Umberto Eco: A Foucault-inga olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

A Foucault-inga (Il pendolo di Foucault) Umberto Eco olasz író második regénye, amely 1988-ban látott napvilágot. A mű az összeesküvés-elméletek történetét és azok folyamatos jelenlétét vizsgálja, kiemelve, hogy ezek gyakran álvallásként jelennek meg a társadalomban.

A regény enciklopédikus jellegű, amely Anthony Burgess, brit író és kritikus szerint annyira gazdag, hogy szükség lenne egy indexre a teljes megértéséhez. Az angol fordítás 1989-ben jelent meg William Weaver munkájával, míg a magyar olvasók először 1992-ben találkozhattak vele.

Umberto Eco: A Foucault-inga olvasónapló

A könyv címében szereplő eszköz, a Foucault-inga, komoly tudományos jelentőséggel bír, hiszen azzal a Föld forgása könnyedén és meggyőzően bizonyítható. Nem véletlen, hogy ez a szerkezet került a regény élére, hiszen Umberto Eco művének központi kérdése nagyjából ez: vajon valóban forog-e a Föld, és ha igen, miként bizonyítható egyáltalán ez az állítás?

A Föld forgása azonban nem csupán fizikai értelemben, hanem filozófiai és elvont szinten is értelmezhető. Eco művében a kérdések sokkal tágabbak: létezik-e minden ember számára egy őrangyal, van-e kiemelt pont a világmindenségben, van-e értelme a világegyetemnek, és van-e egy Terv, amely irányítja a létet? Milyen kapcsolat áll fenn a miszticizmus, az okkultizmus, a rózsakeresztesek és a természettudomány között? Milyen összefüggés húzódik a múlt és a jelen között, és egyáltalán, hány neve van Istennek?

Umberto Eco regénye a végső titkokat kutatja, variálja és újraalkotja, miközben ötvözi a titkos tudományok eszközeit, a természettudományi téziseket, történelmi legendákat, misztikus „titkokat”, sci-fi felfedezéseket, valamint a szemiotika (amelyet részben maga teremtett) heurisztikus módszereit.

Emellett nem feledkezik meg a mindennapi bölcsességek szerepéről sem. Azonban a regény nem csupán filozófiai vagy misztikus eszmefuttatás; izgalmas, tudatosan felépített történet, amelyben a legnagyobb titkok egyvelegét élvezetesen keveri a krimi, a maffia, a titkosszolgálatok és a szabadkőművesség világával, miközben szexuális elmélkedésekkel és ínycsiklandó epizódokkal színesíti a cselekményt. A regény mélyebb rétegeit elsősorban az értelmiségi olvasók számára nyújt valódi élményt.

A történet intellektuális játék formájában bontakozik ki, melynek középpontjában három barát áll: Belbo, Diotallevi és a narrátor, Casaubon, akik egy könyvkiadónál dolgoznak. A Garamond kiadó rangos, egyetemi kiadványokat és magas színvonalú műveket jelentet meg. A kiadó tulajdonosa, Garamond úr, a hozzá érkező számos dilettáns írót, önjelölt költőt, valamint az ezoterikus eszmék és összeesküvés-elméletek szerzőit a saját birtokában lévő Manunzio kiadóhoz irányítja. Ez a kiadó nem elsősorban az eladott könyvekből, hanem a szerzők által saját költségen megjelentetett műveik kiadásáért fizetett bevételekből tartja fenn magát.

Miután átnéztek számos ezoterikus témájú és összeesküvés-elméletekről szóló kéziratot, a három barát úgy dönt, hogy kiadnak egy hasonló témájú sorozatot. Szórakozásból, intellektuális játékként összeállítanak egy kitalált tervet (a Terv), amely átfogja a történelmet és összekapcsolja az összes ismert összeesküvés-elméletet – a druidáktól a templomos lovagokon és szabadkőműveseken át a kabbalistákig, még a valószínűtlen ellentétek is helyet kapnak benne.

A Tervbe beépítik a saját írásaikat, valós irodalmi és történelmi forrásokat, sőt, még Belbo által használt számítógép – amely véletlenszerűen rendezte az állításokat és Abulafiának nevezte el – tartalmát is. Ahogy az események haladnak, a szellemi játék és a valóság határai egyre inkább elmosódnak.

A Foucault-inga tíz elkülöníthető részre oszlik, melyek mindegyike a 10 Sefirah-t szimbolizálja. A regény tele van ezoterikus, kabbalisztikus és alkimista utalásokkal. A történet egy héber idézettel kezdődik, és minden egyes fejezetet egy-egy újabb idézet indít, legtöbbször ezoterikus művekből. Diotallevi kabbalistaként jelenik meg, míg Casaubon a templomos lovagokkal foglalkozó egyetemi szakdolgozatát írja.

A könyv első része Casaubon életének azt az időszakát írja le, amikor szerelmével Brazíliában élt, és részt vettek két afro-brazil vallási szertartáson (Candomblé és Umbanda). Később Olaszországban a főszereplők rózsakeresztes, majd druida rítusokon vesznek részt. A templomos motívum többször is felbukkan a regényben. A Terv központjában egy rejtélyes körülmények között eltűnt férfi, Ardenti ezredes által talált ősi irat áll, melyet a templomosoknak tulajdonítanak. A Terv szerint a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek is részesei egy világméretű összeesküvésnek.

Míg sok ezoterikus és összeesküvés-elméletekről szóló könyv arra törekszik, hogy meggyőzze az olvasót saját nézeteiről, Umberto Eco regénye nem esik ebbe a csapdába. Épp ellenkezőleg, műve egyfajta szatírája ezeknek az írásoknak. Bár a történet az ezoterikus témák köré épül, a szereplők nem veszik komolyan a hozzájuk érkező kéziratok szerzőinek elméleteit, őket csupán „ördöngösökként” emlegetik.