Buenos Airesben Candide anyagi okokból kénytelen megválni Kunigundától és az öregasszonytól. Cacambó szolgájával Paraguayba menekülnek, ahol feltűnik Kunigunda halottnak hitt öccse, aki éppen katonai parancsnok. Egy vita hevében Candide véletlenül megöli a leendő sógorát, így a Fülesek törzséhez menekülnek. Csak Cacambo ékesszólása menti meg őket a kivégzéstől. Innen útjuk Eldorádóba vezet, ahol egy hónapot töltenek az inka birodalom kincseit őrző eszményi országban. Gazdagon megrakodva Szurinamba érkeznek, egy holland gyarmatra.
Candide új útitársat vesz maga mellé, Martint, az öreg tudóst. Egyre fogyó kincseikkel Bordeaux-ba indulnak, majd Párizson át Dieppe-ből Portsmouthba utaznak. Két nap múlva Velencébe érkeznek, hogy végül Kunigundával újra találkozhassanak. Az útjuk tovább viszi őket Konstantinápolyba, majd Rodostóba, ahol Rákóczi fejedelemtől sikerül kiváltani Kunigundát. A szerencsés fordulatok után együtt élnek tovább a tengerparton bérelt tanyán: Candide, Pangloss, aki mégsem halt meg, Cacambo, Martin és az öregasszony.
Voltaire szerteágazóan ágaztatja el az ősi regényformát a „Candide” című művében is, mely a XVIII. század nagy élményét, a nyíltságot tárja elénk. A különböző társadalmi és vallási ellentétek ellenére is egységes világot fest le, melyben a keresztény vallás, a jezsuiták, a pénz uralma és a politikai összefonódások dominálnak. Az ember bárhol szót érthet és élhet ebben a világban, ami a szereplők sokszínűségével is jelentkezik: Candide német, Martin holland, Pocurante olasz.
A pikareszk és kalandregény-forma sajátosságai információdús szöveggel társulnak, melyben szó esik a kor háborúiról, vallási türelmetlenségről, gyarmatosításról és kulturális eseményekről.
Voltaire csak Kunigunda esetében nem követi a próbatételes művek dramaturgiáját. Kunigunda metamorfózisa az eszmény és valóság filozófiai problémáit vetíti elénk: mi lesz az eszményből, amelyért küzdünk? A regény végén Candide megdöbben szerelme látványától, ami kínos pillanatokat okoz számára, miközben érte járta a világot és szenvedéseket viselt el érte.
Az Eldorádó-jelenet, melyben Kunigunda kulcsszerepet játszik, a vitatott részek egyike. Vajon az Aranyország valóban eszményi társadalmi berendezkedés, vagy inkább Voltaire negatív utópiája? Talán egyik sem. Az Eldorádó a voltaire-i állameszmény elemeit hordozza: a felvilágosult uralkodót, a józan vallást, a tudomány és művészet támogatását. Mégis Candide vágyik tovább, mert a legtökéletesebb államforma sem adhat teljes boldogságot, ha hiányzik belőle az egyéni boldogság.
Eldorádó tökéletessége világ- és emberidegen hely, ahol hiányzik az élet vibrálása és sokszínűsége. Voltaire liberális elvei alapján a személyes szabadság és különbözőség hiánya miatt hősei tovább lépnek innen.
Voltaire műve, a „Candide”, nemcsak hogy eleget tesz a XVIII. századi regényekkel szemben támasztott bölcseleti követelményeknek, de egyúttal tézisregényként is értelmezhető. A filozófiai kiindulópontot Pangloss mester mondja ki: „az adott világ a lehetséges világok legjobbika.” Ez a tétel Leibniz Theodicea és Monadológia című műveiből származik, melyekből Voltaire néhány passzust emelt ki a Candide szövegébe. Leibniz híres „lex optimi” törvénye már a regény címében is visszaköszön, de Voltaire kérdőjelezi meg és cáfolja meg ezt az optimista világszemléletet, különösen a lisszaboni földrengés tragédiája nyomán.
Voltaire nemcsak a filozófiai tétel cáfolatát mutatja be a regényén keresztül. Figyelmét inkább a szereplők viszonyulására összpontosítja az optimizmus törvényéhez. Pangloss látszólag ragaszkodik elveihez, ám a regény végén Candide által elmondott mondatból kiderül, hogy kétségei támadnak. Martin, a holland tudós pedig a manicheus dualizmus felé hajlik, és szerinte a világot „Isten átengedte egy gonosztevőnek”.
Candide, a főhős, e két szélsőséges álláspont között ingadozik. Pangloss tanítását kérdőjelezi meg, és gyakran Martin észrevételeivel ért egyet. Voltaire által hirdetett filozófia az élet valódi és vibráló lényegének fontosságát hangsúlyozza. Nem kínál egyszerű válaszokat, és Candide gyakran kérdőn áll a világ eseményeihez: „Micsoda világ a miénk?”
A regény szintjén Candide észrevételei és tapasztalatai által Voltaire bemutatja, hogy az élet bonyolultsága nem illeszkedik egyetlen filozófiai rendszerbe sem. Pangloss optimizmusa sem Martin pesszimizmusa sem mondható egyértelműen helyesnek. Az emberi lényeg sokszínűsége és különbsége az, amit Voltaire kiemel, és amit az öregasszony is megfogalmaz Candide-nak: „… de hát szeretem az életet.”
Voltaire művében tehát nem csupán a filozófiai dilemmákat veti fel, hanem az élet sokszínűségének és bonyolultságának tiszteletben tartására buzdítja olvasóit.
Voltaire „Candide” című regényének utolsó fejezetében az öreg török bölcs tanácsát mind Martin, mind Pangloss – bár kissé kényszeredetten – elfogadja: „a munka pedig arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt, a szükséget.” Az elbeszélő hangsúlyozza a tevékeny élet fontosságát. Habár nem tudunk uralkodni a világ kaotikus volta felett, a szorgalom és kitartás polgári erényeivel képesek vagyunk irányítani életünk egy részét a saját törvényeink szerint is.
A regény első fejezetében ironikus módon emlékeztetünk a paradicsomból való kiűzetésre, míg a záró fejezetben satirikus képeket festünk a paradicsomkertbe való visszatérésről. Földünk nem édenkert, de nem is pokol. Ha nem a magyarázkodást választjuk, hanem inkább az életet, és ha a munka mellett döntünk az okoskodás helyett, talán még boldogok is lehetünk. Voltaire „Candide” című regénye ezzel az egyszerű, alapvető tanítással zárul.