itáliában játszódik. Egyszer Nápoly (vagy Puteoli, nem tudni), egyszer a tenger, s egyszer Croton városa a helyszín.

Petronius: Satyricon olvasónapló 1. rész

Egy nap három ismeretlen csavargó bukkant fel a görög alapítású Nápolyban vagy Puteoliban: Encolpius és Ascyltos, mindketten a harmincas éveikben járó férfiak, valamint Giton, a tizenhat éves vonzó fiatalember. Encolpius korábban sértést követett el Priapus ellen, a kertek és mezők védelmezője, valamint a férfiasság szimbóluma ellen, aki egy hatalmas fallosszal ábrázolt istenség.

Priapus haragja miatt Encolpius rabszolgasorba kerülhetett, majd később megszökött a rabszolgaságból, miután elárulta, talán meg is ölte gazdáját, és bár a bíróság vadállatok elé vetette volna, megszökött a halálbüntetés elől. Ezt követően ismerkedett meg Gitonnal, akit testvéreként és szerelmeként fogadott örökbe.

Együtt töltötték napjaikat, városról városra vándorolva, lopásokból és csalásokból élve, és vacsorameghívásokat szerezve fortélyos bölcselkedéssel. Útjaik során találkoztak Lichassal, egy gazdag kereskedővel, aki alkalmazásába vette őket. Utazásaikon gyakran csatlakozott hozzájuk Tryphaena, a kalandos életet élő nő, aki számos férfi szeretője volt.

A kapcsolatok bonyolult hálója szövődött közöttük, ami végül széthullott a folyamatos viszályok miatt. Encolpius és Giton, akiért többen is versengtek, végül megszöktek, miután Encolpius bosszúból elcsábította Lichas feleségét, Hedylét, amiért Lichas tartós haragot táplált ellene. A csoport útközben találkozott Ascyltossal, egy hasonlóan csavargó, de durva természetű férfival, akit harmadik társukként fogadtak be közösségükbe.

Nápoly, vagy Puteoli városában

Mielőtt Puteoli városába érkeztek volna, Encolpius és társai kifosztották egy bizonyos Lycurgus nevű férfi villáját, ahonnan tisztességes ruhákat és némi aranyat zsákmányoltak, amelyet Encolpius tunicájába rejtettek.

A városba érkezve egy középszerű fogadóban béreltek szobát. Egy alkalommal betértek Priapus templomába is, ahol kémlelték a titokzatos és furcsa áldozati szertartásokat, melyeket Quartilla papnő vezetett. Rajtakapás után menekülniük kellett, és e közben Encolpius észrevette, hogy elvesztette az aranyat rejtő tunicát. Kárpótlásul egy parasztember köpenyét sikerült megkaparintaniuk.

Ezután úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem lopással, hanem beférkőzéssel egy gazdag ember clienseivé válva próbálkoznak szerencsét. Ehhez intellektuális és kultúrált személyiségekként igyekeztek feltűnni. A város egyik ligetében szónokképző iskolába látogattak, ahol Encolpius Agamemnon szónoklatán vett részt és maga is felszólalt az igazi tudományosság és művésziség eltűnése, valamint a rossz szónoklattan tanárok és a közízlés hanyatlása témában. Beszéde Agamemnon tetszését elnyerte.

Közben társai éhség miatt elhagyták a helyszínt. Encolpius őket követve véletlenül egy bordélyházban kötött ki, ahol az egyik társát félrevezette egy kerítőnő, míg a másik homoszexuális ajánlatokat kapott egy tisztes családapától. Végül mindannyian hazaértek, bár Encolpius a legutolsóként. Giton beismerte neki, hogy Ascyltos erőszakoskodni próbált vele, de a végén könnyen kibékültek egymással.

A három barát egy időre békésen élt együtt, azonban Ascyltos nem hagyott fel a próbálkozásokkal, hogy meghódítsa Gitont. Encolpius eldöntötte, hogy végleg megszabadítja őket Ascyltostól. Ascyltos, aki tudta, hogy hamarosan egy gazdag vendéglátónál, Trimalchionál lesznek vendégek Agamemnon közbenjárására, megkérte őket, hogy a vacsora után, másnap válasszanak külön utakat. Encolpius azonban ezt visszautasította, így Ascyltos távozni kényszerült. Miután Encolpius megbizonyosodott arról, hogy Ascyltos elhagyta a környéket, magához vonta Gitont. Ascyltos azonban váratlanul visszatért, és sértődöttségét fejezte ki amiatt, hogy míg Encolpius és Giton szabadon létesíthet kapcsolatot, neki ez tilos. A három férfi végül ismét kibékült.

Ezután a piacra mentek, hogy eladják az egy paraszttól ellopott köpenyt. Ott találkoztak a paraszttal, aki korábban ellopta Encolpius aranyat rejtő tunicáját. Kiderült, hogy a köpeny tulajdonosa és a tunica tolvaja ugyanaz a személy. A konfliktus botrányok és veszekedések közepette, de megoldódott: a köpeny cserébe visszakapták a tunicát. Szerencsére a paraszt nem vette észre a bevarrt aranyat, így azt is visszaszerezték. Ezután hazaérkezve ebédeltek.

Váratlanul megjelent Quartilla, Priapus papnője, számos barátjával. Priapus isten megsértése miatt erőszakot alkalmaztak Encolpiuson és Ascyltoson, majd arra kényszerítették őket, hogy kimerültségük ellenére tivornyázzanak az éjszaka folyamán, hogy így engeszteljék meg a megbántott istent. Giton megtorlása egy látványos ceremónia keretében történt, ahol Pannychis, egy hétéves gyermeklány szerepelt, akit így avattak be Priapus isten szolgálatába. Az események után Quartilla és társai távoztak.

A következő nap Agamemnon jelent meg, aki gondoskodott arról, hogy meghívást kapjanak a város díszpolgára, Trimalchio közelgő lakomájára.

A lakoma Trimalchionál

Trimalchio, a tehetős újgazdag arisztokrata és földbirtokos, rabszolgasorból emelkedett ki tehetségének és szerencséjének köszönhetően, és vált a város egyik legmeghatározóbb személyiségévé, aki híres a látványos gladiátorjátékok rendezéséről és folyamatos lakomáiról. Stílusa jellemzően az újgazdagokéra emlékeztet, az ősi arisztokrácia ügyetlen utánzásával. Díszítései pazarok, domborművekkel és dicsekvő feliratokkal, amelyek gazdagságát hirdetik. Lakomáin számos babonás szokás és színes mutatvány tarkítja az étkezést, amely színészek fellépésével is színesedik.

Trimalchio társaságában gyakran fordulnak meg kevésbé előkelő személyek, köztük számos ingyenélő és nyerészkedő alak, sokan egykori rabszolgatársai közül. Idővel még saját rabszolgáit is bevonja a mulatságokba. Trimalchio maga kövérségével és bőkezűségével tűnik ki, emellett egy fiatal szeretőt is tart, Croeust, egy csipás szemű kamaszt.

Trimalchio vagyonának méreteit maga sem ismeri teljesen; gazdasága minden szükséges javat előállít, így semmit sem kell vásárolnia. Személyisége beképzelt és kéjenc, a feleségével is durván bánik, annak ellenére, hogy ő vezeti a háztartást és szervezi a lakomákat. Mindezekről az információkról Encolpius egy másik vendégtől, egy beszélgetés során értesül. Ezenkívül bemutatásra kerülnek Trimalchio egykori rabszolgatársai is, akik ma már a legjobb barátai és akiket ő emelt fel a nyomorból.

A Trimalchio által rendezett lakomán egy csillagász tartott előadást, amely azonban a korabeli tudományos hozzáállást tükrözve keveredett csillagjóslással, és főként horoszkópok elemzésére koncentrált. Az előadás bemutatta a tudományos szellem hanyatlását a korban. Az estét különféle kulináris trükkök és látványos fogások színesítették, például sült vaddisznóból kirepülő madarak és disznóhúsból formált szárnyas alkotások.

A vendégek között zajlott egy beszélgetés Crysanthus haláláról, mely során az emberi gyengeségek és az élet múlandósága került terítékre Seleucos tolmácsolásában. Phileros egy jókedélyű, kedves, de naiv férfiról mesélt, aki még életben van, és akit saját szolgái kiforgattak.

Ganymedes ezután a magas gabonaárakról és az aszály okozta ínségről beszélt. Felemlegette a múlt szép időit, amikor még voltak földművesek, nem léteztek parlagon hagyott földek és éhínség, és az emberek hittek az istenekben, akik ezt viszonozták is. Szerinte a mai korra jellemző tisztességtelenség és vallástalanság – amit a római istenek elhanyagolásával azonosít – vezetett a jelenlegi hanyatláshoz.

Echion a lakoma folyamán két gladiátorjátékot hasonlított össze: Trimalchio fényűzően megrendezett játékait és Glycon szerencsétlenül szervezett versenyeit. Megemlítette, hogy Glycon pénztárosát is küldték a porondra, amiért megcsalta Glycont, bár valójában felesége volt a hibás az esetben. Echion fia tanítómesterét, Agamemnont is meghívta birtokára, és büszkén beszélt fiának széleskörű tehetségeiről, amelyeket igyekszik pénze szerint fejleszteni.

Echion a beszélgetést a tudás fontosságának dicséretével zárta, hangsúlyozva, hogy a tudás és a mesterség soha nem hagyja éhen az embert.

Trimalchio egy alkalommal a lakoma alatt a vécéről tért vissza, ahol a jelenlévőknek – tekintettel arra, hogy ő maga székrekedésben szenved – engedélyt adott a szellentésre. Ez a gesztus Claudius császár hasonló cselekedetére utal, aki az orvosok állítása szerint hirdette meg, hogy a szellentést visszatartani veszélyes lehet az egészségre, sőt, súlyos betegséghez vagy halálhoz is vezethet. Trimalchio gyakran használja hatalmát és kedvességét szolgáival, hogy nagylelkűségét és nagyszerűségét hirdesse.

Beszélgetés közben Trimalchio birtokairól is szó esett, melyek egy részét állítása szerint még csak nem is ismeri. Tervei között szerepel egy hatalmas birtokkomplexum létrehozása, ami olyan nagy, hogy ha Afrikába hajózna, akkor kizárólag saját földjei mentén haladhatna – ami már túlzásnak tűnik.

E közben Agamemnon a szegénység témáját hozta fel, kiemelve a gazdagok és szegények közötti örök ellentétet. A vita hevében Trimalchio többször is felszólalt, megkérdőjelezve a szegénység fogalmát, és jelezve, hogy ő maga milyen távol áll ettől a világtól. Agamemnon azonban óvatosan kezelte a helyzetet, tudva, hogy továbbra is függ Trimalchio jóindulatától és vendégszeretetétől.

Trimalchio lakomáját előre megtervezett színjátékok színesítették, amelyek között voltak igazán különleges produkciók is. Egyik ilyen az volt, amikor egy disznót tettek az asztalra, amit állítólag nem bontottak ki. A szakácsot először majdnem megbüntették, de végül jutalmat kapott, mivel kiderült, hogy az egész csak egy játék része volt. Szintén szórakoztató jelenet volt, amikor vízhordók keveredtek verekedésbe, majd vödreikből csigák és osztrigák hullottak ki, amit a közönség nagy örömmel fogadott.

Trimalchio gazdagságát tovább erősítette, hogy a könyvelője is megjelent a lakomán, aki aznapi jelentéséből olyan mennyiségi adatokat olvasott fel, amelyek a jelenlévőket elképesztették. A lakoma során cirkuszi mutatványosok is felvonultak, egyikük balesetet okozott Trimalchiónak, de szerencsére ez is csak színjáték volt, melynek célja, hogy a háziúr bemutathassa nagylelkűségét.

A költészetről is esett szó, néhány vendég próbálkozott versekkel, amelyek többnyire az újgazdagok ízléséhez igazodtak, ám volt, amely a fényűző gazdagság hiábavalóságát ecsetelte. Egy különleges tombolán furcsa nyeremények kerültek kiosztásra, például póréhagyma és korbács, ami aszály néven szerepelt, illetve konyhakés.

Ascyltos egy ponton magára vonta egyik Trimalchio egykori rabszolgatársa, mostani barátjának ellenszenvét, mivel szokás szerint nem tudta visszafogni magát, és mindenből gúnyt űzött. A volt rabszolga hosszan kritizálta Ascyltos szemtelenségét és magasztalta Trimalchio nagylelkűségét, egyben bírálta a született szabadokat is, akik szerinte nem tudják igazán értékelni az életet és a szabadságot. A vita hevében még meg is fenyegette Ascyltost, mire Trimalchio közbelépett, és a feleket jobb belátásra intette.

A lakoma során újabb mutatványosok érkeztek, akik egy homérosi történetet színpadra vittek. Egy váratlan pillanatban a mennyezet megnyílt, és az „égből” újabb fogások – gyümölcsök és csemegék – érkeztek, melyeket Trimalchio vendégeinek szabadon elvitelre is ajánlott.

A szórakoztatás folytatódott Nikeros, Trimalchio egyik barátjának rémtörténetével, amely egy farkasemberről szólt, aki holdtöltekor változott át és vadászott az állatokra. Trimalchio maga is mesélt egy történetet, amely boszorkányok hatalmáról szólt. Ezután az idős Plocamus színész vette át a figyelmet, aki énekével és fütyülésével lenyűgözte, illetve sokakat kiakasztott a közönség soraiban.

A hangulatot Trimalchio fiú szerelme, Croesus féltékenykedése fokozta, aki Trimalchio által megdicsért kutyára irigykedett, ám a konfliktus hamar feloldódott, amikor Trimalchio a hátára vette és meglovagoltatta a fiút. A lakoma további részében Trimalchio új, friss szolgahadat hívott be, hogy átvegyék a régiek helyét a társaságban. Az est folyamán még desszertek és további ínyencségek következtek.

Egy alkalommal Trimalchio másik barátja és ivócimborája, Habinaas érkezett nagy társaság kíséretében, akik éppen egy kedvelt rabszolga halotti toráról jöttek, már erősen ittas állapotban. Habinaas megjegyezte, hogy a tor jól sikerült. A társasággal együtt megjelent Habinaas felesége, Scintilla is, valamint sikerült meggyőzniük Fortunatát, Trimalchio feleségét, hogy ő is csatlakozzon hozzájuk, aki addig a lakoma szervezésével volt elfoglalva.

A társaságban gyorsan felpezsdült a hangulat, Fortunata és Trimalchio ékszereikkel dicsekedtek, Habinaas azonban lenézően nyilatkozott az ékszerekről, mondván, hogy ha nincsenek nők, akkor ékszerek sem lennének. E közben a két nő közötti kölcsönös vonzalom egyre nyilvánvalóbbá vált a bor hatására. Habinaas dicsérte egyik szolgájának énektudását, míg Scintilla a szolgát kerítőnek nevezte. Trimalchio is méltatta a szolgát, elismerve annak „kerítői” érdemeit, mivel neki is többször segített hasonló szolgáltatásokban, ezzel nyíltan beismerve saját csapodárságát.

A lakoma folytatódott azzal, hogy szolgák megkenték a vendégek lábait illatos kenőcsökkel és virágfüzérekkel lepték meg őket. Ezután Trimalchio végrendeletéről kezdett beszélni, ígéretet téve arra, hogy szolgái közül többeket felszabadít halála után, aminek hallatán szolgái nagyon örültek. Trimalchio azonban elővette a végrendeletet, és annak felolvasása – mely teljesen más tartalmat rejtett – könnyeket csalt a szolgák szemébe. Már most azon aggódott, hogy halála utáni időkre milyen felirat kerüljön a sírkövére, és azt szeretné, ha halála után az emberek istenként tisztelnék őt, ehhez pedig megkezdte a szükséges előkészületeket, annak ellenére, hogy a jósa még harminc évet jósolt neki.

Encolpius, Ascyltos és Giton tervezték, hogy korán távoznak Trimalchio lakomájáról, de a helyszín elrendezése miatt, ahol a bejárat és a kijárat külön helyen voltak, erre nem nyílt lehetőségük. Így kénytelenek voltak maradni, és részt venni a további programokon, amelyek között fürdőzés is szerepelt, kornyikálással és énekléssel kísérve.

A lakoma során egy babonás elem is felbukkant: egy kakas korai megszólalása, ami a hiedelem szerint halált vagy tűzvészt jelezhetett a környéken, ezért mindenki az asztal alá öntötte borából egy keveset. Rögtön ezután egy kakast – állítólag a bűnöst, valójában egy másikat – tálaltak fel.

A helyzet tovább bonyolódott, amikor egy vonzó szolgafiú jelent meg, akit Trimalchio hosszan csókolgatni kezdett. Ettől Fortunata, Trimalchio felesége, féltékenységből kifakadt, és szitkozódni kezdett, mire Trimalchio durván visszaszólt neki és meg is fenyegette. Trimalchio magyarázatot adott a viselkedésére: állítása szerint nem a fiú szépsége, hanem jelleme és tehetsége miatt csókolta meg.

Trimalchio ezután gazdagságáról és a pénz mindenek feletti fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy „ha egy asod van, egy ast érsz.” Az est folyamán Trimalchio behozatta a jövőbeli temetése kellékeit is, és kürtösöket hívott, akik gyászindulót játszottak. Egyikük túl hangosan játszott, ami miatt a szomszédság tűzvészre gyanakodva betört Trimalchio villájába.

A zűrzavarban a három barát kihasználta az alkalmat, és megszökött a helyszínről. Később, a kellemetlenségek miatti engesztelésül, Trimalchiótól ajándékot is kaptak.