Tompa Mihály: A gólyához verselemzés * Olvasónaplóm 2024

Miután Tompa Mihály református lelkész nem nyerte el a miskolci református gimnázium szónoklat- és költészettanár helyettesi állását, Budapestre költözött jogi tanulmányait folytatni és ügyvédi diplomát szerezni. Az egyetemi évei alatt ritkán jelent meg az előadásokon, inkább barátja, Petőfi Sándor biztatására az irodalom felé fordult.

Később Vahot Imre meghívására a Pesti Divatlap segédszerkesztőjeként is dolgozott. Tompa Mihály 1846-ban megjelent „Népregék, népmondák” című kötetével olyan sikereket ért el, hogy 1847-ben a Kisfaludy Társaság rendes tagjává választotta. E sikerek után Pesti tartózkodása befejeződött, és 1847-től több mint húsz éven át a bejei gyülekezet lelkészeként szolgált, közben 1849 és 1851 között Keleméren, majd 1851-től 1868-ig Hanván tevékenykedett.

Tompa Mihály: A gólyához verselemzés

A gólya, a magyar népi kultúra kedvelt madara, a néphagyomány szerint védelmet nyújt azoknak a házaknak, melyek tetejére fészket épít. Ez a madár különös jelentőséggel bír, mivel Petőfi Sándor is megörökítette verseiben, mint a hűséges alföldi lakos és elvesztett barátok emlékének szimbóluma. A gólya így többértelmű allegóriaként jelenik meg: egyrészt mint a haza jelképe, másrészt mint Petőfi személyes emlékeinek őrzője. A költemény derűs képpel kezdődik, bemutatva az alföldi madarat, amint visszatér, hogy rendbe tegye fészkét és kiköltse fiókáit, ezzel is erősítve a kötődést a szülőföldhöz.

Az „ócska” szó látszólag negatív jelentéssel bír, de érdemes megismerni az eredeti, pozitív töltetű jelentését is, mely szerint ez a szó a „nagyon régi” dolgokra utal. Az „ócska” valójában az „ó” szó kicsinyítőképzős alakja, mely „nagyon szeretett, féltett” értelmet hordoz, hiszen gyakran a kedves, régóta velünk lévő tárgyakat bújuk meg ezzel a kifejezéssel és óvatosan bánunk velük.

A vers első versszaka a visszatérő gólyáról szól, aki fészkébe tér haza, hogy kiköltse magzatát. Itt a „magzat” kifejezés nem a madárfiókára, hanem emberi utódokra, egy új nemzedék első képviselőire utal Tompa Mihály szándéka szerint. Az idillikus hangulat a második versszakban hirtelen változik, amikor váratlan parancsszavak („Csak vissza, vissza!”) hangzanak el, és kiderül, hogy a hazájába egy év után visszatérő madarat csalárd napsugár, síró patak és megfagyott élet fogadja.

Tompa Mihály református lelkész és Soldos Emília, a későbbi felesége, 1847. december 16-án ismerkedtek meg Szakály Lajosné Lévay Etelka fügi estélyén. Ebben az időszakban a már gyakran betegeskedő költő Gräfenbergben tartózkodott, a forradalom kitörésekor pedig hazatért, és a gömöri önkéntesek tábori lelkészeként működött, aki részt vett a szerencsétlen kimenetelű schwechati ütközetben 1848. október 30-án.

Fél évvel később, a bejeinél jövedelmezőbb keleméri papságot elnyerve, egy héttel beköszöntője után, 1849. május 1-jén, Soldos Emíliát feleségül vette Runyában, ahol Szabó István lelkipásztor adta rájuk az Isten áldását. Boldogságukat 1850. március 10-én született fiuk, Kálmán tovább növelte. A családi öröm azonban rövid életű volt, mivel a kisfiú 1850. május 18-án, pünkösd szombatján elhunyt, míg felesége súlyosan betegen feküdt. Ebben az időszakban született Tompa Mihály „Pünköst reggelén” című költeménye, melynek refrénje így szól: „Kórágyon fekszik szenvedő nőm/ Terítőn kedves gyermekem!”

A gólya, mint költöző madár, nyár végén elhagyja fészkelőhelyét, de minden tavasszal visszatér – pontosan ugyanoda. Azonban a madár egyéves távolléte alatt jelentős változások történnek. A hazatérő gólyát romok és nemzeti tragédia fogadja.

A versek allegorikus, kétségbeesett képekkel telített sorai egymást követik, torlódva egymásra, ábrázolva a pusztulást, vért és temetőket, jelezve, hogy még a madár számára sem maradt hely. A költemény egy feszülő íven halad, mely érzelmileg és formailag is a középső részben kulminál, ahol a sorok kiáltanak: „Neked két hazát adott végzeted, / Nekünk csak egy – volt! az is elveszett!”

A „kéve” szó, bár látszólag pozitív jelentéssel bír, hiszen a gabonaszálak összekötött csomóját jelenti, mélyebb tartalmat is hordoz. A gabona szálai, kötéllel összekötve, a tarlón sorakoznak, amíg a cséplőgépbe nem kerülnek, ahol a kötelet elvágják, és a kéve széthullik. Hasonló metaforaként használható a magyarság sorsára is, ahol a „saját anyagából” készült nemzeti kötelékek elvágásakor a nemzet szintén széthullott. Ez a tragikus kép a forradalom utáni időszakra utal, amikor a szétszakadt, megállíthatatlanul pusztuló nemzet látható. Sokan elestek a hosszú harcok során, többen kivégzés vagy bebörtönzés áldozatai lettek, mások kénytelenek voltak bujdosni, és voltak, akik búsan, szótlanul járnak-kelnek azóta is.

Tompa Mihály református lelkész, aki hazafias verseiért ismertté vált, anonim feljelentés alapján házkutatást szenvedett el otthonában, ahol írásait és személyes tárgyait egy részét lefoglalták. A költőt 1852. július 6-án letartóztatták és a kassai haditörvényszék elé állították, ahol hat hétig tartó zaklatás után indoklás nélkül szabadon engedték.

Röviddel ezután, 1853 januárjában született meg második fia, de februárban újra előállították és nyolc héten át fogva tartották, mielőtt 1853. április 3-án véglegesen felmentették. A szabadulása után felesége súlyos betegségben szenvedett, és a rettegés, valamint a család elvesztése miatti aggodalom mély nyomot hagyott a költő szívében. Még fájdalmasabb csapás érte második fiának halálával, mely tragédia okozta sebe soha nem gyógyult be teljesen.

A gólya hűségesen tér vissza évről évre ugyanarra az épület tetejére, és kedveli az emberi közelséget, ami jellemző rád a nyári távozásáig. E madár gondoskodó természete miatt számos európai kultúrában az otthon, a gyermekáldás és az idős szülők iránti gondoskodás szimbólumává vált.

A költeményben a szétdúlt hazánk képe a mezőkön, tavakon, templomtornyokon és otthonokon keresztül bontakozik ki, míg a második részben a pusztítás az emberi lélekben zajlik. A valódi tragédia az, hogy míg a természet és az építmények helyreállíthatók, az emberek lelkét terhelő keserűséget nem lehet elűzni. Ez a méregként hat, nemzedékeken át pusztítva. A legszörnyűbb tragédia az, amikor a menyasszony a meddőségért eped, a szülő nem gyászolja elhunyt gyermekét, vagy az öreg örül, hogy élete véget ért.

Az „ajak” szó a magyar nyelvben a száj külső, húsos részét jelöli, illetve a beszéd és hangképzés szervét. Emellett a szó kiterjed a magyar nyelvet beszélő közösség tagjainak összességére is, utalva a magyarajkú honfitársaink közösségére.

A költemény folyamán a nemzeti tragédiák súlya fokozatosan növekszik, de Tompa Mihály a mű végén visszavon minden korábbi állítását. Arra kéri a gólyát, hogy hallgasson el a nemzeti sorscsapásokról, ne terhelje vádakkal a nemzetet, különösen nem azok előtt, akik már nem részei ennek a közösségnek. Kiemeli, hogy a távolból, az otthontól elszakadva különösen nehéz megőrizni a magyarságunkat, ami még fájdalmasabbá válik, ha otthontalanságunkban távolról siratjuk nemzetünket.