Robert Merle: Két nap az élet olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

Robert Merle 1949-es, Két nap az élet (Week-end à Zuydcoote) című regénye a második világháború idején játszódik, és önéletrajzi ihletésű történetként örökíti meg a dunkerque-i csata utolsó napjait. A regény a tengerparton rekedt francia katonák reménytelen halálvárását és küzdelmét mutatja be, miközben az élet és tehetetlenség közötti ellentétbe szorított ember egzisztenciális vívódásait ábrázolja. Merle egyszerű, de megrázó stílusban ír, és hitelesen ragadja meg a háború szörnyű valóságát. A mű 1949-ben elnyerte a Goncourt-díjat.

A regényt 1964-ben Henri Verneuil filmre vitte, Jean-Paul Belmondo főszereplésével. A film hűen követi a regényt, és hitelesen ábrázolja az „értelmesnek hitt világrend” összeomlását, valamint az emberi illúziók végső megsemmisülését a háború tébolyában.

Robert Merle: Két nap az élet olvasónapló

Robert Merle Két nap az élet című regénye személyes tapasztalatain alapul. Az író 1940-ben maga is részt vett a dunkerque-i csatában, ahol a német csapatok bekerítették a francia és brit egységeket. A francia katonáknak súlyos veszteségek árán sikerült átkelniük a La Manche-csatornán Angliába. A regényben a folyamatos bombatámadások, a szétzuhant egységek katonáinak menekülése, valamint a pánikba esett angolok közötti feszült hangulat mind-mind hozzájárulnak a tehetetlen várakozás és kiszolgáltatottság atmoszférájának megteremtéséhez.

A történet központjában négy francia katona, Maillal, Alexandre, Pierson és Dhéry áll, akik egy lakókocsiban élnek együtt, próbálva változtatni tragikus helyzetükön. A regényben Dhéry ügyeskedő módon civil ruhába öltözik, és egy tanyán várja a németeket, míg Maillal több próbálkozás után feljut az angolok hajójára, amelyet pár méterre a parttól a németek elsüllyesztenek. Maillalnak sikerül túlélni, és visszatér barátaihoz. Alexandre, a társaság összetartója, egy bombatámadás következtében életét veszti. Ezt követően egy pap is útnak indul, hogy új társakat találjon, Maillal pedig fiatal szerelméhez megy a városba. A történet végén mindketten meghalnak egy újabb bombatámadás következtében.

Merle regénye a francia összeomlás megrázó dokumentuma, amelyet a szerző egyéni stílusa, tömör és szűkszavú írásmódja emel ki. A regény különleges szituációi és a jól megkomponált karakterek révén mély hatást gyakorol az olvasóra, miközben hiteles képet ad a háború borzalmairól.

A történet 1940. június 1-2-i hétvégéjén, Dunkerque közelében, egy tengerparti strandon játszódik, ahol brit és francia katonák, különböző egységekből, kóborolnak és várják a menekítést. A regény középpontjában négy francia közlegény – Alexandre, Déry, Maillat és Pierson – áll, akik a Zuydcoote-i szanatórium mögött, egy elhagyott mentőautó kétes védelmében várakoznak. Már néhány napja itt tartózkodnak, „berendezkedtek”, közösen étkeznek, elosztják egymás között a tábori feladatokat, és a „lakókocsiban” alszanak. Mindeközben mindenki saját módján próbálja elviselni a tétlenségben és bizonytalanságban eltelt napok feszültségét.

A katonák többsége a normális élet emlékébe kapaszkodik, míg mások a harcban és a fegyverük erejében keresnek vigaszt. Alexandre, a csapat „tyúkanyójaként”, a csoport ellátásával foglalatoskodik, és nem sokat gondolkodik a jövőn. Déry a meggazdagodásról és a szökésről álmodozik, Pierson, az abbé, híreket gyűjt, és bármi vár rá, hittel fogadja el a sorsát. Maillant, aki a regény főszereplőjévé válik, nem találja a helyét: élni akar, és kiutat keres a bénító kiszolgáltatottságból, ám bármibe is kezd, csak a Halál találja meg. Sorsa és léte egyre inkább értelmetlenné válik.

A Két nap az élet című regényben Merle először fogalmazza meg azt az egzisztenciális problémát, amely szinte minden művében visszatér: hogyan találhatunk értelmet az életben, amikor a számkivetettség magányában vagyunk? Mi teszi igazán emberré az embert?

Maillant karakterén keresztül Merle saját vívódásait ábrázolja, és a következő gondolatokat adja a főszereplő szájába:

„Szeretnék én is hinni valamiben. Igen, ha tudni akarod, ez a lényeg: hinni! Bármiben! Bármilyen sületlenségben! Fő az, hogy hinni lehessen! Ez ad értelmet az életnek. […] Én – én nem hiszek semmiben. De hát végül is mit bizonyít ez? Azt, hogy nem voltam elég okos, és nem értettem meg, milyen hasznos ostobának lenni.”

Maillant azonban téved: még ha kétségbe is vonja mindent, valójában hisz valamiben – hisz a tisztességben, az egymás iránti tiszteletben, abban, hogy együttérzőn és felelősséget vállalva kell kitartanunk, még akkor is, ha mindennek látszólag kevés az értelme, hiszen a halál mindent el fog törölni.

De mi történik, ha a körülmények szorításában elveszítjük az élet értelmének utolsó morzsáját, és már semmink sem marad, csak az ösztön? Van-e még esély a túlélésre, ha az értelem eltűnik?